Új Néplap, 1999. május (10. évfolyam, 101-124. szám)
1999-05-27 / 121. szám
1999. május 27., csütörtök Megyei Körkép 3. oldal Honvéd képzőművészeti alkotótábor a Tiszaligetben Misszió a kultúráért A táborban már javában folyik a munka FOTÓ: CS. I. Folytatva a két évtizedes hagyományt, a Magyar Honvédség Kulturális és Médiaigazgatósága idén is megszervezte a honvédség dolgozói, hozzátartozói, valamint a hivatásos katonák részére a képzőművészeti alkotótábort. A Magyar Honvédség kulturális tevékenysége hosszú évekre nyúlik vissza - tájékoztatta lapunkat Siska Tamás, a tábor szervezője. Az elmúlt évek változásai ugyan átértékelték a honvédség szerepét, ám a kultúra ápolása további missziót jelent a MH. Kulturális és Médiaigazgatóságának. A május 24. és június 4. között zajló, tíznapos tábornak Szolnok ad otthont, az alkotók - negyvenöt hazai, öt kárpátaljai és két, Romániából érkezett vendég - a honvédség tiszali- geti csapatpihenőjében tevékenykedhetnek. A tábor szaktanári feladatait három neves magyar képzőművész, Végh András és Du- schanek János festőművészek és Szunyoghy András grafikusművész látja el. -hAz Alcsi Részvénytársaság is vevő után „szaladgált” a csőd ellen Kiszolgáltatott helyzetű tejtermelők Amiről beszélünk Néptelen Ház A parlament a falra ment. Bár ezt hatvan évvel ezelőtt vetette papírra Kosztolányi Dezső, ám azóta nem sok minden változott. Ugyan most a Tisztelt Ház újabb három hétre csendes lesz, körülötte azonban nagyobb a zaj, mint valaha. Az idén bevezetett új munkarendből következő háromhetenkénti kriptanyugalmat már kétszer igyekezett megtömi rendkívüli üléssel az ellenzék, hiába. Először a parlamenti többség „csak” elutasította a napirendet, az elmúlt héten azonban már annyit sem fáradtak a kormánypárti honatyák, hogy megnyomják a nem gombot. Egyszerűen bojkottálták az ülést. Tény, hogy az árvízkárosultak megsegítésének okán összehívott országgyűlésnek nem sok értelme lett volna az arról rendelkező kormánydöntés árnyékában. A legutóbbi soron kívüli parlamenti nap témái ugyan fontosak voltak, de semmi esetre sem rendkívüliek. Mindezt valószínűleg tudták a parlamenti patkó ellenzéki oldalán ülők is. Mint ahogy azt is tudják mind a két oldalon helyet foglalók, hogy nem a felvetett témák voltak különlegesek, hanem a parlamenti ülések megritkítása a rendkívüli. Az országházi csend megtörésére a szocialisták által kitalált országrészgyűlésekről kiderült, arra csak az adott térség figyel. így az MSZP-sek és az SZDSZ-esek a háromhetenkénti kényszer(el)hall- gatás gátját csak rendkívüli ülésekkel tudják átszakítani. Már ha nem bojkottálnák azokat a kormánypártok, melyek elfeledkezni látszanak a bibliai tanításról: kard által vész, ki kardot ragad. Márpedig a parlamenti többség kardot ragadott, amikor másodszor is elutasította az ellenzéki kezdeményezést. Ez után már nem olyan meglepő, hogy a bojkott bojkottot szült, és kedden az MSZP és az SZDSZ képviselői ültek ölbe tett kézzel, amikor az e heti ülés napirendjéről kellett volna szavazni. Az országrészgyűlésekkel, a képviselők háromhetenkénti kényszerpihenőjével, a bojkottált parlamenti ülésekkel azonban a politika kikerül a Tisztelt Ház falai közül. Ez pedig igazán senkinek sem jó, hiszen a politikai viták igazi színhelye nem a tévéképernyő, az utca, hanem az Országház. Mert inkább menjen falra a parlament, mint gallyra. Teleki József Valósággá válik a jászberényiek vágya Közvetlen járat a fővárosba (Folytatás az 1. oldalról) Csak nehezen