Új Néplap, 1999. január (10. évfolyam, 1-25. szám)

1999-01-14 / 11. szám

1999. január 14., csütörtök Hazai Tükör 5. oldal Végső búcsú Sipos István­tól. Családja és barátai mellett munkatársai is részt vettek teg­nap a MÁV Rt. vezérigazgató­jának dunakeszi temetésén. A kormány nevében Katona Kál­mán közlekedési miniszter mondott búcsúbeszédet. Szűkös a Ház. Újságírók kér­désére válaszolva tegnap dél­után Áder János házelnök meg­erősítette: ő javasolta, hogy - ha erre lehetőség nyílik - a Mi­niszterelnöki Hivatal még az idén költözzön ki a Parlament épületéből. Áder leszögezte: a Ház túl szűkös az államelnök­nek, az ott székelő hivataloknak és a 386 képviselőnek. Az államelnök marad. Jelen pillanatban nem látom reális­nak, hogy a köztársasági elnöki hivatal elköltözzön az Ország­házból - mondta szerdán Göncz Árpád köztársasági el­nök. Az államfő a költözést a következő elnöki ciklus idején tartja elképzelhetőnek. Közölte azt is, hogy megítélése szerint nem igazán gondolták át a Mi­niszterelnöki Hivatal esetleges átköltözését a Kúria épületébe. Göncz Árpád szerdám fogadta a magyar sajtó vezetőit. Az államfő hangsú­lyozta a vidéki lapok jelentős szerepét a közvélemény tájékoztatásában. A képen az elnök Sztrapák Ferenc, a 24 óra, Kercza Imre, a Somogyi Hírlap és Pauska Zsolt, az Űj Dunántúli Napló főszerkesztője társaságában. fotó: feb/körmendi imre ERSTEÈ Kérem, hogy küldjenek további információt az ERSTE BANK HUNGARY RT. szolgáltatásairól! Az ERSTE BANK HUNGARY RT. Magyarország ötödik legnagyobb fiókhálózattal (59 fiók) rendelkező bankja. Az anyacég, az Erste Bank AG Wien, Ausztria legrégebben alapított pénzintézete, egyben az ország második legnagyobb bankkonszernje. Az ERSTE BANK HUNGARY RT. vele szorosan együttműködve kívánja megvalósítani a fejlődésen és a lehető legnagyobb biztonságon alapuló üzletpolitikáját. Első a biztonság. telefonszám: Kérjük, ezt a lapot kitöltve küldje el az alábbi cimre: MC MediaCompany Kft. 1388 Pf. 73. Az adatszolgáltatás önkéntes! Aláírásommal hozzájárulok, hogy adataimat adatkezelés céljából az ERSTE BANK HUNGARY RT. felhasználja. Az adatkezelést a MC MediaCompany Kft. végzi. Az adatkezelésre vonatkozó nyilatkozatomat írásban az alábbi címen módosíthatom: ERSTE BANK RT. Stratégiai Marketing, 1372 Budapest 5. Pf.: 420. Adataimat az ERSTE BANK HUNGARY RT. harmadik fél részére nem adhatja át. Lakástámogatások - korlátokkal Az év elején két új lakástámogatási forma lépett hatályba: a fiatal házasok első lakáshoz jutását segítő illetékkedvezmény, valamint az általános forgalmi adó (áfa) visszatérítése; ezek mellett továbbra is igénybe vehetők a gyermekek után járó tá­mogatások, amelyek összege nem változik. Cseh Pál, a Pénzügyminiszté­rium osztályvezetője el­mondta, hogy az áfa-visszaté­rítés mértéke 60 százalék, de legfeljebb 400 000 forint, ám a támogatást csak a kormány- rendeletben maximált méltá­nyolható lakásméret után lehet igényelni. Ez két személy ese­tén 1-2, háromtagú családnál 1,5-2, négy személy esetén 2- 3 lakószoba. A család további tagjai után fél-fél szobát szá­mítanak, illetve három- és többgyermekes családoknál 1- 1 szobát enged a rendelet. Az áfa-visszatérítést a január 1. után kiadott építési engedély vagy megkötött vételi szerző­dés alapján lehet igényelni. A támogatást az építést vagy vá­sárlást finanszírozó bankon - vagyis az OTP Bankon, a Pos­tabankon, a Takarékbankon, illetve a takarékszövetkezete­ken - keresztül kaphatják meg az érintettek. Az áfa-visszatérítéssel nemcsak a fiatal házasok vagy az első lakásukat vásárlók él­hetnek, hanem mindenki, aki új - lakást épít vagy építtet. A támogatásnak szigorú feltétele azonban a lakás építéséhez szükséges áruk és szolgáltatá­sok jogszerű eredetét igazoló számla bemutatása. A fiatal, vagyis 35. évüket be nem töltött, első lakásukat vásárló házaspárok ez évtől