Új Néplap, 1999. január (10. évfolyam, 1-25. szám)
1999-01-23 / 19. szám
szól a mai tizenévesek élete. Ha szólok, irigy vagyok és klimaxos. » Szerintem megmar- ■ ha, hogy B ennyi Persze szigorúan partneri alapon. Mert csakúgy lehet... jjá Járvás Zsuzsa ÆÊ A szebbik a férfiak szemével nézve Néhány hete hölgyek vallottak arról, hogy mit néznek meg először egy férfin, amikor szembetalálkoznak vele. Most az erősebbik nem néhány különböző életkorú és foglalkozású képviselője „vall” arról, először a másik nemben mi számára a legérdekesebb. Mit szemlél meg alaposabban egy nőn, amikor a sors, netalántán a vak véletlen útjába sodorja. 1999. január 24. Közelről Hetedik oldal Felejthetetlen tanaregyenise- gek, gondtalan diákévek, máig emlékezetes diákcsínyek - egy miniszter gimnáziumi éveit is így lehet jellemezni. Dr. Hámori József a törökszentmiklósi Bercsényi gimnáziumban érettségizett. Ifjú Fórizs Sándor vállalkozó, Túrkeve:- Attól függ, hogy éppen közeledik vagy távolodik. Ha szemben áll, halad felém, én legelőször az arcát és a szemét nézem meg. A szem annyi, de annyi mindent elárul, akár a mosolya. Aztán az egész egyéniségét, bár arra is akadt már példa, hogy a hölgy megszólalásig jó nő volt. Amikor aztán a száját kinyitotta, tovatűnt minden illúzió. Tóth János fazekas, Karcag.- Nekem egy nőn a legfontosabb a feje. Az arca, a szeme, szóval valami olyasmi, hogy miképpen néz ki. Mindez persze kevés, mert alapvetően fontos, hogy mogorva-e vagy kedves. Ehhez pedig már szóba kell elegyedni vele. Bendó Csaba 49- szeres válogatott kézilabdázó, Szolnok:- Én egy nőnek legelőször a mellét veszem szemügyre, hiszen az én értékítéletemben ez a nőiesség megjelenítésének egyik legfontosabb jellegzetessége. Utána következik az arc, hogy miképpen néz ki. Azütán ahogyan megjelenik az egész egyénisége, alakja. Valami olyasmi, amit úgy hívunk: a belőle sugárzó harmónia. Nagy László kereskedő, Abony:- Mivel én eddigi mindig üzletben dolgoztam, amelyik nő ide betér, először a pénztárcáját nézem meg. Utána érdekel a szándéka: akar-e vásárolni, vagy csak nézeget... Forgács Gábor operatőr:- Ha szembe jön velem, a szemét nézem meg, mert abban minden benne van. Ha távolodik, a vádliját és a fenekét. Egyik sem jelentéktelen egy nőnél. G. Károly vállalkozó:- Először egy nőnek mindenképpen a külsejét nézem meg. A lábát, azután a fejét, mert nem baj, ha szép az arca. És ha az alakja is kifogástalan, akkor gusztusos, szép a nő. Józsa János festőművész, aki egyaránt otthon van Debrecenben, Kisújszálláson és Abádszalókon:- Ha szembe jön velem, akkor a szeme érdekel, majd a melle. A szem a legfontosabb, hiszen benne fények, árnyak, csillagok, vágyak tükröződnek. Ráadásul egyetlen szemvillantással annyi mindent meg lehet mondani! Csodálatot, érdeklődést, vagy any- nyit: apukám, ablaküveg vagy nekem! A mell egy nőn a nemiség sajátqs jelképe, sokféle kifejezéssel. Ha pedig távolodik, nem mindegy, milyen a lába és a feneke. Igaz, ezek csak a legelső másodpercekben érdekesek, mert ha a kapcsolat mélyebb és már hosszabb idejű, abban az esetben nem biztos, hogy ez a sorrend fontos. Sőt! Sándor Ferenc vállalkozó, Kisújszállás:- A lényeg, hogy van-e kisugárzása? Olyan egyénisége, megjelenése, hogy egyáltalán besoroljam valahová. Természetesen fontos, nagyon fontos a szem, mert benne világít a lelke. Az is lényeges, ha beszél, rám néz-e, mert akad, aki egyszerűen elbeszél az ember mellett. Ez a nő ilyenkor már olyan, mint egy szerelmespárnál a harmadik. Felesleges... D. Szabó Miklós Amikor a napokban a gimnáziumba látogatott, meghívtuk- Nagyon sok emlékem fűződik ehhez az iskolához - mesélte dr. Hámori József, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának minisztere a gimnáziumban tett sétánkon.