Új Néplap, 1999. június (10. évfolyam, 125-150. szám)

1999-06-18 / 140. szám

4. oldal Gazdasági Tükör 1999. június 18., péntek Asztalosüzem épül Szentimrén Már elkezdődtek Tiszaszentimrén azok a munkálatok, melynek révén legkésőbb december 31-ig új asztalosüzem nyílik a Megváltozott Munkaképességűeket Foglalkoztató Közhasznú Társaság Kossuth utcai telephelyén. A helyszínen járva megtudtuk, hogy ez a fejlesztés egy olyan sikeres pályázat révén valósul­hat meg, mely feltételként szabja, hogy a kht. 3 évig leg­alább 55 embernek adjon mun­kát. Lakatos Pál, a kht. műszaki vezetője elmondta, hogy a he­lyi, kétmillió forintos önerőhöz a megyei munkaügyi központ hétmillió forintos támogatást adott - ebből hatmillió vissza nem térítendő -, ami nem csak az asztalosüzem megépítésére lesz elegendő, hanem biztosítja a legszükségesebb gépek, be­rendezések beszerzését is. A fa­ipari részleget egyébként a ti- szaszentimrei foglalkoztatóház udvarán lévő régi garázssorban alakítja ki az önkormányzat építő- és karbantartó brigádja. Az ötvenöt fő tartós foglalkoz­tatását egyébként úgy kell ér­teni, hogy a jelenleg a teker­cselő-híradástechnikai, vala­mint az oktatási segédeszközö­ket gyártó részlegben foglal­koztatottak számát legkésőbb december 31-ig 55-re kell nö­velnie. Hogy ez mekkora eredmény egy ilyen kis telepü­lésnek, arra elég talán csak annyi, hogy pár évvel ezelőtt 8, korábban tartósan munka nél­küli foglalkoztatásával indult el az önkormányzat kezdeménye­zésére a munkaellátottsági gondokat enyhíteni kívánó közhasznú program. -p­Karcagi kórháztervek Többet számlázott-e a Titász a fogyasztóknak? Egy szolnoki lakos reklamált, és a pénzt vissza is kapta A szolnoki Hajdú Ferenc utánajárt a Titász éves elszámolásra való áttérésének, illetve a számlázás körüli problémáknak. Szerinte ugyanis a szolgáltató neki 405 forinttal számlázott többet az év elején, ezt megkifogásolta, s a vitatott összeget vissza is kapta. Minderről tájékoztatta a Magyar Energiafo­gyasztók Szövetségét, amely a Magyar Energiahivatalt kereste meg, innen azonban válasz három hónap alatt sem érkezett. A Titász - amely ugyan visszautalta a pénzt - vitatja magának a visszautalásnak az alapját, míg Hajdú Ferenc úgy gondolja: nemcsak neki számláztak többet. (Folytatás az 1. oldalról)- A rekonstrukció alatt végig úgy dolgozunk majd, hogy minden eddigi pontot változatlanul meg­szerezhessünk, és egyetlenegy, az OEP által megadott időn (há­rom hónap) túl csökkentett lét­számmal ne működtessünk egyetlen osztályt se. így a re­konstrukció alatt is minden szakmát működtetni fogunk - mondta a főigazgató.- Mivel kezdődik majd a munka?- Jövőre a liftek, az elektromos felújítás, konyha, mosoda és az osztályok lesznek a sorrend. Az már biztos, hogy a betegosztá­lyok építése, átalakítása csak 2000 második felében kezdődik.- Ha jól tudom, az osztályok száma a rekonstrukció után sem fog csökkenni.