Új Néplap, 1998. október (9. évfolyam, 230-255. szám)
1998-10-06 / 234. szám
2. oldal VlLÁGTÜKÖR 1998. október 6., kedd Magyar-szlovén katonai tárgyalásokat folytatott Szabó János honvédelmi miniszter hétfőn, a Zala megyei Misefán szlovén kollégájával, Alojz Krapez védelmi miniszterrel. A két katonai vezető egyezményt írt alá a védelmi és katonai együttműködésről, valamint a minősített katonai információk védelméről. Tizenhárom államban vannak szociáldemokraták kormányon az Európai Unió tagországai közül, tizenegyben pedig vezető erőt képviselnek - állapította meg Rudolf Scharping, az Európai Szociáldemokrata Pártok szervezetének (SPE) elnöke, a német SPD frakcióvezetője hétfőn Bécsben az Európai Unió szociáldemokrata vezetőinek találkozóján. Kisebb vihart kavart a német szociáldemokraták és a Zöldek közötti koalíciós tárgyalások hétfői fordulóját követően, hogy a kisebbik koalíciós partner sebességkorlátozást (óránként 120 vagy 130 kilométert) kíván bevezetni a német autópályákon. Gerhard Schröder kancellárjelölt szükségét látta közölni: egy ilyen fölvetésről még tárgyalni sem hajlandó a Zöldekkel. Mint mondta, a német autóipar nincs rózsás, helyzetben, a sebesség- korlátozás pedig tovább rontaná a kilátásait. Wolfgang Thi- ■ erse személyében egyébként - először az NSZK történetében - keletnémet politikust szemeltek ki a házelnöki posztra. Közel-keleti útra indult Madeleine Albright amerikai külügyminiszter abban a reményben, hogy sikerül kimozdítania a holtpontról az Izrael és a palesztinok között 19 hónappal ezelőtt megrekedt tárgyalásokat. Albright több mint egy év óta most látogat először a térségbe. Útjának célja, hogy utat nyisson egy csúcstalálkozóhoz, amelyen október 15-én Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök, Jasszer Arafat palesztin elnök és Bili Clinton amerikai elnök venne részt. Merényletet hajtott végre vasárnap a bagdadi zsinagóga ellen egy palesztin férfi. Négy személyt - két zsidót és két muzulmánt - meggyilkolt. Irakban a bagdadi az egyetlen zsinagóga, bár az országban 2 és fél ezer zsidó él. Bagdad nem tartja őket „az arab államok elleni világméretű cionizmus” részének. Átkeresztelték a Pamíron lévő Kommunizmus-csúcsot: a hegy mostantól Iszmail Szá- máni, az első tádzsik állam megalapítója nevét viseli. Tádzsikisztán legmagasabb hegycsúcsáról született döntést hétfőn jelentették be Dusanbéban. Mozgalmas bel- és külpolitikai időszakban történik a látogatás Orbán Viktor Amerikába érkezett Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn ötnapos hivatalos látogatásra az Egyesült Államokba utazott. Amerikai tárgyalásaira elkísérte Martonyi János külügyminiszter, Járai Zsig- mond pénzügyminiszter és Boros Imre, a PHARE-program kormányzati koordinációját ellátó tárca nélküli miniszter. A magyar miniszterelnök hétfőn megkoszorúzta az Ismeretlen Katona sírját, valamint As- bóth Sándor és Számwald Sta- hel Gyula magyar honvédtábornokok, amerikai polgárháborús hősök sírját. Orbán Viktor és Bili Clinton amerikai elnök találkozójára szerdán kerül sor Washingtonban. A kormányfő megbeszélést folytat többek között Janet Reno igazságügy-miniszterrel, Richard Daley-vel, a kereskedelmi tárca vezetőjével, Louis Freeh FBI-igazgatóval, valamint James Wolfen- sohnnal, a Világbank elnökével. A miniszterelnök találkozik amerikai nagybefektetőkkel és a helyi magyar szervezetek képviselőivel is. A miniszterelnök washingtoni látogatására mozgalmas időszakban kerül sor. Az Egyesült Államok ezekben a napokban dönti el, hogy elke- rülhető-e Koszovó ügyében a NATO Jugoszlávia elleni katonai csapása. Eközben az amerikai belpolitikát is súlyos viták hatják át: a képviselőház igazságügyi bizottsága a hét elején dönt arról, javasolja-e Bili Clinton ellen a hivatalból történő elmozdítás