Új Néplap, 1999. január (10. évfolyam, 1-25. szám)
1999-01-14 / 11. szám
4. oldal A Szerkesztőség Postájából 1999. január 14., csütörtök A díj támogatóinknak is szól Az elmúlt esztendő utolsó napjaiban a szolnoki Kodály Kórust az a megtiszteltetés érte, hogy városunk kulturális életében hetvenhat éven át nyújtott kiemelkedő teljesítményéért átvehette az Ezüst Pelikán Díjat. A kórustagok s a munkánkban részt vállalók azzal a gondolattal fogadták ezt a szívünkhöz igen közel álló díjat, hogy az elnyert számos belföldi és külföldi kitüntetés mellett immár szőkébb pátriánk elismerését is megkaptuk - ami gyakran nem is oly’ könnyű. Köszönet illeti mindazokat, akik az elmúlt évek során anyagi lehetőségeik szerint támogatták munkánkat. Úgy érezzük, a díj nekik is szól. Külön is meg kell említenünk főszponzorunkat, a Mól Részvény- társaságot, a szolnoki áfészt és annak alapítványi kuratóriumát, amelyek hosszú idő óta „magyar szívvel” éreznek a kodályi és a város zenei élete iránt. Ezúton is tolmácsolom az ünneplő kórusnak támogatóinkat megillető köszönetét abban a reményben, hogy a város zenei életét gazdagító közös munkánkat a jövőben is sikerrel visszük tovább. Dr. Csikász Sándor a kórus elnöke A gyors segítség életet mentett Hetvennégy éves édesapám rosszul lett, súlyos szívritmuszavar és légzési elégtelenség miatt „rohamkocsi” jött érte s vitte kórházba. Köszönöm a szolnoki mentősöknek - dr. Cseh Gábornak, Gömöri Istvánnak és Teijéki Pálnak -, hogy néhány perc alatt megérkeztek édesapámhoz, és tudásuk legjavát nyújtva megmentették az életét. Csömör Béla, Szolnok Nagycsaládosok karácsonya Tiszajenőn A Tiszajenői Nagycsaládosok Egyesülete ezúton is köszöni a szolnoki karácsonyi faluban felkeresett vállalkozóknak, hogy adományaikkal örömet szereztek az egyesülethez tartozó gyermekeknek, s köszönetét mondanak Bajnok Ferenc iskolaigazgató úrnak, aki lehetőséget adott arra, hogy az egyesület a karácsonyi ünnepségét a tiszajenői általános iskolában tarthatta. Ficzere Jenőné, egyesületi elnök A hajléktalanok karácsonyára adakoztak Köszönetét mondunk mindazoknak a magánszemélyeknek és szervezeteknek, amelyek hozzájárultak karácsonyi programjainak sikeréhez, a nyolcszáz család, gyermek és hajléktalan karácsonyi ünnepéhez. Humán Szolgáltató Központ, Szolnok Óévbúcsúztató a Kölcseyben A szolnoki Kölcsey Ferenc Általános Iskola szilveszter napján óévbúcsúztatóra hívta a kikapcsolódni vágyó pletykafaluiakat. Közel kétszázan töltötték együtt az év utolsó napját, vacsora után a már népszerűvé vált házaspárbaj és tombola aratta a legnagyobb sikert. A talpalávalót, úgy mint tavaly, most is Kasza József és baráti szolgáltatták nosztalgiazenéjükkel. Köszönjük mindazok segítségét, akik a bál sikeréhez hozzájárultak. Vargáné Vígh Judit iskolaigazgató Egy üzlet - ahová az új évben nem várják a vevőket Sok vásárló nevében köszönöm meg a szolnoki Szapáry úti élelmiszerdiszkont volt dolgozóinak - akik januártól sajnos már nem szolgálhatnak ki bennünket, mert megszűnt az üzlet -, hogy mindig figyelmesek, előzékenyek és kedvesek voltak a vevőkkel, törzsvásárlókkal, s készséggel segítettek minden kérésünk teljesítésében. F. Istvánná, Szolnok Nemcsak a betegségre, az emberre is figyelnek Múlt év végén nehéz műtéten estem át. A beavatkozást követően fokozott orvosi felügyelet mellett két napot töltöttem az intenzív osztályon. Lábadozásom időszakában tudtam meg, hogy az egyik nővért - aki a kritikus órákban mellettem volt - odahaza két pici gyermeke magas lázban várta, a másik nővért családi gondok nyomasztották. Problémáikból mi, betegek semmit nem vettünk észre, olyan kedvességgel és gondossággal törődtek