- Szeretném hangsúlyozni, hogy a kórház struktúráján nem kívánunk változtatni, a jövőben is a mostani szakmai összetétellel dolgozunk. A rekonstrukció alatt a reális szakmai minimumköve­telményeknek megfelelő ágy­számot úgy tudjuk majd biztosí­tani, hogy tíz százalékkal csök­kentjük az aktív ágyak számát, azonban sor kerülhet az osztá­lyok közötti ágyszám-realizá- lásra. A kialakítandó sürgősségi betegellátási osztály viszont lé­nyegesen könnyíteni fogja a bal­eseti sebészet, a belgyógyászat, a sebészet és az intenzív ellátás munkáját. A sürgősségi osztályt a meglévők felújításával párhuza­mosan alakítjuk majd ki, és egy évig mintegy tartalékbázisként szolgál, ahová leköltöznek majd a betegellátó egységek, és csak az utolsó időszakban fogjuk élesben beüzemelni. de Február 18-án ragadott tollat, pontosabban írógépet a szol­noki Hajdú Ferenc, hogy meg­kifogásolja az idei első áram­számláját. Véleménye szerint ugyanis az jogszabályba ütkö­zött, hogy a Titász az éves leol­vasására való áttérésre vonat­kozó tájékoztató levelét köve­tően az óra leolvasását nem vé­gezte el, s a januártól életbe lépő új árat időarányosan osz­totta meg. A kissé bonyolultnak tűnő fejtegetés lényege, hogy elméletileg árváltozás előtt a mérőórát le kellene olvasni. Ezt azonban a szolgáltató nem tette meg, hanem decemberre visz- szamenőleg érvényesítette az éves elszámolást, az új, maga­sabb árat pedig kalkulált óraál­lással, időarányos megosztás alapján számlázta ki. Hajdú úr ezt a levelét el­küldte a Titásznak, ám egyúttal elküldte a Magyar Energiafo­gyasztók Szövetségének is. Utóbbinak nemcsak azzal a cél­lal küldte el, hogy kérjen vá­laszt az ügyben a Magyar Energiahivataltól (MÉH), ha­nem bejelentését közérdekűnek minősítve az összes érintett, mintegy hétszázezer Titász­ügyfélre terjesszék ki. Az emlí­tett szövetség meg is kereste a MEH-t, melyről a szolnoki pa­naszost tájékoztatta, még már­cius 1-jén. Telt-múlt az idő, a válasz azonban csak nem akart meg­érkezni sehonnan sem. Már má­jus 16-át mutatott a naptár, amikor Hajdú Ferenc ismét írásba fogott, merthogy a térti- vevénnyel február 22-én átvett levelére a Titász nem válaszolt. Minden bizonnyal a Titász vá­laszával az előbbiekben emlí­tett levél a postán találkozott, mert május 14-i keltezéssel végre megérkezett a szolgáltató reagálása. A háromoldalas vá­lasznak a lényege az, hogy Hajdú úr kifogását teljes egé­szében elutasította a Titász. Ez­zel szemben, alig telt el néhány nap, újabb Titász-levelet hozott a postás: ebben már az állt, hogy az ügyfélnek igaza van, s a legközelebbi számlán jóváír­ják a kért 405 forintot. . . A két ellentétes levél ügyé­ben lapunk érdeklődésére Hor­váth Be'la, a Titász kisfogyasz­tói osztályvezetője azt a választ adta, hogy a Hajdú Ferenc által május 16-án írt levél másik kol­légához került, aki az ügyet helytelenül értelmezte, s ezért utalták vissza, pontosabban ír­ták jóvá a következő számlában a 405 forintot. Hogy kinek van igaza? Eset­leg a Magyar Energiahivatal válasza dönthetné el, arra azon­ban lassan négy hónapja várnak az érintettek. Hajdú Ferenc azonban továbbra is úgy gon­dolja, hogy a jóváírt 405 forint - mely a végén 412 lett - az ő álláspontját igazolja, függetle­nül a Titász ezt elutasító, ko­rábbi válaszától. Ráadásul nem a 405 forint a tét - mondja Hajdú Ferenc -, hanem az, hogy ezzel együtt szerinte több tízezer fogyasztó fizetett né­hány száz forinttal többet az év elején. Einvág A kazakok 1,4 milliárd köbméter gázzal tartoznak Közelebb kerülhet az adósság rendezése Nemrég parlamenti delegáció járt Kirgizisztánban, Üzbegisz­tánban és Kazahsztánban, ahol a fennálló államadósság ren­dezése is szóba került - tudtuk meg Varga Mihály pénzügy­minisztériumi államtitkártól, a delegáció vezetőjétől.