Új Néplap, 1998. január (9. évfolyam, 2-26. szám)
1998-01-31 / 26. szám
2. oldal Körkép 1998. január 31., szombat Fekete szerint van cenzúra. „Az 1994-es kormányváltás óta a kulturális területen dolgozók megfélemlítése folyik és működésbe lépett a cenzúra” - közölte véleményét Fekete György, a KDNP alelnöke. A képviselő név szerint is bírálta Fodor Gábor és Magyar Bálint SZDSZ-es politikusokat. Nyírfa. Az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának meg kell vizsgálnia, hogy a nyíregyházi Zefirusz Kft.-nek köze volt-e a Nyírfa-ügyhöz, s ha igen, akkor az erre vonatkozó dokumentumok miért nem kerültek a bizottság elé - jelentette ki Kónya Imre néppárti országgyűlési képviselő, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának elnöke. Kónya elmondta: a hozzá eljuttatott jelentésben Baja Ferenc környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter neve is szerepel, mint aki egy bizonyos időszakban kapcsolatban állt a kft.-vel. Morvái független lett. Morvái Ferenc kisgazda parlamenti képviselő pénteken bejelentette, hogy előző nap kilépett a párt parlamenti frakciójából, és a továbbiakban függetlenként folytatja politikai pályafutását. Morvái elhatározásának okairól február 2-án részletesen tájékoztatja az FKGP-frakció tagjait, és ezt követően a sajtó képviselőit. * A vajdasági magyarok problémáiról is szó esett Szlobodan Milosevics jugoszláv elnök és Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke megbeszélésein. A VMSZ az anyanyelvhasználat, az anyanyelvi oktatás, a hagyományőrzés, a tájékoztatás, a kultúra, és a gazdasági jogok fejlesztését kéri a belgrádi hatalomtól. Milosevics elnök a tárgyalások során azt javasolta, hogy a VMSZ fontolja meg, részt vesz-e a kormányban. Jelképesen felsöpörte Inder Kumar Gudzsral indiai kormányfő pénteken Újdelhi egyik utcáját, hogy így tisztelegjen az ötven évvel ezelőtt meggyilkolt Mahátma Gandhi emléke előtt. Indiában január 30-át Gandhi emlékére a „tisztaság napjának” nyilvánították. Levált a teherűrhajó is a Mir űrállomásról pénteken. Előző nap az Endeavour amerikai úrsikló búcsúzott el az orosz űrbázistól, s ezzel egy időben startolt a kazahsztáni Bajkonurból a Szojuz TM-27 jelzésű űrhajó, amely ma este köt ki a Miren az orosz-francia űrhármassal. A Progressz M-37 jelzésű teherűrhajó sorsáról még nem döntöttek: egyelőre nem irányítják a légkörbe, hogy megsemmisüljön. Tiltakozó levél a miniszterelnökhöz „Tudatosan félremagyarázzák Horn Gyula kijelentéseit” Hét roma, illetve emberi jogvédő szervezet nyílt levélben fordult az Országgyűléshez és a kormányfőhöz Horn Gyula miniszterelnök cigányellenesnek tartott kijelentései miatt. Az aláírók tiltakozó levelükben szorgalmazzák, hogy Horn Gyula „vonja vissza egy egész népcsoportot sértő szavait, és kormánya nevében foglaljon állást minden magyar állampolgár egyenlősége mellett”. A levélben Horn Gyulától származó idézetek is állnak. 1997. július 16-án, egy nagyköveti értekezleten állítólag a következőket mondta a kormányfő: „Sajnos eléggé visszhang nélkül maradtak azok az igények, felvetések, hogy például a cigányságnak is feladata, kötelessége lenne elhatárolódni a cigányság körében tapasztalható bűnözőktől, garázdáktól...” Az idén januárban Horn Gyula részt vett a Lungo Drom gyűlésén, ahol - a levél egy napilapot idéz - a következőket mondotta: „közismert, hogy a cigány lakosságon belül ugrásszerűen megnőtt a bűnözés”, ezért ismételten felhívta a romákat: „re- kesszék ki soraikból azokat, akik bűncselekményekkel próbálják meg életfeltételeiket biztosítani.” Egy másik napilap szerint Horn ugyanott „nem tartotta elfogadhatónak, hogy a roma családok egyetlen megélhetési formája a ... családi pótlék legyen, és úgy vélekedett, ezen munkavállalással lehetne segíteni.” A tiltakozók szerint „a kormányfő szavai jól ismert előítéleteket visszhangoznak. Demokratikus országokban ezt rasszista hangulatkeltésnek nevezik. A Magyar Köztársaság becsületét, nemzetközi politikai megítélését sérti, ha az ország miniszterelnöke ilyen kijelentésekre ragadtatja magát.” A Miniszterelnöki Hivatal a levél vádjait közleményben utasította el. Eszerint a kormányfő a Lungo Drom kongresszusán éppen arról beszélt, hogy a cigányság helyzetének megoldása nemzeti ügy: a többség és a kisebbség nem boldogulhat egymás ellenében. Felelőtlenség békétlenség szításával vádolni azt a kormányt, amelyik konkrét programmal rendelkezik a cigányság helyzetének javítására, a kisebbségbarát társadalmi környezet megteremtésére, mutat rá a közlemény. FEB Megy a gőzös... méghozzá a Harz hegységben. A pompás tájakon kanyargó vasút két rekorddal is dicsekedhet: a brockeni indóház Németország legmagasabban fekvő végállomása, 130 kilométerével pedig Európa leghosszabb keskenynyomtávú sínpárja. fotó: feb/reuters Pozsony kiállította bizonyítványát A szlovákiai magyar kisebbség újabb arculcsapása Szlovákia iskoláiban pénteken osztották ki a félévi bizonyítványokat. A magyar iskolák diákjai az oktatási tárca szigorú utasítására csak egynyelvű, szlovák bizonyítványokat kaphattak. A pénzért felkínált, közokiratként érvénytelen „kétnyelvű papírra” a magyar szülők nem tartottak igényt. Egy továbbra is ellenszegülő nádszegi pedagógus, Agócs Béla kétnyelvű bizonyítványait elkobozták. A 76 éve meghonosított kétnyelvű iskolai bizonyítványok megszüntetése és a szlovák nyelvtörvényre hivatkozó egynyelvű okmányok tavalyi bevezetése a magyar szülők és pedagógusok ellenállásába ütközött. A legtöbb magyar iskola tavaly is kétnyelvű félévi bizonyítványt adott a diákok kezébe, és javarészt ez ismétlődött meg a tanév végén is. Válaszul a tanügyi hatóságok fegyelemsértés címén több magyar iskolaigazgatót leváltottak, számos magyar pedagógus mozgóbérét megvonták vagy csökkentették. A továbbtanulók kétnyelvű alapiskolai vagy középiskolai bizonyítványait a felsőbb oktatási intézmények nem fogadták el. A csakis kétnyelvű bizonyítványokkal rendelkező diákokat több helyen arra kényszerítették, hogy előző iskoláiktól utólag egynyelvű bizonyítványt kérjenek, nehogy el kelljen hagyniuk az ilyen igényt támasztó iskolát. Tavaly augusztusban Horn Gyula és Vladimír Meciar győri találkozója után a szlovák kormányfő ígéretet tett arra, hogy személyesen törődik majd a kétnyelvű bizonyítványok ügyével. A szlovák kormányzat azonban továbbra sem mutat semmi hajlandóságot a hagyomány tiszteletben tartására. 700 ezren szavaznak először A nagykorúság a voksolás egyik feltétele A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az idén mintegy 153 ezren töltik be a 18. életévüket. A hatályos törvények szerint közülük azok vehetnek részt a parlamenti választásokon, akik május 10-e előtt ünnepük születésnapjukat. Akik pedig a két forduló között válnak nagykorúvá, azok a május 24-ei fordulóban szólhatnak bele az ország ügyeibe. Az első szavazók táborát úgy 700 ezer 18-21 év közötti fiatal alkotja. Az idén 78 ezer fiú és 75 ezer lány tölti be 18. életévét - derül ki a KSH felméréséből. Szavazni közülük csak mintegy 65 ezren fognak, hiszen a többiek csak május 24-e után érik el a felnőttkort. Az elmúlt négy évben megközelítőleg 400 ezren haltak meg, így tulajdonképpen 300 ezerrel járulnak többen* az