Új Néplap, 1999. május (10. évfolyam, 101-124. szám)

1999-05-27 / 121. szám

I 2. oldal Körkép 1999. május 27., csütörtök Obstrukdó: először és utoljára? Áder János, az Országgyűlés elnöke fölöslegesnek, a két el­lenzéki alelnök viszont elengedhetetlennek tartja a Tisztelt Ház, a parlamenti demokrácia tekintélyének visszaállítását célzó hatpárti egyeztetést - derült ki a külön-külön megtar­tott tegnapi sajtótájékoztatókon. A két alelnök és a három kormánypárti frakció egyaránt kérte a Ház elnökét, hogy hét­főre hívja össze a plenáris ülést. Egyelőre bizonytalan a kime­netele annak a meccsnek, ame­lyet a kormánypártiak és az el­lenzékiek vívnak egymással. Áder János házelnök (Fidesz) tegnap világossá tette, hogy az MSZP-SZDSZ obstrukció nemcsak a törvényalkotás me­netét zavarta meg, hanem a közterhekről az ellenzék által kezdeményezett vitanapot is elsöpörte. Megjegyezte: a kormánypártoknak az ellenzék nélkül is biztosítaniuk kell az ülés határozatképességét. „Ami kedden történt, az most fordult elő először és utoljára” - szögezte le, majd közölte, hogy nem ért egyet a hatpárti egyeztetés ötletével, és a házbizottság rendkívüli ösz- szehívását sem tervezi. Sze­rinte egyébként az e héten kie­sett munka az ülésszak egy­hetes meghosszabbításával pó­tolható.- Az elmúlt egy évben nem feszegettük, miért nem tartja fontosnak az egyeztetést ve­lünk Áder János - nyilatkozta lapunknak Wekler Ferenc, a Ház (SZDSZ-es) alelnöke -, de most szólnunk kell, mert igen nagy a baj. Az SZDSZ szerint változtatni kell azon a kormánypárti gyakorlaton, amelynek lényege az ellenzék elhallgattatása. Isépy Tamástól, a Fidesz frakcióvezető-helyettesétől megtudtuk, hogy az ellenzéki alelnökök mellett a kormány- párti frakciók is kérték a ház­elnöktől a plenáris ülés jövő hétfői összehívását. Isépy sze­rint a munkát egy héttel később ott kell folytatni, ahol az ked­den megszakadt. Maradnak az eredeti napirendek és marad a pénteki vitanap is, de a képvi­selőknek illenék a polgároktól elnézést kérni - tette hozzá a politikus. (tm) Nincs alkotmányos válság Alkotmányos válság nincs, de mindenképpen árt a parlament tekintélyének a pártok további marakodása - vélekedik Takács Albert alkotmányjogász. Az Államigazgatási Főiskola tanára szerint a képviselőknek joguk van nem szavazni, joguk van tá­vol maradni az üléstől, más kérdés, hogy nem lenne szerencsés, ha a parlamentben kedden történt eset gyakorlattá válna. A kormánykoalíció obstrukcióval vádolja az ellenzéket, azt pedig nem is tagadja, hogy a tiltakozásnak ehhez az eszközéhez folyamodott. A mostani eset - hónapokkal korábbra vissza­nyúló előzményeivel együtt - még a politikai játszma része, a demokratikus játékszabályok keretein belül zajló hatalmi harc - vélekedik Takács Albert, aki szerint a parlamenti működés stí­lus és ízlés dolga. A magyar parlamentáris demokrácia még nem annyira bejáratott, hogy a képviselők önmérsékletet tanú­sítsanak. Valamelyik félnek pedig engednie kellene, hiszen je­lenleg nemcsak a képviselői jogok csorbulnak, hanem a parla­ment sem tölti be hivatását. Noha a mindenkori kormányoldalnak van lehetősége arra, hogy biztosítsa a Ház működését, és ez a frakciófegyelem szi­gorúbb betartatásával a keddi ülésnapon is megoldható lett volna, ne feledkezzünk meg arról, hogy a képviselők jogai és kötelességei azonosak, bárhol ülnek is a patkóban. - horváth­Újabb osztrák levélbombabotrány Az osztrák hatóságok megerő­sítették, hogy Viktor Kiima kancellárnak szánta első levél­bombáját az a 18 éves fiú, akit a hét végén vettek őrizetbe. Rob­banószerkezeteket, köztük 17 levélbombát találtak nála. Az osztrák hatóságok kedden még nem akarták megnevezni azt az osztrák politikust, akinek meg is címezte a bombakészítő a le­velet, de aztán, eddig ismeret­len