Új Néplap, 1998. augusztus (9. évfolyam, 179-203. szám)
1998-08-06 / 183. szám
1998. augusztus 6., csütörtök Megyei Körkép 3. oldal Szolnokra Jutott” a tizenegyedik Megnyílt az Interfruct C+C áruháza A hangámyi méretű eladótéren minden kapható fotó: es. i. Amiről beszélünk Sötétben a mobilosok Egyik ismerősömet szerettem volna felhívni, ám a vezetékes telefonon nem értem el. Azt tudtam, hogy rádiótelefonja van, ám sem a számát, sem azt, hogy melyik szolgáltatónál van, nem tudtam. Nosza, kérdezzük meg! Gyors telefon először az egyik szolnoki mobilos irodába - nem veszik fel. Másik számon - felveszik. Még azt is megtudom, hogy náluk nincs az ismerősnek telefonja. Újabb telefon - majd újabb és újabb, már a hetedik számot hívom, ahol végre még egy mobilszolgáltatót sikerült kihúznom a lehetségesek közül. Mert nekik sem előfizetőjük a keresett ismerős. Már csak egy szolgáltató van hátra - hála Istennek -, mert a türelmem, az időm és a pénzem igencsak fogy félórányi telefonálgatás után. Az illető szolgáltató központi ügyfélszolgálati számát végre megtudom a Matávtól, mert két hívás után sem tudták megmondani a telefonkönyvben szereplő számon - ami mellékesen az illető szolgáltató helyi képviseletének vezetékes telefonszáma -, hogy mi tudakozójuk száma. Hívom a pesti számot. Húsz foglalt jelzés után végre kicsörög, s várnám, hogy valaki beleszóljon: „Miben segíthetünk?” Ám semmi ilyen nem történik, hanem több percen keresztül információk és reklámszöveg ömlik zúgó fülembe. „Ilyet vehet... nyomja a gombot. .. megtudhatja .. .” Majd csönd. A telefont letettem. Elég. Csak egy telefonszámot szerettem volna megtudni. Másfél óra kísérlet után, ki tudja mennyi pénzt eltelefonálva, nem csak a telefont tettem le, hanem arról is letettem, hogy még egyszer ilyennel próbálkozzak. Mindezek után „csak” két kérdés merült fel bennem. Egyik: miért nincs a mobilszolgáltatóknak telefonkönyvük? Másik: köteles vagyok én a saját költségemen egy szolgáltatócég reklámját hallgatni, ha felhívom? Ein vág Zoltán Üt a honvédség presztízsének visszaszerzéséhez Profi hadsereg 2002-ben? Megújul a múzeum A kunszentmártoni múzeumra bizony ráférne egy alapos felújítás. Nem is annyira a külső, inkább a belső az, ami kívánnivalókat hagy maga után. Az egykori börtönépület egyediséget kölcsönöz a város múzeumának, a számtalan apróbb helyiség a kisebb tárlatok számára ideális hely, de csak melegebb időszakban. A fűtés ugyanis komoly probléma. A sok gond, úgy tűnik, megoldódik hamarosan, az intézmény felújítására hétmillió forintot nyertek a múzeum vezetői pályázaton a megyei területfejlesztési tanácstól. Ebből idén mintegy félmilliót használhatnak fel, el is kezdik a szákemberek a központi fűtés bevezetését. Jövőre a maradék összegből teljesen megújulhat az intézmény, s az eddig is színvonalas kiállításokhoz megfelelő tér is társulni fog. PE Királyi nagymester (Folytatás az 1. oldalról) A Mátyás király korabeli ruhákat a Mafilm Szcenika Kft.-től kérte Halász Katalin, az eredeti edényeket a Filmcredo Kft.