Új Néplap, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)

1999-03-06 / 55. szám

Páholy Hatodik oldal ^ 1999. március 7. ■ Nap mint na PROGRAM HELYSZÍN nap mint nap hallunk róluk. De még nekik is lehetnek titkaik. tudta Halász Judit Zuglóban született, majd a főváros budai ol­dalán nőtt fel. Hároméves, amikor először áll az Áll a baba cí­mű produkcióban színpadon, hatévesen már színházba járt. Az Iskola ügyeletes versmondója volt, zongoráz­ni tanult. Már gimnáziumban tagja a színját­szó csoportnak. Ő az osztály bohóca. Lovaglásban magyar bajnok volt, csapa­tával csaknem Eurőpa-bajnokságot nyert Egy baleset miatt abba kellett hagynia a verseny- szerű lovaglást. Diploma után egy darabig Pécsett játszott, majd a Vígszínházhoz szerződött. Első filmje, az Esős vasárnap után az egész or­szág Jutkának hívta. Gimnazistakorában Zsu­zsinak becézték, mert túl sok Judit járt egy­szerre a lovaglóiskolába. A hetvenes években jelent meg első, megze­nésített gyermekverseket tartalmazó lemeze. A Bojtorján együttessel több lemezt is készí­tett. Kedvenc meséit is lemezre mondta. Vidámságát és a gyerekeknek okozott felhőtlen perceket Mosoly-renddel is honorálták. Másfél évvel ezelőtt koponyaalapi törést és agyrázkódást szenvedett, amikor elütötte egy autó. Sokáig kórházban feküdt, a mai napig sem emlékszik pontosan a baleset körülmé­nyeire. Több mint fél évvel később állt újra színpadra. Elmondása szerint felépülését a sportnak, a sok aggódó rajongónak és a kollé­gáknak köszönheti. Babonás. Kabaláit nem árulja el, nehogy ké­sőbb hatástalannak bizonyuljanak. Ashley nevű spánieljét ha tehetné, minden­hová magával vinné. TAVASZI FESZTIVÁL: BÚCSÚ A XX. SZAZADTÓL ► A huszadik századtól búcsúzik az idei Tavaszi Fesztivál, amely nyitókon­certtel kezdődött pénteken, a budai Vár Oroszlános Ud­varában. A Fesztiválzene­kart Fischer Iván vezényelte. A kéthetes rendezvénysoro­zat a század nagy művésze­iről, tudósairól, találmánya­iról és eseményeiről emlé­kezik meg. ► A középpontban termé­szetesen a zene áll, de színházi, táncos mutatvá­nyok is láthatóak lesznek. Kocsis Zoltán hétfőn a Ze­neakadémián zongorázik a Nemzeti Filharmonikusok­kal. Az Amadinda ütőe­gyüttes koncerttel ünnepli S • • tizenötödik születésnapját, ahol Presser Gábor, Kocsis Zoltán, Dés László és Kará­csony János is együtt zenél majd. Pénteken este a 100 tagú cigányzenekar húzza a talpalávalót a Kongresszusi Központban. ► A karmesterek legjobb­jai is vezényelnek, töb­bek között Vásáry Tamás és Kobajasi Ken-Icsiró. Énekel majd Tokody Ilona, és fütty­művészetével szórakoztatja a rajongókat Hacki Tamás. A fesztiválfővároson kívül Debrecen, Győr, Gödöllő, Kaposvár, Kecskemét, Pécs, Sopron, Szentendre és Szombathely várja a műve­lődni és szórakozni vágyó érdeklődőket. A vidéki váro­sok a „Vendégünk egy vá­ros” program keretében Bu­dapesten is bemutatkoznak. ► A Magyar Rádió kon­certjeire ingyen mehet­nek be a zenekedvelők. Amerikai, dán, német és orosz világsztárok lépnek többek között a színpadra, de a Londoni Filharmoniku­sok is muzsikálnak majd. ► A táncos produkciók mellett lemezbemutató koncertek, például a Muzsi­kás Együttes és Sebestyén Márta (képünkön) bemuta­tója, operettfesztivál, ütős- fesztivál is helyet kapott a tavaszköszöntő rendez­vénysorozatban. A szabad­téri programokat e héten a századelő hangulatában ren­dezik meg. ► Old mobilok, an­tik és veterán­autók, vöröskatonák, és akár fehér lovon ülő kormányzó is feltűnhet a fővárosban. Jövő héten a szocializmus atmoszférá­ját hozzák vissza, a záró napokon pedig újra az ezredvég hangula ta uralkodik majd Budapes­ten, a Tavaszi Fesztivál sza­badtéri prog­ramjaiban. Szerepi Hella Sebestyén Márta is fellep ír ünnep- Nagyon készülök Buda­pestre - nyilatkozta nemrég a világhírű énekes, Ronnie Drew (képünkön), a Dubli­ners együttes megalapítója.