Új Néplap, 1998. március (9. évfolyam, 51-75. szám)

1998-03-04 / 53. szám

Szeptemberig talán még behozható a lemaradás Késhet a kunszenti konyha építése Bizakodnak a kunszentmártoni önkormányzatnál, hogy még ebben a hónapban elkezdhetik építeni a hatszáz adagos kony­hát. Nagy eredménynek tartják ezt a város vezetői, hiszen pár hete még elég távolinak tűnt a remény, hogy szeptembertől me­leg ételt ehetnek a helybéli intézményekben. Lapunkban korábban már ír­tunk a kunszenti konyha meg­szűnéséről. A nehéz helyzetet az hozta, hogy az eddig a helyi áfész tulajdonában lévő konyha új tulajdonosa, a Tiszaföldvár és Vidéke ÁFÉSZ nem tudja vállalni a megváltozott feltéte­lek mellett a további üzemelte­tést. Az egyébként is elörege­dett eszközöket cserélni kel­lene, az önkormányzat így egy új konyha kiépítésén fáradozik. A helyszín adott, már csak a most ott lévő bérlővel kellene megegyezni.- Sok vitás ügyet tisztáztunk az utóbbi időszakban a mostani Park presszó bérlőjével - ecse­telte a helyzetet Kasza JózseJ polgármester. - Mi felmondtuk a szerződést, a bérlő eleinte nem akart kiköltözni. Úgy néz ki, most rendeződik a helyzet, ugyanis egy tőlük kapott ígéret szerint március 6-án, pénteken délutánra elhagyják az épületet, s mi nekikezdhetünk az átalakí­tási munkálatoknak. Az idő re­mélhetőleg elegendő lesz arra, hogy behozzuk a háromhetes késést, és szeptemberben az is­kolások már az új konyhában készült ételt ehetik. A segítség helyben van Megkönnyebbülés a tiszafoldváriaknak, hogy gyógyászati segédeszközökért nem kell a megyeszékhelyre utazniuk Bizony komoly nehézséget je­lentett a gyógyászati segédesz­közökre szoruló tiszaföldvári- aknak, hogy vagy Kunszent­mártonira, vagy pedig Szol­nokra kellett elmenniük, ha ki akarták váltani receptjüket. Lassan egy éve azonban már helyben is megvehetik az idő­sek botjukat, aki rászorul az pedig a tolókocsit, vagy éppen a mankót. Az inkontinens bete­gek is megtalálhatják a speciá­lisan nekik készített pelenkát, de nem szükséges Szolnokra menni ezentúl a keringési be­tegségben szenvedőknek sem a számukra oly nélkülözhetetlen kompressziós harisnyáért. A társadalombiztosítóval fennálló szerződésnek köszön­hetően Dékány László, az üzlet vezetője a recepteket is be tudja váltani. A szokásos gyógyeszközök mellett található itt vémyomás- és vércukorszint mérő, vala­mint ezek tartozékai. Elég gyakoriak a sportsérü­lések is, amennyiben az orvos úgy dönt, akkor a bokavédő gumit és a térdvédőt helyben kiválthatja a beteg. Amatőrként csúcson a profik között Igen sikeres évet tudhat maga mögött a Martfű Városi Női Kar: áprilisban a Kórusok Or­szágos Tanácsa a legmaga­sabb minősítést, a hangver­senykórus címet adományozta a martfűieknek. A helybéli hölgyek most újabb terveken törik a fejüket. ugyanis CD-felvételt szeret­nének készíteni. A magas szakmai munka Bozorádi János karnagy, va­lamint a lelkesedésből és kitar­tásból jelesre vizsgázó kórus­tagok érdeme. A heti két próba igazán nem sok, amatőrként a profik között ilyen sjép ered­ményt elérni nem lebecsü­lendő tett. Ezt decemberben tapasztalhatta is a kórus, ugyanis a fiatal hangverseny­kórust meghívták a Kodály Zoltán 1. magyar kórusver­senyre, ahol a nemzetközi zsűri ezüst minősítéssel dí­jazta produkciójukat. Nívódíjas a tiszaföldvári balett A balettoktatás Tiszaföldváron immáron tizennyolc éve egyet jelent Gyenes Ferencné nevével. A hosszú esztendők kemény munkájának az eredményét 1997-ben „szüretelhette le” elő­ször, amikor az általa vezetett Voyage balettcsoport nívódíjat kapott a szakma szigorú tudoraitól. Gyenes Ferencné végzettségét tekintve táncpedagógus, válasz­tott szakmájával komolyabban csak a középiskolában kezdett el foglalkozni. Érdekes, hogy tulajdonképpen a véletlennek köszönhetően lett belőle tánc­tanár.- Egy hirdetésben olvastam a szegedi táncművészeti közép­iskoláról, jelentkeztem, és el­sőre fölvettek. Pedig korábban nem foglalkoztam komolyan a tánccal, a családban sem voltak hagyományai ennek a művé­szeti ágnak. A balett a szakemberek sze­rint jót tesz a gyerekeknek, tar­tásukat és fizikai állapotukat szinte tökéletessé teheti.