Új Néplap, 1998. október (9. évfolyam, 230-255. szám)
1998-10-14 / 241. szám
Étlen-szomjan a kamionban 3. oldal Gazdasági tükör 4. oldd A Kunságban jártunk 7. oldal Nőkről (nem csak) nőknek 8. oldal Jászberény és vonzáskörzete figyelmébe! « Príma Csapágy Kft. Jászberény, Dózsa Gy. u. 38. Telefon: 57/405-545 20/9530-131 • vezermu- szíjak • vízpumpák • kinyomó csapágyak ■ autós kozmetikumok ■és még 14 fajta ipari- műszaki termékcsoport Túrkevéről Firenzébe Kisvárosból is ki lehet jutni a nagyvilágba. Ezt példázza annak a 28 éves fiatalembernek eddigi életútja, akinek megadatott egy firenzei tudományos konferencián való részvétel. Nagy Zoltán dokto- randusz hallgató tavaly kitűnő eredménnyel szerzett diplomát mint matematikakémia szakos tanár. A doktorátusára készülő fiatalember már a túrkevei Kossuth általános iskolában megszerette a kémiát. Szerinte ebben nagy szerepet játszott tanára, Győri Józsefné, akivel azóta is tartja a kapcsolatot. A szinte mindenből kitűnő fiú egy tanulmányi versenyre készülve kapott egy könyvet, amiben egyszerűbb kísérletek voltak. Nemcsak elolvasta, ki is próbálta a tanultakat. Ekkortól datálja a vegytan szeretetét. (Folytatás a 3. oldalon) A Jászjákóhalmi Siker Kft. az idén is felvásárolt 350 vagon búzát, így a malmuknak egész évre biztosított az őrölnivaló. Igény szerint naponta 140-150 mázsa gabonából őrölnek lisztet, amelynek minősége kiváló, így jól el tudják adni. fotö: mészáros Megyénk lesz a koordinátor „Kísérletre” Az Észak-kelet-magyaror- szági Regionális Területfejlesztési Tanács, mely hat megyét tömörít, három témában nyert pályázati pénzeszközöket. Vidékfejlesztésre 7 millió ECU áll rendelkezésre, melynek felhasználásának koordinálásában megyénk kapott szerepet. A regionális tanácson belül három témában alakul munkabizottság - tájékoztatta a sajtó képviselőit Iváncsik Imre, a megyei területfejlesztési tanács 7 millió ECU elnöke. így létrejön egy az ipari szerkezetátalakítási, egy a humánerőforrás-, míg egy - megyénkben - a vidékfejlesztési program végrehajtására. Ezeknek a munkabizottságoknak lesz a feladata annak a pályázati rendszernek a kidolgozása, mely alapján - a Phare- iroda jóváhagyása után - az egyes programok megvalósításához lehet pénzhez jutni. Az összeg viszonylag kicsi, például 7 millió ECU (körülbelül 1,7 milliárd forint) használható fel vidékfejlesztésre. ein Tóátadás Mezőtúron, határidő előtt egy hónappal Nem a vandáloknak építik Az eredeti tervekben november utolsó napját jelölték meg a mezőtúri bányató-rekonstrukció munkálatainak befejezésére. Az időpont várhatóan előbbre kerül: november 2-5. között tervezik ugyanis a műszaki átadást. „Magasabb házat, mint ameddig a fák nőnek, bűn megépíteni” A Széchenyi (még) nem gettósodik A majdnem tizenhatezer ember otthonául szolgáló szolnoki Széchenyi-lakótelep polgárai kétségtelen sok problémával küszködnek, ám annak az előítéletnek nincs alapja, hogy a gettósodás folyamata megindult volna a betondzsungelben. így összegezhető az a nagyszabású szociológiai felmérés, melyet a Szolnoki Műhely kezdeményezésére a nyáron végzett az MTA Regionális Kutatások Központjának Alföldi Tudományos Intézete. A kutatás eredményeiről tegnap tájékoztatón számoltak be. Kánig László és Vass Lajos elő- gárok alapította Szolnoki Műhely zetesen arról szólt, hogy a me- tagjai körében akkor fogalmazó- gyeszékhelyért tenni akaró pol- dott meg a kiterjedt szociológiai kutatás gondolata, amikor nyilvánosságra került az a Gallup- vizsgálat, amely szerint a szolnokiak rosszul érzik magukat a városukban. Miután az önkormányzat és képviselői, valamint vállalkozók támogatásával sikerült előteremteni az anyagaikat, megkezdődhetett a közel 16 ezer ember életkörülményeit, problémáit feltáró kutatómunka. (Folytatás a 3. oldalon) Ittas járművezetők a jászsági utakon (is akadnak) Baleset egy ellopott jelzőtábla miatt A közelmúltban - minden tiltás, figyelmeztetés, rendőri ellenőrzés ellenére - jó néhányan merészkedtek járművel a Jászság közútjaira olyanok, akik előtte lehajtottak néhány pohárral. Ha pedig a részegség