okból, mégsem küldte el. A fiú a többi levélbombát is oszt­rák politikusoknak szánta. Ausztriában nagy megütkö­zést keltett az ügy, hiszen a va­sárnap őrizetbe vett fiú több­ször beszélt környezetének a bombáiról, de senki nem vette őt komolyan. Sokan nem értik ezt a kö­zömbösséget, hiszen éppen nemrég ítélték életfogytig­lani börtönbüntetésre Franz Fuchsot, azt az osztrák férfit, aki levél- és csőbombáival éve­ken keresztül tartotta rettegés­ben egész Ausztriát. A most le­tartóztatott fiú is Fuchsot ne­vezte meg példaképeként. A felső-ausztriai Langen- steinben lakó, munkanélküli fiú letartóztatása és szobájában a bombagyár felfedezése a vélet­len műve volt. A súlyosan dep­ressziós fiatalember vasárnap hajnalban randalírozni kezdett a lakásban. Édesanyja nem tudta megfékezni, ezért kihívta a rendőröket. A fiú a rendőrautóban azzal fenyegetőzött, hogy mindenkit a levegőbe röpít. Az egyik rendőrnek gyanús lett a dolog, visszament a fiú lakásába, ahol megtalálta a robbanószerkeze­teket. A hatóságok szerint a fia­talember bombái tökéletesen működtek volna. Ismét „rekordot döntöttek” a NATO légicsapásai Jugoszláviában Uniós tervek a Balkán stabilitására Kedden immár második éjjelen bombázta a NATO a jugo­szláv elnöki rezidenciát Dobanovciban. A szövetség napi helyzetjelentése szerint a villa fontos parancsnoki bunker is, ezért sorolták a katonai célpontok közé. A NATO ismét rekordot dön­tött azzal, hogy 650 repülésből 284 közvetlen csapásmérő küldetést teljesített, 74 pedig a légvédelem ellen irányult. Rugóra a menekülteknél A kedd éjjeli hadműveletekről kiadott közlemény a célok kö­zül kiemelte a koszovói szerb erők 21 tüzérségi berendezé­sét, 5 tankját, egy föld-levegő- rakéta-indítóját, egy légvé­delmi ütegét és több páncélo­zott járművét. A stratégiai cé­lok sorában az elnöki villa mellett megemlített öt rádió- és tévéátjátszót, négy lakta­nyát, három lőszerraktárt, há­rom olajtárolót és két egyéb raktárt. Támadták a belgrádi speciális rendőri központot, a raktárként szolgáló pristinai vasúti alagutat, továbbá a ka­tonai parancsnoki és légvé­delmi posztokat Újvidék, Pris­tina, Kraljevo és Krivovo tér­ségében. Ibrahim Rugova, a koszovói albánok mérsékelt vezetője szerdán délelőtt néhány órás látogatásra Macedóniába érke­zett. A rövid utazás fő célja a Macedóniában menedékre lelt koszovói menekültek meglá­togatása volt. Rugova a Szkop­jétól északra fekvő brazdai menekülttáborba, majd a Ma­cedónia és Koszovó határán lévő blacei táborba ment. A koszovói rendezés kérdé­seiről folytatott eszmecserét szerdán Moszkvában Igor Iva­nov orosz külügyminiszter és Strobe Talbott amerikai kül­ügyminiszter-helyettes. Az amerikai diplomata két héten belül már harmadszor járt az orosz fővárosban, ahol szerdán a háromoldalú, orosz-finn- amerikai tárgyalások újabb fordulóján vett részt. Közvetítési kísérletek „Szó sincs Koszovó bármiféle felosztásáról: senki sem akaria feldarabolni ezt a területet. Áz ilyen hírek megtévesztőek. A nemzetközi közösség doku­mentumai szerint a koszovói problémát Jugoszlávia területi épségének és szuverenitásának megőrzése mellett kell megol­dani” - jelentette ki a megbe­szélések után Igor Ivanov, aki a nap folyamán rövid látoga­tásra Stockholmba utazott, hogy Kofi Annan ENSZ-főtit- kárral tárgyaljon a balkáni helyzetről. Strobe Talbott ismét köve­telte a szerb csapatok teljes ki­vonását Koszovóból. Szavai szerint erre a menekültek visz- szatérése érdekében van szük­ség. „A teljes csapatkivonás után viszont a nemzetközi kö­zösség már megfontolás tár­gyává tehetné, hogy engedé­lyezi-e a szerb erők hivatalos személyi állományának rész­leges visszatérését Koszovóba, pontosan megszabott feladat­körrel, és tevékenységük szi­gorú ellenőrzése mellett” - közölte az amerikai