Új Néplap, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)

1999-03-06 / 55. szám

Bizony a vőfélynek egyszerre kell arra ügyelni, hogy a házasodó két fiatal az esküvőre és a lakodalomra Jó érzéssel gondolhasson vissza, hogy az örömszülők mindennel meg legyenek elégedve és hogy a gyakran két-háromszáz vendég is Jól érezze magát. Nem kis feladat! A Jászágói Molnár Józsefnek már közel hatszáz alkalommal, Magyarország legtávolabbi zugában is lehetősége volt megbirkózni a nagy kihívással.

Lassan harminc éve. hogy szülőfalujának - Adács - idős vőfélye átadta tudását Molnár Józsefnek. Eleinte csak a rokonság, a szűkebb ismeretségi kör fiatal párjai bízták meg: legyen a karmestere életük egyik legfontosabb napjának. Egy-egy jó hangulatú, mulatós lagzi után pedig egyre-másra kérték fel a vőfélykedésre. 1972 óta közel hatszáz lakodalomban, szó szerint Záhonytól Hegyeshalomig ügyelt a mulatságra.

Molnár József vallja, hogy a vőfélynek a jó házigazda szerepét kell eljátszania minden lakodalomban. Már jó előre tisztázni kell minden részletet a fiatalokkal, szülőkkel.

Hány személyre számítanak, mit szolgálnak fel a vendégseregnek, van-e a családnak valamilyen különleges kívánsága. Mikor mindent tisztáztak, a vőfély teendője felkészülni az esküvőre. A mondókákat az adott alkalomra kell formálni. Más beköszöntő dukál a birkapörkölt, megint más a töltött káposzta felszolgálásakor. A lakodalmi szokások nemcsak tájegységenként, de településenként is változnak. Mindezt észben kell tartania, és figyelembe kell vennie a tervezéskor.

A vőfély a jelmezét szinte már „egyenruhaként” ölti magára egy- egy lakodalom napján. 1972-ben az első esküvőre készülve, tanítómestere, Labanc Pista bácsi tiszteletére fokost faragott, amit azóta is minden esküvőn jelmeze kellékeként magával visz.

A legnagyobb vendégsereggel egy kisnánai katonacimborája lakodalmában került szembe, ahol több mint négyszázan voltak, de többször is irányított már háromszáz fős mulatságokat.

Elismertségét talán az is jelzi, hogy ebben az évben már alig van olyan hétvége a tavasz, a nyár és az ősz folyamán, amikor ne egy lagzi időpontját jelölte volna be naptárában.

Banka Csaba

Kispiricsi faluvégen... - Wellingtonban

Mint arról a sajtóból értesülhettünk, nemrég Ausztráliába és ÚJ-Zó- landra látogatott Göncz Árpád köztársasági elnök. A kíséretében lévő üzletemberek között voltak szolnokiak is, így dr. Stiegler Károly, az Agroker Rt. elnök-vezérigazgatója. Őt kérdeztük a távoli utazás tapasztalatairól.

