Új Néplap, 1999. május (10. évfolyam, 101-124. szám)
1999-05-22 / 118. szám
Mozdulj! 4. oldal I A RÁDIÓKABARÉ nyilvános felvétele |úmus 1 -|éit I a VMK-ban Jegyek elővételben 200 Ft engedménnyel: 800 és 600 Ft-ért Szünetelhet a gyermekétkeztetés? Csütörtökön egyeztették a városi gyermekétkeztetéssel kapcsolatos álláspontjukat azok a tiszafüredi vállalkozók, akiknek már több mint 20 millió forinttal tartozik az önkormányzat. Az áfész épületében megtartott tanácskozáson, amelyen részt vett három oktatási intézmény igazgatója is, abban állapodott meg a három gyermekétkeztetést biztosító vállalkozó, hogy amennyiben az önkormányzat május 31-ig nem rendezi megnyugtató módon a problémájukat, akkor legjobb szándékuk ellenére is kénytelenek lesznek szüneteltetni szolgáltatásaikat.-P/ Uj sertéstelep százhúszmillióért A Mezőtúri Magyar-Mongol Barátság Mezőgazdasági Szövetkezet 120 millió forintos ráfordítással egy évi 4500 hízót kibocsátó létesítmény műszaki átadását tartotta tegnap. Fűzfa István elnök érdeklődésünkre elmondta, a teljes beruházási költségből 13 millióba a 270 koca került. A kivitelezés során különös gondot kellett fordítani a környezetvédelemre, mivel a környéken több élővíz is található. Az almos technológiával a hígtrágyakibocsátást a minimálisra tudják csökkenteni. Ezt bizonyítja, hogy a december óta üzemelő kocatelepen mindössze másfél köbméter ilyen anyag keletkezett. A termelés teljes felfutása után 17-18 helybeli, zömmel munka- nélküli talál majd itt munkát. GG Telefonáljon a Szerencseórában és Öné lehet egy új Beetle! A „Csemegézés a nagykörűi cseresznyéből” programsorozat keretében avatták fel tegnap a cseresznye-fajtagyűjteményt a Templomkert mellett. Az eseményt követően kulturális programokkal kedveskedtek az érdeklődőknek. Felvételünk a szalagátvágást örökítette meg. FOTÓ: MÉSZÁROS Szolnoki szülők népszavazást kezdeményeznek iskolaügyben Repeta aláírásgyűjtésből A Szolnokon tervezett iskolabezárások ellen tiltakozásul a napokban népszavazás kiírását kezdeményezve aláírásgyűjtésbe kezdtek a szülők. Most úgy érzik, becsapták őket. Azt mondják, hiába kértek jogi segítséget az önkormányzattól, nem tájékoztatták őket időben arról, hogy az aláírások csak akkor hitelesek, ha az íveken szerepel a személyi szám is. Az akciót szervező szülők között van, aki állítja: a napokban megpróbálták, jobb belátásra bírni”. Semmit sem ér az a mintegy háromezer aláírás, amelyet népszavazás kezdeményezésének szándékával a szolnoki iskola- és óvodabezárások ellen tiltakozók eddig összegyűjtöttek. Az ívekről ugyanis hiányzik az aláírók személyi száma. Mindez azonban csak a napokban derült ki az akció szervezői számára. Mint Nagyné Czakó Mária, a bezárásra ítélt Baross úti óvoda szülői munkaközösségének vezetője elmondta, az aláírásgyűjtés megkezdése előtt próbált a városházán tájékozódni. Meg is kapta egy rendelet másolatát, mondván, abban minden benne van. Már jó néhányan aláírták az íveket, amikor a városházáról jelezték, csak akkor lesz érvényes a népszavazás-kezdeményezés, ha az ívet hitelesíttetik, és az aláírók a személyi számukat is feltüntetik. A szülők egy része azonban nem csak emiatt érzi úgy, hogy nem nézik jó szemmel akciójukat. (Folytatás a 3. oldalon) Leikéhez közel áll minden, ami magyar A karcagi ifjú Szabó Mihály nemcsak ismert fazekas, hanem rackajuhokat is tenyészt, sőt a komondorok szakértőjének is hírében áll. (írásunk az 5. oldalon) Hetedszer találkoznak a természetszeretők Itt mindenki nyertes lesz Mezőtúron, a GATE főiskolai karán tegnap délután nyitották meg immáron hetedik alkalommal a Kaán Károly országos természet- és környezetismereti vetélkedőt. A megmérettetés döntőjébe bejutott diákok már az ünnepség után megkezdték a munkát az elméleti és a laborfeladatokkal. Köszöntőjében dr. Bagdán Piroska polgármester hangsúlyozta, aki itt nem lesz helyezett, az is nyertesen térhet majd haza, hiszen tudásban minden gyermek gazdagodik. A vendéglátók nevében dr. Gulyás László, a főiskolai kar főigazgató-helyettese üdvözölte a résztvevőket.