Új Néplap, 1998. október (9. évfolyam, 230-255. szám)

1998-10-03 / 232. szám

4. oldal Hazai Tükör 1998. október 3., szombat Ki szállhat fel a fellendülés vonatára? Politikai vitanap a munka világáról A szocialista képviselőcsoport kezdeményezésére tegnap po­litikai vitanapot tartottak a parlamentben a jövedelmek és a közterhek jövő évi alakulásáról, valamint az érdekegyezte­téssel kapcsolatos kormányzati elképzelésekről. A kormányoldal felszólalói azt erősítgették, hogy a munkaadókat sújtó járulékok jelentősen csökkennek. A munkáltatói tb-járulék ugyanis 39-ről 33 százalékra csökken, de az egészségügyi hozzájáru­lás személyenként és havonta 2100-ról 3600 forintra emel­kedik. A két tétel összességé­ben még a 22 600 forintra ter­vezett minimálbér esetében is csökkenti a munkáltatói köz­terheket. A munkavállalók tb- terhei jövőre nem változnak, ígérik, a kis- és középvál­lalkozókat az adminisztrációs költségek csökkentésével segí­tik. A kormány új munkahe­lyek teremtését, az adó- és já­rulékfizetési morál javulását várja intézkedéseitől. A koalí­ció képviselői szerint a lehető legtöbb segítséget nyújtják a gyermekes családoknak, pél­daként említették, hogy újra bevezetik a kedvezményes személyi jövedelemadót. A szociális partnerekkel folytatott párbeszédet ugyan fontosnak tartja a kormány, de véleményük szerint az érdek­egyeztetésnek a késő kádári korban kialakult modellje kor­szerűsítésre szorul. Az ellenzékiek azzal vádol­ták a kormányt, hogy csupán átcsoportosítja a terheket, a tehetősebbeket részesíti előnyben, holott a végre meg­induló gazdasági fellendülés révén keletkezett többletet el­sősorban az alacsony bérűek- nek és a nyugdíjasoknak kel­lenejuttatni. A szakmai fejtegetések mel­lett olyan felszólalások is el­hangzottak, amelyek nyomán farizeus magatartással, ciniz­mussal, átlátszó képmutatással, korlátlan demagógiával, kam­pányolással vádolták egymást a vitapartnerek. . S. A. Biztatóan indult az agrártárca és a búzatermelők megbeszélése Közösen bontják a torlaszokat Nem háborúzunk, hanem közösen vizsgáljuk, hogy a minisz­térium kasszájából milyen pénzek csoportosíthatók át a ga­bonaügyben keletkezett válság enyhítésére - jelentette ki pénteken Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter a Nagy Tamással folytatott megbeszélést követően. Mindenütt lesz szavazás MDF-Fidesz megállapodás. Bátrak lehetünk, mert bíznak bennünk a polgárok - mondta Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke, miután tegnap választási együttműködési megállapodást írt alá Lezsák Sándorral, az MDF elnökével. A kormányfő kijelentette, hogy elfogadja Kovács Lászlónak, az MSZP elnökének nyilvános té­vévitára szóló meghívását, de hozzátette: a vitára majd 2002 tavaszán kerülhet sor. A mi­niszterelnök egy kérdésre vála­szolva elmondta: „A magam részéről sajnálom, amikor újsá­gok szűnnek meg Magyaror­szágon, ám úgy tűnik, a veszte­séges lapok tönkre fognak menni, mert a finanszírozók nem hajlandók feneketlen zsákba hajigálni a pénzüket.” Habsburg Ottó látogatása. Magyarországnak jók a kilátá­sai arra, hogy 2002-ben az Eu­rópai Unió tagja lehessen - je­lentette ki Habsburg Ottó, a Páneurópai Unió elnöke tegnap Budapesten, a Pintér Sándor belügyminiszternél tett látoga­tását követően. Autonómok maradnak. Az Autonóm Szakszervezetek nem támogatják azt a javaslatot, hogy más szakszervezeti kon­föderációkkal közösen kezde­ményezzenek országos aláírás- gyűjtő akciót a kormány terve­zett nyugdíjemelési lépése és az ÉT körül kialakult anomáliák miatt - mondta Borsik János társelnök. Előkészített, céljai­ban tisztázott közös országos akciókban vesznek részt. Több pénz csatornára. Jö­vőre az ideinél több állami tá­mogatást