- A látogatáson tárgyaltunk ar­ról is, hogy a magyar kormány Üzbegisztánban szeretne nagy- követséget nyitni - mondta az államtitkár -, mert most csak a moszkvai nagykövetségnek van egy referense, aki foglalko­zik Üzbegisztánnal.- Történt-e eló'relépés a ka- zak államadósság ügyében ?- A kezdeti lépéseket meg­tettük, magas rangú vezetőkkel tárgyaltunk, hiszen a kormány szeretné, ha a vitás kérdések - így a gázadósság - rendeződ­nének. Most a kazak fél 1,4 mil­liárd köbméter gázzal tartozik, s ezt jó lenne, ha pénzben vagy anyagi javakban törlesztené. így azt próbáljuk elérni, hogy ha nem is tud törleszteni és fi­zetni, a gázadósság értékében magyar vállalkozók és vállal­kozások Kazahsztánban kapja­nak valamilyen koncessziós jo­got vagy lehetőséget a privati­zációban. Több vállalkozó is konkrét kéréssel keresett már meg ebben az ügyben bennün­ket, így van, aki azt szeretné, hogy a gázadósság terhére vegyipari termékeket szállít­hasson Magyarországra, mely értékének egy részét befizetné a magyar államkasszába, másik részét pedig felhasználná a vál­lalkozásában.- Ön szerint ebben mikor lehet konkrét szerződés?- Ismerve a kazak fél dön­téshozatali rendszerét, szeret­ném, ha nem kéne újabb 9 évet várni. Miután ez a tartozás 150-200 millió dollár között van, ebből sok vállalkozónak lehetne a fenti módon részt kapni. Most a kazak félen mú­lik, hogy mit fogad el az aján­latunkból, és kész-e erre a fajta megállapodásra. D. E. Az apróhirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk. Ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal. jAffiiïf [ffipn jlróítr] INGATLAN OTP Ingatlan Rt. Szolnok, Mészáros L. u. 18. Telefon: 56/377-845 Most vásároljon! Szolnok belvárosában 1999. július hónapban beköltözhető, kulcsrakész, gyönyörű lakások udvari zárt gépkocsi beállási lehetőséggel eladóki Lakásépítési támogatás és ÁFA visszaigényelhető. Piacképes, használt lakást beszámítunk. ÖCSÖDÖN, a Bem utcában sarki, kertes lakóház gazdasági épülettel és 122 arany­korona érték állami áron eladó. Érdekló'd- ni: 76/488-816 telefo­non, a reggeli órák- ban. «2909/iH* _______________ J ÁSZALSÓSZENT- GYÖRGYÖN kertes családi ház eladó. Gáz, telefon van. Irányár: 2 millió Ft. Érdeklődni: 57/456- 555. »3076/1H* A Tallinn városrész­ben 66 nf-es, 3 szo­bás, gázos, vízórás, re­dőnyös, földszinti la­kás eladó. Ugyanitt garázs is vásárolható. Érdeklődni du. 14 óra után az 56/425-877 te­lefonszámon lehet. •3226/1K* SZOLNOK, Tabán 2+2 fél szobás, 2 für­dőszobás családi ház eladó. Érdeklődni: 56/375-944. *308i/ik* 8 SZANDASZŐLŐ- SÖN eladó, vagy ki­sebbre cserélhető 3 szobás garázsos lakás. Érdeklődni: délelőtt 56/371-002, délután 56/399-059 telefon­számokon. ‘3083/3T* KISÚJSZÁLLÁS, Apafi u. 29. szám alat­ti 3 szobás, 96 nf-es, gázos, telefonos, ker­tes (730 m2) családi ház gazdálkodásra is alkalmas melléképü­letekkel - azonnal be­költözhetően - sürgő­sen eladó! Irányár: 2.1 millió Ft. Telefon: 06- 30/9430-154. * i 248/sh* A Wágner Gusztáv úton 54 nf-es 1.5 szo­bás, kábeltévés, víz­órás, I. emeleti lakás garázzsal vagy anél­kül eladó. 