adta bizonytalansághoz még a jelzőtáblatolvajok is hozzájárulnak, abból biztosan nem „sül” ki semmi jó. Röpke egy hét alatt nyolc ittas vezetőt is „fogtak” a jászsági rendőrök - tudtuk meg Lukács Anita főhadnagytól, a Jászberényi Rendőrkapitányság sajtóreferensétől. Berényben például annyira részeg volt egy kerékpáros férfi, hogy nem vette észre az úton előtte parkoló személyautót, és belehajtott. Személyi sérülés ugyan nem történt, de az autóban kárt okozott a bicajos, amikor a kocsi hátsó szélvédőjén berepült. Szintén tanulságos volt Jász- dózsa belterületén az egyik útkereszteződésben történt eset is. (Folytatás a 3. oldalon) Új községháza épül Szajolban Kihirdették tegnap a községháza kivitelezésére kiírt pályázatot Szajolban, és egyúttal átadták a munkaterületet a nyertesnek. Szajolban az életveszélyessé vált községháza miatt kell újat építeni. A régit már lebontották, helyére tervezték az új épületet. A kivitelezői munkákra pályázatot írtak ki, amelynek tegnap volt eredményhirdetése. Négy megyei pályázó közül a szolnoki telephelyű BAU-Vertikál Kft. nyert, akinek tegnap át is adták a munkaterületet. A beruházás 104 millió forintba kerül, plusz 10-15 millió lesz a szükséges bútorzat beszerzése. A megyei területfejlesztési tanácstól pályázati úton sikerült 21 millió forintos támogatást nyernie a falunak. Jövőre mintegy 30 milliós hitel fölvételét tervezi a község, a többi pénzt - több mint 50 milliót - pedig saját erőből teremtik elő. A tervek szerint az új községháza az alföldi tájba illő stílusban épül, és jövő augusztus 20-a tájékán adják át. Ezzel megszűnik az az áldatlan állapot, hogy a polgármesteri hivatal két épületben található, a község más-más pontján. P. E. Lesz-e kávéház a könyvtárban? A Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár új épületének átadásától kezdve napirenden volt egy büfé-kávéház berendezése az épületben. A helyiség el is készült, megfelelő helyen van, egyaránt ki tudná szolgálni a könyvtár olvasóit és az utcáról betérőket. Korántsem mellékesen megszüntette volna azt a furcsa helyzetet, hogy a város központi terén nem lehet kényelmesen leülve kávét vagy üdítőt inni. (Részletek a 3. oldalon) Kacskó László, a munkálatokat felügyelő műszaki ellenőr lapunknak elmondta, az eredeti határidő előtt csaknem egy hónappal hamarabb elkészülhet a beruházás, amennyiben az időjárás kegyes lesz a kivitelezőkhöz. November 2. és 5. között megtörténhet a műszaki átadás-átvétel, mely során a szakhatóságok megvizsgálják, az előírásoknak és a terveknek megfelelően végezték-e el a munkákat. Ennek eredményétől függ, mikor kerülhet sor az ünnepélyes átadásra, amely után a város polgárai birtokba vehetik a tavat és környezetét. A tó körüli tevékenység gyakorlatilag a végéhez közeledik. Jelenleg terítik a humuszt, majd a füvesítés, illetve a faültetés következik. Néhány helyen még szükséges a tereprendezés, és különböző vízinövényeket ültetnek a dísztó partjára. Csaknem teljesen kiépült a sétány, ezen is folyamatosan dolgoznak. Rövidesen kihelyezik a már elkészült rönkbútorokat, s ezzel elnyeri végleges formáját a bányató környezete. Az ellenőr reméli, a sok munka nem válik majd a vandalizmus áldozatává, a tó környezete sokáig megőrzi mindazt, amit most az itt dolgozók kialakítottak. ses Hatvanöt méter Hosszú cementszállító csigát készítenek a Kunhegyesi Hydrogép Kft.-nél a Lábatlani Cementgyárnak. A főként bánya- és cementipari berendezéseket gyártó vállalkozás kapacitása teljes évre lekötött. Árbevételük idén megközelíti a 450 milliót. Felvételünkön a csiga összeszerelése látható. fotó: mészáros „Kepes“ ma 19.55-től Ma első alkalommal Kepes András egy humoristát, egy építészt és egy rapzenekart hívott vendégségbe, de a vendéglátó sem lesz odahaza egyedül Galla Miklóst komoly dolgokról próbálja faggatni a műsorvezető, Szalai Andrástól humoros előadást hallhatnak az építészeti cikikről, a Fekete vonat fiatal tagjairól pedig kiderül, hogy meglepően érett gondolkodásúak és persze jókat zenélnek. Szeretettel várja Önöket Kepes András ma este 19.55-től a tv2-n!