Új Néplap, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)
1999-03-27 / 72. szám
4. oldal 1999. március 27., szombat Hazai Tükör Hétfőn dönt az AB a parlament munkarendjéről Kiterjeszthetik az átvilágítást Rögös út a szociális Európába Az Országgyűlés szocialista frakciója vitanapot kezdeményezett „Utunk a szociális Európába” címmel. Mint tegnap kiderült, kissé tágnak bizonyult a téma meghatározása, hiszen a felszólalók szinte mind másról beszéltek. A jelentősebb vagy a szélesebb nyilvánosság érdeklődésére számot tartó ügyek vizsgálatának lezárásakor az Alkotmánybíróság (AB) nyilvános teljes ülésén hirdeti ki határozatát. így lesz ez március 28-án is, amikor a grémium többek között az Országgyűlés megváltozott munkarendjével kapcsolatos megkeresésről fejti ki véleményét. A szabaddemokraták és a szocialisták nem értenek egyet a T. Házban bevezetett új munkarenddel - a korábban rendszeres heti plenáris ülésrendről a kormány javaslatára áttért a háromhetenkénti ülésezésre -, mert szerintük az jelentősen korlátozza az ellenzék jogait. A közbenső hetek egyikén bizottságokban folyik a törvényhozói munka, a másikon a képviselők saját választási körzetükben ismerkedhetnek választóik tapasztalataival. Az AB-hez fordult szabadBiztosra vehető, hogy ebben a parlamenti ciklusban nem változik meg sem a megye- rendszer, sem a választási rendszer - jelentette ki pénteken Balsay István államtitkár a Miniszterelnöki Hivatal közigazgatási és területpolitikai államtitkára. Balsay István az Országos Ön- kormányzati Szövetség, a Magyar Közigazgatási Kamara, a Jegyzők Országos Szövetsége, a Pénzügyminisztérium és a Belügyminisztérium képviselőivel egyeztette a helyi önkormányzatokat érintő kormányzati elképzeléseket, illetve a közigazgatási rendszer 2000 Harminchét esztendeje március 27-e a színházi világnap. Tavaly óta színházainkban nemcsak az ünnepi üzenetet olvassák fel az esti előadások előtt, de - a Pesti Est javaslatára - az egész nap a színház jegyében telik. Ötven teátrum csatlakozott az elképzeléshez, napközben nyitottá teszik a színházakat, kulisszajárást szerveznek az érdeklődőknek, az est meglepetéseként pedig egy jegy áráért kettőt vásárolhat a látogató. Ezen a napon adják át a Hevesi Sándor-díjakat azoknak a művészeknek, akik a legtöbbet tetdemokrata képviselő, Kóródi Mária szerint alkotmányellenes az az állapot, amelyben a Házszabály nem tartalmaz olyan garanciális elemeket, amelyek egyértelműen megszabnák a munkarendet, s a Ház hatáskörei gyakorlásának feltételeit. Az alkotmánybírók hétfőn tárgyalnak arról az indítványról is, amelyben a kérelmező az ügynöktörvényként ismert jogszabály hatályát javasolta kiterjeszteni. A tét: ne csak a jelenlegi, viszonylag szűk kör átvilágítására legyen felhatalmazása az ezzel foglalkozó bíráknak. A testület ugyanezen a napon megvitatja azt is, vajon kiállja-e az alkotmányossági próbát a büntetőeljárásról szóló törvény azon passzusa, amely nem tesz lehetővé felülvizsgálatot a tárgyalás nélkül meghozott, végrehajtásban próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztést kiszabójogerős végzés ellen. H. M. utánra esedékes továbbfejlesztésére vonatkozó terveket. Az államtitkár elmondta: a kormány 2000. december 31. után nyújtja be a parlamentnek a teljes politikai és szakmai konszenzusra épülő előterjesztését, amely az államigazgatásra és az önkormányzati igazgatásra vonatkozó elképzeléseket tartalmazza.