az illeték felét, de legfeljebb 40 000 forintot elérő illeték- kedvezményben részesülnek, amennyiben a megvásárolni kívánt lakás ára nem több 8 millió forintnál. A gyermekek után járó la­kásépítési támogatás összege és az igénylés módja nem vál­tozott. A köznyelvben „szocpol”- ként emlegetett, vissza nem té­rítendő támogatás 1 gyermek után 200 ezer, két gyermek ese­tében 1,2 millió, 3 gyermek után 2,2 millió és minden to­vábbi gyermek után újabb 200 ezer forint. Elhunyt Burgert Róbert Életének 75. évében, hosszabb betegeske­dés után kedden el­hunyt Burgert Róbert, a Bábolnai Mezőgaz­dasági Kombinát egy­kori, kétszeres Állami Díjjal kitüntetett ve­zérigazgatója, a me­zőgazdasági tudomá­nyok doktora. Az ivánbattyáni születésű mezőgazdász 1942-től ura­dalmi gyakornok, volt, 1945 után a földműves-szövetkeze­teket szervezte Baranya me­gyében. 1950 és 1960 között a Pécsi Állami Gazdaságban dolgozott. Az azt követő há­rom évtizedben volt a Bábol­nai Állami Gazdaság, majd Kombinát első számú veze­tője. Nevéhez fűződik az úgynevezett ipar­szerű kukoricater­mesztési rendszer ki­dolgozása és széles körű hazai elterjesz­tése. Ezzel és a magas fokú gépesítéssel hoz­zájárult az állatte­nyésztés fellendítésé­hez is. 1990-ben történt nyugdíja­zása után több helyütt is ka* matoztatta tudását. Egyebek mellett Horn Gyula egykori miniszterelnök agrárpolitikai tanácsadója volt. 1997-ben a nagyközség önkormányzata Bábolna díszpolgárának vá­lasztotta. Az IKR Rt. bábolnai központjában márványtáblába vésték a nevét. Bírálják a költségvetési törvényt Mind az SZDSZ, mind a Baloldali Önkormányzati Közösség (BÖK) úgy véli, hogy az idei költségvetés tovább nehezíti az önkormányzatok folyamatosan romió helyzetét. Lamperth Mónika, az MSZP elnökhelyettese, egyben a BÖK elnöke beje­lentette, hogy szervezete az Alkotmánybírósághoz fordul. Az SZDSZ szerint a kormány po- htikai szempontok alapján sze­lektál : büntetni akaija az ellen­zéki vezetés alatt álló települések polgárait - jelentette ki az SZDSZ Önkormányzati Tanács­adó Testületének elnökségi ülése után Wekler Ferenc, az Ország- gyűlés alelnöke, a párt önkor­mányzati munkacsoportjának ve­zetője. A politikus szerint célszerű lenne, ha parlamenti bizottság vizsgálná meg a Környezet­védelmi Minisztérium és az ön- kormányzatok között kialakult konfliktust. A pobtikus szerint nem kizárt, hogy a tárca korábbi vezetése valóban tett felelőtlen ígéreteket. A BÖK megítélése szerint al­kotmányellenes a költségvetési törvény azon rendelkezése, amely céltartalékképzés címén zárolja a helyi önkormányzatok központi támogatásának 1,9 szá­zalékát. Lamperth Mónika kije­lentette: ebben az önkormányza­tok gazdasági autonómiájának megsértését látja, ezért a BÖK nevében az Álkotmánybíróság- hoz fordul. Rámutatott, hogy az Ország- gyűlés korlátozhatja ugyan az önkormányzati alapjogokat, de csak kétharmados szavazata­ránnyal. A költségvetési törvény rendelkezéseit viszont egyszerű többséggel fogadta el a parla­ment. A BÖK kifogásolja azt is, hogy bizonytalan: megkapják-e az önkormányzatok a zárolt tá­mogatást, ugyanis ennek felhasz­nálásáról a kormány dönt az első félévi gazdasági folyamatok alap­ján. Tizenhatmilliós szoftvercsalás Illegális szoftverhasználat ügyében pert veszített a mo­sonmagyaróvári polgármesteri hivatal a Business Software Al­liance Magyarországgal szem­ben. Hazánkban első ízben fordult elő, hogy külföldi szoftvertu­lajdonos kárára elkövetett jog­sértésért magyar bíróság elma­rasztaló ítéletet hozott ­mondta Novak Tamás, a BSA jogi képviselője. Az ítélet kár­térítés. Hozzátette: egy buda­pesti bíróság holnaptól tizen­hatmilliós kárt okozó szoftver­bűncselekményt tárgyal. A ma­gyar bíróságokon jelenleg kö­rülbelül száz ügyben folyik el­járás szerzői jog megsértése, il­letve jogtalan szoftverhasználat miatt. »

Next

/
Thumbnails
Contents