Új Néplap, 1999. június (10. évfolyam, 125-150. szám)

1999-06-18 / 140. szám

1999. június 18., péntek Megyei Körkép 3. oldal Újjáéled az alkotóház A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Népművészeti Egyesület Ti- szavárkonyi Alkotóháza május óta fogadja a csoportokat, mi­közben apróbb részletekben elkezdődött a telep teljes felújítása. Összesítették a vezsenyi árvízkárokat A közelmúltban elkészült a tavaszi nagy áradás okozta károk felmérése Vezsenyen. A kormány központi segélyalapjából a na­pokban már az igényelt kárenyhítések előlege is megérkezett a településre - tájékoztatta lapunkat Hatvani Lajos polgármester. A korábbi évekkel ellentétben idén 600 ezer forint jutott Vár- kony költségvetéséből az alko­tóháznak, ez azonban még ke­vés lett volna a kalákában épült telep renoválására. Mészáros Zoltán, a község polgármestere helyi vállalkozókkal együtt alapítványt hozott létre az alko­tóház megsegítésére, s ennek köszönhetően válik valósággá az egymillió forintos beruhá­zás. A vizesblokkot már újra- csempézték, de a kissé kidőlt kerítés és az elhanyagolt nád­tető is gyors javításra szorul. A Korábban is pályáztak eredmé­nyesen, és legutóbb már folytak azok az előkészületek is, ame­lyek egy valóságos játék-faerő- dítmény alapjait rakták le a kis­dedóvó udvarán. Lényegében annak köszönhetően, hogy ki­derült: a falu számára fontosak az óvodások. Megtudtuk ugyanis, hogy ezen fa-játékparadicsom kiala­kításának költségeit az év eleji, farsangi jótékonysági bál bevé­tele fedezi. Hogy mire lesz elég (Folytatás az 1. oldalról) A hirdetésekre tömegesen je­lentkezőket az ország külön­böző pontjain - Zalaegerszeg­től kezdve Szegeden, Szolno­kon át Debrecenig - a 28, szin­tén szenvedő alanynak minő­sülő szervező fogta össze, akik jóhiszeműen igyekeztek minél több embert bevonni a csábító munkalehetőségbe, ők szedték be a jelentkezési díjakat'- ösz- szesen mintegy 10,6 millió fo­rintot -, és'továbbították a fő­szervezők által megadott bank­számlára, éppen ezért ők kerül­tek először kellemetlen hely­zetbe, amikor kénytelek voltak szembenézni az igazsággal: mindannyian csalás áldozatai lettek. A botrány akkor robbant ki, amikor potyára jelent meg a sok ember azon a tanfolyamon, amelyet az elvégzendő feladat ellátásához „biztosítottak” a szervezők. Ez éppen Szolnokon történt, mert erre a városra esett az első, valójában persze nem létező összejövetel időpontja. A nyomozást a Szolnoki Rendőrkapitányság végezte, méghozzá gyors sikerrel. Kide­vendégszobákat kifestik, az ár­víz után lévő Tisza-partot ren­dezik. Feltehetően őszre beve­zetik a gázt is, így az alkotóház a téli népszokásokat feleleve­nítve falusi disznóvágásra fo­gadná a vendégeket. Bán Lajos, az egyesület elnöke szerint az évi 150-160 ezer forintos bér­leti díj mellett az egész éves nyitva tartás azért is fontos, mert egyre kevesebb iskolás és népművész látogat el a telepre, ahol az egyesületi tagok július első hetében adnak ízelítőt mes­terségbeli tudásukból. V. H. a helybéliek - szülők, vállalko­zók, cégek, szervezetek és a többi - kétszázezer forintos, óvodát támogató szimpátiája? A tervek szerint egy mászókás, kis pavilonos, babaházas játék- faerődítmény kialakítására, amit vélhetően a nyár végén „vehetnek be” a legkisebb ti- szaszentimreiek, akik bizonyo­san az „én házam” tulajdonosi szemléletével örömmel