- Szorgalom, kitartás és ha­talmas akaraterő, ezek a balett ismérvei. A fiatalok mindeze­ket megtanulják a foglalkozá­sok során, s az sem elhanyagol­ható, hogy erőnlétileg is nagyot fejlődnek. Érdekes, a fiúk nem tartják magukhoz illőnek a tán­cot, a szüleik is inkább a sporto­lást erőltetik számukra, holott egy férfi balett-táncos legalább olyan fizikumú, mint egy él­sportoló. Gyenes Ferencné Azért minden évben akad egy-két fiú is az órákon, bár a döntő többséget a lányok alkot­ják. Közülük többen már tíz-ti- zenkét éve táncolnak. Egyik­másikuk már szakintézmény­ben. táncművészeti középisko­lában tanul azóta. Sajnos a sok pozitívum mellett az egyre si­keresebb csapatnak komoly problémái is vannak.- Egyik álmom egy igazán komoly balettiskola. Sajnos en­nek egyik alapfeltétele állandó, megfelelően fölszerelt terem lenne, ami nekünk nincsen. Most éppen a vadászházban tu­dunk próbálni, de ez is csak át­meneti megoldás. Szinte kisebb­fajta csoda, hogy a gyerekek úgy tudnak ilyen magas szinten tán­colni, hogy színpadon csak a versenyen lehetnek. Nehéz ne­kik megszokni a fénytechnikát, egyáltalán azt a teret, ahol egy komolyabb megmérettetés során nekik produkálniuk kell. A má­sik nehézség a pénz. Nekem egy személyben menedzsernek, ko­reográfusnak, tánctanárnak, var­rónőnek kell lennem. Ha a szü­lők nem vállalnák a támogatás hiányában rájuk szakadó plusz­terheket, akkor nem is tudom, mi lenne. Máshol például, ahol egy ilyen sikeres tánccsoport működik, ott a város is sokkal jobban magáénak érzi az együt­test, elég csak a szomszédos Martfűre pillantani. Mi sajnos ezt a törődést nem kapjuk meg. Ki tudja, lesz-e húsz év múlva balett Tiszaföldváron? Ez még túl messze van, de egy biztos, a balettosokra oly jellemző kitar­tás és akaraterő a továbbéléshez megvan. Egy kulturális egyesü­letnek tagja a csoport, támogatá­sokat pályázatok sokaságával próbálnak előteremteni. Most éppen egy nemzetközi táncfesz­tiválra készülnek Romániába, ahol nem elsősorban magukat, hanem Tiszaföldvárt képviselik. Garantált a báli hangulat A martfűi művelődési köz­pont ebben a hónapban is sok színes műsorral várja a szó­rakozni vágyókat. A kulturá­lis intézményen belül több mint húszféle művészeti cso­port, szakkör működik ered­ményesen. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a táncműhelyből akadnak, akik balettintézetben, táncművészeti főiskolákon ta­nulnak tovább. A február és a március a báli szezon ideje. Február 21-én az Aranycipő Alapítvány bálja, majd február 28-án a Martos Flóra Általános Iskola várta az odalátogatókat. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a legnagyobb érdeklődésre várhatóan a városi bál számíthat, ebben az évben tizedik alkalommal rendezik március 7-én a művelődési központban. Martfű várossá válását ün­nepük a helybéliek ezen a na­pon, a jelek szerint ez már ha­gyománnyá vált társasági ese­ménye a településnek. A mű­sorban fellép Kovács Kati tánc- dalénekes és Koncz Tibor zene­szerző. A jó hangulatot, mint évek óta mindig, a Szinkron együttes garantálja. T. Zs. Mozgalmas hétvége Kunszentmárton. Igen zsúfolt hétvége elé néz március 13—14—15-én a városi művelő­dési központ. Először 13-án, pénteken a rockkoncertsorozat folytatódik, az őrtorony, vala­mint Kunszentmárton legrégibb zenekara, az Emeretta ad kon­certet a várhatóan nagyszámú közönségnek. Szintén ennek a hétvégének lesz az eseménye az Éneklő Ifjúság hangverse­nye, valamint a középiskolák szalagavató bálja. Egy élet szobrai Martfű. A szobrok szerelme­sei Szabó László szobrászmű­vész kőből faragott alkotásai­ban gyönyörködhetnek a vá­rosi művelődési házban már­cius 27-éig. A ma megnyíló tárlat a Szolnoki Művésztele­pen élő ismert művészember (a megyeszékhelyen például az ő munkája a Tiszaliget bejáratá­nál lévő Felszabadulási em­lékmű vagy az Olajbányász­szobor) huszonhárom alkotásán keresztül próbálja meg bemu­tatni szobrokban és sikerekben igen gazdag pályafutását. Az oldalt írta: Pókász Endre Fényképezte: Mészáros János A gyermekorvosi körzetek is hamarosan megújult helyre költözhetnek Martfűn, ugyanis teljes egészében felújítják az eddigi rendelőt. A közel hétmillió forintos beruházás befejezésével a védőnői szolgálatnak szintén itt alakítanak ki állandó helyiséget. Martfűn te­hát igazán irigyelt helyzetben vannak ebből a szempontból az orvosok. A pár kónapja átadott martfűi központi orvosi rendelőnek szinte minden műszere, be­rendezési tárgya a modem technológiát képviseli. A fizikoterápián is új műszerek szolgálják a betegek egészségét, a rekeszes galván- (vizeskúra-) kezelés kivételével mindenre képesek.

Next

/
Thumbnails
Contents