- Aki már ilyen fiatalon elkötelezi magát a természet és a (Folytatás a 3. oldalon) Az unoka már csak a halott nagyanyját találta Keresik a feltételezett tettest Mint arról tájékoztatást adtunk, szerdán délután holtan találták jászfényszarui lakásán D. Ferencnét. A negyvenéves asz- szonnyal több késszúrással végzett az ismeretlen tettes. A megyei rendőr-főkapitányság nyomozói még tegnap délután is keresték azt a férfit - az áldozat egyik közeli ismerősét -, aki fel- tételezésük szerint elkövethette a bűncselekményt. A helybeliek meglehetősen zárkózottak, nem szívesen beszélnek a történtekről, ám aki ismerte korábban a meggyilkolt asszonyt, mindenki pozitívan nyilatkozott róla, közvetlen természetűnek, barátságosnak tartották. Ha volt is gondjuk a családon belül, az nem derült ki a kívülállók számára. Az esettel kapcsolatos, a holttest felfedezését megelőző első furcsa körülmény egyébként az volt, hogy az ötéves leány unokájáért aznap nem ment el az asszony az óvodába. A gyereket ezért hazakísérték, de minthogy a lakásba nem tudtak bemenni, ezért a kicsit az egyik szomszédnál helyezték el. Később az asszony élettársa ment el érte, és amikor hazaértek, akkor fedezték fel a szörnyűséget. -bcs, hgyPrecedensértékű ítélet a Szolnoki Városi Bíróságon Cigarettacsempész bűnszervezet Bő másfél évvel ezelőtt került az ítélkezők eszköztárába az a lehetőség, hogy egyes bűncselekmények megvalósítóival szemben megállapíthassák a bűnszervezet tagjaként való elkövetést, mint minősítő körülményt. Eddig azonban egyáltalán nem volt jellemző, hogy éltek is volna ezzel a törvény adta lehetőséggel. Tegnap azonban, amikor a Szolnoki Városi Bíróságon első fokon pont került az illegális cigarettakereskedelemmel vádolt hattagú társaság büntetőügyének végére, a bíróság indoklásából kiderült, többek között éppen e minősítés miatt születtek meg a kiszabott súlyos, ám még nem jogerős ítéletek. Dr. Pongrácz Zsolt tanácsa ugyanis megállapította, hogy a devizabűntett, vámorgazdaság és adócsalás miatt elsőfokún elítélt vádlottak mint bűnszervezet tagjaként követték el a bűn- cselekményt, azaz a kiterjedt szervezet tagjai egymással hierarchikus viszonyban végezték el személyre szabott feladataikat a cél, a haszonszerzés reményében. Volt ugyanis, aki az Ausztriába szánt illegális fuvar számára titkos rekeszt alakított ki a szállítójárműben, volt, aki a gépkocsit vezette, és természetesen a szervezői, illetve az árubeszerzői munkára is meg volt az ember. A szervezet egyébként 1997 januárjától 1998. februárig csempészett át az osztrák határon - mintegy ötven fordulóval - márkás, sok száz karton zárjegy nélküli cigarettát addig, amíg a vámhatóság fel nem figyelt tevékenységükre és le nem leplezte őket. (Folytatás a 3. oldalon) A magyar honvédelem napja alkalmából meghirdetett Katonadolog című rajzpályázatra érkezett alkotásokat bemutató kiállítás nyüt meg tegnap a szolnoki Helyőrségi Klubban. Az eseményen, amelyen egyúttal a díjakat is kiosztották, részt vett Homoki János, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára (képünkön balra). fotó: mészáros Tartalom: — Macskacsapda — Az igazság ideát van — A babák egy nyelven sírnak — A Szerencseőra nyertesei HOLNAP IS MEGVÁSÁROLHATÓ AZ Jász-Nagykun-Szolnok megyei hetilap 977086591506199118