diplomata. Talbott leszögezte, hogy a békefenntartó erők magját a NATO-nak kell képeznie, ép­pen a menekültek érdekeinek védelmében. Reményei szerint ebben a többnemzetiségű erő­ben Oroszország is szerepet vállal majd. Stabilizálási és társulási szerződés kötését javasolja az EU és a bővítési folyamatba még be nem vont balkáni or­szágok között a közösség vég­rehajtó szerve, az Európai Bi­zottság. A brüsszeli testület szerdán fogadta el javaslatát, amely a jövő héten az unió külügyminiszterei elé kerül. A kezdeményezés célja: bizto­sítsa a térség országait Brüsz- szel támogatásáról, a végső cél: beillesztésük az egysége­sülő európai szerkezetbe. A segélyek feltételei Hans van den Broek, a bizott­ság e térségért felelős tagja emlékeztetett arra, hogy az unió - a múlt héten elfogadott, úgynevezett stabilitási paktum keretében - hosszú távon a tel­jes jogú tagságot is kilátásba helyezte az érintett öt ország­nak: Macedóniának, Albániá­nak, Bosznia-Hercegovinának, Horvátországnak és egy de­mokratikus Jugoszláviának. Már a társulási és stabilizá­lási egyezmény megkötésének is kemény feltételei vannak. Ezek közé tartozik a demokrá­cia működtetése, a kisebbségi jogok és a média függetlensé­gének biztosítása, szabad vá­lasztások tartása és eredmé­nyük érvényesítése, megkü­lönböztetésmentes bánásmód a polgárok között, a gazdasági reform megkezdése, a jószom­szédi kapcsolatok iránti kész­ség kimutatása, illetve Bosz­nia, Horvátország és Jugoszlá­via esetében a daytoni vállalá­sok teljesítése is. Albán tankok védik a menekülők útvonalát fotó: feb/reuters Nem gyanít korrupciót Orbán Viktor miniszterelnök a Lock­heed levélbotrány hátterében, ugyanis a kormány már tavaly döntött: Magyarország az elkö­vetkező négy évben nem vásá­rol harci repülőgépeket - derült ki a Magyar Rádiónak tegnap adott kormányfői interjúból. Kényszerleszállást hajtott végre technikai okokból szer­dán, nem sokkal déli egy óra előtt a Ferihegyi repülőtéren az amerikai légierő egy KC-135- ös tankergépe, amely épp a ma­gyar légtérben tartózkodott - közölte Péterfi Gábor, a Malév szóvivője. Emlékplakettet adományo­zott Szabó János honvédelmi miniszter annak a három kato­nának, aki vasárnap sérült meg a Budapesti Katonai Szakképző Iskola és Kollégium területén végrehajtott támadásban. Zárt tárgyalást rendelt el szolgálati titokra hivatkozva a bíró a hivatali visszaéléssel vá­dolt Kiss Kálmán vezérőrnagy, a határőrség megbízott pa­rancsnoka és Kovács Gyula ez­redes büntetőperében. * Elindult Olaszországból szer­dán az a több mint 1600 katona, aki június közepéig gyakorlato­zik a várpalotai lőtéren. A sor­katonákból álló lövészalakulat autóbuszokon, illetve vasúti szerelvényen teszi meg az utat, Szlovénián át. Kilépett medréből a Duna szerda hajnalban Passaunál, és elöntötte a városháza előtti te­ret. A folyó szintjét csaknem harminc centiméterrel meg­emelő árhullám a déli órákra elérte Alsó-Ausztriát, de a szakemberek közlése szerint a víznek Felső-Ausztriából már nincs utánpótlása. Újabb csapásokat mértek az indiai légierő gépei szerdán a Kasmírba behatoló fegyvere­sekre. Öt helikopter és hét va­dászgép vett részt a támadás­ban. Katonai források közlése szerint riadókészültségbe he­lyezték a pakisztáni hadsereget. Feljelentést tett Carmen Hertz chilei ügyvédnő Augusto Pinochet ellen népirtás, ember­ölés, törvénytelen szervezke­dés, bűncselekmények elleple- zése és törvénytelen temetések szervezése miatt. Elhalasztották a fekete-ten­geri, olajkincsekben gazdag kontinentális talapzat, illetve a tengeri gazdasági övezetek el­határolásáról folyó ukrán-ro­mán tárgyalásokat. Ha a felek nem tudnak megállapodni, ak­kor bármelyikük a hágai nem­zetközi bírósághoz fordulhat panasszal. Fúzió után: Szent István Egyetem Ha a parlament szentesíti az egyetemek és főiskolák integráció­ját, akkor 2000. január elsejétől a Gödöllői Agrártudományi Egyetem a vele szövetségre lépő négy felsőoktatási intézmény­nyel együtt Szent István Egyetem néven folytatja munkáját.