- A mi osztályunkban például minden diákról látszott, hogy egyéniség, lesz belőle valaki. A tanárok pedig fantasztikusak voltak! Az iskola nem fejeződött be egy órakor. En Fegyvernekről jártam be. Tanítás után, négy-öt óráig, amíg nem ment a busz, bent maradtunk, itt pingpongoztunk, kijártunk a futballpályára focizni, és lehetőségünk nyílt a tanárokkal tovább diskurálni. Ez az órán kívüli tanítás is rendkívül fontos volt.- Attól, hogy ez egy komoly felkészültségű társaság volt, a diákcsínyek nem maradtak el.- Az írásbeli latin érettségitől például mindenki nagyon félt. Megbeszéltük, hogy mikor megkapjuk a feladatot, egy papírgalacsin- ban kidobják az ablakon, egy kerékpáros elviszi azonnal a káplánhoz, aki lefordítja, és majd az egyik mellékhelyiségben az egyik diák átveszi a kész feladatot. Vissza is jött a beszervezett emberünk a lefordított anyaggal, de mivel az épületben két helyre volt szétosztva az osztály, a másik rész kapta meg a fordítást, így a mi osztályunk teljesen puska nélkül maradt. Ennek ellenére jól sikerült az érettségi. A gimnáziumi években az volt a jó, hogy az ember még szabadnak érezte magát, előtte állt a jövő. Akkoriban Rákosi már átvette hatalmat, de mi ebből nagyon keveset éreztünk. Később, amikor egyetemre mentünk, már lehetett érezni, hogy itt baj van. Engem se oda vettek föl, ahová jelentkeztem. Ennek ellenére sikerült megcsinálni a karrierem. Amikor jelentkeztem az egyetemre, biológusnak irányítottak, aztán kiderült, hogy mégis inkább kémikus leszek. Még jó, hogy nem a Zeneakadémiára küldtek! Mikor végeztem, táviratoztam haza a szüleimnek, hogy vegyész lettem. A postáskisasszony nem egészen értette, és átminősítette a szöveget, így édesanyám a következő táviratot kapta meg: vegyél meszet. Azért a legkedvesebb emlékeim a gimnáziumi évekhez fűződnek.- Ez kicsit a fiatalság érdeme is.- Igen. Én nagyon szerettem az első húsz évemet, ami egyrészt az életkor érdeme, meg azlán a nagy szerelmeké is, hiszen a nélkül kicsit szürkébb lett volna az ember élete. Paulina Éva Tanár-diák viszály Gönczöl Katalin, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa szerint a középiskolás diákok alig ismerik jogaikat, túlterheltek, olykor fizikai erőszakot is alkalmaznak velük szemben a tanárok. És viszont! Mi is megkérdeztük mindkét fél képviselőit. Talán már az is sejtet valamit, hogy névvel senki sem merte véleményét vállalni. Diákok. Sietnek. Tanulni, különórára, haverokhoz, mindegy, hogy hová, csak el az iskolából. Vannak, akik nem akarnak nyilatkozni, mások nem mernek. Megesketnek, még a keresztnevüket sem írhatjuk le. Döcögve indul a beszélgetés, de öt perc múlva egymás szavába vágva igyekeznek túllicitálni a másikat. Az igazat mondják. Pontosabban az ő igazukat.- A legnagyobb baj az, hogy nem vesznek emberszámba bennünket a tanárok. Legjobb esetben is csak gyerekek lehetünk. A magyarázatok vagy az értelmi fogyatékosok, vagy a tudósok szintjén szólnak. Ha kérdezel, tiszteletlen vagy, ostoba vagy okoskodó. Sajnos sok pedagógus tudása, előadásmódja gyakran megkérdőjelezhető. Hogy követelhet az mástól, aki magától nem követel?