Új Néplap, 1998. augusztus (9. évfolyam, 179-203. szám)
1998-08-06 / 183. szám
2. oldal Világtükör 1998. augusztus 6., csütörtök Tömeggyilkosok honlapja Ki rabolta el az első számú közellenséget? A Dzsamaa al-Iszlamija, az Egyiptomban működő fundamentalista terrorszervezet évek óta folytatja merényleteit. Különösen megrázta a világot, amikor Luxorban vérfürdőt rendezett a kulturális kincseket csodáló turisták között. Az iszlám fanatikusok az elmúlt években különösen Algériában követték el rémtetteiket. Az afrikai országban 1993 és 1998 között összesen 2084 nőt erőszakoltak meg a különböző fegyveres csoportok tagjai. Az esetek többsége 1997- ben fordult elő. Több száz eseményt az erőszak áldozatául esett nők családtagjai eltitkolnak, mert szégyenletesnek tartják. Az algériai sajtó beszámolt olyan esetekről is, amikor a meggyalázott nőket kiközösítette a családjuk. A szélsőséges muzulmánok - miközben elvetnek mindent, ami a modem civilizációhoz tartozik - két tekintetben mégis kivételt tesznek. A legkorszerűbb fegyvereket használják, és tanaik terjesztésére az Internetet is igénybe veszik. Elég a világhálón rákattin- tani az „Almorabitun” honlapjára, és arab nyelven, teljes eszmei fegyverzetben megjelennek „Isten katonái”. Igaz, például Egyiptomban ma csak százezer háztartásnak van internetes hozzáférési lehetősége, de hatásuk más arab országokra is kiterjed. Hiába tiltották be például a szervezet Az elfelejtett kötelesség című kiskátéját, amely a hitetlenekkel szembeni, minden eszközt felhasználó harcra szólít, a honlapot nem lehet a határon elkobozni. Aki az elektronikát felhasználta a legsötétebb középkor propagálására, nem más volt, mint a Nílus mentén „első számú közellenségként” elkönyvelt, különösen beszélyes terroristának tartott Talaal Kaszem. 1993-ban ő szervezte meg a volt miniszterelnök, AtifSzidki elleni merényletet, majd a biztonsági erők haj tó vadászata elől külföldre szökött. Dániában tűnt fel, ahol az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában, Pakisztánban és Malajziában élő iszlám vállalkozók - hivatalosan önkéntes, de inkább kizsarolt - adományaiból megbízott egy helyi céget a honlap kivitelezésével. A tiltakozások nyomán a dánok visszavonultak, de akadtak mások. A propagandairatok mellett hasznos tanácsok is olvashatók az Interneten, így a bombagyártás receptjeit s különböző titkos utasításokat is leírnak az úgynevezett beduinkód segítségével, amelyet az arab államvédelem is nehezen tud megfejteni. A honlapokat jelenleg OmárBakri sejk jegyzi, aki állítólag Londonban található. Talaal Kaszemet ugyanis elrabolták. Utoljára Boszniában látták, ahonnan Zágrábba készült, hogy bizonyos horvát' csoportokkal az együttműködésről tárgyaljon. ■ Azután nyoma veszett, minden bizonnyal az egyiptomi biztonsági erők egyik kommandója vonta ki a forgalomból. Az Internet-oldalakon erről is szó van, „A Kaszem-dosszié még nincs lezárva” címen. Réti Ervin Szerencseposta Össztűz az Orbán-kormány tagjaira Minket vádol a román sajtó Nem javult Havel állapota A orvosok továbbra is aggódnak, és nem elégedettek Václav Havel állapotával, mert a cseh köztársasági elnök egészsége kedd óta nem javult -jelentette ki szerdán Hja Kotik, Havel személyes kezelőorvosa. Az elnöknek továbbra is 38 fok körüli láza van, ami a kezdődő tüdőgyulladás következménye. Az orvosoknak egyelőre nem sikerült a tüdőben lévő fertőző gócot felszámolniuk, bár igen intenzíven harcolna ellene. Az államfőnél több esetben a korábbinál enyhébb lefolyású szívzavarok is felléptek. * Auschwitzba látogatott a szabadságát Lengyelországban töltő Javier Solana NATO-fő- titkár és családja. „Never again!” (Soha többé!) - írta a spanyol diplomata a múzeum vendégkönyvébe. Felszólította a Vatikán a párizsi nunciatúra elfoglalóit, hogy hagyjanak fel „törvény- ellenes akciójukkal”. Afrikai illegális bevándorlók egy csoportja francia szimpatizánsok támogatásával szombaton foglalta el a Vatikán párizsi nagy- követségét, hogy így eszközölje ki tartózkodási engedélyét a francia hatóságoktól. Legalább kétszáz halálos áldozata volt a szerb biztonsági erők és a Koszovói Felszabadító Hadsereg (UCK) között a