fogják védeni új játékvárukat az ovi udvarán ... -p­rítették, kik is állnak égy bizo­nyos eladott személyi igazol­ványban szereplő név mögött, és napokon belül el is fogták a gyanúsítottakat. A vádlottak mindvégig együttműködtek a hatóságok­kal, megbánásukat hangoztat­ták, ám ez a bíróság szigorú döntésében mindössze néhány hónap „kedvezményt” jelentett számukra. B. Attilát 4 év 2 hó­nap, Cs. Bertalant pedig 3 év 8 hónap szabadságvesztésre ítél­ték csalás és más bűncselekmé­nyek miatt. Határoztak az elő­zetes letartóztatás fenntartásá­ról is. Mint azt a Szolnoki Városi Ügyészség vezető ügyészétől, dr. Vámos Sándortól megtud­tuk, a csalás ugyan három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, ám ez esetben a büntetés kiszabásakor a halma­zati szabályokat is figyelembe kellett venni, ezért ez esetben 4 év 6 hónap volt a büntetés le­hetséges maximuma. Az ügyészség tudomásul vette az ítéletet, a vádlottak és védőik azonban fellebbezést je­lentettek be. H. Gy. A vezető elmondta: a kárfelmé­rések szomorú eredményeket mutatnak. A kistelepülés lakó­házai közül négyben keletke­zett jelentős anyagi kár, me­lyeknek együttes összege meg­közelíti a négymillió forintot. A tavaszi áradat megbontotta a kompátkelő partvédelmi köve­zését, illetve a komp kötélzeté­ben, csörlőjében is súlyos káro­kat okozott, összesen 8 millió forintot meghaladó értékben. Vezseny úthálózata sem Tény, hogy amíg a környezetvé­delemmel foglalkozó civil szer­vezetek többsége 300-400 ezer forintos támogatást vághatott zsebre, addig az idén először pá­lyázó kengyeli egyesület az or­szágosan ismertté vált Duna Kör­höz vagy a Levegő Munkacso­porthoz hasonlóan 900 ezer fo­rinthoz jutott. Ezzel pedig olyan szervezeteket körözött le, mint a Magyar Madártani Egyesület. A lapinformációk szerint mindez nem véletlen, hiszen a pályázato­kat elbíráló bizottság kisgazda szakértője kengyeli származású. Mindezeket a híreket felhábo­rodva olvasta a Kengyeli Gyalo­gos Egyesület egyik vezetője. Vámosi László állítja, pártoktól „úszta meg szárazon”. Az elön­tések és a töltést építő teherau­tók ezekben mintegy 50 millió forintos kárt okoztak. Mindez érzékenyen érintette az egyéb­ként is nehéz helyzetben lévő falut, ahol a folyamatban lévő csatornázás munkálatait visz- szavetette és a költségek önere­jének kifizetését is megnehezí­tette a természeti csapás. Ettől függetlenül a polgár- mester biztató jelenségként ér­tékelte, hogy a lakóházak felújí­független a szervezet. Azt azon­ban elismeri, hogy a gyakorlatot előtérbe helyező környezetvé­delmi szervezetként több esetben fordultak segítségért politikai erőkhöz, de támogatást csak a Fi- desztől és a kisgazdáktól kaptak. Vámosi szerint arról sincs szó, hogy a pályázati kiírásban szerep­lőén ne lennének országosan is ismertek. Példaként a nemrég bí­róság elé került, néhány éve a falu határát elbontó növényolaj­gyári veszélyes hulladék, vala­mint az országos környezetvé­delmi főfelügyelőség döntésére váró hulladékmegsemmisítő ügyét említi. Minderre alapozva Vámosi úgy véli, az egyesületük leginkább a Levegő Munkacso­tásához kért összeg előlegét - mintegy 2 millió forintot - a központi segélyalapból a kö­zelmúltban átutalta a kormány, illetve a biztosítótársaságok is méltányosan ítélik meg a tele­pülésen történt káreseteket. Hatvani Lajos azonban ag­gasztónak tartotta, hogy