sikerült megoldani a problémát, s ma is bizonytalan a farm további helyzete, már csak azért is, mert idén további száz üszővel kellene növelni az állományt. Ez egy kész csapda - értékelték a magyar viszonyokat ^ külföldi tulajdonosok, akik elsősorban azt sérelmezték, hogy tavaly még az állam szorgalmazta a tejtermelés növelését, támogatásokkal bírta rá a termelőket az állomány növelésére, ezzel szemben az idén a tejterméktanács a tejtermelés ötszázalékos csökMint ismeretes, a május 31-i rendkívüli ülésen dönt a közgyűlés az intézményi átszervezésekről. Az egyes előterjesztések módosító indítványokkal gyarapodtak, amelyekről további egyeztetés szükséges. Szalay Ferenc polgármester elmondta, hogy a döntés elhúzódása az intézmények tartozása miatt azt a veszélyt rejti magában, hogy felborul a város költségvetése. Az átszervezést szükségessé tevő tények nem változnak, a döntés esetleges elhalasztása azzal jár, hogy két-há- rom év múlva a probléma már Szolnok egész oktatási struktúráját veszélyezteti. A Damjanich uszoda működtetésében a Víz- és Csatomaműkentését „írta” elő. Jó lenne - fogalmaztak -, ha a magyar állam következetes lenne. Nem vészelt át könnyebb helyzetet a szolnoki Alcsi Rt. sem, miután nekik egy határozott időre szóló szerződést mondtak fel március végén. Mint Bottyán Imre vezérigazgató kérdésünkre elmondta, bombaként érte a feldolgozó ezen lépése a többéves kapcsolat után. A magyarázat szerint a feldolgozó külföldi tulajdonba került, s nem vállalja a belső piacon kialakult versenyt ezért csökkenti a feldolgozott vek Koncessziós Rt. és a Szolnoki Vízilabda Klub együttműködésére van szükség. Az uszodának fejlődnie kell, anélkül azonban, hogy a belépődíjak miatt visszaesne a látogatottsága. Az önkormányzat döntött a Dr. Kálmándi Mihály-díj odaítéléséről, azt idén dr. Csordás József fogász főorvos, dr. Galsi Mária gyermekgyógyász, dr. Horváth József urológus főorvos, dr. Nemes András gyermekneurológus, dr. Somogyi Rozália MÁV család- és üzemorvos kap meg. Május 20-án Szalay Ferenc tárgyalt a megyében tartózkodó Hámori József kulturális miniszterrel. Többek között szót váltottak a város kulturális életének jeltejmennyiséget. Az rt. 13 millió literes éves kapacitásából 8 millió litert érintett a felmondás. Időarányosan ez azt jelentette, hogy erre az évre 5 millió liter tejre kellett vevőt keresniük, mert ellenkező esetben ez a társaság csődjéhez vezetett volna. Egy hónapi bizonytalanság után rendeződött a helyzet - tudtuk meg Bottyán Imrétől, aki azt is elmondta, hogy a tejterméktanács termelői önkorlátozásának meghirdetésével együtt azt is kikötötte, hogy a feldolgozók nem mondhatják fel a szerződéseket. ein lemzőiről, a millenniumi előkészületekről, a művésztelep felújításáról, a Kossuth tér rendezéséről és a Széchenyi városrészben tervezett görög katolikus templom felépítéséről. Május 31-én újabb miniszteri látogatás lesz Szolnokon. Szalay Ferenc tárgyal Katona Kálmán közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszterrel, aki a szolnoki felszíni vízműnél üzembe helyezi az ivóvíz minőségének javítását szolgáló újabb berendezéseket. Szalay Ferenc május 28. és 30. között Bielsko-Biaiába utazik, június 1. és 6. között pedig a franciaországi Perigeux-ba látogat, ahol a lehetséges együttműködés kialakulásáról, a strukturális alapok működéséről és az EU- tagállamok helyi önkormányzatainak működéséről tárgyal. For- líba tervezett utazását az olaszországi választások miatt szeptemberre