- Nem értem, miért foglalkoznak állandóan a külsőnkkel? Ha nem vagyunk mocskosak, akkor magánügy. Beleszólnak a haj és a köröm színébe, hosszába, a ruházatunkba. Nem lehetne festeni magunkat, de még illatszereket használni sem. Ha csak cikizés jár érte, még elviseljük, de a megszégyenítést, a megalázástmárnehezebben tűrjük. Ha megemlíted, hogy ez a te dolgod, akkor vagy a jegyed bánja, vagy „életed végéig” felemlegetik.- A legérzékenyebb téma mégis a magánélet. Mi köze van ahhoz bármelyik a tanárnak, hogy kivel járok, mikor megyek diszkóba, hány óráig vagyok fent?! Ha a szüleim megengedik, hogy a barátomnál aludjak, s az övéi is, akkor ez csak a két családra tartozik. Én emiatt lettem az erkölcstelenség példája. Pedigjogom van élni. Össze kellene számolni a rám fordított prédikációk idejét, s levonni a kötelező óraszámból. Meg a fizetésből.- Nemcsak nemzedéki, nemcsak tanár-diák ellentét a miénk. Sokkal többről van szó. A tanárok nem haladnak a korral, sem ismeret, sem felfogás tekintetében. Tudják, hogy ezt tudjuk, ezért erőszakkal akarnak legyőzni minket. Pedig meggyőzni is lehetne, szép szóval, ha a valóban legalkalmasabb emberek lennének a katedra túloldalán. Szerencsére a szüléink sokkal rugalmasabbak, az ismereteket pedig ezer más helyről beszerezheted. Tűrni meg felnőttként is sokat kell majd.-Tojok az egész iskolára! De a pedagógusok pszichológiai vizsgálatát baromi jó ötletnek tartom. Atanárok még nehezebben akarnak megszólalni. Sokkal jobban sietnek, mint a diákok. Idegesek és felháborodottak. Szerintük nincs is miről beszélni, mert úgysem változik semmi. Illetve csak rosszabb lesz. Mert amit manapság megengednek maguknaka szülők és kedves csemetéik, az minden képzeletet felülmúl.- A diák nem tanul, visszabeszél. Letegezhet, leörömlányozhat, ha úri kedve úgy tartja. Természetesen nem a foga közt sziszegve, hanem hangosan. A kedves mama kétségbe vonhatja diplomám értékét, a papa meg is verhet. Kioktathatnak, mert a tanításhoz mindenki jobban ért, mint a pedagógus. Lásd még foci és orvoslás. Csak azt nem értem, hol mutatkozik meg az a fene nagy tudás, mert Magyar- ország nem épp kiművelt emberfőiről híresült el az utóbbi évtizedekben!-Felháborítónak és erkölcstelennek tartom a mai fiatalok viselkedését. Természetesen ez elsősorban a szülők, másodsorban a mi hibánk és csak utána a gyerekeké. Mert mi engedtük el őket. Nincs kontroll, erkölcs, félelem, felelősség. Melyik diáknak kell attól tartani, hogy nem megfelelő tanulmányi eredményéért vagy viselkedéséért kirúgják?- Mivel nevelek is, nemcsak tanítok, szólnom kell elsősorban a felelőtlen életvitelük miatt. Ha már a szülők nem érnek rá foglalkozni velük. Nem jó ez így, hogy a márkás cuccokról a szexről meg a szeszről megalázás ellenében és ennyi pénzért még mindig tanítok.- Tudja, mi a legfelháborítóbb? Hogy a diák telefonja megcsörren órán. Lebonyolítja üzleti ügyeit. És kiröhög, mert százszor jobban él, mint én. Nem is csinálom már sokáig.- Sajnálom a mai fiatalokat. A lányoknak a legfontosabb a külcsín. Persze téves az értékrendjük. Csíkos haj, műköröm, köldökig érő dekoltázs, holdjáró cipő. Azt hiszik, ez tetszik a fiúknak. Pedig nem. A trágár beszéd, a részeg, vagy éppen belőtt tinilánysem. Ha szólok, jogaikban sértve érzik magukat. Nem rájuk haragszom, csak értük. De nem értik. A „felek” tehát egymást sem értik. Kár. Pedig még nem kibékíthetetlen ez az ellentét. Talán ha párbeszédet kezdeményeznének.