máig megoldatlan Vezsenyen a - helység földjeinek nagy részét kitevő - ártéri területek haszno­sításának kérdése. Amennyiben ugyanis ezeken a földeken megtiltanák a mezőgazdasági termelést, úgy a lakosság jelen­tős része létfenntartásának egyetlen lehetőségétől esne el - vélekedett a vezető, -bugány­porthoz hasonlítható, mely egy kis helyi szervezetből nőtte ki magát országos egyesületté. Vámosi szerint lesz mire köl­teni az egymilliót, hiszen eddig a különböző szakértői dijakat az egyesület tagjai saját zsebből, il­letve néhány más környezetvé­delmi szervezet támogatásából fizették. A megítélt támogatásért az egyesületnek a közelmúltban be kellett volna számolnia az ed­dig végzett munkájáról és tervei­ről a parlament illetékes bizottsá­gában. Az egyesület - a faluban elteijedt hírek szerint - ennek nem tett eleget. A fő kengyeli gyalogos, Veres Istvánná szerint ennek nem is tudtak volna eleget tenni, mert késve kapták meg a meghívót. De nem maradnak adósak a beszámolóval, hiszen azt a nemrég írásban eljuttatták a parlament környezetvédelmi bi­zottságához. Teleki Csak tisztasági meszelésre jut pénz Lassan minden iskolában le­zárják a tanévet, a diákok elhagyják a tantermeket. A vakáció alatt kellene az in­tézményeket felújítani, kor­szerűsíteni, de mint az aláb­biakban kiderül, Mezőtúron erre a feladatra az idén ke­vés pénz jut. A több mint százötven éves Új­városi Általános Iskolában csak a szociális helyiségek tisztasági meszelését végzik a nyáron, de valószínűleg erre is csak au­gusztusban kerül majd sor. Több tervük is lett volna re­konstrukcióra, csak anyagi for­rással nem rendelkeznek. Az iskolaszék egyik tagja, Iván Sándor felajánlotta, hogy a te­tőzeteket ingyen átvizsgálja, és a kisebb hibákat kijavítja. Csak meszelésre jut a Re­formátus Általános Iskolában is, igaz, itt a mellékhelyiségek mellett néhány tanterem is megszépülhet. Több pályázatuk is folyamatban van, a további munkák elvégzése ezek ered­ményének függvénye. Ha a tavalyi pénzmaradvá­nyát megkapja, a konyha cső­vezetékét újítaná fel a Rákóczi iskola. Emellett csak csekély meszelésre jut idén, pedig mint megtudtuk, a tető is beázik. A Katolikus Általános Isko­lában csakúgy, mint eddig min­den évben, kifestik a tanterme­ket és a mellékhelyiségeket. Ezenfelül várhatóan megújul az épület udvar felőli homlokzata is. Egyéb munkát nem tervez­nek, mivel a tavalyi nyári szü­netben több beruházást is meg­valósítottak. Apróbb javításokra futja csak a Kossuth Általános Isko­lában ezen a nyáron. Természe­tesen a szociális helyiségeket kimeszelik, de a tantermekre idén nem jut pénz, azokat egy éve meszelték. gg Másfél milliárdos adócsalás gyanúja (Folytatás az 1. oldalról) Ezekben az ügyletekben kül­földi állampolgárok is érintet­tek voltak, akik a halasztott vámfizetés során behozott gáz­olajat T. Károly cégein keresz­tül közterhek befizetésének el­mulasztásával értékesítették. A rendőrségi büntetőeljárás során tíz magyarországi cég el­len folytattak vizsgálatot, és ti­zennégy gyanúsítottat hallgat­tak ki. Az ügy első számú gya­núsítottja, T. Károly 1997. de­cember 4-től ez év március 4-ig volt előzetes letartóztatásban. Jelenleg szabadlábon várja, hogy a rendőrség javaslatára vádat emel-e ügyében a Szol­noki Városi Ügyészség. Erődítmény jótékonyságból Egy-egy gyermekintézményben már-már kötelező feladatnak