- Jelenleg az 1997 óta létező, 7 régióra épülő regionális rendszer továbbfejlesztését tartom aktuálisnak, elsősorban azért, hogy Magyarország, mint az EU-hoz csatlakozni kívánó térség, az uniós támogatásokból jelentős mértékben részesülhessen - hangsúlyozta Balsay. tek a magyar színházművészet külföldi megismertetéséért. Némiképp tompítják a színház ünnepének fényét az új Nemzeti körül kipattant indulatok. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és a Fővárosi Önkormányzat ugyan reméli, hogy már szerdán létrejöhet köztük a megállapodás az új Nemzeti Színházzal összefüggő kérdésekben, de egy áldozata már van a vitának. A színházépítés kapcsán tapasztalható - megítélése szerint politikai színezetű - huzavona miatt pénteken lemondott Callmeyer Ferenc, a Magyar Építész Kamara elnöke. Volt, aki az ország történetéről, gazdaságáról, a rendszer- változásról, az Európai Unió különböző országaiban létező szociális támogatásokról, mások az államadósságról, a foglalkoztatásról és a munkanélküliségről, a szociálpolitikáról és a szegénypolitikáról beszéltek. Előkerült a Bokros-csomag, a társadalombiztosítás, szóba hozták az egészségügyi ellátást, a dolgozók alapvető jogait, az érdekegyeztetést. Nem hagyták ki a hozzászólók a családi támogatásokat, a nyugdíjakat, az oktatást, a nők és a fogyatékosok esélyegyenlőségét, az emberi méltóságot és még sok minden mást sem. A vitát kezdeményezők vezérmotívuma az volt, hogy a kormány csak a középréteAz új szabályok értelmében már nincs mód arra, hogy a gyermekkedvezményt „előzetes vállalás” fejében megelőlegezzék a pénzintézetek. Az egygyermekesek 200 ezer forint, a kétgyermekesek 1 millió 200 ezer forint, a háromgyermekesek 2 millió 200 ezer forint támogatást kapnak. A nagyobb családoknak minden további gyermek után 200 ezer forinttal növekszik a támogatás mértéke. Azok a fiatal házaspárok, akiknek még nincs gyermekük, hitelt vehetnek fel, amelyből minden gyermek megszületésekor ,jóváírják” pénzintézeti A napokban mutatták be a budapesti Duna Palotában azt a 38 civü szervezetet, amelyek támogatásban részesülnek az Egyesült Államok Fejlesztési Hivatala (USAID) által meghirdetett másfél millió dollár összértékű pályázaton. Az amerikai kormányzati szervezet azoknak a magyarországi nonprofit alapítványoknak és egyesületeknek a munkáját szeretné segíteni, amelyek a saját gekre figyel, miközben elengedi a legrászorultabbak kezét. A Fidesz és az MDF szerint csak a gazdasági növekedéssel születhetnek meg azok a források, amelyek elősegíthetik a szegények felemelkedését, ezért a kormánynak az aktív, tettre kész, gyermekeket nevelő családokat kell megerősítenie. Az MSZP és az SZDSZ szerint ellenben csak a reménytelenül leszakadók fel- emelkedése vezethet a gazdasági növekedéshez. Nem tisztázódott egyértelműen az sem, hogy az 1961- ben megszületett Európai Szociális Chartában foglalt elvárások és igények kötelezők- e számunkra a csatlakozáskor vagy csak ajánlatosak. Többen utaltak rá, hogy a nyugat-euszámlájukon a gyermekkedvezményt. Ha egy fiatal pár első lakását vásárolja meg, a módosított illetéktörvény értelmében az egyébként fizetendő illeték felét, de legfeljebb 40 ezer forintot nem kell megfizetniük. Az értékesítés céljára lakást építő vállalkozók forgóeszköz- hiteleikhez kapnak kamattámogatást. A közcélú közmű létesítésére létrejött társulat hitelkamatainak 70 százalékát a központi költségvetés állja. Saját forrásaik kiegészítésére az idén 15,6 milliárd forintot kapnak a központi költségvetésből a települési önkormányzatok arra, hogy a területükön településükön fellelhető problémákat a leghatásosabban képesek megoldani - mondta Patricia Lemer, az USAID