56/411 -964, 17 Órától. *3085/1K* SZOLNOKON, a Bajcsyn 2.5 szobás la­kás azonnal beköltöz­hetően, sürgősen el­adó. Telefon: 56/376- 392 vagy 56/372-500. »3131/1K* ABONYI sorházban 4 szoba összkomfor­tos családi ház eladó Méri István út 17., 53/362-019, 19 óra Után. »3132/1K* ABONYBAN össz­komfortos társasházi lakás garázzsal sürgő­sen eladó. Érdeklődni: 30/9836-029, este 53/361-155. *3209/ik* ELADÓ 54 m2 -es la­kás + 12 m2-es tetőtér Kossuth tér 7-8., III. emeleten (lift, udvari gépkocsi beállás). Irányár: 4.3 millió Ft. Eladó Kaán Károly- lakótelepi telek 50 nf- es faházzal. Irányár: 2.2 millió Ft. Érdek­lődni: 56/340-646, 30/9252-253 telefon­számokon, Rusvai. •3319/1K* TISZAKÉCSKÉN kétszintes nyaraló el­adó. Tel.: 53/312-159. •2187/5H* «ZÖLDÖVEZET­BEN Szolnok, Vitor­la úton 132 nf alapte­rületű, előkertes, 3 szintes, sorház jelle­gű családi ház garázs- zsal, 7.900.000 Ft-ért eladó. Érdeklődni: 56/421-244 telefon- számon, *3242/it* 500 négyszögöl építé­si telek eladó Szanda- szőlős, Kölcsey 15. Érdeklődni: 56/372- 652. »3272/1K* * KERESEK Szol­nokon, főútvonal mellett vállalkozás­ra alkalmas családi házat, illetve ingat­lant. Ár: 6-8 millió forint. Telefon: 06- 60/613-933. *3294/it* SZOLNOKON, az Ady E. úton el­adó 49 nf-es, távfűté­ses lakás. Érdeklődni: 56/374-236 telefon­számon. *3298/1K* SZOLNOKON építési telek alap + lábazattal áron alul eladó. Ér­deklődni: 06-60/610- 909, 56/230-029 este. ♦3300/1K* ______________________ EL ADÓ Szolnokon, a Kaán Károly közben kétlakásos családi ház egyben vagy külön is 120 m2 és 150 m2- esek. Családi házat, üzleü vállalkozást be­számítunk. Érdeklőd­ni: egész nap 56/428- 727 telefonszámon. *3311/1K* «ELADÓ a Tisza- partján, Nagykörűben 750 négyszögöles te­lek, 54 m2-es össz­komfortos házzal. Te­lefon: 06-20/9931- 941. »3323/1T* SZOLNOKON, Vár- konyi téren 52 nf-es IV. emeleti, felújított lakás eladó. 06- 20/9650-750. *333i/ik* TÖRÖKSZENTMIK- LÓS, Vásárhelyi P. úton 2.5 szobás csalá­di ház eladó. Telefon: 56/377-489. *3336/ik* SZOLNOK, Fényes Adolf úti, társasházi lakás eladó. Érdek­lődni a hirdetés nap­ján 18-20 óra között az 56/422-479 szá­mon. «3337/1K* 21 hektár szántó (35 AK) napraforgó vetés­sel eladó Szolnok-Pa- ládicson. Telefon: 56/420-274, ma 14 Óráig. »3342/1K* ELADÓ Szolnokon, Czakó E. út 3. alatt 3 szobás, földszinti, felújított lakás + ga­rázs. Érdeklődni: 18 óra után 56/423- 647 telefonszámon. •3363/1K* ELADÓ Szolnok, Strand u. 46. sz. alatti alcsiszigeti vízparti telek fürdőszobás fa- házzal. Érdeklődni: 30/9352-091,36/488- 066 munkaidőben. »3370/1H* SZOLNOKON, az ipari- kereskedelmi körzet szomszédságá­ban 74 nf-es ház 506 m2-es telken eladó. Érdeklődni: 30/9030- 700. *3376/1K* _______________ R ÁKÓCZIÚJFALU- BAN, Kossuth út 32. kétszobás, gáz- köz­ponti fűtéses ház, gazdasági épületek + garázs, nagy kerttel azonnali beköltözés­sel eladó 2.4 millió Ft-ért. Érdeklődni: 56/444-237. *3378/1 k* SZANDASZŐLŐ- SÖN 1.5 szobás lakás a Ferenczy Károly úton eladó. Érdeklőd­ni: 56/390-686, vagy 56/410-401 telefon­számon. «3379/1H* ELADÓ Jásztelken 3 szoba konyhás csalá­di ház, Alkotmány út 24. alatt. Érdeklődni: 462-202-es telefo­non. »3383/1H* HÁROMSZOBÁS, összkomfortos csa­ládi ház melléképü­lettel Szandaszőlő- sön eladó. Érdek­lődni: 56/377-091 1 8.00-tól, vagy 20/9418-352 telefo­non. «3388/1H* SZOLNOK, milléri 200 négyszögöl kör­bekerített, művelt, zártkert, szerszámos­sal