lehetőségét is magában hordozó „impeachment” nevű eljárás megindítását a Lewinsky-szexbot- rány miatt. E súlyos kül- és belpolitikai témák mellett a washingtoni kormányzat számára szinte „felüdülést” jelent, hogy ugyancsak ezekben a napokban tartja Washingtonban éves közgyűlését a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank, és ezen a tanácskozáson Amerika igyekszik magához ragadni a kezdeményező szerepet a globális pénzügyi válság elhárítását célzó gyógymódok kidolgozását illetően. Az áldozatokra emlékeztek. A Fülöp-szigeteken élő kínaiak gyertyák meggyújtásával tiltakoztak Jakarta manilai követsége előtt azért, mert az elmúlt fél év során kínai nemzetiségűek ezrei estek áldozatul az indonéziai tisztogatásoknak. fotó: feb/reuters A jövő század egyeteme Gyökeres átalakulás előtt áll a magyar felsőoktatás Párizsban hétfőn az UNESCO szervezésében ötnapos világ- konferencia kezdődött a XXI. század felsőoktatásáról. A tanácskozáson a magyar oktatási vezetőkkel és szakemberekkel együtt részt vesz Pokorni Zoltán oktatási miniszter is. Lionel Jospin francia kormányfő az értekezletet megnyitva hangoztatta, hogy bár a felsőoktatásnak alkalmazkodnia kell a piachoz, az utóbbi semmiképp sem alakíthatja a társadalom jövőjét. A többi között elmondta, hogy Franciaország évente 120 ezer külföldi egyetemistát fogad. Megnyitójában a francia miniszterelnök ugyanakkor mindenkit óvott az oktatási rendszerek uniformizálásától, és felhívta a figyelmet annak veszélyeire, ha a végzett szakemberek és a sikeres kutatók kivándorolva nem hazájuk fejlődését segítik. Pokorni Zoltán a tanácskozással kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a konferencián a magyar felsőoktatás szinte valamennyi irányítója részt vesz. Ennek oka az, hogy Magyar- országon a terület igen fontos fejlődési szakasz előtt áll. Közlése szerint a kormány által elhatározott oktatási integráció egy áttekinthetőbb, hatékonyabb intézményrendszer megteremtését célozza.-A világkonferencián számos új ötlettel, módszerrel, és végiggondolt, esetenként kipróbált szellemi termékkel lehet találkozni. Ezeket érdemes tanulmányozni, elemezni, hogy saját viszonyaink között mi és miként hasznosítható. Lemásolni nyilván egyet sem szabad. Ami a lényeg: a tanácskozás nyomán pontosabbak lesznek kérdésfelvetéseink, még ha nem is kapunk rájuk kész válaszokat - mondta a miniszter. Hírháttér Ultimátum Belgrádnak Aligha nevezhető másképp az az üzenet, amellyel a délszláv válságban évek óta közvetítő Richard Holbrooke tegnap Belgrádot felkereste. A daytoni békemegállapodás atyjaként emlegetett amerikai diplomata persze finomabban fogalmazott: „A koszovói válság megoldását szolgáló, hihető, visszavonhatatlan és szűk határidőhöz kötött lépések megtételére szólítottam fel a jugoszláv vezetést. ” Egyben jelezte: nem kétséges, ha Belgrád ellenáll a követelésnek, számolnia kell a régóta tervezett légicsapásokkal. Am valóban beindul-e a NATO hadigépezete? Egyes szakértők, szerint a figyelmeztető bombázásokat aligha lehet tovább halogatni, különben a brüsszeli katonai szövetség elveszti minden szavahihetőségét. Tény, hogy Milosevics elnök mindeddig figyelmen kívül hagyta a nyugati fenyegetéseket s az ENSZ elítélő határozatait. Megszegte a rendezésre - például nyáron Jelcin orosz elnöknek tett - korábbi ígéreteit. A 90 százalékban albánok lakta Koszovóban bő fél éve szabályos polgárháború dúl, a halottak számát 1500-ra, a menekültekét pedig 300 ezerre teszik. Közben tapodtat sem haladtak előre a tartomány autonómiájáról szóló tárgyalások, mind több viszont a tömegvérengzésről felröppent hír. A feszültség szinte kitapintható: jó néhány állam - köztük hazánk - a térség elhagyására szólította fel polgárait. Belgrádban benzin- és élelmiszer-felvásárlási láz tört ki, a