-A Gödöllői Agrártudományi Egyetem (GATE), a budapesti Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem, az Állatorvos-tudo­mányi Egyetem, a Jászberényi Tanítóképző Főiskola és az Ybl Miklós Műszaki Főiskola már korábban elhatározta, hogy szövetséget hoz létre, elképze­lésünk így találkozott a kor­mányzati szándékkal: integrált egyetemmé válunk - nyilat­kozta lapunknak Székely Csaba. A GATE rektora elmondta: a szövetség létrehozásában első­sorban az vezérelte az intéz­mény vezetőit, hogy a jövőben ne csak közvetlenül a mező- gazdasági szakmával, hanem egy-egy tudományterülettel komplex módon foglalkozza­nak. Példaként említette az élelmiszergazdaságot: jelenleg a kertészeti egyetemen élelmi- szeripari képzés, Gödöllőn élelmiszertermelés, marketing, az állatorvosi egyetemen élel­miszerkémia oktatása folyik. Az új rendszerben az oktatás integrálása - új szakok és karok beindításával - lehetővé teszi majd, hogy egy komplex élel­miszertudományi kutatói-kép­zési forma alakuljon ki. Ennek révén - mutatott rá a rektor ­hozzájárulhatunk a világszerte egyre fontosabbá váló élelmi- szerminőség javításához, és az Európai Unióhoz való csatla­kozás feltételeinek megterem­téséhez. Hasonlóképpen komp­lex módon gondolkodnak a környezetgazdálkodás, a vidék- és településfejlesztés terén is. Elképzeléseihez világbanki támogatást is igénybe vehet az új intézmény. Elfogadott pályá­zatuk révén az új integrált egye­tem 2-3 milliárd forint fejlesz­tési forráshoz jut. Ebből a többi között a jászberényi főiskolán új könyvtárat szeretnének léte­síteni, beindítanák a doktoran- duszképzést, bővítenék a kollé­giumi férőhelyeket. A Szent István Egyetem a tervek szerint évente 2500 szakembert bocsát útjára. Újvári Gizella Bevezetik a kincstárrendszert Az önkormányzatok gazdálkodásának segítésére Eddig legfeljebb a termelésben, vagy a kereskedelemben be­széltünk minőségről - az önkormányzatokkal kapcsolatban aligha. A Felkészülés a minőség évszázadára című konferen­cián viszont erről is sok szó esett. A polgármesteri hivatalokhoz sokféle szervezet vagy gazda­sági társaság, így például okta­tási, szociális, egészségügyi intézmény, vagy köztisztasági feladatokat ellátó vállalat tar­tozik - mutatott rá Kálnási Anna, a Helyi Irányítási Rend­szer (HÍR) konzorcium rend­szerfejlesztő igazgatója. Köztudott, hogy ezek mind az önkormányzat szűkös kere­téből, önálló költségvetéssel gazdálkodnak. így az önkor­mányzati „nagy kalapból” sok pénz folyik el fölöslegesen, de tevékenységük, gazdálkodá­suk minősége nem javul. A HÍR konzorcium kidol­gozott egy szoftverrendszert, amelyet a cég minden önkor­mányzatnál a helyi viszo­nyokra alkalmazva szerel fel. így jön létre a rendszer végle­ges változata, amellyel a pol­gármesteri hivatal, az intéz­mények és a gazdasági társa­ságok egyaránt dolgoznak. Ez a program lehetővé teszi, hogy úgynevezett kincstár­rendszerben kezdjenek el gaz­dálkodni. Az intézmények és vállalkozások önállósága per­sze megmarad, csak a folya­matok válnak szervezettebbé. A gazdálkodási adatok bármi­kor lekérhetők, értékelhetők lesznek - hangsúlyozta Kál­nási Anna. A főváros 250 költségvetési intézménye, több fővárosi ke­rület, Dunaújváros, Miskolc, Tokaj és még sok város, illetve település alkalmazza már a szoftvert - tette hozzá -, de az érdeklődők listája is hosszú. Számukra egynapos konferen­ciákat tartunk. A cél: naprakész tájékoztatásuk a velük szemben támasztott fokozódó követel­ményekről és a rendeletek­ben megfogalmazott eljárá­sokról. Koós Tamás

Next

/
Thumbnails
Contents