Új Néplap, 1999. június (10. évfolyam, 125-150. szám)
1999-06-18 / 140. szám
1999. június 18., péntek 5. oldal Hazai Tükör A kormány várhatóan ősszel terjeszti elő javaslatát Közkegyelem 2000-ben? Nagyobb nemzeti ünnepek, kormányváltás, vagy éppen jeles évfordulók alkalmával az államhatalom rendszerint szűkebb, vagy szélesebb körben közkegyelmet gyakorol. A közeledő 2000. év feltehetően ismét „megihleti” a törvényalkotót. A kormány - az igazságügy-miniszter bejelentése szerint - várhatóan őszszel dönt arról, hogy az Országgyűlés elé terjeszti-e közkegyelemről szóló javaslatát. Az elmúlt 11 évben mindössze négy alkalommal hirdetett az Országgyűlés közkegyelmet. Az 1988-as törvény kizárólag a büntetőjogi joghátrányok alól addig még nem mentesített ’56- os elítéltek számára hozott mentességet. Egy évvel később, a rendszerváltás hajnalán a köztársaság kikiáltása teremtett alkalmat a közkegyelemre, majd 1990-ben az új parlament megalakulásához kötődik az állami engedékenység, amikor is meglehetősen sok elítéltet, és még eljárás alatt álló gyanúsítottat érhetett kellemesen az első szabadon választott Országgyűlés döntése. Utoljára kizárólag a taxisblokád résztvevőire terjedt ki a közkegyelem. A 2000. év feltehetően olyan évforduló, amikor az elítéltek számíthatnak ismét az Ország- gyűlés nagylelkűségére. Az emberölésért, garázdaságért és más, súlyosabb megítélés alá eső cselekményért börtönbüntetésüket töltők, vagy még eljárás alatt állók azonban vélhetően most sem szabadulhatnak büntetésük letöltése előtt. Részükre az utolsó mentsvár a köztársasági elnök lehet, aki egyéni kérelemre, a személyes indokokat figyelembe véve gyakorolja kegyelmezési jogát. Göncz Árpád hivatalához évente 900-1000 kegyelmi kérvény érkezik, amelyek közül legfeljebb 50-60 számíthat pozitív elbírálásra. - horváth Orbán Viktor fogadta Farkas Flóriánt Támogatás a cigányságnak A jövő évtől minden esztendőben konkrét akcióterv készül a cigányság élethelyzetének javítására. Ez hozzájárul majd a középtávú intézkedési csomag végrehajtásához. A megbeszéléssel mindkét fél elégedett volt. Ezt közölte Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön újságírókkal azután, hogy a Parlamentben megbeszélést folytatott Farkas Flóriánnal, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnökével. A jövő évre szóló akciótervet Doncsev Toso, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal elnöke őszre készíti el az önkormányzattal együttműködve. A miniszterelnök hangsúlyozta: leszámoltak azzal az illúzióval, hogy a középtávú programmal meg lehet oldani a cigányság problémáit. Az intézkedési csomagra azért van szükség, hogy „világosan kijelölje az irányokat”. A kormányfő bejelentette: a jövő tanévre kiegészítő keretet biztosítanak a költségvetésből a tehetséges cigány származású tanulók anyagi támogatására. Az ösztöndíjkereten belül elkülönített összeg segíti majd a külföldi tanulmányokat. Farkas Flórián igen elégedetten nyilatkozott a kormányfővel folytatott megbeszéléséről, mert az jól szolgálta a cigányság ügyét. A T. Ház kétnapos ülése Nem lesz csonka az Alkotmánybíróság? Ha az alkotmánybíró-jelölő bizottság hétfői tanácskozásán sikerül megállapodni, akkor az Országgyűlés kedden megválaszthatja az Alkotmánybíróság három új tagját azoknak a helyére, akiknek mandátuma hamarosan lejár - mondta Áder János, a Házbizottság csütörtöki ülése után. Az Országgyűlés elnöke némi iróniával reményét fejezte ki, hogy a hét végén a szocialisták el tudják dönteni, vajon két saját alkotmánybíró-jelöltjük közül kinek a megválasztását támogatják. A parlament a jövő héten kétnapos ülést tart - hétfőn és kedden. A Házbizottság ülésén nem alakult ki konszenzus a napirend tekintetében, így ez elnöki javaslatként kerül hétfőn a plénum elé. A Házbizottság ülésén áttekintették az őszi ülésszak munkáját is. Várhatóan bizottsági héttel kezdődik az ülésszak, amelyen előreláthatólag az időszak legfontosabb tennivalói közül az adótörvények általános vitáját