regionális igazgatója. A szociális gondozás, vidék- fejlesztés, érdekképviselet és roma közösségfejlesztés témában kiút pályázatokat az ország legkülönbözőbb vidékein működő szervezetek nyerték el, szám szerint 38-an. Ezek 2-7 millió forint közötti támogatásban részesültek. rópai országokban éppen most szűkítik a szociális ellátórendszert, újabb és újabb reformokra, módosításokra kényszerülnek gazdasági okokból. Vita folyt arról is, hogy kisajátíthatja-e bármelyik politikai irányzat a szociális gondolatot. Elhangzott, hogy Európában mind a keresztény-konzervatív, mind a szociáldemokrata kormányok tettek lépéseket a szociális Európa létrehozásáért, vagyis a szociálpolitika nem azonos a szociáldemokráciával. Csak néha, néha kérdezte meg egy-egy „mezei” képviselő a végekről: nem arról kel- lene-e inkább beszélni, hogy mit tegyenek azokon a településeken, ahol sok a munkanélküli, mert nincs munkahely, de nem lehet munkahelyet teremteni, mert nem folyik be iparűzési adó és szja, ezért nincs miből fejleszteni? (simonffy) élők lakáshoz jutását és lakásuk fenntartását segítsék. Ebből az összegből átlagosan 250 ezer forint jut egy-egy fiatal házaspár első lakásának megvásárlásához vagy felépítéséhez. Mivel az önkormányzatok többsége kiegészíti ezt az összeget, így 300-600 ezer forintos kamatmentes kölcsönt vagy Vissza nem térítendő támogatást is nyújthatnak a fiataloknak. Sokan nem tudják, de a munkáltatóknak is lehetőségük van arra, hogy személyi jövedelemadó mentesen nyújtsanak kamatmentes kölcsönt vagy vissza nem térítendő támogatást dolgozóik lakásépítéséhez, illetve -vásárlásához. Ennek feltételeit a munkáltató az érdek- képviseleti szervezettel együtt a kollektív szerződésekben vagy külön szabályzatban rögzíti. Támogatást nyert például a Nostru Egyesület, amely a nagykanizsai romagyerekek korrepetálásával foglalkozik, és a szentpéterszegi Bihar Közösségeiért Alapítvány, amely a munkanélküliek bevonásával időseket gondoz. A támogatott civil szervezetek mindegyike helyi kezdeményezésként indult, tehát igazolhatóan az adott közösség problémáival foglalkoznak - jelentette ki végezetül a regionális igazgató. (h. gy.) Jubileum. Az ötvenéves jubileumát ünneplő rendőrtisztképzésnek a jövőben meg kell felelnie az európai uniós és a NATO-elvárásoknak, továbbá mennyiségi és minőségi változásokon kell keresztülmennie - mondta pénteken Pintér Sándor, a hazai rendőrtisztképzés fővárosi jubileumi ünnepségén. Közoktatási vita. Pokomi Zoltán miniszter Kőműves Kelemen módjára tökéletesen be kívánja falazni mindazt, amit az előző kormány az oktatás területén felépített - jelentette ki pénteken Jánosi György MSZP-s országgyűlési képviselő. Az Oktatási Minisztérium közleményben cáfolta Jánosi szavait, mondván a módosítás célja az iskolák támogatásának bővítése. Nők a közéletben. Az európai uniós felzárkózással újabb honalapítás előtt állunk, mert szervezetileg ismét bekapcsolódhatunk abba az európai érték- és jogrendbe, amely egyedüliként tudja biztosítani Magyarország létét és jövőjét - jelentette ki Dávid Ibolya igazságügy-miniszter pénteken Budapesten a Nők a közéletben címmel tartott konferencián. KHVM-támogatás. Katona Kálmán közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter pénteki döntése értelmében a tárca 6 millió forinttal járul hozzá a Magyarok Világszövetségének otthonépítő programjához. A Házat-Hazát Alapítvány 1992 óta épít lakásokat olyan családoknak, akik saját erőből soha nem jutnának önálló otthonhoz. Módosított határidő. Március 31-ről május 31-íe módosul a mezőgazdasági