velünk. Műtét utáni első ébredésemre is örömmel gondolok: egy mobil telefont hoztak ágyamhoz, hogy beszélhessek férjemmel és fiammal. Nehéz megfogalmazni, mennyire jólesett ez a figyelmesség. A kórházban mindenütt rend, tisztaság, az orvosok és a nővérek állandó jelenléte és törődése biztonságérzetet ad valamennyi betegnek. Köszönet a kedves szavakért, a bátorításért, a sikeres műtétért, a nővérek áldozatos munkájáért. Fél gyógyulást jelentett, ahogyan segítettek és törődtek velem - velünk - a MÁV-kórház nőgyógyászati osztályán. Ladányi Istvánná Egy kivételes egyéniségtől búcsúzunk Hetvenhét esztendős korában elhunyt Kunráth Sándor, Jászszent- andrás köztiszteletben álló polgára. Kunráth Sándor tanár - a korosabbak szóhasználatában tanító úr - 1943 tavaszán költözött a községbe. Fiatal kántortanítóként kezdte itt életét. Már érkezése első napjaiban bekapcsolódott a faluközösség életébe, s megszakítás nélkül, fáradhatatlanul dolgozott érte évtizedeken át. A hadifogságból hazatérve a település zenei életében szerzett kiemelkedő érdemeket. Az általa szervezett és vezetett pávakör nemzetközi hírűvé lett. Számtalan hasznos és szép munkája mellett életművének mégis legsikerültebb és legfontosabb fejezete volt a hivatása, a pedagógus pálya. Imponáló felkészültséggel, nemes hevülettel és szeretettel tanított jóra, szépre. Nagy egyéniséget veszítettünk el. Kimagasló humán műveltségével, példaértékű humanizmusával, megnyerő modorával, közösséget teremteni és megtartani tudó képességével kivételes adottságú ember élt közöttünk, velünk, aki nemcsak Jászszentandrás „Lámpása” volt, de sikeres munkásságára büszke lehet a megye is. Mély szomorúsággal búcsúzunk a pedagógustól, a nemzetközi hírű pávakör karnagyától, az egyházközség kántorától, a falu értékes, pótolhatatlan polgárától. M. I. és G. L. Egyik kezével ad, másikkal elvesz? Megszoktuk, hogy új esztendőben új szelek fújnak: döntöttek a januári emelésről, a kormány gondoskodott arról is, hogy a családi pótlék alanyi jogon megillessen minden gyermeket, nem volt érzéketlen a kisnyugdíjasok iránt sem. Igaz, hogy a leghíresebb betyár is a gazdagoktól vett el, hogy adjon a szegénynek, de az egy letűnt világ, mostantól másképp lesz: a szegénytől veszünk el. Az a gyerek vagy nyugdíjas ugyanis, amelyik eddig még ehetett margarinos kenyeret, kénytelen lesz szigorúan betartani a miatyánkot: „add meg a mi mindennapi kenyerünket” - és szó sem lehet húsról, gyümölcsről, holmi „luxusról”. A lap karácsonyi számában készült interjúban azt mondja miniszterelnökünk - idézem: „Nyolc kemény év telt el, s ez alatt az ország teljesítőképessége tíz-tizenöt évvel esett vissza.” Ha jól emlékszem, az alatt a nyolc év alatt a polgári kormány tagjai is ott ültek a parlamentben! Ha a kijelentés igaz, nem tudtak volna tenni valamit ellene még időben? Furcsa, hogy ebben a helyzetben is sikerült az előző kormányoknak elfogadható mértékben emelniük a nyugdíjakat és a családi pótlékot. Sőt nem maradt mozdulatlan a nyolc év alatt a képviselői fizetés sem - amiről igencsak szép grafikont lehetne firkantani. De vajon tudja-e kormányunk, milyen rajzolata lenne a mienknek? Akik itt maradtunk lenn, hónapról hónapra küzdünk a megélhetésért. Természetes-e, hogy egymillió ember jólétének ára egy fél országnyi nyomor? „Az önkormányzatoknak az a dolguk, hogy a területükön élők érdekeit képviseljék - olvashatjuk ugyanebben az írásban. Kijelenthetem, az ön- kormányzatok eddig is megtettek mindent, amit csak lehetett, s ezután sem tétlenkednek, szándékuknak legfeljebb a bukszájuk szab határt. A helyi testületek a választás után nem felejtették el, hogy általunk kerültek oda, és értünk vannak. Jó lenne, ha erről ott sem feledkeznének el, ahol sorsunkról döntenek. Próbálják meg ezután is elhitetni velünk, hogy vagyunk olyan fontosak, mint a választások előtt voltunk. N. A.