Az elmúlt év végén, karácsony és újév között kaptam egy telefont a köztársasági elnök úr irodájából: meghívnak, hogy az elnök urat kísérő gazdasági delegáció tagjaként vegyek részt a február 11-e és 27-e között, Thaiföldet, Ausztráliát és Új-Zélandot érintő utazáson. Elnök-vezérigazgató vagyok ugyan, de nekem is van munkáltatóm, az igazgatóság, amelyhez előterjesztettem a meghívást. Az igazgatóság ezt azonnal elfogadta, és a küldetésemet úgy fogalmazta meg, hogy szerezzek befektetőt a cég pénzgazdálkodásának javításához. Elutaztunkkor kiderült, hogy azon a napon volt a köztársasági elnök úr 77. születésnapja, és a repülőgépen az egész küldöttség megkö- szöntötte. Rövid thaiföldi megállás után a következő állomás Sydney volt, ahol az új-dél-walesi kormány fejlesztési minisztériumában, a 43. emeleten üzletember-találkozót rendeztek.- Hogyan zajlik le egy ilyen üzletember- találkozó?- Valamelyik magyar vezető előadást tart, utána bemutatják egymásnak a kinti és a magyar szakembereket. Már előzőleg megszervezték, hogy lehetséges partnerek találkozzanak. A következő napon továbbutaztunk Mel- bourne-be, ahol ugyancsak üzletember-fórummal kezdődött a munka. Charles Köves úr, a Magyar-Ausztrál Kereskedelmi és Ipari Kamara victoriai tagozatának elnöke köszöntött bennünket, azután itt is partnertalálkozón vettünk részt. Mel- bourne-ből továbbutaztunk Új-Zélandba, először Auckland városába. Természetesen engem elsősorban a mezőgazdaság érdekelt, és sajnáltam, hogy abból kevesebbet láttam, mint amennyit szerettem volna. Volt azért, amit meg tudtunk nézni.- Sikerült eleget tenni az igazgatóság megbí- Aláírt szerződés ugyan még nincs, de augusztus-szeptemberben egy kint élő magyar üzletemberrel Magyarországon találkozunk, és bízom benne, hogy szerződést tudunk kötni.- Találkoztak tehát kint élő magyarokkal?- A köztársasági elnök úr két ízben is találkozott ottani magyarokkal. Én csak a második rendezvényen vettem részt, Wellingtonban.- A kintiek mennyire őrzik magyarságukat?- A kint élő magyarok műsort is adtak, amelyben népdalok, népi táncok, versek szerepeltek. A búcsúzáskor a kintieknek folyt a könnyük. Láttuk, hogy nagyon ragaszkodnak a magyarságukhoz. Megható volt, amikor Wellington- ban egy hetvenéves üzletember énekelte, hogy „Kispiricsi faluvégen folyik el a kanális...”- Milyen tárgyalópartnerek voltak az ausztrálok és az új-zélandiak?- Alaposan föl kellett készülni. Sze- renecse, hogy elsősorban kint élő magyar üzletemberekkel tárgyaltunk, akikkel nyelvi nehézségeink nem voltak, illetve akinek szüksége volt rá, annak tolmács állt a rendelkezésére.- A nagy távolság nem drágítja meg nagyon az áruszállítást?- De igen, ezért inkább tőkebefektetésre, közös vállalatok létrehozására mutatkozott hajlandóság. Ezekben az esetekben a távolság már nem igazán akadály. Nyilván butaság lett volna például búza vagy kukorica szállítására törekedni. Bár még ezen a téren is volt egy meglepő esetem, igaz, ebben egy kint élő magyar nosztalgiája is közrejátszott. Egy Wellingtontól délre fekvő városban lévő sütőüzem magyar tulajdonosa arra kért, hogy lisztet szállítsak neki néhány konténerrel, mert ő magyar lisztből szeretne sütni.- Volt-e lehetőség szabad programra?- A munka volt az első. Aki megkötötte a maga üzletét, az már jobban elengedhette magát, hosszabb ideig lubickolhatott az óceán vizében. Volt azért néha szabadidő. Bangkoktól 70-80 kilométerre például megnézhettük a világhírű úszó piacot, másik thaiföldi nevezetesség volt egy rózsakert, ahol a világ nagyon sok növényét meg lehet tekinteni, de ott az elefántparádétól kezdve mindenféle műsor is van. Sydneyből pedig ellátogathattunk az ausztrál nemzeti parkba, amelynek a határa a híres Kék-hegység. Mel- bourne-ben városnézésen vettünk részt, néhányan pedig Aucklandből nem repülővel mentek Wellingtonba, hanem béreltek egy mikrobuszt, és azzal tették meg a néhány száz kilométeres utat, hogy Űj-Zélandból még többet lássanak. Nekem erre sajnos nem volt módom, a tárgyalások miatt pontos időre kellett megérkeznem.

Bistey András

I zásának?

mmmmmmmmwM

Bangkok egyik nevezetessége, a híres rózsakert. Középen Stiegler Károly

Repüléskor kitágul a világ- Kezdhetném azzal, hogy az apósom valamikor a Szolnoki Repülő Egyesületnek volt a vezetője, és azzal Is, hogy a sógorom tizenegyezer órát töltött a levegőben, a kormány pilótája volt, de meg kell mondanom, hogy ilyen szempontból egyikük sem hatott rám különösképpen. így kezdte repülős pályafutásának történetét Ignácz Ervin, a Szolnoki Repülő Egyesület elnöke.- Nem emiatt lettem repülős, hanem azért, mert a szomszédom, kedves jó barátom, Hegedűs Olivér Péter biztatott, hogy próbáljuk ki. Egyszer csörgött a telefon, és azt mondta, „Gyere ki, itt a repülő!” Persze ennek már volt előzménye, végigcsináltam az orvosi vizsgálatokat.- Mikor történt ez?-r Négy és fél éve. Ahogy kiértünk, alig szálltam ki a kocsiból, szinte betuszkoltak a repülőbe, és az oktatóm, Stifter András azt mondta: „Szervusz, figyelj ide! Megmutatom, hogy kell csinálni, és a legközelebbit már te csinálod. Látod, ide kimegyünk, megfordulunk, széllel szembe, ráadod a gázt, húzpd egy kicsit a botot, előrenyomod egy kicsit, na, és már megyünk is föl. Nagyon figyelj, mert a következőt már te csinálod.” És akkor hátradőlt, már fent voltunk a levegőben. „No, most már te vezeted a gépet.” Karba tette a kezét. Egy kis Cessnán tanultam repülni. Viszonylag későn kezdtem el, kicsit, ahogy mondják, nehezen jött meg a leszállás, de később már biztonságosan tudtam leszállni.- Mi vonzza a repüléshez?- Repülni nagyszerű, fantasztikus dolog, fentről kitágul a világ, kiszélesedik a látókör a szó szoros értelmében. Aki odafönt van, az másképp látja a világot. És még valamit: a reptéren és az egyesületünkben nagyon sokféle ember van. Általában tegeződünk, de ez nem formaság, ott valóban mindenki egyenlő. Odafönt is mindenki egyenlő, nincs főnök-beosztott viszony.

