Új Néplap, 1998. január (9. évfolyam, 2-26. szám)
1998-01-31 / 26. szám
1998. január 31., szombat Megyei Körkép 3. oldal Ha hazakerülnek, még egyszer megszöknek Eltűnt gyerekek az éjszakában Kuruc* István András festőművész munkáiból nyűt kiállítás tegnap délután Szolnokon, a Mól Rt. Ady Endre utcai székházában levő galériájában. Az érdeklődők február 18-áig nézhetik meg a tárlatot. fotó: mészáros A közigazgatási hivataltól kérnek ügyrendi vizsgálatot Túrkevén „Cirkusznak” minősített szavazás Úgy került egy előterjesztés a túrkevei képviselők elé a legutóbbi testületi ülésen, hogy azt előtte az ügyrendi bizottság nem véleményezhette. Tagjai ugyanis az első lakáshoz jutási támogatással foglalkozó javaslatot meg sem kapták. A szánkózásnak indult délutánból „eltűnés” lett csütörtökön éjjel egy 8 és egy 10 éves szolnoki kisfiú számára. Bár már péntek reggelre előkerültek, az eset nem nevezhető egyedinek. Csütörtökön éjjel jelentette az anya a Szolnoki Rendőrkapitányságon két kisfiának eltűnését. A szolnoki Széchenyi-lakótelepen élő gyerekek keresése azonnal megkezdődött, amely kiterjedt szinte a fél megyére, miután azt is megtudták a nyomozók, hogy a rokonokhoz a nagyobbik fiú már egy ízben elszökött. Péntek hajnalban csörrent a te(Folytatás az 1. oldalról) Gyoriné dr. Czeglédi Márta Jászfényszaru polgármestere elmondta, városuk visszalépésének oka egyrészt, hogy a településnek az elkövetkező 15- 20 évre biztosítva van a hulladékelhelyezése, másrészt egyéb finanszírozási kötelezettségeik mellett már nem maradt lehetőSokféle problémával küszködnek az emberek a Tiszazugban - mondta tegnapi sajtótájékoztatóján dr. Czuczi Mihály SZDSZ-es országgyűlési képviselő -, de a sok gond között is az átlagnál jobban érdekli őket a közbiztonság. A honatya egyesztendős parlamenti munkáját értékelte. Januárban végigjárta a térség tizenhárom települését, hogy megkérdezze az ott élők véleményét az ország helyzetéről.- Szigorúan szakmai kérdésekkel foglalkoztam a fórumokon - mondta a képviselő. — Meglepő volt, hogy a kistelepülések kivétel nélkül szorgalmazták a körzeti megbízotti rendszer visszaállítását. Annak idején ezt anyagi okokra hivatkozva szüntették meg, ám most úgy érzik a (Folytatás az 1. oldalról) Ezzel kapcsolatban meglehetősen eltérőek voltak az ügyészség, valamint a vádlottak és védőik által képviselt álláspontok. Ez utóbbiak szerint ugyanis sem a volt, sem pedig a jelenlegi igazgató nem követett el mulasztást, így őket nem is terhelheti felelősség a kétségtelenül szomorú következményekért. A vádhatóság azonban másként látta a kérdést. Ezek szerint Marik Mihály volt igazgató abban hibás, hogy ő, mint igazgató irányította a szoborállítás munkálatait úgy, hogy nem volt építési engedély. Tar- painé Lajkó Szerénke megbízott igazgatóként pedig akkor nem lefon a kapitányságon: egy hölgy telefonált, hogy két kisgyereket látott egy rákócziújfalui buszmegállóban. Az említett fiúk a keresettek voltak. A beszélgetések során kiderült, hogy anyjuk egyedül neveli őket, munkanélküli, a család segélyekből él. Az orvos külsé- relmi nyomokat is felfedezett a fiúkon. A gyerekek elmondták, hogy egy martfűi rokonukhoz igyekeztek. ' Most eseti gondnokot jelöltek ki számukra, s továbbra is kérdés, kihez kerülnek majd. Azt ugyanis a fiúk egyértelműen kijelentették, ha haza kell menniük, újra elszöknek. ein ségük támogatni ezt a beruházást. E pályázat mellett Jászapáti, Jászszentandrás, Jászkisér szennyvízhálózatának száz százalékos kiépítésére, és a hozzá tartozó tisztítómű megépítésére - öt éves program keretében - összesen nettó 3,3 milliárd forintos pályázatot nyújt be a központi céltámogatáshoz, bcs polgárok, szükség lenne a törvény állandó jelenlétére. Ehhez természetesen nélkülözhetetlen az itt élők összefogása.