Új Néplap, 1999. május (10. évfolyam, 101-124. szám)
1999-05-22 / 118. szám
2. oldal Körkép 1999. május 22., szombat Paskai László bíboros, prímás pünkösdi üzenete A lélek ünnepe Pünkösd kiemelt egyházi ünnep. Emlékezés arra, hogy Jézus Krisztus tanítványai ekkor nyerték el a Szentleiket; egyben az egyház születésnapja is, mert a tanítványok ekkor kezdték meg az evangélium hirdetését; emlékezés arra is, hogy a keresztény közösségben a Szentlélek elnyerésével egy újfajta, erkölcsökben emelkedett életforma indult el. Az ünnepnek van azonban mindenkihez szóló üzenete is: az ember igazi gazdagságát a lelki értékek adják. Hajlamosak vagyunk arra, hogy az embereket csak a külsőségek alapján szemléljük, anyagi birtokaik szerint értékeljük, egyéni hasznosságuk alapján alkossunk róluk véleményt. Pedig az emberi személy igazi gazdagsága a lélek mélyén, az erkölcsi értékekben található meg. Ezt a szemléletet tükrözte a kereszténység. Érdemes felidézni a kezdeti időből Szent Pál levelét (Vö. Gál 5,16-26), amelyben azt olvassuk, hogy a lélek gyümölcse a szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás, és ezek megszerzésére tudatosan kell törekedni. Viszont régi tapasztalat, hogy mindezzel ellentétes vonzások is körülvesznek, amilyenek az említett levél szerint: a kicsapongás, fajtalanság, ellenségeskedés, viszálykodás, vetélkedés, harag, veszekedés, pártoskodás, irigykedés, gyilkosság, részegeskedés, tobzódás és ezekhez hasonló. Pünkösd a lelki értékek megszerzésére irányítja a figyelmet, és ezen keresztül felhív mindenkit: törekedjetek arra, hogy lélek szerint éljetek! Konferencia a cigányságról Erőt gyűjtenek a beilleszkedéshez A magyar társadalomba való beilleszkedéshez a cigányságnak szellemi, anyagi és erkölcsi tartalékokra van szüksége, ezek többsége azonban hiányzik - mondotta Radó József, az Országos Cigány Ön- kormányzat alelnöke pénteken, a VII. nemzetközi cigány tudományos konferencián. Tizenhat éves korig a cigányság 40 százaléka végzi el a nyolc osztályt, a roma fiatalok 0,1 százaléka rendelkezik felsőfokú végzettséggel. Radó József elmondta: a cigányság kétharmada állandó állami támogatásra szorul, a munkaképes cigányok 70 százaléka munka- nélküli, a romák 72 százaléka halmozottan hátrányos, apró településen él.- A cigányságban van annyi erő, hit és erkölcsi tartás, hogy a róla alkotott „eltartott” képet cselekvő, formáló képpé tudja átalakítani - mondta Radó József. - Ehhez társadalmilag biztosított lehetőség is kell. A konferencia résztvevői felhívást adtak ki, amely a Jugoszláviában élő cigányság megsegítésére szólít fel. HÁTTÉR Rau harmadik nekifutása Harmadik alkalommal rugaszkodik neki Johannes Rau, hogy elnyerje Németország egyik legfontosabb politikai tisztségét. 1987- ben vesztett Helmut Kohllal szemben a kancellárságért vívott küzdelemben, 1994-ben pedig Roman Herzog győzte le az államfői posztért folytatott versenyben. Ma azonban, amikor a Reichstag- ban a jelenlegi köztársasági elnök utódjáról döntenek, Rau esélyei a legígéretesebbek. Nem csupán azért, mert a mögötte álló szociáldemokraták - a zöldekkel együtt - hajszál híján eleve rendelkeznek a megválasztáshoz szükséges voksokkal, hanem azért is, mert fő ellenfele nála jóval kevésbé ismert személyiség. A 68 éves Rau ugyanis a német belpolitika egyik nagy veteránja. Wuppertali polgármesterként indult karrierje, évtizedeken át az SPD egyik neves vezetője, 20 esztendeig a legnagyobb tartomány, Észak-Rajna-Vesztfália miniszterelnöke. Az ellenzéki CDU/CSU viszont ismeretlen jelölttel állt elő, akinek esetleges megválasztása szabályos szenzáció lenne. Az 55 éves Dagmar Schipanski volna az első nő e poszton, ráadásul az ország keleti részéből. A voksolás súlyát ugyanakkor csökkenti, hogy a német elnök ténykedése jórészt ceremoniális, bár a parlament szavazása után formálisan ô nevezi ki a kancellárt, a bírák és a főtisztek is az ő kezéből kapják megbízásukat. Szimbolikus mivolta, nemzetközi presztízse azonban nem becsülhető le. Akárcsak Magyarországon. Szondy Gábor A magyar rezidencia is megsérült Orosz lapértesülés szerint Milosevics már a menekülésre gondol A jugoszláv fővárosban a csütörtökre virradó éjjel végrehajtott NATO-légitámadások során - a szerb tömegtájékoztatási eszközök