-től. A verseny úgy egymillió forintba került, amit nem sikerült volna összeszedni, ha nincsenek szponzorok. Sokan segítettek Budapestről, a megyéből pedig magánszemélyek és a Mezőgép volt a támogató. Iíjú Tukacs István és felesége rokkantnyugdíjasok, a feleség a falusi turizmusban tevékenykedik. A félj hobbija a mestersége, és bár már nem dolgozhat, versenyekre szívesen benevez. Eredményei igazolják, a versenyre eljutni viszont magánszemélyként - ha nem áll mögötte étterem - nagyon nehéz. így továbbra is csak a szponzorok jóindulatában bízhatnak. P. É. Komputervírus a tejüzemben (Folytatás az 1. oldalról) Fodor Kálmán, a WES termékeinek értékesítését átvevő Hajdútej kereskedelemfejlesztési igazgatója hozzátette, amikor többek között a rendelésállományt és -módosítást nyilvántartó számítógépes programot kicserélték egy hatékonyabbra, kiderült: vírus kérült a rendszerbe. Noha a hibát sikerült elhárítani, a hét első napjaiban egyes termékek kiszállítása néhány boltba elmaradt. A fennakadás szerencsére átmenetinek bizonyult, tegnap már csak minimális reklamáció érkezett a szállításokkal kapcsolatban a céghez. -lzAz ország tizenegyedik úgynevezett cash and carry (fizess és vidd) jellegű Inter- fruct-áruházát nyitotta meg tegnap az Interfruct Kft. Szolnokon. A német Tengel- mann csoporthoz tartozó cég C+C raktáráruháza a volt fűrésztelepen, a papírgyárral szemben található. Mint azt Magyar Péter ügyvezető igazgató elmondta, az Interfruct áruházában elsősorban a nagy tételben vásárlókat várják, hiszen itt kartonos kivitelben találhatók meg az áruk, de egyes termékek darabonként is megvehetők. Külön előny, hogy a vásárlásnak nem feltétele a vásárlói kártya kiváltása. Az áruházban a legszélesebb választékot az italok képviselik, Elhagyta Szolnokot az ár, továbbvonult, de megmaradtak a nyomai. Különösen érzik ezt azok, akik az úgynevezett mentetlenen laknak vagy ott gazdálkodnak a hobbijukon. Az üdülősoron már száraz lábbal lehet közlekedni, de még akad néhány nagyobb pocsolya, békákkal, fickándozó kishalakkal. A Tisza visszahúzódott medrébe, de emlékeztetőül hagyta a rothadó növények bűzét, a szúnyogfelhőket. A terület nyári gát felé eső részén, a Tenisz úton lévő portákon közel két méter magasan állt a víz a tetőzéskor. Most békák kórusa zeng a kubikból. Itt van telke a nyugdíjas Szántó Ferencnek és feleségének.- Nem lakunk itt, de naponta kijövünk. Két hétig csónakon közlekedtünk. Már az elején megpróbáltak betömi a házba: szét is verték a zárat, ki kellett cserélni. Szerencsére nem jutottak be, bár nem sok mindent találtak volna. Hogy valaki még ebből az átkozott helyzetből is hasznot húz! A két kutyánk gyakran de a 150 millió forintos induló árukészletben a másik jelentős forgalmat a zöldség és gyüelénk úszott, úgy várt. Néhány napja lehet gyalog is közlekedni, de csak most kezd felszáradni a » talaj. A kertben még így sem tudunk semmihez kezdeni.- Most mit csinálnak?- Újrameszeljük a házat, letakarítottuk róla a rengeteg szúnyoglárvát, ami vastagon rárakódott. Hétfőn egész nap a konyha- szekrényeket szegeltük, mert azt nem tudtuk felvinni az emeletre, és szétvitte az ár. Egyes darabjait nem is találtuk meg.- Mi lett a terméssel?-Semmi sem maradt belőle. Teli volt virágokkal, zöldséggel, gyümölccsel 370 négyszögöl, és csak pár fürt szőlő zöldell még. De annak is ki fog rohadni a töve. Megnéztem a burgonyát, a gumó fehér, és szétmállik, ha megfogom. Oda az egész évi terményünk. Mehetünk a piacra a drága árukért. Kicsit lejjebb a Tenisz utcán néhány ember munkálkodik, gumicsizmában, kapával, ásóval a kézben. Kocsis Lajosné hobbijáról próbálják levezetni a megrekedt vizet. mölcs adja. Emellett minden megtalálható az áruházban, ami egy háztartásban kell. ta- Hatalmas erővel vágtatott a Tisza. Egy vízzel teli hordót felemelt, és vagy ötven méterrel arrébbvitt, mint egy poharat. Ez a terület van a legmélyebben. Szép termés ígérkezett, de még a 10-12 éves fák is kipusztulnak. Egy