Azt szokták mondani, hogy ha Jm1

valaki tud egy nyelvet, az .ur egy plusz ember. Én azt jjgjjfilf mondom, hogy aki tud repülni, az is egy plusz ember. Aki végigmegy az oktatáson, az megváltozik: lehiggad, pontosabb lesz a hétköznapi életben, ugyanis nem lehet tévedni odafönt. A földi előkészítés sokkal több időt vesz igénybe, mint a repülés.

Még akkor is, ha csak hatnyolc perces iskolakört teszünk a szandai rét fölött.

Mindent ellenőrizni kell, be kell jelentkezni, felszállási engedélyt kérni.

Ez legalább fél órát jelent. A gépek felkészítése Ignácz Ervin a repülőgép kormányánál

egyébként igen jó, baki az utóbbi években nem fordult elő. Berényi János hangármester és Hajnal Sándor, a repülőtér parancsnoka igen magas szinten látja el a feladatát. Az ő munkájuknak köszönhető, hogy a Szolnoki Repülő Egyesület az utóbbi tíz évben nemhogy nem szűnt meg, de erősödött.- Azt hallottam, hogy önnek vagy néhá- nyuknak van egy saját repülőgépe.- Sajnos egyelőre csak tervezzük a repülőgép-vásárlást. Már többször nekiálltunk, hogy néhányan veszünk együtt repülőgépet, de egyelőre nincs a birtokunkban. Nagyon szeretném, ez az egyik legfőbb vágyam. A szolnoki hangárban egyébként van magánrepülőgép, néhány vitorlázó és egy motoros gép is, amelynek szolnokiak a tulajdonosai.- Saját repülős múltjában vannak-e nehéz pillanatok, amelyekre nem szívesen gondol vissza?- Említettem már, hogy föntről másképp látszik a világ. Nagyon figyelni kell. Egy barátommal együtt repültünk, én voltam a parancsnok. Elindultunk Szolnok- Szanda fölszállással Jakabszállásra, ez nem sokkal Kecskemét alatt van. Az utat elég sokszor megtettük már, azt mondhatnám, szinte magától is odatalál a repülőgép. Ennek ellenére eltévedtünk. Ez akkor nehéz ügy, ha a levegőben azt látja az ember, hogy fogytán az üzemanyag. El kell dönteni, hogy annyira eltévedtem-e, hogy visszafordulhatok, vagy máris leszállópályát kell keresni. Amikor az ember rájön, hogy eltévedt, elfehéredik, és az adrenálinszintje fölszalad. Leizzadtam pillanatok alatt. Néztük a nagy településeket, hogy az lehet Kecskemét, vagy talán amaz? Jobbra vagy balra? Elindultunk egy nagyobb város irányába, és rájöttünk, hogy valóban Kecskemét. De északról értük el a várost, holott délről kellett volna, hogy elkerüljük a katonai repteret. Azt ugyanis nem lehet megközelíteni. Nagyon nagy szerencsénkre repülési szünnap volt, tehát nem szólítottak föl bennünket, hogy azonnal szálljunk le, de ez nagy szabálytalanság volt. Volt azután egy másik esemény is, egyszer fölszálltunk, és fönt vettem észre, hogy a jobb szárnyon nincs rajta az üzemanyagsapka, és folyt a benzin. Rögtön megszakítottuk a repülést, és leszálltunk. Azután persze folytattuk az utunkat. Ezek így elmesélve talán nem látszanak különleges eseményeknek, de átélve azért más. Ez is hozzátartozik valamilyen módon a repüléshez. Aki egyszer megpróbálta, az nem tud szakítani vele.

bistey