Új Néplap, 1998. március (9. évfolyam, 51-75. szám)
1998-03-11 / 59. szám
1998. március 11., szerda néplap A GRO+MASHEXPO MELLÉ VII. oldal Illatok és ízek harmóniája Sütőház a városközpontban Már a belépésnél beindultak „pavlovi” reflexeink, olyan finom illatokkal hívogatott a közelmúltban megnyílt GOURMAND Sütőház. így, ebédidőben különösen nagy volt a forgalom, a vásárlók szinte egymásnak adták a kilincset. Majd kihasználva a szusszanásnyi időt, az ízlésesen kialakított üzleti előtérben beszélgettünk a tulajdonossal, Kertes Józseffel.- Kínálatunkat tudatosan a hazánkban is egyre kedveltebb „látványpékség” mintájára alakítottuk ki. Azt gondolom, biztosra mentünk, hiszen a francia li- cenc alapján, a Szolnoki Sütőipari Rt. által kikísérletezett és gyártott félkész termékek az elmúlt években már meghódították a fogyasztókat, a helyben sütött és fogyasztott finomságok iránt nagy a kereslet.- Választékunkból mindenki kedvére válogathat, egyebek között 14 féle kenyérből - ezek közös tulajdonsága, hogy hagyományos (kovászos) technológiával készülnek -. Természetesen a napi kínálatunkban megtalálható a zsemle, a kifli, a túrós- és a lekvárostáska, valamint a ropogós perec, az omlós és tepertős pogácsa is.- Bőséges a francia Croissan (sütemény) választékunk is, mint látják, ezeket a legváltozatosabb töltelékekkel készítjük. A napi forgalmunkat mutatja, hogy munkatársaim nem győzik a kemencében sütni a hússal, sajttal, gesztenyével, gyümölccsel, csokoládéval töltött ínyencségeket.- Az édesszájúakra is gondoltunk, cukrászsüteményeink közül bátran merem ajánlani krémeseinket, tortáinkat, piskótáinkat, teasüteményeinket. Családi, társadalmi eseményekre is vállalunk előmeg- rendeléseket, akár személye- serufcímünk: Szolnok, Dózsa György út 7.), vagy az 56/412- 645-ös telefonszámon.- Kertes úr befejezésül még elmondta, reméli, hogy az állandó és visszatérő vásárlóik meg lesznek velük elégedve, mindenesetre biztató, hogy a napokban náluk megforduló kanadai-magyar vásárlójuk szerint, ez a nívós üzlet akár Montreálban is megállná a helyét. (PR) B.L. Fotó: Csabai I. Az hirdetési csoportja vállalja mellékletek, színes oldalak, termékismertetők készítését a tervezéstől a megvalósításig. ’Er 56/424-444 CSEREPES LEMEZ ERESZCSATORNA Komplett csarnokrendszer, fészekvázak, ipari kapuk, garázsajtók, kerítések, nyíló, tolódó kerítéskapuk, sorompók SZÁLLÍTÁSA, SZERELÉSE. GEFKER KFT. Szolnok, Szolnok ispán kit 9. fsz. 12. Tel.: 56/342-858, 56/412-647 A Jász-Nagykun Gabona Kft. tavalyi árbevétele elérte a 3,6 milliárd forintot Egy cég, amely születése óta nyereséges A Jász-Nagykun Gabona Kft-t 1989. december 1-jén alapította 28 termelőszövetkezet, 4 állami gazdaság, az AGRIMPEX Rt. és a TESZÖV, 3,5 millió forint alaptőkével. A társaság megalakulása óta nyereségesen gazdálkodik, árbevétele és saját vagyona folyamatosan nő. Árbevétele 1997-ben elérte a 3,6 milliárd forintot. A törzstőkét 1991-ben 5 millió forintra, 1996-ban 20 millió forintra emelték fel. A tagok száma az évek során folyamatosan csökkent, jelenleg két magánszemély tulajdonában van a cég. A részvénytársaság ügyvezetőjétől, Ze- lenyánszki Andrástól először azt kérdeztük, milyen tevékenységi körök jellemzik a Jász-Nagykun Gabona Kft-t? tulajdonosai is vagyunk. Ez a kft. is kezdettől fogva nyereségesen működik. A malom évi 9000 tonna búzát őröl fel, az árbevétel közel 500 millió forint. 1995-ben megvásároltuk a MENTÉSZ Rt. részvényeinek a 80,7 százalékát. Az rt. a banki konszolidáció után eredményesen működik. Fő tevékenysége a gabona-, napraforgó-, rizster- Társaságunk tevékenységi köre alapvetően a mezőgazdasági termények nagykereskedelméből, a kemikália-forgalmazásból, valamint a vetőmag előállításából, illetve értékesítéséből áll. A cég megalakulásakor tevékenységünk célja a gabona export-importjának lebonyolítása volt. Az első két gazdasági évben munkánk nagy részét a 15-20 ezer tonna búza, kukorica exportja, illetve importja jelentette. A következő esztendőben bővült a forgalmazott termékek köre (napraforgó, borsó, árpa, lucemapellet, fénymag, stb.) és mennyisége.