ember majdnem elsüllyedt a sárban, mikor megpróbált rámenni a földre. Úgy kellett kimenteni - meséli a tulajdonosnő. - Mindent újra kell majd telepítenem. Hogy megmentsük, amit ültettünk, ösz- szefogásra lett volna szükség. Nagykörűben (a testvéremnek van ott telke) együttes erővel hordták a homokzsákokat a gátra, úgy kellene itt is. Kenyeres Jánosné az üdülősoron lakik fiával. Az ő földje a háztól a kertvég felé lejt, a kőháznak csak alagsorába hatolt be a víz. Önerőből irtották a szúnyogokat, mert elviselhetetlen volt, olyan tömegben teremtek a mocsarassá vált talajon. Szomszédja, Szűcs Károly nyugdíjas gépészmérnök az önkormányzattól bérel egy 800 négyszögöles területet.- Csak „öregkori sport” ez nekem, nem ebből élek, így nem érint nagyon érzékenyen a dolog, pedig háromszázezres kárt könyvelhetek el.-Nem kellene megoldani a menteden vízmentesítését?- Szerintem a megvédendő termény mennyisége nincs arányban a szükséges ráfordítással. Természetesen nagy a veszteség azoknak, akiknek ez jelenti a megélhetést. Szerencsére csak nagyon ritkán fordul elő, hogy a termést elviszi az ár. A Tisza hoz, de visz is - mondta az egyik termelő. Idén vitt mindent, cserébe pedig kaptunk seregnyi szúnyogot és mocsárszagot. Fiilöp Erika Az SZDSZ-nél már hagyomány, hogy szorgalmazzák azt a Magyar Honvédséget érintő váltást, amely szerint a „kényszersorozáson” alapuló kötelező sorkatonai szolgálat megszűnik, és a hadsereg kizárólag önkéntes, hivatásos katonákból áll. Fodor Gábor országgyűlési képviselő, az SZDSZ ügyvivője tegnapi, Szolnokon tartott sajtó.- tájékoztatóján elmondta, az elképzelések szerint reális esélye van annak, hogy 2002-re profi hadsereg működjön Magyarországon. Az önkéntes-hivatásos békehadsereg létrehozását több ok is alátámasztja. Egyrészt ez a ten(Folytatás az 1. oldalról) Most ennek a kényszernek vetettek véget Komárom-Eszter- gom megyében, és rukkoltak elő a különleges igazolvánnyal, amelynek használata az utazóknak is könnyebbséget jelent. Hogy mekkora lesz rá az igény, arra még a tatabányaiak is kíváncsiak. Zsovákné Nagy Mária elmondta, a tatabányai kezdeményezés figyelemre méltó, hiszen néhány idős a Jászkun Volánnál is felvetette a személyi igazolvány mindennapos haszdencia figyelhető meg Európa több országában, másrészt a NATO-tagság - amelynek országunk a küszöbén áll - újabb feladatokat támaszt a honvédség iránt, és minden bizonnyal a honvédelmi kiadások is jelentősen emelkednek majd. Számítások szerint az átállás rövid távon ugyan többletköltséget jelent, de már középtávon megtérülnek a kiadások. Az országgyűlési képviselő elmondta, az a körülmény sem elhanyagolható, hogy az ezredfordulót követő években demográfiai mélypont várható, amely egyébként is szinte lehetetlenné tenné a hagyományos sorkatonai szolgálat megszervezését. -hgynálatának hátrányát. Mindazonáltal szerinte a MÁV-nak és a Volánnak közös igazolványt kellene kiadnia, hiszen a vasúttársaságnál is ingyen utazhatnak a 65 éven felüliek, sőt ez áll a Maiévre is. A Jászkun Volánnál tehát nem zárkóznak el az igazolvány kiadásától, de részükről jobb lenne ezt a társcégekkel is egyeztetni. Arról nem is beszélve, ha nincs rá tömeges igény, akkor nem nagyon érdemes a kezdeményezésbe pénzt ölni. T. A. Elpusztult a tengeri is a „tengernyi” vízben fotó: m. j. Csónakkal közlekedtek a mentetlenen Az árvíz otthagyta nyomait a Tisza menti hobbikon Igazolvány 65 év felettieknek... NEMERE ISTVÁN: Szomszédom a ha JMÈ 13. Késő este volt már, amikor végre beszélni is tudtunk. Vékony takaró alatt feküdtünk, összebújva. Az éjszaka sötétje jólesően vett körül, a hangulat megrohant. Mintha nem is múlott volna el az a pár év - bár az agyamban azért tisztán éreztem, elmúlott. Lirra már nem kérdezte, miért vagyok itt - nem kérdezte szavakkal. De azért egész este várta a választ. Végre megszólaltam.