halasztották. B. A. Kölcsönösen előnyös megállapodás Miután a besenyszögi ruhaipari szövetkezet a minap megvásárolta - addig bérelt - telephelyét, a szomszédos önkormányzati intézmény tetőszerkezetének felújítását is elvállalta - tudtuk meg a település polgármesterétől. Balogh Zoltán elmondta: a helyi foglalkoztatásban is fontos szerepet játszó vállalkozás eddig az önkormányzattól bérelte a közelmúltban megvásárolt épületet. A vállalkozó viszonylag kedvező áron - 2,5 millió forintért - kapta meg a belterületi ingatlant. Mivel az épület a helyi önkormányzat ellátószervezetének tőszomszédságában áll, a méltányos árért cserébe a ruhaipari cég vezetője vállalta, hogy a varrodáéval együtt annak tetőszerkezetét is felújíttatja. -bugány„Hálás” elégedettség Tiszaigar képviselő-testülete jóváhagyásával tavaly novemberben kezdte el a munkáját a határban a falu mezőőre. Később lapunk is beszámolt arról, hogy hosszú szünet után februártól ismét van „saját” körzeti megbízottja a falunak. Úgy látszik, hogy az önkormányzat ezen döntései megáll- ták a helyüket, ugyanis a község elégedett az „őrző-védők” munkájával. Tóth Nándor polgármester érdeklődésünkre elmondta, hogy az önálló mezőőr kiállításával szinte teljesen megszűntek a határbéli illegális dézs- mák és fakivágások. Azt, hogy Gál József rendőr főtörzsőrmester munkájával „hálásan” elégedett az önkormányzat, jelzi, hogy már nem kell ingáznia a körzeti megbízottnak, hiszen beköltözhetett abba a szolgálati lakásba, amelyet a gáz és a telefon bekötésével együtt közel egymillió forintból újított fel a polgármesteri hivatal. -pA jászberényiek évtizedek óta megújuló intenzitással kérték, hogy városukat és Budapestet közvetlen vasútjárattal kössék össze. Vasárnap reggel ez valósággá válik. Fél nyolc előtt egy perccel indul a szerelvény Jászberényből, és Hatvan állomását kihagyva ér a fővárosba, a Keleti pályaudvarra. Budapestet negyed tíz után öt perccel éri el. A szerelvény délután 15 óra 20 perckor indul vissza, és menetrend szerint öt óra előtt két perccel ér Jászberénybe. A járat mindennap közlekedik. Hivatalos megfogalmazásban: a hét első munkanapját megelőző utolsó munkaszüneti napon, magyarul vasárnap, húsvéthétfőn stb. még egy fordulót megjár a szerelvény. Jászberényből 18 óra 20-kor indul, és 20 óra 23-kor érkezik Budapestre, onnan 20 óra 30-kor indul vissza, és Jászberénybe érkezik este tíz óra előtt két perccel. bcs A jászberényi ménedzserklub meghívására kedden este az időszerű médiahelyzetről tartottak kötetlen beszélgetést dr. Bayer Józseffel (középen), az Axel Springer-Magyar- ország Kft. ügyvezető igazgatójával és lapunk vezetőivel a klubtagok. fotó: sárközi János Díjodaítélés és miniszteri látogatás A szerdai szolnoki városházi sajtótájékoztatón többek között a közgyűlésnek az intézményi átszervezésről tartandó újabb rendkívüli üléséről, a Damjanich uszoda üzemeltetéséről kialakított elképzelésekről, a Dr. Kálmándi Mihály-díj odaítéléséről és a polgármester hivatalos utazásairól volt szó. A Áldás és átok a víz Áldás és átok a víz - mondta kisújszállási előadásán dr. Tóth Albert főiskolai kandidátus, aki a Tisza szabályozására és az azt hatvan évvel megelőző Mirhó-gát építésére emlékezett. Mint elhangzott, a XVIII. századi árvízszabályozás, a beavatkozás a természet rendjébe nagy változásokat okozott, s bár ezeket nem mindig sikerült előre látni, a mai ismeretek gyarapodásával egyre közelebb vagyunk ahhoz, hogy ne csak átok, hanem áldás legyen a