Új Néplap, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)

1999-03-26 / 71. szám

2. oldal Világtükör 1999. március 26., péntek Felfüggesztették az Euró­pai Unió berlini csúcsérte­kezletének plenáris ülését, hogy kétoldalú találkozókon tisztázzák az uniós reform- csomaggal kapcsolatos kompromisszum elfogadá­sának esélyeit. A mezőgaz­dasági szektoron belül kü­lönböző változatokat dol­goztak ki a tervezetek kö­zötti szakadék áthidalására. Magyarországon a bruttó hazai termék reálnöveke­dése az idén 3 százalékra, jövőre 2,6 százalékra lassul - véli Magyarország 1999- 2000-re szóló kilátásairól a Economist Intelligence Unit. A londoni kutatócso­port szerint az idei magyar költségvetés alaptételei a nemzeti össztermék növe­kedéséről és más kulcstéte­lekről túlzottan derűlátók. Elégedettek a londoni lordbírák döntésével mind Pinochet hívei, mind ellen­felei. A chilei diktatúra ál­dozatainak családtagjai üd- vözlik, hogy „az emberiség elleni bűncselekmények se­hol nem élveznek többé jogi mentességet”. Hívei viszont annak örülnek, hogy a tá­bornok csak az 1988 de­cembere után elkövetett bű­neiért ítélhető el. Örményországba szeretne utazni a pápa. Kocsaiján örmény köztársasági elnök és az ottani ortodox egyház pátriárkája is megerősítette a H. János Pálnak szóló meghívást. A látogatás a pápa szerint „erősíthetné az örményországi keresztény felekezetek egységét”. Moszkvába utazik Michel Camdessus, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója. Jevgenyij Primakov kor­mányfő eredetileg Washing­tonban tárgyalt volna az IMF és a Világbank képvi­selőivel az Oroszországnak nyújtandó újabb hitelekről, és részt vett volna a „Prima- kov-Gore bizottság” ülésén. A Jugoszlávia elleni légi­csapásról hozott NATO- döntés bejelentése után azonban Primakov külön- gépe visszafordult. Újabb taggal bővül az Eu­rópa Tanács: a pán-európai szervezet elfogadta Grúzia tagfelvételi kérelmét. A be­iktatási ceremóniát április 27-én tartják Strasbourgban Eduard Sevardnadze grúz államfő részvételével. Akadozik az őszi árvíz ál­tal lerombolt otthonok újjá­építése Kárpátalján. Sok ká­rosult településen még a romokat sem takarították el, fennakadások vannak az építőanyagok elosztásában és kiszállításában. Kárpátal­ján jelenleg nem az árvíztől, hanem a földcsuszamlások­tól kell leginkább tartani. Nyomozók utaztak Belgi­umból Ausztriába, hogy ta­lálkozzanak a magyar szár­mazású Pándy András egyik rendszeres levelezőtársával. Pándyt azzal gyanúsítják, hogy megölte hat családtag­ját. Nyomoznak nyolc to­vábbi brüsszeli gyilkosság ügyében is, amelyekkel szintén az állelkész gyanú­sítható. Legjobb évét zárta fennál­lása óta tavaly a Volkswa­gen. A német autógyár 1998-ban világviszonylat­ban 4,8 millió VW, Audi, Seat és Skoda autót szállí­tottak ki a kereskedőknek, 11,7 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A NATO támad, Milosevics hajthatatlan A szövetségesek garantálják Magyarország teljes biztonságát Tizenhárom NATO-tagország vesz részt a jugoszláv célpontok elleni légi hadműveletben - közölték csütörtökön a NATO- központban. A három új tag (Magyarország, Lengyelország és Csehország) mellett a válságövezet közelében fekvő Görögor­szág, továbbá a haderővel gyakorlatilag nem rendelkező Izland és Luxemburg marad ki az akcióból, de politikailag mind a ha­tan támogatják. A NATO szerda este végrehajtott légitáma­dása nyomán a jugoszláv kormány azonnali hatállyal hadiálla­potot vezetett be a szövetségi államban. Javier Solana NATO-főtitkár csütörtöki sajtóértekezletén is­mét felszólította Szlobodan Mi­losevics jugoszláv elnököt, hogy teljesítse a nemzetközi közösség követeléseit. Wesley Clark, a NATO egyesített eu­rópai erejének főparancsnoka azzal fenyegette meg Belgrá- dot, hogy a katonai akció szük­ség esetén a jugoszláv katonai és biztonsági erők elnyomó műveletekre alkalmas eszköze­inek és azok utánpótlásának tel­jes megsemmisítéséig tart. William Cohen amerikai vé­delmi miniszter is elégedettsé­gét hangoztatta a támadások eredményességét illetően, és ki­jelentette: a bombatámadások intenzitása fokozódik mindad­dig, amíg a jugoszláv elnök nem jelzi békeszándékát. A mi­niszter nem közölt