- El itt három fehér, Mbuni védőszárnyai alatt. Nemrégen érkeztek.- Hallottam róluk - így ő. Lirra nagyon sok embert ismert a fővárosban. Szinte mindenkit, aki számított. Volt már egy egész nemzedék, amelyet ő nevelt fel a líceumban. A tanítványai a legjobb posztokra kerültek, vagy egyenesen a Sorbonne- ról jöttek vissza. Hálásak voltak neki, és szívesen beszéltek, dicsekedtek mindennel, amit tudtak, hallottak, elértek. Nála jobb informátort nem találhattam volna. Meg is jegyezte kicsit szomorúan:- Hát ennek köszönhetem a telefonodat, te gazember? De ez a „gazember” nem olyan gazember volt. Inkább becézés. Becsuktam a szememet, és folytattam.- Tömeggyilkos mind a három, éppen olyanok, mint Mbuni. Nem véletlenül vigyáznak rájuk annyira. Tudjuk, hol laknak, de ott sok katona nyüzsög. Mondjam tovább, kedvesem? Ma Chéri-nek ennyi is elég volt. Hisz jól tudta, mivel foglalkozom.- Hallottam, hogy kijöttek már a zöld palotából. A vadászat nem jó, mert Mbunit vagy háromszáz katona kíséri. Másféle programot kéne kitalálni nekik, amelyre az elnök nem kíséri el őket - felelte.- Vagy nem kísérheti el, mert akkor neki is van fontos dolga - így én.- Primitív alakok, hallottam - folytatta Lirra. - Mulatozás közben szétverték a Csillagot.- Csillag?-Star, Etoile, így is nevezik. Ez a legújabb mulató, olyan, mint egy cirkuszi sátor, de persze annál komolyabb.- A tulajdonos neve?- Kiringa, egy volt tanítványom.- Remek - tudta már, mire tippelek, de azért ellenkezett.- Nem lesz vele könnyű dolgod. A pasas egy elkényeztetett nyálas alak, a gazdag apjától kapta a mulatót születés- napi ajándékként. Az apja pedig jóban van Mbunival.-Valami szenvedély, gyenge oldal ... ?- Pókerezik egy-két illegális játékbarlangban, de ha veszít is, a drága papa mindig kipótolja a zsebpénzét. De azért mindig hiányzik a pénze, örül minden ezresnek.- Lányok is kellenének. Legalább három.-Beavatod őket, vagy... csak úgy?- Csak úgy. Nem lesz nagy szerepük, bár nincs kizárva. Olyanok, akik remekül néznek ki, tudnak táncolni, de azok az idegenek még nem találkozhattak velük.- Adj egy kis időt.- Abból nincs sok. Ha valaki rájön, hogy üldögél itt egy csapat gyanús fehér ember, előbb-utóbb elkezd érdeklődni a. rendőrség vagy ami még rosszabb, Mbuni titkos- szolgálata. Akkor aztán vér fog folyni - pedig én remélem, megússzuk halottak nélkül is. Hallgatott. Közelebb húztam, magamhoz öleltem.- Nem szeretném, ha bajod esne. Ne exponáld magadat, és nem is láthatnak bennünket együtt.- Kiringának se szóljak?-Tudok erre jobb megoldást. Holnap reggel hívd fel. Hallottad, hogy érkezett Párizsból egy fehér, aki Francia- országban rengeteg diszkót üzemeltet, és itt is szeretne befektetni. Ne mondd, hogy ismersz, csak valaki mondta neked. Ha ráharap, ő fog keresni engem.- És ha nem?- Ha holnap estig nem jelentkezik, kitalálunk valami mást. A Hotel Libertyben lakom, és most egy Dániel Ska- gen névre szóló dán útlevél van nálam.- És én megtudom-e, hogy jelentkezett a fickó? - kérdezte pajkos mosollyal.- Első kézből értesülsz róla, csak azt nem tudom, hány órakor tudok idejönni - feleltem, és megcsókoltam. •í* (Folytatása következik) I