idén az urnákhoz, mint 1994-ben. Hogy mennyien töltik be május 10. és 24. között a 18. életévüket, erre a Központi Nyilvántartó Hivatalban nem tudtak adatot, mondván: csak március közepére készül el a legfrissebb, ezt tartalmazó elemzés. Vélhetően azonban csak néhány ezer fiatalról van szó. Sz. E. Jelcin nem indul Borisz Jelcin pénteken Moszkvában azt hangoztatta, hogy nem indul a 2000. július 9-re tervezett elnökválasztáson, mert nem kívánja megsérteni az orosz alkotmányt. Az orccz elnök ismételt jelölésének kérdésében tavaly nyár óta többször is egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tett, ugyanakkor az orosz alkotmánybíróság még nem foglalt állást arról, hogy vajon jogszerű lenne-e Jelcin újjáválasztása. Az orosz alkotmány ugyan kimondja, hogy az államfő maximum két mandátumra választható meg, de Jelcin az ezredfordulóig csak „másfél” mandátumát tölti ki, ugyanis 1993-ban, az alaptörvény elfogadásakor már Oroszország elnöke volt. Borisz Jelcin - aki vasárnap lesz 67 esztendős - most váratlanul azt is közölte, hogy már van utódjelöltje, s csak azt latolgatja, milyen időpontban és alkalomból jelentse be a nevet. Miért nem nősül meg a spanyol trónörökös? Csak egyszer és jól választhat Ha egy spanyol férfi betölti a 30. életévét, és még mindig nőtlen, az teljesen helyénvaló. Senki meg nem szólja érte, senki sem aggódik, hogy öreglegény marad. Ám ha a trónörökösről van szó, a közvélemény már nem tartja normálisnak az állapotot. János Károly fia, Fülöp infáns most 30 éves. Sudár, hajszál híján két méter magas, izmos, kék szemű, hullámos hajú, kellemes modorú fiatalember. Ilyen férfiról álmodoznak a lányok. A mesebeli hercegről, aki fehér lovon érkezik. Csakhogy a spanyol trónörökös egyelőre még nem találta meg az igazit. Nem úgy, mint nővérei, Elena (34) és Krisztina (32), az ő fejüket már bekötötték. Talán ezért is növekszik az erkölcsi nyomás a leendő királyra alattvalói részéről. Természetesen Fülöp herceg sem húzhatja-ha- laszthatja a nősülést az idők végezetéig, elvégre Európa egyik legősibb monarchiájáról és az utódlásról van szó. Valamint arról, hogy lassan kezd kellemetlenné válni a trónörökös szerelmeit illető megannyi találgatás. A fiatalember egy ideig a legszebbnek kikiáltott amerikai lánnyal, Gigi Howarddal járt. Aztán váltott: honfitársnőjét, Isabel Sartoriust részesítette kegyeiben. Ám tudható volt: ezek nem komoly ügyek. Nem a spanyol infáns az egyedüli a földrész uralkodócsaládjainak férfisarjai között, akinek még nem sikerült döntenie. Jobbnál jobb partik várnak beteljesülésre: a rangidős Albert (39, Monaco), őt követi Fülöp (37, Belgium), Vilmos Sándor (30, Hollandia), Frigyes (29, Dánia). A koronavárományos férfiak hölgyek sok tízezres táborából választhatnának, ha... Ha épp a szóba jöhetők tolonganának ott. Csakhogy trónörökösökről lévén szó, nem szabad tévedni a feleségben. Fülöp szíve választottjára igent kell mondaniuk a szülőknek, a politikusoknak, a parlamentnek, az egyháznak, az egész népnek. Kérdés, lehet-e egyáltalán ennyi ember kedvére tenni? Kulcsár László TELI VÁSÁR A TITÁN ÁRUHÁZBAN az áruházban található minden termékre, készpénzfizetés ellenében a fogyasztói árból. Az aktié 1998. január 30-án kezdődik, időtartama 2 hét, illetve amíg a készlet tart! TiTÂN, WÊÊÊttÊHÊtÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊKÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊtÊ TITÁN KERESKEDELMI RT. DISZKONTÁRUHÁZA 5000 Szolnok, Csaba út 26. Tol.: 56/422-401. Fax: 56/420-768 A ARGOSZ Biztosító Rt. Nyugat-európai biztosítók által alapított Argosz Biztosító Rt. helyi