részletes lis­tát a szerda éjjeli első hullám­ban eltalált célpontokról. Azt határozottan megerősítette, hogy a szövetségesek nem ve­szítettek gépet. Egyúttal kö­zölte, hogy a szövetségesek két jugoszláv MiG-et lelőttek. Polgári áldozatok Milan Milutinovics szerb elnök a hadiállapotra való tekintettel mintegy tizenöt minisztérium megszüntetését rendelte el. Az elnöki rendelet kilátásba he­lyezi, hogy a kisebb súlyú bűn- cselekményeket elkövetők bün­tetését elengedik, ha részt vesz­nek az ország védelmében. Ci­vilek tömegei jelentkeznek ön­kéntes szolgálatra a nemzet vé­delmére. Több mint tíz polgári lakos vesztette életét és mint­egy hatvanan sebesültek meg a légi csapások során - mondta csütörtökön Belgrádban a jugo­szláv tájékoztatási miniszter. Újabb bevetésekre készen A nyugat-angliai Fairford légi- támaszponton az előző napi lé­gitámadásban részt vett ameri­kai B-52-eseket csütörtökön újból felszerelték rakétákkal. Ismét levegőbe emelkedtek a gépek az észak-olaszországi Aviano támaszpontjáról is. Egy F-15-ös harci gép csütörtökön kényszerleszállást hajtott végre a szarajevói repülőtéren. Ismét légiriadók voltak Csütörtök reggel újabb sziréná­zásokról és támadásokról ér­keztek jelentések Belgrádból, Nisből és Pristinából. A szerb főváros környékén ismét több célpontot ért támadás. Az egyik állítólag a belgrádi katonai re­pülőtér volt, a közeli Parcevó- ból is füstfelhőt láttak fel­szállni. Belgrádban csütörtökön a kora délutáni órákban ismét légiriadó volt. A szirénák többször is meg­szólaltak Koszovó közigazga­tási központjában. Pristinában meglehetősen nehéz volt az első légicsapás-sorozat után át­látni a helyzetet, mivel a helyi hatóságok nem engedik az események közelébe az újság­írókat. Sőt: a szerb kormány csütörtökön azonnali hatállyal kiutasította a Jugoszlávia elleni NATO-légitámadásokban va­lamilyen módon részes államok összes újságíróját. Jelcin bírálja Clintont Borisz Jelcin orosz elnök „az amerikai diplomácia és Bili Clinton durva hibájának” minő­sítette a Jugoszlávia elleni NATO-csapásokat. Az orosz ál­lamfő csütörtökön délelőtt fo­gadta Igor Ivanov külügymi­nisztert. Ezt követően úgy nyi­latkoztak, hogy Moszkva nem tervez „katonai válaszlépése­ket”. Kofi Annan ENSZ-főtitkár tragikusnak nevezte, hogy ku­darcot vallottak a diplomáciai erőfeszítések, és elismerte: „vannak helyzetek, amikor jo­gos az erő alkalmazása a béke érdekében”. Emlékeztetett azonban arra, hogy az ENSZ Alapokmánya értelmében a nemzetközi béke és biztonság fenntartásáért a fő felelősséget az ENSZ Biztonsági Tanácsa viseli. Ezért szerinte a BT-t be kell vonni minden olyan tevé­kenységbe, amely a béke hely­reállítására irányul. II. János Pál pápa nagy aggodalommal figyeli az eseményeket, a pár­beszéd újrakezdésére buzdítja a feleket. Békefelhívással fordult Belgrádhoz, és szolidáris a szenvedőkkel, függetlenül val­lási, felekezeti vagy nemzeti­ségi hovatartozásuktól - tudatta Joaquin Navarro Valis, a Vati­kán szóvivője. A kormány időben értesül „A Magyar Honvédség vezér­kari főnöke 12 órával előre tudja és jelenti a kormányfő­nek, milyen katonai hadműve­leteket fognak végrehajtani a NATO-szövetségesek” - jelen­tette ki sajtótájékoztatóján Or­bán Viktor miniszterelnök. A kormányfő a magyar egyetértéssel indított NATO- légicsapásokról szólva hangsú­lyozta: azok célja egy kisebb­ségben élő népcsoport megvé­dése. Orbán Viktor kijelentette: a NATO nem kérte és nem is kérheti tőlünk a fegyveres rész­vételt, ennek ellenére garantálja országunk biztonságát az akció idején. Jelenleg is Magyaror­Hírháttér Belgrád nem Bagdad Politikai szempontból világos, miért döntött a NATO a hét kö­zepére úgy, hogy megkezdi a katonai támadást Jugoszlávia el­len, hiszen Belgrád sorozatosan figyelmen kívül hagyta az újabb, utolsó, majd utolsó utáni figyelmeztetéseket. Brüsszelben joggal érezhették úgy, hogy immár a NATO szavahihetó'sége fo­rog kockán. Sokkal kevésbé világos azonban, hova vezethetnek a mostani légi csapások. Kérdéses, kiválthatják-e a támadások automatikusan Szlobodan Milosevics bukását, vagy akár végze­tes meggyengüléséi is. Megfigyelők felidézik az Irak elleni, rendszeres hadműveletek példáját: Szaddám