eladó. Érdeklőd­ni: napközben a 30/9955-500 telefon­számon. »3402/1H* TISZAFÖLDVAR, Beloiannisz u. 16. alatti kertes családi ház eladó. Érdeklődni: 56/426-164. *330i/ik* «SZANDASZŐLŐ- SÖN kétszobás, gá­zos, családi ház nagy kerttel eladó. Telefon: 56/240-068. *34I2/it* JÁRMŰ JAPÁN ROBOGÓK nagy választékban, hitelre is. MAR GARANCIA a VÁRTA akkumulátorokra! D + D Kft. Szolnok, Mária út 7. Telefon/fax: 56/421-744. MBkOJRIUS MOBIL 92KFT. • Autóriasztó • Központi zár • Elektromos ablakemelő • Autó Hi-Fi • GSM kihangosító szettek •Telefonszerviz FORGALMAZÁS ÉS | SZERELÉS 5000 Szolnok, Ady Endre út 27. Tel./fax: 56/425-817. ZILAHI AUTOGLAS AUTÓFESTÉK SZAKÜZLET Lechler és Mobihe! autófestékek, fényezési segédanyagok nagy választékban. Szólnék, Kwiyadl 4.4132. (bejárat a Dobó I. út letol) Teletöm 58/423-080, I Fax: 56/423-900 1 Autómentés éjjel-nappal I Telefon: 06-60/386-162 ^aUTO* [centrál] . KFT . HASZNÁLTAUTÓ-KERESKEDÉS Szolnok, Abonyi út 1/c. Telefon: 56/379-666. Jó állapotú kis- és középkategóriájú használt autóját készpénzért megvásároljuk, vagy bizományi értékesítésre átvesszük. HASZNÁLT AUTÓK KÉSZPÉNZES VÁSÁRLÁSA A telepünkön eladásra kínált fiatalabb évjáratú autókra kedvező hitellehetőséget biztosítunk. (30 % befizetésétől akár 5 éves futamidőre is), f > NESZTOR Nesztor Kft. Szolnok, Baross út 44. Tel.: 56/375-201. FORD TRANSIT 818.700 Ft +ÁFA kezdő befizetéssel fordfocus 899.700 Ft kezdő befizetéssel 0-15 évesig autóját karambolosán, kp­ért megveszem. Te­lefon: 06-30/949­0210. »0939/I4H* «NYUGATI gép­kocsiját készpénzért megvásároljuk. Gép­jármű Kereskedelmi Iroda, Abony. Telefon: 53/360-594, 20/9834­198. »6209/34T* »5000-es KCR-rel szerelt Ifa-motoros Zil eladó. Érdeklődni: 56/378-144 telefon­számon. *3013/2T* ‘84-es Trabant másfél év műszakival eladó. Érdeklődni: 56/422- 839. «3206/1K* ‘85-ös 120 L-es Sko­da 2 év műszakival eladó. Érdeklődni: 06-20/9266-352, 18 óra után 56/376-888. *3070/1K* 9 hónapos, 1000 köb­centis, háromajtós Suzuki Swift eladó. Érdeklődni: 56/341- 077. »3166/1K* ELADÓ Opel Ka­dett 1.6. Érdeklődni: 16 óra után 56/428- 978 telefonszámon. •3211/2K* SVW Golf 1.1-es, 1980-as, megkímél- ten, reális áron eladó. Telefon: 30/9520-719. •3261/2T* »NYUGATI gép­kocsikat vásárolnánk készpénzért 1985-ös évjárattól, tulajdo­nostól. Ajánlatokat: 53/360-891 és 06- 30/2180-787 kérjük. •9941/8T* »OPEL Vectra 1.6i, 1993-as, grafitmetál eladó. Telefon: 06- 20/9469-174. *324ó/2t* «MEGKÍMÉLT álla­potú ‘88-as Audi 80- as eladó. Telefon: 56/351-406. *3282/ih* ELADÓ Lada Samara 2109 l-es, 1994-es, ki­fogástalan, 820.000 Ft-ért. 56/441-277(18 óra után). *3287/ik* «IZS műszakival 80.000 Ft-ért eladó Szolnokon. Telefon: 06-60/613-933. »3295/1T* _____________________ T OYOTA 3.5 éves, piros színű, megkí­mélt állapotban eladó. Érdeklődni: 56/424- 800/1540 mellék, 06- 30/207-6833. *3338/uc* LADA Samara ‘90- es évjáratú, 3 ajtós eladó. Érdeklődni: 56/422-571, 17 óra után. *3339/1K* *5 ajtós, 4-5 éves LADA SAMARÁT keresek megvételre. Ajánlatokat: 56/340- 488 telefonszámra kérem. *3348/it* TRABANT ‘89-es, két év műszakival eladó. Érdeklődni: 56/410-874. »3352/iK* NISSAN Sunny 1.7 D 2 személyes furgon el­adó. Érdeklődni a 30/9632-077. *336i/ih* (Folytatás a 6. oldalon.)

Next

/
Thumbnails
Contents