számít az, hogy a nevelők aktuális pályázatokkal kívánják segíteni a jobb működést Tiszaszentimre óvodájában sincs ez másképp. Átverték a fél országot Megtámogatott Gyalogos Országgyűlési határozattal a társadalmi szervezeteknek juttatott támogatások körül kavargó botrány megyénket is elérte. Az egyik országos lap ugyanis áUította, a Kengyeli Gyalogos Egyesület egy kisgazda szakértő támogatásának köszönhetően kapott támogatást Belátható ideig nincs szükség pilótaképzésre Az utolsó vizsgázókkal szállt fel az iskolagép Szomorú fejezetéhez érkezett tegnap a hazai katonai pilóta­képzés. Csütörtökön ugyanis az utolsó repülőgép-vezetőnek készülő hallgatóval is felszállt a JAK 52-es kétszemélyes mo­toros iskolagép, hogy a sikeres vizsgakörök megtétele után bizonytalan időre kiképzendő személyzet nélkül maradjon. Mintha az időjárás is „meg­érezte” volna a dolog jelen­tőségét, úgy „halogatta” a felszállást. Á szemerkélő eső és az alacsony felhőzet miatt csak órákkal a tervezett idő­pontot követően emelkedhe­tett a magasba a gép. A nem­zetvédelmi egyetem szolnoki repülőtiszti intézetének piló­taképzést is nyújtó utolsó év­folyamában tízen végeztek. Négy évvel ezelőtt vala­mennyien arról álmodoztak, hogy egyszer repülőgép-ve­zetők lesznek. Tanultak, vizsgáztak, ám közben a Ma­gyar -Honvédség helyzete úgy alakult, hogy mostanára nyilvánvalóvá vált: nincs szükség pilótákra. A tíz hallgató közül így csak egynek adatott meg, hogy hivatásának tekinthesse a repülést. A többiek földi beosztást kapnak, vagy a civil életet választják. -hgy­A leendő pilóták eddig csak a repült órák számát keve­sellték, mostantól viszont legtöbbjüknek alkalmuk sem lesz tanult mesterségüket gyakorolni FOTÓ: CS. I. Az SZDSZ a Postabank-ügyről Féltett „fülesek” Eörsi Mátyás félti a Postabank-ügyben információt szolgáltató­kat. Az SZDSZ parlamenti képviselője szerint ugyanis a hata­lom a lehető legnagyobb szigorral sújt le azokra, akik a jelen­legi kormánnyal szembehelyezkednek. A Fidesztől a tiszta kezek poli­tikáját várta az ország, mára azonban kiderült, hogy igen je­lentős közpénzekhez jutott kü­lönböző cégeken keresztül a párt - állította tegnap Szolno­kon az SZDSZ-es honatya. Eörsi Mátyás elmondta, hogy a Postabank vezetőinek me­nesztésével egyetértettek. Sőt a szabaddemokraták még az előző kormány tagjaként több kabinetülésen felvetették Princz Gábor leváltását. Mind­ezzel akkor azért nem léptek a nyilvánosság elé, mert egy újabb Postabank-pániktól tar­tottak. Túlzottnak találták vi­szont a Postabank pénzügyi egyensúlyának helyreállítására szánt 150 milliárd forintot. Sze­rinte dokumentumokkal bizo­nyítható, hogy a Fideszhez közelálló vállalkozások igen je­lentős összegeket vettek ki a Pos­tabankból. A honatya szerint az iratok valódiságához kétség sem férhet, a bennük szereplő adato­kat ellenőrizték. Azt azonban nem kívánta megnevezni, hogy az információk honnan származ­nak. Eörsi Mátyás ugyanis félti segítőit, mert úgy látja, a hatalom a legnagyobb szigorral csap le azokra, akik szót emelnek a kormány ellen. T. J. Megyénk talán legidősebb működő malma az abonyi, ahol régiségszámba menő, kö­zel százéves gépek őrlik kiváló minőségben a gabonaszemeket. A szíjáttételek sokaságán ke­resztül hatalmas villanymotor mozgat mindent, amiből szerencsére van tartalék is. fotó: cs. i.

Next

/
Thumbnails
Contents