kapnak az önkor­mányzatok szennyvíz-csator­nahálózatok és -tisztítóművek építéséhez. Az ötezer lakos fe­letti települések tíz, az annál ki­sebb falvak húsz százalékkal többet kapnak - jelentette be Manninger Jenő, a KHVM poli­tikai államtitkára. Drágul a benzin. Péntektől egy forinttal emelte az üzem­anyagok nagykereskedelmi árát a Mól Rt. A gázolajok ára vál­tozatlan maradt. Az árváltozás költségtöbbletét a kúthálózatok vélhetően a fogyasztókra hárít­ják át. Hatékony kezelés. A magas vérnyomás intenzív kezelése hatékonyan csökkenti a szívin­farktus és az agyvérzés kialaku­lását - állapította meg egy nem­rég befejeződött nemzetközi vizsgálat, amelyről pénteken számoltak be a program ma­gyar koordinátorai. A négy éven keresztül tartó vizsgálat- sorozatban 26 ország vett részt: csaknem 19 ezer beteg része­sült vérnyomáscsökkentő keze­lésben, közülük kétszázan Ma­gyarországról. A miniszter elmondta: a tárca szeretné a mezőgazdaság és a vidék gyorsított ütemű szerke­zetátalakítását elősegíteni, hogy a csatlakozást követően az ágazat az Európai Unióban egyenrangú partner lehessen. Torgyán József elismerte: az eddiginél sokkal több pénzt kell fordítani a vidék és a mezőgazdaság fejlesztésére, hogy a mostanihoz hasonló helyzetek a jövőben ne for­dulhassanak elő. Az FVM minden kérdésben teljesen nyitott, de nem csak „gabonaügy” van az ország­ban, válságos az egész mező- gazdaság helyzete - mondta a miniszter. A gabonapiaci fe­szültségek megoldására csak a tárca rendelkezésére álló pénzügyi forrásokat lehet fel­használni, a költségvetési tar­talékok ugyanis már elfogytak a belvízkárok enyhítésére. Nagy Tamás, a MOSZ el­nöke elmondta: a pénteki megbeszélésen nem születtek konkrét megállapodások, de nyitottságot és a válság meg­oldására törekvő hajlandósá­got tapasztalt az agrártárca ré­széről, úgyhogy szerdán vél­hetően nem kerül sor az or­szágos gazdademonstrációra. Karsai József az egyeztető tárgyalások megkezdése után fél órával lefújta a Békés me­gyei tiltakozó demonstrációt. Rögtönzött sajtótájékoztatóján megismételte korábbi állás­pontját: a gazdák nem ellensé­gei a tárcának, de ha október 7-éig nem Sikerül megegye­zésre jutni a földművelésügyi miniszterrel, akkor megtartják a demonstrációt. U. G. Befejeződött a jelöltek re­gisztrálása, 101 ezer nevet tartanak nyilván a számító­gépek. Jelentkezők híján há­rom helyen marad el polgár­mester-választás és 11 telepü­lésen nem választanak új ön- kormányzati testületet. Dr. Tóth Zoltán, az Országos Választási Iroda vezetője fel­hívta a figyelmet arra, hogy ok­tóber 18-án mindenütt lesz sza­vazás, mert a megyei közgyűlés tagjaira és - ahol vannak - a ki­sebbségi jelöltekre ott is lehet szavazni, ahol nincsenek helyi jelöltek. Az OVI vezetője elmondta azt is, hogy néhány nappal ez­előtt a Belügyminisztérium 12 ország képviselőit hívta meg a választások ellenőrzésére. A meghívottak között elsősorban a hazai kisebbségek anyaorszá­Amennyiben az Országgyűlés áldását adja három kor­mánypárti képviselő indítvá­nyára, akkor a jövőben tilos lesz az elektromos halászat Magyarországon. A javaslatot - amelynek nyil­vánosságra hozatala egybeesik a holnapi állatok világnapjával - Danka Lajos (FKGP), Pap János (Fidesz) és Ékes József (MDF) a halászati és horgászati törvény módosításával kívánja elfogadtatni. Elképzeléseik szerint a tila­lom alól a megfelelő hatóság indokolt esetben felmentést ad­hatna. Ilyen indok lehet például az ártéren végzett ivadék­mentés, a rendkívüli kár elhárí­tása miatti lehalászás, vagy tu­dományos vizsgálat. gainak képviselői jöttek számí­tásba, s többségük már vissza is igazolta részvételét. A nemzetközi ellenőrző bi­zottság tagjai bemehetnek va­lamennyi