jugoszláv néphadsereg megerősítette a repülőterek és légvédelmi állások készenlétét. Egyes NATO-illetékesek nem is titkolják: a kérdés már nem maga az intervenció, csupán annak időzítése lehet. Szondy Gábor Pozsony új lehetőségek előtt Martonyi a magyar-szlovák kapcsolatokról Martonyi János külügyminiszter az osztrák Kurier- nak adott nyilatkozatában hangoztatta, hogy a magyar fél haladéktalanul párbeszédet akar kezdeni az új szlovák vezetéssel. Az interjú szerint sok a megbeszélnivaló: a három éve megkötött alapszerződés megvalósítására szolgáló szakértői csoporttól kezdve - amelynek létrehozását Vladimír Meciar eddigi kormányfő makacsul megakadályozta - egészen a magyar és a szlovák kormányfő találkozójáig. Ezek során elsősorban a továbbra is korlátozásokat szenvedő szlovákiai magyar kisebbség sorsáról lesz szó. Martonyi János úgy véli: Pozsonynak most az eddigieknél jobbak az euro-atlanti integrációs lehetőségei. „Érdekünkben áll, hogy Szlovákiával együtt lépjünk be az Európai Unióba” - nyilatkozta a külügyminiszter, aki ugyanakkor a bős-nagymarosi vízlépcsőről folyó jogi vitában nem számít a szlovák álláspont lényeges megváltozására - írja a Kurier. Á magyar külügyi tárca vezetője szerint az emberi jogok érvényesülését elősegíti, hogy most Románia után Szlovákiában is részt vehetnek az ottani magyarok a kormányzásban. Ez viszont nem feltétele a kétoldalú kapcsolatoknak - idézi a bécsi lap a minisztert. Haladás a tagjelöltek és Brüsszel között Tárgyalások novembertől Az Európai Unió november 10-én kezdi meg a konkrét csatlakozási tárgyalásokat hazánkkal, Lengyelországgal, Csehországgal, Szlovéniával, Észtországgal és Ciprussal - közölték hétfőn Luxemburgban, uniós forrásból. Mint a soros elnökséget képviselő osztrák Wolfgang Schüssel alkancellár bejelentette: a közösségi joganyag átvizsgálása során azonosított problémákról összesen hét fejezetben - a távközlésben, a kutatásban, az oktatásban, az iparpolitikában, a kultúrában, a külkapcsolatok- ban, a közös és kisvállalati politikában - folytatnak megbeszélést az Unió és a tagjelölt országok miniszterei, hat külön tárgyalás keretében. A tagországok állandó brüsz- szeli nagykövetei a következő, október 26-i miniszteri ülésre készítik el a közösség végleges tárgyalási álláspontjait az említett témákban. A miniszterek a tárgyalások előestéjén hagyják véglegesen jóvá a pozíciókat. A csatlakozási tárgyalások hivatalosan március 31-én indultak meg az Unió, valamint Ciprus, Csehország, Észtország, Lengyelország, Szlovénia és Magyarország között. Most azok a szabályok vannak terítéken, amelyeknél a jelöltek átmeneti eltéréseket kémek. • t I OFFI RT. Szolnoki Ügyfélszolgálati Irodája és Tóth Fordító és Tolmácsoló Bt. 5000 Szolnok, Baross C. u. 1. 111/317. Telefon/modem/: 56/510-780, fax: 56/510-781 *158787/1H* hívhatói (DKos á 06-90-330 580 Bika V? 06-90-330 581 « Ikrek « 06-90-330 582 Rák » 06-90-330 583 Oroszlán 06-90-330 584 Szűz & 06-90-330 585 Mérleg Æja 06-90-330 586 Skorpió sk> 06-90-330 587 Nyilas f,i 06-90-330 588 Bak É* 06-90-330 589 Vízöntő íft 06-90-330 590 Halak W 06-90-330 591 Herczeg Kata asztrológus vonala < |Címünk: Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. Audiotex 1539 Bp. Pf. 591. Hívás díja:88 Ft+Áfa/perc Vállalatcsoport még mindig keres dinamikus és sikerorientált, vállalkozó szemléletű pályázót Szolnok területére. Megalapíthatja önálló vállalkozását, amellyel egy nemzetközi csoportban igazgatóság tulajdonosa lesz. A sikeres igazgatók havonta kiemelkedő keresethez juthatnak. Tbvábbi tájékoztatás a 266-1022-es telefonszámon Matkovics Istvánnál, 11 órától. Ha kedd, akkor Kiskegyed! • Szűz ne titkolja érzelmeit • A kövérek lépre mennek • Hódít az egyenes nő • Vágya vezérelje az ágyba Kiskegyed — a legolvasottabb női magazin