készítik majd elő. A szavazás - képviselői kötelesség Szabályozták a rendkívüli üléseket és a politikai vitanapokat Az Országgyűlés legkorábban ősszel állíthatja fel a Lock- heed-Fidesz-levél ügyét vizsgáló bizottságot. Az ügyrendi bizottsághoz ugyanis nem érkezett meg az a 78 képviselői aláírás, amely ahhoz kellett volna, hogy a javaslatot az Országgyűlés rendkívüli ülésszakán napirendre tűzzék. Az Országgyűlés ügyrendi bizottsága csütörtökön levette napirendjéről a bizottság létrehozásáról szóló előterjesztéshez benyújtott módosító indítványok megvitatását. A testület - kormánypárti képviselőinek többségi szavazatával - két általános érvényű állásfoglalást fogadott el. Az MSZP és az SZDSZ egyiket sem támogatta, a Ml ÉP mindkét esetben tartózkodott. Az egyik állásfoglalás szerint rendkívüli ülésszak „öszszehívása csak akkor indokolt, ha javasolt napirendjének a rendes ülésszak üléseinek keretében történő megtárgyalása a közérdek sérelmét eredményező késedelemmel járna”. A másik állásfoglalás a politikai vitanapokat szabályozza. Ezek időpontjáról és időkeretéről az Országgyűlés a napirend elfogadásával határoz. Az ügyrendi bizottság kormánypárti képviselői hosszas vita után megszavazták Pokol Béla (FKGP) önálló képviselői indítványának tárgysorozatba vételét, amely szerint az Országgyűlésben a jelenlévő képviselők kötelesek szavazni. „A szavazási kötelezettséget megsértő képviselő havi juttatásának tíz százaléka levonásra kerül.” Szájer József (Fidesz) szerint az indítvány megfonto landó elemeket tartalmaz, de a megoldás technikájára módosító javaslatokat nyújtanak majd be. Azt sem tartja megfelelőnek, hogy a frakcióvezetők korlátlan joga a képviselők távolmaradásának igazolása. Az ellenzéki képviselők szerint a javaslat szűkíti a parlamenti kisebbség politikai mozgásterét. A tanév hossza jövőre sem változik, továbbra is 186 nap marad Kezdődik a nyári szünet Az egymillió-háromszázezer gyerek számára a tanév ugyan véget ért, ám a pedagógusok mintegy negyven százaléka nyáron sem hagyja tanítványait magára. Ok napközis és üdülőtábori felügyeletet vállaltak - tudtuk meg az oktatási minisztertől, aki az idei tanév eredményeiről is beszámolt. Pokorni Zoltán oktatási miniszter lapunknak nyilatkozva elmondta: annak ellenére, hogy az idei iskolai év egy meglehetősen szomorú eseménnyel, a hajdúhadházi véres „ámokfutással” kezdődött, a tanév rendben lezajlott, az iskolarendszer teljesítette konfliktusokkal is járó feladatait.- A NAT bevezetése sok teendővel és bizonytalansággal járt a tanév elején, de szerencsére túl vagyunk rajta. Csakúgy, mint a tandíjmentesség kiszélesítésén és az új diák- igazolványok bevezetésén - közölte a tárca vezetője. A jövő tanévtől elindul az értékelési, minőségbiztosítási program, valamint - a nemzeti alaptanterv mellett - elkezdődhet a kerettantervek alkalmazása is. Igaz, egyelőre még nem kötelező, viszont 2001-től csak az új gyakorlat szerint folyhat az oktatás - hangsúlyozta a miniszter. Természetesen az idei nyáron is lesz lehetőségük a szülőknek árra, hogy gyermekeiket napközis vagy üdülőtáborokban helyezzék el. A pedagógusok közel negyven százaléka vesz részt efféle munkában. Az Oktatási Minisztérium pénzzel és szakmai anyagok- kal'is támogatja a szünidei tanítói munkát, hiszen a nevelés nemcsak a tanórán folyhat, hanem a szabadidő közös eltöltése közben is. Pokorni Zoltán végezetül elmondta, hogy a tanév hossza jövőre sem változik, vagyis a nebulóknak a következő tanévben is 186 napot kell az iskolában tölteniük. (h. gy.) ti múzeum. A Textil- és Ipartörténeti Múzeumi Alapítvány rendezésében ma nyitják meg a Textilmúzeumot - az ország első ilyen jellegű állandó gyűjteményét, fotö: feb/kallus Járai nem mond le. Nem fontolgatom a lemondásomat - jelentette ki Járai Zsigmond pénzügyminiszter csütörtökön Budapesten, cáfolva a sajtóban ez ügyben megjelent híreket. A pénzügyminiszter megerősítette azt is, hogy Naszvadi György a jelölt a tárcánál megüresedett közigazgatási