-né, Kengyel Harminc évig ápolta a hagyományokat Szomorúan indult a jász- jákóhalmi Horváth Péter Honismereti Szakkör idei éve. Vízkereszt napján elhunyt Fejes István, aki harminc éven át dolgozott a honismereti szakkörben. Kilencvenöt évével kis közösségünk legidősebb tagját tiszteltük személyében - aki egyben községünk harmadik legkorosabb polgára is volt. Pista bácsi a kapitányréti tanyavilágból indult. Közösségi embernek ismerték őt a jákóhalmiak, hiszen minden érdekelte, ami lakóhelye javára szolgálhatott. Tagja volt az egykori pávakömek, az egyházi testületnek, kirándulás vagy rendezvény ritkán volt nélküle. A Hadtörténeti Múzeumban húsz évvel ezelőtt készült felvétellel emlékezünk rá: Pista bácsi jobbról a harmadik - egykori csoporttársai körében. Fodor István Ferenc honismereti szakkörvezető Oda a vetőmagom ára? Többször írtak a lapok arról, hogy a búza árával adósak maradtak a felvásárlók. Én is azok közé tartozom, akik hiába váiják a pénzüket. Pedig nagyon nehéz így az élet, és bizonytalan is. Öreg vagyok, hetven is elmúltam, megözvegyültem. Míg az uram dolgozott a téeszben, én neveltem a gyerekeket, háztájiban sertést hizlaltam, tehenet tartottam, jártam a határba harmados tengerit kapálni meg cukorrépát szedni. Mindezért én csak házassági pótlékra lettem jogosult, s az uram halálával az is megszűnt. Most 13 ezer 11 forintot kapok. A párom mindig szorgalmas parasztember volt, ragaszkodott a földhöz, s úgy gondolta, hogy ami neki járt a rendszerváltással, azt kiváltja és megműveli. Szépen gondját is viselte, míg élt, de én ezt egyedül nem bírom, ezért mással munkáltatom, szántatom, vettetem, mű- trágyáztatom, vegyszereztetem. De most hogyan tovább? Lassan lehetne venni a vetőmagot, de miből? Arra számítottam, hogy ha a búza árát megkapom, rendbe tetetem a földet, és ha maradna belőle, az pótolna valamit a megélhetésemben. De hiába várom a pénzt. Eladtam már a saját hízómat és a maradék takarmányt is, de mostanra egy fillérem sincs. Pereskedésre öreg vagyok, arra sem erőm sem pénzem - maholnap kenyérre sem lesz -, de ami jár nekem, az kell, hogy jövőre is tudjak vetni, aratni - és élni. (Név és cím) 1958. december 29. 1956-ban volt az első katonai sorozásom. A Szigligeti Színházban dolgoztam akkor, mint öltöztető és statiszta, az október 23-a is itt ért. Ebből a sorozásból nem lett bevonulás. 1957-ben is szerencsés voltam, s Varga D. József - a táncos-komikus, népszerű nevén Dodó - azt mondta akkor, ő intézte el; igaz vagy nem, mindenesetre örültem, hogy megúsztam. 1958. december 29-én viszont rám is sor került, Szentesre vittek. Az alakulatnál egy agilis kultúrtiszt szolgált, aki azonnal hozzálátott egy szilveszteri műsor összeállításához. Másnap már együtt volt a szereplő gárda - többek között Sidó Ferenc VIT- díjas zongoraművész és Csíki Pál nótaénekes -, jómagam Kazal László sikeres monológjaiból adtam elő. Kétórás műsort hoztunk össze. S innentől kezdve nem volt megállás: szinte minden hét végén valamelyik Szentes környéki faluban léptünk fel. Akadt olyan kultúrház is, ahol gyertyával világítottak, de az emberek meleg szeretetét így is éreztük. Ma már csak Csíki Pálhoz fűződő barátságom maradt meg - s az idő haladtával egyre mélyül. Klein Imre, Szolnok A pest-szolnoki vasútvonal az 1848/49-es szabadságharc szolgálatában Százötven éve történt A magyar történelem kiemelkedő időszakáról, az 1848/49-es szabadságharc 150. évfordulójáról az idén országszerte megemlékezik a