víz. Diaképeken az apajpusz- tai zsombékok mellett a még néhány napja is belvízfoltokban csillogó határra, a búzatáblákban a szikes legelőre is mutatott példát az előadó éppúgy, mint az aszályos időben porzó határra. de „A lényeg, hogy végezzék a munkájukat” Mint ismeretes, a parlament kedden nem szavazta meg a napirendet, ezért az egész heti törvényhozó munka elmaradt. Kormánypártiak és ellenzékiek most egymást vádolják, obstruk- ciót, az Országgyűlés válságát, felelőtlenséget emlegetve. De mit szól mindehhez az „utca embere”? Vargáné B. Mónika, kismama (Kisújszállás): - Nemigen kísérem figyelemmel a parlamenti üléseket, de talán jó lenne, ha folyamatosan végeznék a munkájukat a képviselők. Ez az egymásra mutogatás senkinek sem használ, főként nekünk, egyszerű embereknek nem. Fekete Zsolt, sofőr (Szolnok): - Szerintem ez egyszerűen visszavágás a múltkori esetért, amikor a rendkívüli ülésen nem jelentek meg a kormánypártok. Úgy érzem, az ellenzék képviselői egyre inkább elszakadnak a valóságtól, saját vélt és valós sérelmeiket torolják meg, lejáratják a parlamentet. Inkább az érdemi munkával kellene törődniük. Hegedűs Imre, munkanélküli (Martfű): - Szégyenletes dolognak tartom, ami mostanában történik a politikában. Ha már megválasztottuk a képviselőket és fizetjük őket az ország pénzéből, akkor dolgozzanak is. Legyenek ott a Parlamentben, és alkossák a törvényeket. Nekem az teljesen mindegy, hogy most éppen miért nincs ülés és ebben ki a hibás, a lényeg, hogy végezzék a munkájukat. Pintér Károly, nyugdíjas (Szolnok): - Egyre világosabb, hogy ez a kormány senkivel és semmivel nem törődik, lassan már teljesen kisajátítja magának a hatalmat. Úgy döntenek az egész ország sorsát érintő ügyekben, mintha az ellenzék nem is létezne, megpróbálnak minél kisebb teret hagyni az MSZP-nek meg az SZDSZ-nek arra, hogy elmondják a véleményüket. Ez a mostani helyzet is ennek „köszönhető”, de hosszú távon így biztosan nem lehet dolgozni. Barta Enikő, eladó (Szolnok): - Nem szoktam tévét nézni, nem is hallottam róla, hogy mi történt. Nekem valójában teljesen mindegy, milyen gyakran ülésezik a parlament. szilvási Nem veszik át az iskolát A karcagi önkormányzat nevében dr. Fazekas Sándor polgármester gratulált Fejes László mentőtisztnek és Györfi István villamosmérnöknek, akik a találmányok Európa-bajnokságán szívfrekvencia-monitorukért arany diplomát kaptak, majd a városatyák döntöttek arról, hogy nem veszik át a megyétől a megyei általános iskola-szakiskola-diákotthont. A megyei önkormányzat kezdeményezte a Karcagon működő, megyei fenntartású megyei általános iskola, speciális szakiskola és diákotthon átadását. A polgármesteri hivatal alaposan megvizsgálta a kérdést, megnézte, hogyan lehetne összekapcsolható a város többi általános iskolájával, s hogyan lehetne a vonzáskörzetbe tartozó középsúlyos értelmi fogyatékos tanulókat elhelyezni. Áz elvégzett számítások szerint, ha átvenné a város az iskolát, az 7-8 millió forint többlet- kiadást és jelentős alkalmazotti elbocsátást is jelentene. A városatyák tegnap mérlegelték a kérdést, és úgy döntöttek, nem veszik át a megyétől az intézményt. Arról is határoztak, hogy a városi strandfürdőben építendő új öltözőépület építéséhez pályázatot adnak be az Ifjúsági és Sportminisztériumhoz, az uszoda sátras lefedésére pedig a megyei területfejlesztési tanácshoz. Miután egy szállodát építő cég is érdeklődik a strandfürdő iránt, a város felgyorsítja a strandfürdő gyógyvízzé nyilvánítását. -de>1