dél-szerbiai tartomány délnyugati részén lévő Orahovacnál két hete lezajlott háromnapos csatának. A koszovói Malisevo központja szerda kora délután lángokban állt. A települést a szerb karhatalom egy hete foglalta vissza a Koszovói Felsza- badítási Hadseregtől. A fegyveres szakadárok és a polgári lakosság mind egy szálig elmenekült a településről még azelőtt, hogy a szerb erők július 28-án elfoglalták volna. Szakítsa meg az együttműködést az iraki tömegpusztító fegyverek megsemmisítését ellenőrző ENSZ-bizottsággal - javasolta az iraki parlament egyhangúlag elfogadott határozatában Szaddám Húszéin iraki elnöknek. Irak az UNSCOM tevékenységének felfüggesztésével kíván tiltakozni az országot nyolc éve sújtó gazdasági szankciók ellen. Agyonlőttek automatafegyverrel a megszállt Ciszjordá- niában lévő Jichar zsidó településen szerda hajnalban két járőröző telepest. Az izraeli hadsereg kijárási tilalmat léptetett életbe négy palesztin faluban, és átfésülte a környéket. Áttekintve az elmúlt hét eseményeit úgy tűnik, a tippmixen volt a legérdemesebb játszani, itt nyertek ugyanis a legtöbben és a legtöbbet. A totózóknak viszont kimondottan balszerencséjük volt: a 3 milliós főnyereményen ugyanis 143-an voltak kénytelenek osztozni, s beérni szerény 36 ezer forintos nyereménnyel. Nyereménykínálat A lottózók körében tovább tart a csodavárás időszaka, mivel a múlt héten sem volt telitalálatos szelvény az ötös lottón. A főnyeremény közeledik a félmilli- árdhoz, most - szerencsés esetben - 402 milliót fizet. A hatos lottón megduplázódott, 42 millióra emelkedett a nyereményalap. Közel ekkora összeget, 39 millió forintot lehet most a jokerrel is nyerni. Tombol a nosztalgialottó-láz, amelyet a Szerencsejáték Rt. egy Chrysler Grand Voyager családi autóval is megtetézett. Aki augusztus 9-15. között öthetes ötöslottó-szelvényén mind a négy játékmezőt kitölti vagy kombinációs ötös lottóval legalább 1600 forint értékben játszik, az immár nem csak nosztalgiaszelvényeket kap ajándékba, hanem egy telefonhívással az álomautót is megnyerheti. Az akcióban való részvételre a 06-1-224-2655-ös telefonszám lehet pályázni, augusztus 9-től augusztus 18-án éjfélig. A Chryslert augusztus 22-én sorsolják ki az Magyar Televízió 1- es csatornáján sugárzott Lottós- how műsorban. Az ötös és a hatos lottón mellétalálatot elért játékosok közül Kiss Zsuzsannát és Német GáKend bort láthattuk vasárnap a „Peches ember szerencséje” című televíziós vetélkedőben. Mindketten jó formában voltak, aminek köszönhetően mindössze ezer forint különbség volt nyereményük között. Zsuzsának 134, Gábornak 133 ezer forintra futotta a szerencséjéből. Mázlisták Töretlenül tartja népszerűségét a Telemázli sorsjegy és a hozzákapcsolódó televíziós show-mű- sor, amelynek e sorsjegy vásárlása révén bárki a vendége lehet, és röpke félóra alatt akár százezreket nyerhet. Sőt, ha rátalál a Jackpotra, milliomossá is válhat. A legutóbbi, keddi adásban, egyik játékosnak sem volt ekkora szerencséje, így a Jackpot értéke a jövő hétre 21 millióra emelkedett. Totó és tippmix A totó e heti 13+1 találatos szelvénye 3 millió forintot fizet, feltéve ha egyetlen játékos tippeli meg helyesen a mérkőzések kimenetelét. A góltotón elnyerhető összeg most 780 ezer forint. Bőséges kínálat vátja ezen a héten is a fogadókat a tippmix- tétlapon: a fogadási lehetőségek 91 százaléka a labdarúgást kedvelőké. A legrangosabb találkozóra a Wembley stadionban kerül sor vasárnap, ahol az Arsenal és a Manchester United az angol Szuper-kupáért lép pályára. Erre a meccsre góltotórendszerben is lehet fogadni. A magyar profi bajnokság 3. fordulójának teljes műsora is felkerült a tétlapra. A kajak-kenu már bemutatkozott a tippmixben, ezúttal az országos bajnokság egyik legizgalmasabb számának, a kenu egyesek 500 méteres versenyére lehet fogadni. Az érdeklődők folyamatosan tájékozódhatnak a fogadási lehetőségekről és a játékokról a 06-90-420-420-as telefonszámon, illetve az Internet www.tippmix.hu címén. (x) Az Adevarul című, legnagyobb példányszámú román napilap szerdán „Magyarország 1,6 millió állampolgára Románia szívében?” címmel közöl vezércikket. A lap külpolitikai