Húszéin helyzetét nem rendítette meg egyik akció sem. A tánuidások pusztítást okoztak csupán, de nem hoztak politikai fordulatot; sőt, az iraki lakosság előtt Szaddám egyenesen nemzeti hősként léphet fel. Belgrád persze nem Bagdad, ám ugyanez a hatás könnyen bekövetkezhet Jugoszláviában is, ahol Milosevics rögvest a „haza megvédésére” szólította fel a szerbeket. Ilyen helyzetben, a nacionalista érzelmek ki- és felhasználásával még erősödhet is a pozíciója, hiszen minden lépését úgy állíthatja be, hogy az­zal az ország „szétdarabolását" akarja elkerülni. De ha a tá­madások állandósulása miatt elkerülhetetlenné válik, akár en­gedhet is, mondván: csupán a NATO túlereje miatt kényszerült engedményekre. Végső soron előtte is Szaddám lebeghet minta­ként, aki - Öböl-háború ide, bombázások oda - ma is nyugod­tan ül elnöki bársonyszékében. Szondy Gábor Újvidéken folyik a romeltakarítás szág fölött járőröznek az e fel­adatot ellátó repülők, de ké­szenlétben állnak saját MiG-29-es vadászgépeink is. „Az összehangolt védelmi rendszer irányítói minden hely­zetre felkészültek” - emelte ki a kormányfő. Hozzátette: az elmúlt éjjel személyesen nézte át újra a Honvédelmi Miniszté­riumban azokat a „forgató- könyveket”, amelyekre szinte biztosan nem lesz szükség. Holbrooke Budapesten „Milosevics elnök teljes mér­tékben tudatában volt tettei kö­vetkezményeinek, annak, hogy a békemegállapodás elutasítá­sát katonai akció fogja követni”- hangsúlyozta Richard Hol­brooke, az amerikai elnök kü- Iönmegbízottja csütörtökön azt követően, hogy Budapesten tá­jékoztatta Martonyi János kül­ügyminisztert a jugoszláviai fejleményekről. „Hazánk részéről nincsen szó a NATO akcióban való közvetlen katonai részvételről”- mondta Szent-Iványi István, az Országgyűlés Külügyi Bi­zottságának csütörtöki ülését követően. A bizottság elnöke hangsúlyozta: a repülőterek át­engedése nagy mértékben a magyar légtér védelmét szol­gáló lépésnek tekinthető. A tes­tület zárt ülésén, ahol jelen volt Richard Holbrooke, a békeköz­vetítő, Martonyi János külügy­miniszter és Szabó János hon­védelmi miniszter is, áttekintet­ték a NATO-beavatkozás után kialakult helyzetet és értékelték a legújabb információkat. Zavarok a forgalomban A jugoszláv-magyar zöldhatá­ron nem érkeztek menekültek Magyarország területére, a két ország közötti átkelőhelyeken pedig gyér a forgalom - közölte Krisán Attila ezredes, a határőr­ség szóvivője. A vasúti forgalomban egy­előre nem vezettek be korláto­zásokat, a nemzetközi vonatok járnak, de Jugoszlávia területén bizonytalan a vonatközlekedés. Budapestről nem indulnak re­pülőgépek Skopjéba és Tira­nába. A Mahart tevékenységét jelentősen akadályozza a kiala­kult háborús helyzet: a társaság Mohácsnál nem lépteti ki ha­jóit, és az Al-Dunán sem hajó­zik jugoszláv vizeken. A Magyar Posta díjmentesen visszaküldi a feladónak a ko­rábban felvett, Jugoszláviába, Macedóniába, Albániába, Bosznia-Hercegovinába és Horvátországba irányuló légi­postái leveleket, csomagokat és egyéb küldeményeket. Mind a vezetékes, mind pedig a mobil­telefon-forgalom akadozik Ju­goszláviával. így látja a jogász Munkatársunk a Jugoszlávia el­leni katonai lépések nemzet­közi jogi vonatkozásairól kér­dezte Valki László professzort. Az ELTE Állam- és Jogtudo­mányi Karának tanszékvezetője úgy fogalmazott, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának felhatalmazása nélkül valóban nem lehet katonai akciót indí­tani egyetlen állam ellen sem. Mint elmondta, az ENSZ egyet­len lehetőséget ismer fegyveres erő alkalmazására, éspedig ak­kor, ha egy állam önvédelmi háborút folytat támadójával szemben. Nemzetközi jogászok egyet­értenek abban, hogy a NATO Jugoszláviával szembeni maga­tartása új korszak kezdetét je­lenti. Eddig az ENSZ-tagálla- mok együttműködtek, és közö­sen minden szükséges lépést megtettek a nemzetközi békét, biztonságot veszélyeztető cse­lekmények felszámolására. A mostani fellépés azonban jelzi: ilyen jellegű akciók megítélé­sében és elrendelésében a nagyhatalmak között egyáltalán nincs egyetértés. Újvidék Kursunfa MONTENEGRÓ KOSZOVÓ Pristina ALBANIA Avianóban újratöltik a rakétákat FOTÓK: FEB/REUTERS

Next

/
Thumbnails
Contents