állam- titkári posztra. Jelenleg zajlik a kinevezéséhez szükséges nemzetbiztonsági átvilágítás. Konferencia. A kelet-közép- európai országok társadalmai „értékközi állapotban" vannak 10 évvel a demokratikus átalakulás kezdete után - mondta csütörtökön Göncz Árpád köz- társasági elnök egy budapesti konferencia megnyitó beszédében. Az államfő úgy vélte: a rendszerváltozásnak mindenütt megvannak a nyertesei és a vesztesei, és ezen országok népeinek tudatállapotában ma is felfedezhető a szocializmus 40 évének nyoma. Kezdeményezés. A szocialista képviselőcsoport legutóbbi ülésén Tóth Károly javasolta: az MSZP-frakció tagjai jelentsék be. hogy volt-e kedvezményes ügyletük a Postabankkal és ha igen, akkor milyen. Nagy Sándor frakcióvezető-helyettes - aki a frakcióülésen elnökölt - elmondta: nem szavaztak a kérdésről, de ő személy szerint támogatja a kezdeményezést. Tudományos fórum. A Magyar Tudományos Akadémia a jövőben segítséget kíván nyújtani ahhoz, hogy a határon túli magyar tudományos közösségek - a hazaiakhoz hasonlóan - területi akadémiai bizottságokat hozzanak létre - jelentette be Glatz Ferenc csütörtökön Debrecenben, megnyitva a környező országok magyar tudományos műhelyeinek negyedik fórumát. Kelendő gyógyszerek. A receptre kapható gyógyszerek árának emelkedése várhatóan közvetve növeli a recept nélkül vásárolható, évek óta szabadáras gyógyszerek és gyógyhatású termékek (OTC) forgalmát - állapította meg Vella Rita, a GfK Piackutató Intézet terület- vezetője egy felmérés adataiból. A vizsgálat szerint az ország felnőtt lakossága egyre jobban törődik egészségének megőrzésével. Viharkárok. Országszerte károkat okozott a Kárpát-medencén szerdán átvonult vihar, ami a szakemberek szerint a 30 és 50 évenként egyszer előforduló viharok erejéhez hasonlítható. A tűzoltóknak összesen 253 helyszínen kellett segítséget nyújtani. Villámcsapás okozta tüzet oltottak, eltávolították az utakra dőlt fákat, szivattyúzták az elöntött pincéket. Kovács Attila nem volt jelen a cégeinél tartott házkutatásokon Az elnök úgy érzi, üldözik Semmiféle törvénytelenséget nem követtem el, ezért nyugodt lélekkel várom az APEH Bűnügyi Igazgatóságának megállapításait - mondta a Ferenczy Europressnek Kovács Attila, a Magyar Labdarúgó Szövetség(MLSZ) elnöke. Mint arról már korábban beszámoltunk, a napokban házkutatást tartottak Kovács Áttila cégeinél, a Canyon Wheelnél és a Kovács Acél Rt.-nél. Az APEH Dél-budapesti és Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatóságainak feljelentése nyomán indult vizsgálat különösen nagy kárt okozó áfa-csalás bűntettének alapos gyanúja miatt, ismeretlen elkövető ellen. Ezt persze a jog nyelvén fogalmazták meg, hiszen a gyanú árnyéka ilyen esetekben elsősorban a tulajdonosra vetül.- Még mielőtt a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke lettem, tudtam, hogy sok megpróbáltatásban lesz részem - mondja Kovács Attila. - Most már olyan érzésem is van, mintha üldözött lennék. De valahogy túlélem majd ezt az időszakot. Nyilvánvaló, hogy az APEH lefolytatja a vizsgálatokat, én pedig tudomásul fogom venni az eredményét.-Jelen volt a mostani házkutatásoknál?-Nem. De nem is akartam látni. Hatósági tanúk jelenlétében történt minden.- Mit vittek el a többzsáknyi dokumentumkötegekben ?- Fogalmam sincs róla. Nem is igazán érdekel, hogy mi került a zsákokba. Nincs titkolni-, dugdosnivalóm.-Állítólag önnel az eló'zó kormány idején igencsak „elnézően ” bánt az adóhatóság.- Ez is valótlanság. Ugyanolyan bánásmódban részesültem, mint bárki más. Magyarán nem voltak „bújtatott ügyeim”.- A magáncégei előtt az MLSZ gazdasági tevékenységét is vizsgálták. A sportminisztérium jelentése nyomán a FIFA kérte az ellenőrzést.- Egy nemzetközi könyv- vizsgáló céget kértek fel, de a jelentés még nem készült el. Németh Zsuzsa Június 18-tól kapható az ügyes KÓPÉ POÉNOS REJTVÉNYLAP 5. SZÁMA Csak 45 Ft! MEGJELENIK MINDEN MÁSODIK PÉNTEKEN 17 rejtvényt, 14 poént és dupla nyereményt kínál az ügyes KÓPÉ r