- A koncertje is része annak a fantasztikus programnak, amely a VII. Budapesti Ma­táv Kaláka Folkfesztiválon várja a közönséget. A feszti­vál március 13-án a Petőfi Csarnokban délelőtt 11 óra­korgyermekműsorral kezdő­dik. A klubban a Magyar-Ír Baráti Társaság tart Szent Patrick-napi bulit. (Március 17-én van az írek egyik leg­nagyobb ünnepe, Szent Pat­rick napja.) Itt a Bran, a Teskó és a M. É. Z. tart kon­certet és táncházat. Cigány, délszláv és magyar tánchá­zak mellett a Táncházak ör­dögei és boszorkányai cím­mel táncversenyeket is ren­deznek. Egy jó kis jam sessionre is számíthat a kö­zönség. Ilyesmibe Ronnie Drew - mint mondta - Buda­pesten is szívesen beszáll. Ha kedd. akkor. Több mint 2 000 000 forint nyeremény! Uiüssen, iên'jkêçmm és nyájéul A virágmag a Kiskegyed ajándéka Kulcs-sztárok Egyszerre három adást vesz fel a Kulcs stábja a Magyar Televízió Rt. Kunigunda utcai stúdiójában. A minap befejeződött munka fősze­replői a magyar művészvilág sztár­jai. Ám az áprilisban látható adá­soknak első látásra külföldi csilla­gai is vannak. A vájt fülűek nyilván könnyen rá­jönnek a turpisságra, de valószí­nűleg ők sem bánják, hogy ma­gyar sztárok lépnek fel világsztá­rok jelmezében. Az ABBA együt­tes helyett például Gerdesits Fe­renc, Détár Enikő, Janza Kata és Makrai Pál énekel. h P M yáron hatalmas bu- j likat szervez a Mul­timedia Concerts. Júni­us 3-án az MTK-pályán szólal meg a Metallica, június 11-én, a Budai Parkszínpadon pedig a Boyzone. A R.E.M. az MTK-pályán lép fel jú­lius 9-én. A Multi­media vezetői tárgyalá- j sokat folytatnak Va- \ nessa Mae-vel, a csodá­latos szépségű hegedű- virtuózzal. M árcius első vasár­napján délután ket­tőtől újra várják az ér­deklődőket a Pozitív Gondolkodók szerve­zői. A budapesti Merlin Színházban a hagyó-1 mányokhoz híven po­zitív beállítottságú mű­vészek is szórakoztat­ják majd a nagyközön­séget. A vállalkozó kedvűek pedig kipró­bálhatják a különböző önismereti játékokat is. T rombita zeng cím­mel ad pénteken : Gyöngyösön koncertet I.agz.i Lajcsi. Vendég- művész lesz: Csepregi Éva és Szűcs Judit. A kár szülinapi buli­nak is nevezhetnénk az egyik legismertebb magyar énekesnő hét­fői koncertjét Dunaúj­városban. Koncz Zsu­zsa ugyanis éppen ma fújhatja el a gyertyákat az ünnepi tortán. RADIOKABARE 30ev A kerek évforduló elle­nére sem tervez szédü­letes házibulit a Rádió­kabaré szerkesztősége, mondta lapunknak Far- kasházy Tivadar. A szerkesztő beavatott minket: a műsor készí­tői minden egyes pro­dukció után magukban ünnepük meg, hogy egyáltalán létezhet ilyen kabaréfórum Ma­gyarországon. A havonta jelentkező műsor 1969 márciusá­ban nevetette meg elő­ször a rádió hallgatóit. A Kabarécsütörtök kö­vetkező adásában Szi­lágyi György és Bárdy György egy különleges utazási prospektust mutat be. A megszokott falugyű­lés helyett most egy la­kógyűlés intim pillana­taiba hallgathatunk bele Bajor Imre, Gál- völgyi János, Tábori Nóra és Boncz Géza segítségével. Fábry Sándor ez alkalommal két polgármesterrel beszélget majd. A műsor végén közös dallal köszöntik a mű­vészek a Rádiókabarét harmincadik születés­napján. szh Bródy János az Amikor én még kissrác voltam című kötetében kedves, fülbemászó dalszöve­geit - mint a Helikoffer, a Boldog születésnapot vagy a Micimackó - gyűjtötte össze. A ki­advány külön érdekes­y BrMvMnm sége, hogy illusztráció­ul a művész nagyma­májának, Bródy Maróti Dórának a rajzai szol­gálnak. A nagyi ugyan­is könyvművész volt, a szép kiállítású köny­vek szerelmese, s egy ideig a Hungária Könyvkiadó mű­vészeti vezetője­ként dolgozott. Bródy János a kötet kapcsán el­mondta, hogy a gyerekverseket tartja élete leg­maradandóbb alkotásainak, hi­szen már több generáció nőtt fel rajtuk. Örökzöld dallamok A hetvenes évek elején még ko­moly gondot oko­zott a betűvetés és az olvasás, de az olyan slágere­ket, mint a Nehéz a boldogságtól búcsút venni és a Nem tudok élni nélküled, kívülről fújtam. Később is, ha egy örökzöld összeállításban meghallottam Meződi József mással össze nem téveszthető hangját, mindig feljebb tekertem a hangerőt Kicsit meglepett, amikor meghallottam, hogy az általam már megszűntnek vélt zenekar ismét lemezzel és koncerttel jelentkezik. Az al­bum aranylemez lett, és telt ház várható a március 19-ei koncerten a Budapest Sportcsarnokban. Vendég­ként szerepel néhány régi Apostol-tag, köztük Makrai Pál, HeiligGáborés Demis Roussos. (mike) Halálos fegyver 4. Akció, humor, feszültség. Ismét vi­szontláthatjuk Riggs, Murtaugh és Cole nyomozót, valamint a kissé esetlen Leo Getzet! A csapat ezúttal egy újonccal, Lee Butters kezdő nyomozóval is bővül. A szuperzsaruknak egy olyan bűn­cselekmény-sorozatot kell kibogoz­niuk, amely mögött a kegyetlen ázsiai bandafőnök halálos bosszú- hadjárata áll. Az 1987-ben készült Halálos fegyver című film sikeres ötvözete az akciófilmnek, a krimi­nek és a vígjátéknak. Nem csoda, hogy az alkotók elké­szítették a Halálos fegyver máso­dik, harmadik, majd nemrégiben a negyedik részét is. Mel Gibson ezúttal is szívdöglesztő. Színes, szinkronizált amerikai ak­ciófilm - 1998 - 113 perc.

Next

/
Thumbnails
Contents