termelőket illető, az agrártámogatásokhoz szükséges nyilvántartásba vétel határideje - közölte pénteken a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM). A határidő-módosítás a regisztrációt megnehezítő tényezők, így például a belvízkárok miatt vált szükségessé. Karitatív segítség. Tizenkét tonna mosó-, tisztító- és fertőtlenítő szert adott át az ár- és belvízkárosultak számára a Benckiser Kft. pénteken Budapesten Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszternek. Ez az átlagos magyarországi fogyasztást tekintve mintegy hatezer család számára lesz elegendő. Rákóczl-szobor. Rákóczi Ferenc születésének 323. évfordulója alkalmából a fejedelem bronz mellszobrát leplezték le pénteken a Szabolcs-Szatmár- Bereg megyei Vaján. E. Lakatos Aranka alkotása a helyi Vay Ádám Múzeum udvarán a kuruc talpasok szoborpanteonjában áll. Változatlan megyerendszer Az uniós támogatások megszerzése a cél Színház az egész... Otthonteremtési kedvezmények Az idei költségvetésben összesen 97,5 milliárd forintot különítettek el a családok lakásproblémáinak enyhítésére. A részletekről dr. Cseh Pál, a Pénzügyminisztérium illetékes osztályvezetője tájékoztatta lapunkat (Csütörtöki anyagunk folytatása.) Amerikai támogatást kapott több hazai nonprofit szervezet Felértékelődő helyi kezdeményezések Hatékonyan lehet(ne) védekezni az allergén növények ellen A parlagfű a parlagot kedveli A parlagfű köztudottan veszélyes allergiát okoz. Az orvosok szerint a legnagyobb gondot az jelenti a betegeknek, hogy az országban sok helyütt nem irtják e növényt. Lehet-e hatékonyan védekezni ellene? - kérdeztük Szentey Lászlótól, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium tanácsosától.- A parlagfű terjedése ellen hatásosan lehet védekezni mechanikai úton és vegyszerrel egyaránt. Nagyon lényeges az időpont betartása: a növényt júniusi virágzása előtt két héttel, tíz nappal kell a földből eltávolítani, sarlóval vagy kaszával levágni. Az ezután kinövő csenevész hajtások abban az évben már nem hoznak virágot. A talajban maradt gyommagvak ugyan a következő évben is kikelnek, ám ha a földtulajdonosok évről évre módszeresen irtják a virágzás előtt álló növényt, akkor előbb-utóbb kiürül a talaj magkészlete. Számos gyomirtószer is kiválóan alkalmas a parlagfű elpusztítására. Ilyen készítmények - a Medalion, a Roundup, a Glialka 480 - széles választékban, engedély nélkül megvásárolhatók a szakboltokban. A készítményt közvetlenül a növényre kell permetezni, amikor annak magassága eléri a hat-nyolc centimétert. A kemikália a leveleken keresztül szívódik fel. Ügyelni kell azonban arra, hogy más kultúrnövényre, szőlőre, gyümölcsfára, zöldség- és virágágyásokra, pázsitra ne kerüljön belőle. A minisztérium szakembere szerint a parlagfű elszaporodásában jelentős szerepet játszott az, hogy a kárpótlás, a privatizáció során olyan mezőgazda- sági földterületek kerültek magánkézbe, amelyeket korábban rendszeresen műveltek, de új tulajdonosaik a birtokba vételt követően parlagon hagytak. A gyomnövény különösen kedveli az ilyen területeket. Létezik ugyan jogszabály, amely előírja a művelési kötelezettséget a föld tulajdonosa, használója számára, de amíg nincs naprakész ingatlannyilvántartás, addig azt nem lehet érvényesíteni. Újvári Gizella Elkobzott áruból segély. Kilenc és fél tonna bálás ruhaneműt adott át a vámhivatal raktárából az ár- és belvízkárosultak megsegítésére a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) politikai államtitkárságának kabinetfőnöke pénteken Budapesten. fotó: feb/reuters r