- Mióta foglalkozik a kft. a mezőgazdasági termények termeltetésével is?- Az 1992/93-as gazdasági évtől tovább bővült társaságunk tevékenysége. A felvásárlás mellett jelentősen bővítettük termeltetési kapcsolatainkat. Ennek során az árualapok biztosításához vetőmagot, műtrágyát növényvédő szert szállítottunk partnereinknek. A fenti üzletpolitikánknak köszönhetően a részvénytársaság forgalma évről évre gyarapodott. 1997-ben mintegy 85 ezer tonna búzát, 12 ezer tonna ipari napraforgót vásároltunk fel és értékesítettünk. Kalászos vetőmagból 2500 tonnát, növényvédő szerből, műtrágyából közel 800 millió forint értékű árut forgalmaztunk az elmúlt évben. Mindez persze a műszaki háttér fejlesztését is szükségessé tette... Forgalmunk bővülésével párhuzamosan gondoskodtunk erről. A kemikália forgalmazásához Rákóczifal- ván megvásároltunk egy növényvédő- szer-raktárat. A terményforgalom lebonyolításához jelenleg négy saját teleppel rendelkezünk, további öttel pedig hosszú távú megállapodás alapján működünk együtt. A vetőmag előállítása pedig a tiszaföldvári vetőmag-üzemünkben történik. A felvásárolt, jó minőségű étkezési búza feldolgozása céljából társaságunk megvásárolta a mezőtúri malmot. Ennek működtetésére 40 milliós törzstőkével létrehoztuk az Ilona Malom Kft-t, amelynek 9,5 százalékban Az Ilona Malom Kft. évi árbevétele közel 500 millió forint mesztés. Jelentős a gépi munkák szolgáltatása, illetve az úgynevezett integrátori tevékenység. A Jász-Nagykun Gabona Kft. szállítói és vevőköre is kialakultnak tekinthető. Kedvező piacpolitikánknak, pontos és megbízható fizetési gyakorlatunknak köszönhetően ez a kör stabil. Termelő partnereink főleg Karcag, Mezőtúr, Szolnok, Jászkisér, Tiszazug-Tiszaföld- vár, Abony és Csongrád térségéből kerülnek ki. (PR) díszcserjék, gyümölcsfák, bogyósok,árvácska. Kertépítés, fenntartás! Házhoz szállítás! I.K.R. Termelésfejlesztési és Kereskedelmi Rt. SZOLNOKI TERÜLETI KÖZPONT Mezőgazdasági vállalkozók, szövetkezetek, társas vállalkozások figyelmébe ajánljuk! GÉPKÍNÁLATUNK: ♦ CLAAS betakarítógépek teljes választéka ♦ FIAT HITACHI rakodógépek ♦ NEW HOLLAND, FIATAGRI traktorok 35 LE-től 240 LE teljesítményig ♦ MUNKAGÉPEK széles választéka ♦ Alkatrészek értékesítése ♦ Széles körű szervizszolgáltatások garanciával EGYÉB AJÁNLATAINK: ♦ NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK teljes választéka kedvező áron és fizetési feltételekkel ♦ Kiváló minőségű VETŐMAGOK (napraforgó, kukorica és minden tavaszi vetésidejű növényi) ♦ Gabona- és olajos növények TERMELTETÉSE, FINANSZÍROZÁSA Munkatársainkat az 56/210-100, 56/210-110-es telefonszámokon érhetik el, akik érdekló'dés esetén felkeresik Önöket. Címünk: IKR RT. Szolnoki Területi Központ 5000 Szolnok, Piroskai u. 2. Pf.: 160. Fax: 56/210-120 AJÁNLATUNK: ZÖLDSÉG, FŰSZER ÉS VIRÁG VETŐMAGTERMELTETÉS VETŐMAGFORGALMAZÁS PROFI TERMELŐKNEK, HOBBI KERTÉSZEKNEK NÖVÉNY: VÖRÖSHAGYMA, PAPRIKA, PARADICSOM, DINNYE, TÖKFÉLÉK, ZÖLDBORSÓ, ZÖLDBAB, SÁRGARÉPA, PETREZSELYEM, KÁPOSZTAFÉLÉK ’’ 2' Érdeklődés: SZOLNOK, Tószegi út 22. Tel.: 56/422-096 Fax: 56/414-526 FIGYELEM, NÉVVÁLTOZÁS! KERESKEDŐHÁZ OSZTRÁK LINDNER TRAKTOROK RENDKÍVÜL KEDVEZŐ ÁRON rolmasz VETŐGÉPEK CSÚSZÓ ÉS TÁRCSÁS CSOROSZJÁVAL LENGYEL ÉS OLASZ MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK ÉS ALKATRÉSZEK IMPORTJA Új név, megújult árukészlet, alacsony árak, állami támogatás, lízing, részlet. Szolnok, Thököly út 8. Tel./fax: 56/424-302, tel.: 56/412-256 TISZTELETTEL VÁRUNK MINDEN ÉRDEKLŐDŐT AZ AGRO+MASHEXPO '98-on. 4 szabadterület A 3/a standon.