munkakörbe biztosítási üzletkötés iránt érdeklődő fő- vagy mellékállású munkatársakat keres, közép- vagy felsőfokú végzettséggel: Jászberény, Karcag, Kunszentmárton, Kunmadaras, Kunhegyes, Törökszentmiklós, Jászárokszállás, Túrkeve, Szolnok területén. Munkáját önálló vállalkozóként végzi, amelyhez az Argosztól minden segítséget megkap. Stabil egzisztenciát biztosító állománya felépítéséhez - teljesítménytől függően - anyagi támogatást is kaphat. Fényképes bemutatkozó sorait, vagy személyes érdeklődését várjuk: Argosz Biztosító Rt. Szolnok Megyei Igazgatóság Búzás Mihály területi ig. 5000 Szolnok, Sütő út 5/b. Tel.: 56/378-980, 377-294 A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI TŰZOLTÓPARANCSNOKSÁG felvételt hirdet ez alábbi állásokra: 1 fő hivatásos személyügyi kiemelt főelőadói munkakörbe Feltételek: - állami felsőfokú iskolai végzettség- 35 éves korhatár- letöltőn katonai szolgálat- büntetlen előélet- egészségügyi alkalmasság Számítógépkezelői gyakorlat és idegennyelv-ismerete előnyt jelent. 2 fő hivatásos qéplérművozotő Feltételek: - középfokú iskolai végzettség- 35 éves korhatár- letöltött katonai szolgálat- minimum 5 éves gépjárművezetői gyakorlat- PÁV l-es, de minimum PÁV II kategória (korlátozás nélkül)- D-E kategóriák előnyt jelentenek Mindkét esetben a bérezés a szolgálati törvény szerint. Jelentkezni: a hirdetés megjelenésétől számított 7 munkanapon belül a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Tűzoltóparancsnokság személyzeti és ügyviteli osztályán személyesen, szakmai önéletrajzzal és az iskolai végzettségeket igazoló bizonyítványok fénymásolatával (Szolnok, József Attila u. 14. II. em.) JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja • Felelős vezető az ügyvezető igazgató • Felelős szerkesztő: BERKI IMRE • Szerkesztő: Tóth András Tervezőszerkesztő: Mohai Gyuláné • Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája • Felelős kiadó: NÁNAI TIBOR irodavezető • Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. I. sz. Irodaház, Pf.: 105. Telefon: 56/424-444, fax: 56/422-853, e-maihujneplap@axels.hu • Készíti a Cofinec Hungary Rt,-Petőfi Nyomda, 6001 Kecskemét, Mindszenti krt. 63. • Felelős vezető: Fábián Endre nyomdaigazgató • Telefon: 76/482-192 • Az előfizetők részére terjeszti az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája az ügynökségek révén. • Árusításban terjeszti a „Rónahír" Észak-alföldi Hírlap-kereskedelmi Postai Rt. Debrecen, Nyugati u. 5-7. • Levélcím: 4001 Debrecen Pf. 270. Telefon: 52/347-988/21. 22. mellék • Előfizethető közvetlenül az Új Néplap kiadójánál 5000 Szolnok, Kossuth tér I. földszint (tel.: 56/424-444) és ügynökségeinél, az Új Néplap hírlapkézbesílőinél, postautalványon és átutalással a Postabank Rt. 11993609-03301214 pénzforgalmi jelzőszámra, valamint megrendelhető a kiadónál. • Ügynökségek címe: Szolnok, Magyar u. 9. Telefon: 56/375-620, Jászberény, Bercsényi út 5. Tel.: 57/412-564, Kunszentmárton, Köztársaság tér 12. II. 12. Telefon: 461-445, Törökszentmiklós, Táncsics út 4. Tel.: 56/390-959. 35. mellék vagy 06-60-454-865, Kunhegyes, Kossuth út 40. Tel.: 59/326-961. • Előfizetési díj egy hónapra 650 forint, negyedévre 1950 forint, fél évre 3900 forint, egy évre 7800 forint. • Az áraspéldányok ára: 33 Ft • JNK-Szolnok megye határán kívül az egyhavi előfizetési díj 1874 forint. • Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökséghez munkanapokon 8-tól 16 óráig telefonon és az Új Néplap kiadójához az 56/424-444 telefonon 7.30-tól 16 óráig kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. • ISSN 0865-9133