szerint - nemcsak a svéd és a svájci nagyköveti rezidencia sérült meg, hanem a magyar, a norvég, a spanyol, a pakisztáni és az izraeli nagykövet otthona, valamint a líbiai nagykövetség épülete is. Egy polgári személy meghalt és többen megsebesültek, amikor a NATO légitámadást intézett a vajdasági Zombor ellen. Moszkvában váratlanul bejelentették, hogy Viktor Cser- nomirgyin, az orosz elnök jugoszláviai különmegbízottja pénteken idő hiányában nem folytat megbeszélést a koszovói helyzetről Carl Bildttel, az ENSZ-főtitkár balkáni külön- megbízottjával és Jeórjiosz Papandreu görög külügyminiszterrel. A délután folyamán Igor Ivanov külügyminiszter találkozott a két diplomatával. Tony Blair brit miniszterelnök és Javier Solana NATO-főtit- kár Londonban egyeztetett a koszovói helyzetről. A NATO azt szeretné, ha az ENSZ Biztonsági Tanácsának a koszovói rendezésről készülő határozata pontos menetrendet szabna meg Szlobo- dan Milosevics jugoszláv elnök számára az öt nemzetközi követelés teljesítésére. Jamie Shea, a szövetség szóvivője pénteken a hét legfejlettebb ipari állam és Oroszország találkozóján készülő tervezetről szólva elmondta, hogy a NATO-tagállamok nagyon részletes, pontos előirányzatokat várnak a határozattól. A Pentagon értesülései szerint a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) első ízben foglalt el egy várost Koszovóban. Kenneth Bacon, az amerikai védelmi minisztérium szóvivője kijelentette: ameny- nyiben Jugoszlávia megpróbálja visszafoglalni Jablanica városát, a NATO támadást indít a jugoszláv csapatok ellen. Szlobodan Milosevics Dél- Afrikában keres magának menedéket - írta pénteki számában a Kommerszant Daily. Sokan és sokféleképpen szeretnék tisztázni az aláírásgyűjtés körülményeit Nagyot robbant a levélbomba Orbán Viktor miniszterelnök elfogadta két államtitkára, Selmeczi Gabriella és Balsay István lemondását. A kis magyar Lockheed-ügyben a vizsgálat egyszerre több szálon is megindult: a botrány hátterére a MeH-en kívül a Fidesz frakcióelnöksége és a kínos helyzetbe került mamutcég is kíváncsi. Az ellenzék parlamenti vizsgálóbizottságot akar. Még mindig nem tudni, hogy milyen úton, s kitől került egyik napilapunkhoz az a harmincnégy képviselő kézjegyével ellátott levél, amelyben az aláírók Steven M. Jonest, a többmilliárdos hazai repülőgéptenderben érdekelt Lockheed Martin cég egyik vezetőjét ajánlják az USA leendő magyarországi nagykövetéül. Korántsem ez az egyetlen megválaszolatlan kérdés a politikai bombaként robbant ügyben. Szájer Józsefet, a Fidesz frakcióvezetőjét az érdekli, hogy létezik-e egyáltalán az ominózus lapban leközölt levél, s vajon hiteles-e mind a 34 aláírás. Nem passzolnak a dátumok sem. A honatyák egy része állítólag tavaly novemberben, mások idén februárban adták nevüket „valamiféle köröz- vényhez”, ám a fejlécen április 30-ai keltezés látható. Ellentétesek az információk a lobbylevél sorsáról is. Peter Tufa, az USA budapesti nagykövete szerint a címzett két amerikai szenátor megkapta a küldeményt. Ezt a tényt látszik alátámasztani a sajtóban tegnap közölt facsimile is, amelyen olvasható a feladó faxszáma, ami a Lockheed texasi központjáé. A homályos részleteket sokan, sokféleképpen szeretnék tisztázni. A kormányfő elfogadta két államtitkára lemondását. Döntését azzal indokolta, hogy noha teljes mértékben elégedett mindkettejük eddigi munkájával, a fontos poszt birtokosai államvezetési, szakmai hibát követtek el, amikor az aláírás előtt megfeledkeztek a kötelező egyeztetési eljárási rendről. Stumpf István kancellária- miniszter a MeH-en belül vizsgálóbizottságot hozott létre Bártfai Béla államtitkár vezetésével. Stumpf a kormányfőnél keményebben fogalmazott: az ügy súlyos nemzetközi következményekkel járt. A Lockheed Martin Corporation - közleménye szerint - amint tudomást szerzett a levél létezéséről, határozottan ellenezte annak szétküldését. A T. Ház tekintélyén esett csorba kiköszörülésére, valamint a lobbysták és a Lockheed közötti esetleges összefonódások tisztázására az ellenzék parlamenti vizsgálóbizottság felállítását követeli. Szent-Iványi István, a külügyi bizottság SZDSZ-es vezetője szerint a botrány felgöngyölítése nem remélhető a Fidesz tagjaiból álló „saját” bizottságoktól. A testület