szavazóhelyiségbe, de nem adhatnak utasítást a szavazatszedő bizottságoknak. Ha valami észrevételük vagy panaszuk van, azt a választási bizottság vezetőjével kell kö­zölniük. Megtudtuk, hogy a szavazó­lapokból 9109 félét nyomtat­nak. Példányszámuk 80 és más­fél millió között változik. Akad olyan választókörzet, ahol any- nyi a kisebbségi jelölt, hogy neveik csak kisebb fajta plakát méretű papíron fémek el. A szavazólapok és a vokso­lás egyéb kellékei egységcso­magban október 12-15. között kerülnek a területi szavazó­bizottságokhoz. K. T. A három képviselő azzal in­dokolja javaslatát, hogy az elektromos halászat - amelyet a törvény bizonyos korlátozá­sokkal megenged - olyan ve­szélyeket rejt magában, ame­lyek az egész halpopulációt, annak fejlődését komoly káro­sodásoknak teszik ki. Az elekt­romos halászat során ugyanis nem lehet ellenőrizni az alkal­mazott áramerősséget, már­pedig az erősebb áram káros az élő szervezetekre. Nem zárható ki, hogy akár a halak elkorcso- sulását, vagy éppen elhullását is előidézheti. Az elektromos halászat ezenkívül az állatvédelmi tör­vényt is- sérti, és így nem lehet helye a halászati törvényben - hangsúlyozzák a képviselők in­dítványukban. A „mozaikplasztika” az egész világra kiterjedő szabadalmat kapott Gyógyítható lett a porckopás Óriási a nemzetközi érdeklődés azután az új műtéti eljárás után, amelyet a dr. Hangody László ortopéd sebész vezette orvoscsoport fej­lesztett ki a budapesti Uzsoki Kórházban. A be­avatkozás ma már az egész világra kiterjedő szabadalmat élvez. A „mozaikplasztika” névre keresztelt porc­átültetési módszerrel az eddig gyógyíthatatlan, térdben jelentkező porckopást képesek meg­szüntetni az orvosok. Ez a fájdalmas betegség nagyon sok fiatal és középkorú embert érint, de különösen a sportolók körében okoz igen sú­lyos problémákat. Az eljárás lényege az, hogy a porc terhelést viselő, megkopott, hiányos ré­szébe „egészséges” porcrudacskákat ültetnek át, amelyek idővel terebélyesedve kitöltik a tönkre ment porc helyét. Az eljárás előnye, hogy az egészséges állagú porcokat a beteg sa­ját szervezetéből, a térd kevésbé terhelt szöve­teiből emelik ki. Ezáltal immunproblémák je­lentkezésétől sem kell tartani. A műtéti eljárást a szintén hazai fejlesztésű A porcrudacskákkal elfedik a kopás helyét műszerek segítségével ma már a térd teljes fel­nyitása nélkül, mindössze két, 4 mm-es bőrmet­szésen át képesek elvégezni. Magyarországon valamennyi vidéki, egyetemi klinikán bevezet­ték már a módszert, tehát a betegeknek nem kell hosszú várólistára kerülniük. N. Zs. A Szegő-díj átadása. Harmadik alkalommal adták át a fiatal újságírók eüsmerésére alapított Szegő Tamás-díjat tegnap Budapesten, a Magyar Sajtó Házában. Az emlékpla­kettet és az azzal járó 100 ezer forint pénzjutalmat Újhelyi Zoltánnak, a Magyar Rádió munkatársának Bernáth László, a kuratórium elnöke nyújtja át. fotói Feb/stefler balázs Képviselői javaslat az elektromos halászat ellen Az állatok védelmében Autócsodák. Holnap estig tart nyitva az Autómobil ’98 kiállítás a Budapesti Vásár- központban. Bár az idei bemutató középpontjában a háttéripar áll, a rendezők felvonultatták a legújabb autócsodákat és látható mintegy 40 autómatuzsálem is. fotó: feb/körmendi imre A hónap lapja októberben is a Lakáskultúra! ▲ A hónap kiemelt témája: Az alvás ▲ A hónap lakása: Stílus és elegancia ▲ A hónap ötlete: Spájz, stelázsi nélkül ▲ A hónap receptje: Töltött burgonyaladik ▲ A hónap házigazdája: Börcsök Enikő' ▲ A hónap sztárja: Presser Gábor Minderről és még sok egyébről is olvashatnak a 152 oldalas, októberi Lakáskultúrában OKTÓBERBEN DUPLÁZUNK Keresse A KONYHÁBAN című különszámunkat! Lakáskultúra

Next

/
Thumbnails
Contents