kérdésekkel foglalkozó főszerkesztő-helyettese szerint Orbán Viktor magyar miniszterelnök első romániai látogatása során erőpolitikát folytatott Románia irányában. Á szerző felfogásában a kormányfő ezt részben azzal cselekedte, hogy meglehetősen pökhendi beszédeket mondott, részben pedig úgy, hogy a magyar állami egyetem létrehozásával kapcsolatban elfogadhatatlan álláspontra helyezkedett. A cikk megemlíti Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert is, Már a diplomata rangot is hamisítják. Európában nemrég olyan személyek tűntek föl, akik különleges feladatokkal megbízott nagykövetekként igazolták magukat. Tekintélyes német lapokban hirdetések jelentek meg, amelyek vásárlásra kínáltak föl előkelő címeket, rangokat. Az UNESCO (az ENSZ nevelésügyi, tudományos és művelődésügyi szervezete) most az egész világban igyekszik tudatosítani: senkit sem hatalmazott föl arra, hogy ilyen titulusokat osztogasson, sőt árusítson. Ennek ellenére Németországban, A nem mindennapi „rablás” előzménye: a német asszony nem fizette ki orvosának a felső fogsor árát. t Myrna Becker barátai körében ebédelt egy vendéglőben, amikor valaki a fejét a tányérba szorította, benyúlt a szájába és kipattintotta a felső fogsorát. A 48 éves wiesbadeni hölgy szólni sem tudott az ijedtségtől. Az étteremből sietősen távozó személyben a fogorvosát vélte fölismerni. Mint kiderült, az asszonyt kerek éven át kérte nem csupán az orvos, hanem asszisztense is: méltóztassék fizetni. A páciens viszont elégedetlen volt a szolgáltatással, és úgy döntött, hogy a kezelésért és a fogsorért járó összeg fennmaradó részét, aki a szerző szerint határrevízióra készül, és Németh Zsolt külügyminisztériumi politikai államtitkárt, aki 1990-ben állítólag „Piros, fehér, zöld - Erdély magyar föld” jelszót skandált október 6-án. Markó Béla, az RMDSZ elnöke a bukaresti Cronica Romána szerdai számában kijelentette: az RMDSZ nem tud a továbbiakban együttműködni Andrei Margóval, ha az oktatási miniszter továbbra is ellenzi a koalíciós kormány- program megvalósulását. Ez a dokumentum tartalmazza a kisebbségi felsőoktatás lehetőségeinek kidolgozását, köztük az erdélyi magyar egyetem létesítését. Ezért most Radu Vasile kormányfőnek, illetve Marga pártjának, a parasztpártnak lépéseket kell tennie. Luxemburgban, Svájcban, Liechtensteinben, Ausztriában, Spanyolországban és Norvégiában is áruba bocsátottak UNESCO-nagyköveti rangokat, igazolásokat. Az alsó-szászországi Celle városának rendőrségén „diplomataigazolványára” akart egy férfi fegyvertartási engedélyt kiváltani. A hatóságok tudomására jutott, hogy egy-egy ilyen hamis „diplomata-útlevélért” ötezer, némely esetekben ötvenezer márkát is elkérnek, megadnak. A minap két németet vettek őrizetbe Franciaországban, mert hasonló papírokkal „villogott”. FEB 492 márkát fájdalomdíjként visszatartja. „Az orvos nem adott ideiglenes protézist arra a három hétre, amíg elkészítette a végleges felső fogsoromat. Eközben jóformán egy falatot sem tudtam enni” - jelentette ki a fölháborodott asszony. A fogász nagy valószínűséggel hirtelen felindulásból ragadtatta el magát, amikor megpillantotta adósát a vendéglő ablakán át. Felháborodásától hajtva rabolta el a fogsort. Az illetékes orvoskamara „lehetetlen viselkedése” miatt szóban elmarasztalta az orvost, a beteg később egy zacskóban visszakapta fogsorát a doktor asszisztensnőjétől. De csak azután, hogy kifizette adósságát. (kulcsár) Hamis követi kinevezések Titulusokat árulnak az UNESCO nevében Kirabolta páciense szájából a műfogsort • t Onbíráskodott a doktor Számos érvünk van viszonteladóink számára: • nagy tételben, kedvező áron, gasztronómiai kiszerelésben is vásárolhat, • nincs szükség vevőkártyára, • folyamatos akciók, • rugalmas kiszolgálás, • 150 ezer forint felett 2%, 250 ezer forint feletti vásárlásnál 3% árengedmény. • meglepetések! • Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 7-19 óráig szombaton 7-13 óráig. Szolnok, Tószegi út 5. Telefon: 56/210-251, 56/210-252, Fax: 56/210-253 "Egyúttal mindenre futja! Nyitás: augusztus 6-án, 7 órakor. Az első 100 vevő, aki 30 ezer forint felett vásárol, értékes ajándékot kap.