felállításához szükséges aláírásgyűjtés kedden kezdődik. (takács) A világszerte 77 ezer embert foglalkoztató Lockheed Corporation a világ legnagyobb hadiszállítói közé tartozik. Repülőgépeket, rakétákat, űreszközöket és elektronikai berendezéseket gyárt, de nevét mégsem csak ezért ismerik. Jó néhány, nemzetközi súlyú korrupciós ügye is nemzetközileg hírhedté tette. Legemlékezetesebb botránya 1976-ban Tanaka, japán miniszterelnök bukásához és letartóztatásához vezetett, mert bebizonyosodott, hogy a japán kormányfő jelentős összegeket tett zsebre a Nippon Air-rel készült üzlet „támogatásáért". Kevésbé ismert, de Amerikában perrel végződött az egyiptomi botrány is - a Lockheed vezérkara szintén dollármilliós vesztegetéssel érte el, hogy Kairó az ő tehergépeit vegye meg. A per során a céget az egyiptomi üzletből befolyt nyereség kétszeresére, 25 millió dolláros pénzbüntetésre ítélték. A holland királyi család tagja, Bemhard herceg is a Lockheed „ügyfelei" közé tartozott, ő azért kapott 6 millió dollárt, hogy a holland kormány a Lockheed-től vásároljon vadászgépeket. A botrány nyomán a herceg lemondott a World Wildlife Fund elnöki székéről és minden társadalmi megbízatásáról. A Lockheed-del fenntartott zavaros kapcsolatok áldozata volt Willie Claes, a NATO egykori, belga főtitkára is. Immár közéjük sorolhatjuk Selmeczi Gabriellát és Balsay Istvánt is... Argentínában tárgyalt Chi- kán Attila gazdasági miniszter. Jorge Campbell külügyi és Pablo Guidotti pénzügyi államtitkárral egyebek között a kétoldalú gazdasági kapcsolatok fejlesztésének lehetőségeiről folytatott megbeszéléseket. Chikán Attila találkozott a helyi magyarság képviselőivel is. Nem sérti az európai emberi jogi megállapodást a fegyveres testületek tagjainak politikai tevékenységét korlátozó alkotmányos elírás - így döntött először magyar vonatkozású ügyben a strasbourgi Európai Emberi Jogi Bíróság. Beteg politikusokról szólnak a hírek. Rövid szabadságra Szocsiba érkezett Borisz Jelcin. Sajtókommentárok Jelcin egészségi állapotával hozzák összefüggésbe az államfő teljesen váratlan szabadságát. Ismét kórházba került Václav Havel. Az orvosi jelentés hörghurutról szól. Heveny vastagbélgyulladással csütörtökön kórházba szállították a 80 éves Helmut Schmidtet is, az egykori szociáldemokrata német kancellárt. * Orbán a volt foglyoknál. Bár ezt a kormányt többségében fiatalok vezetik, de fontos, hogy szüléink, nagyszüleink nemzedéke mellettünk álljon - mondta a miniszterelnök az egykor a Szovjetunióban fogva tartott magyar politikai rabok és kényszermunkások szervezete országos találkozóján. Rendeletmódosítás. A kormány rendeletmódosítással kívánja lehetővé tenni, hogy Selmeczi Gabriella távozása után a pénzügyminiszter láthassa el a jövőben a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak és a társadalombiztosítási igazgatási szervek felügyeletét. Az alku ellen. Pokol Béla (FKGP) kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál a büntetőeljárásról szóló törvény, illetve a Btk. azon passzusainak megsemmisítését, amelyek lehetővé teszik a tárgyalásról való lemondást. Pokol szerint így a nyilvánossághoz nem ragaszkodó vádlottat kisebb büntetés fenyegeti, mint azt, aki élni kíván alkotmányos jogával. Ülésezett a bizottság. Az Országgyűlés úgynevezett megfigyelési bizottsága hat személy meghallgatásáról döntött pénteki ülésén. A vizsgálóbizottság felkérte az illetékes titokgazdákat, hogy vizsgálják felül a birtokukban lévő dokumentumok titkos minősítését. Jönnek a gépek. Szombaton kora délelőtt megérkezik Magyarországra az amerikai F-18- as harci gépek első köteléke. A család esze. Vásárlási listát készít, receptet ad a vacsorához, videoüzeneteket rögzít, rádióként és televízióként is működik az ajtajába épített, érintésre gondolkodó számítógép segítségével. Mindezt az Elektrolux új, intelligens hűtőszekrénye tudja. fotó: feb/kallusgy. Előfizetői forródrót Telefon: 488-5656 Fax: 488-5689 Tvr-hét A tévénézés a programválasztásnál kezdődik Válasszon a legjobb helyről! Áttekinthető műsorismertető, legtöbb háttérinformáció a Tvr-hét-ben Szerencsenyár! 2. forduló A hét sztárja: Alicia Silverstone Robin Hood új kalandjai Superman minden mennyiségben Nagy sztárok kis szépséghibával Tvr-hét - a műsorújság