magyar vasút. Már az év kezdetén elindul az ünnepségsorozat - jelesül Szolnokon - a pest-szolnoki vasútvonal megszületésének évfordulója tiszteletére. Az ünnep elé kívánkozik egy kis történelmi áttekintés a kor eseményeiből. Kossuth a népfelkelés irányítására kormánybiztost nevezett ki városunkban is. Halasy Kázmér személyében igen alkalmas emberre esett a választása, aki feladatát eréllyel és sokoldalúan látta el. A forradalom idején a Pest és Szolnok közötti vasutat is felhasználták a katonai szállításokhoz. Ehhez a vaspályához fűződik történelmünk egyik szomorú eseménye, nevezetesen ezen az útvonalon menekült Pestről a magyar kormány Szolnokig a kormányzati székhely debreceni áthelyezésekor, s menekítette a magyar koronát is. 1848 utolsó napja nehéz döntést hozott Windischgrátz seregeinek közeledtekor. A szállítást már másnap végre kellett hajtani Szolnokig, hogy a Tisza védelme alatt a honvéd seregek további erősítése megoldható legyen. A pest-szolnoki vasútra nagy feladat hárult, hiszen már újév napjának délelőttjén négy megrakott szerelvény indult ki a fővárosból. 1849. január 1-jén 3 órakor indult a Kossuthot és társait vivő vonat a pesti pályaudvarról Szolnok felé. À szerelvény nagy késéssel futott be városunkba, ahol az érkezőket előre elkészített szállás várta. Nem tudni pontosan, hol volt Kossuth szobája - az indó- házban vagy a mellette lévő fogadóban -, de az bizonyos, hogy a forradalmi kormány költözésekor az indóház épületében megfordult csaknem az egész Honvédelmi Bizottmány és a felelős minisztérium. A pesti fegyvergyárak munkásai Kossuth utasítására leszerelték a gépeket, és vasúton Szolnokig szállították, ahonnan szekerekkel vitték tovább a kegyetlen hidegben Nagyváradra, Aradra. Vasúton szállították még a pénzjegynyomdát is, majd tovább szekéren Debrecenbe. Ezt a költöztetést nevezhetjük a magyar vasút első hadiszállítási feladatának - amely a pest-szolnoki vonal teherbíró képességét alaposan próbára tette. A költöztetés során a szolnoki indóház falai között őrizték rövid ideig a Szent Koronát is, amely végül a debreceni városházán került biztonságba. Pesttől Szolnokig minden rendben ment, itt viszont elkezdődtek a megpróbáltatások. A nagy hidegben kocsikkal, szekerekkel kellett továbbutazni. Január 2-án és 3- án Kossuth maga is Szolnokon tartózkodott és nagy energiával intézkedett. Érdemes külön is említést tenni az indóházban elszállásolt utasokról. Mint ismeretes, a szolnoki Tiszai pályaudvar indóházában a reformkor és szabadságharc csaknem minden jelentősebb embere - Széchenyi, Kossuth, Petőfi, Arany, Vörösmarty, meg az 1848/49-es szabadságharc sok híres vezetője - Damjanich, Perczel, Vécsei, Görgey - is megfordult. 1849 újév napján a kormánnyal sokan családostul érkeztek, mint például Vörösmarty Mihály, aki néhány hetes kislányát innen vitte ki az Újszászon lakó bátyjához, majd indult tovább Debrecenbe. A vasútvonal történetéhez tartozik, hogy Pestet 1849- ben katonáival utolsóként Perczel Mór, a 2. hadtest parancsnoka hagyta el. Seregével gyalogmenetben vonult a pálya mentén, és több helyen megrongálta a vasutat, hogy az osztrák hadsereg ne tudja utánpótlás szállítására felhasználni. Történelmi múltja alapján joggal mondhatjuk, hogy az indóház és a Tiszai pályaudvar műemléki érték, vasút- közlekedés-története mellett történelmi, irodalomtörténeti jelentősége is érdemes arra, hogy mintegy szolnoki panteonként legyen hasznosítva. 1997. szeptember 1. óta újra az a kérdés, mi lesz az ó- szolnoki volt Tiszai pályaudvar területén a több mint 151 éves indóházban, a raktár épületben és a 141 éves vízházban? Grenczer János MÁV Rt. Szolnoki Gépészeti Főnöksége