- Szintén problémásnak érezték az emberek a gyermeknevelési támogatás rendszerét. Rosz- szul készítették azt elő, hiába szorgalmaztuk a Parlamentben az előzetes felmérést. Ezt így utólag kell megtenniük az önkormányzatoknak, s ez igen sok nehézséggel járt már eddig is - sorolta Czuczi Mihály a gondokat. Sok nyugdíjas korú tiszazugi jelezte a képviselőnek, hogy mint egykori tsz-tagoknak hiányzik néhány év a szolgálati idejükből.- Ez komoly gond, országos szinten több ezer embert érint. Ebben az ügyben törvénymódosítás szükséges, amiről egyeztetni kell a Földművelési Minisztériummal. PE járt el kellő körültekintéssel, amikor értesülvén a szobor - még a tragikus esetet megelőző - eldő- léséről és visszaállításáról, elmulasztotta a szükséges intézkedést. A bíróság mindkét vádlott tekintetében elmarasztaló ítéletet hozott. Egyaránt halált okozó, foglalkozási körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségében mondta ki a bűnösséget és 10-10 hónap, két év próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetést szabott ki. A bíróság a vádlottakat, hivatásuk folytatásának érdekében előzetes mentesítésben részesítette. A vádlottak és védőik felmentésért fellebbeztek. H. Gy. Az említett előterjesztés az előző, december 31-ével hatályon kívül helyezett rendelet megújítását tartalmazta. Ezek szerint 150 ezer forintot kaphatnának első lakáshoz jutási támogatás címén azok a kevi lakosok, akik a feltételeknek megfelelnek. Az egyik kikötés az, hogy a megvásárolandó ingatlan forgalmi értéke nem lehet több, mint egymillió forint. A kitétel az építést nem támogatná, mivel az előterjesztő szerint aki épít, az nem szórni rá a támogaMint elhangzott, a településen tavaly a takarékos, átgondolt gazdálkodásnak köszönhetően sikerült minden intézmény működését fenntartani. Közvilágításra négy, közhasznúak foglalkoztatására hét, fejlesztésre (művelődési ház tetőtér-ráépítése, út-, járdafelújítás) 25,2 milliót fordítottak. Idén újabb tíz köztéri lámpát helyeznek el, felújítják a ravatalozót, lesz pénz a járda- és útjavításokra is, a bevételek nagy részét azonban szociális feladatokra fordítják. Több hozzászóló kevesellte à településen a köztéri lámpák számát. A polgármester megtásra. Ezzel szemben a polgár- mester azt javasolta, hogy a szociálpolitikai támogatással új otthont létrehozók részére is járjon a 150 ezer forint. Megint más sokallta a tervezetben lévő korlátokat. Szerinte minden eszközzel támogatni kellene a fiatalok otthonteremtését, mivel csak így lehet megállítani elvándorlásukat a városból. Javasolta a támogatás 200 ezer forintra való emelését is. Ekkor szólalt fel az ügyrendi bizottság elnöke, aki szünetet kért. ígérte, hogy a lehetőségekhez mérten a veszélyesebb kereszteződéseket, útszakaszokat igyekeznek kivilágítani. A cigány családok járdát kértek házaikhoz, mert most sártengerben kell közlekedniük. A szeméttelep rendezetlenségét is szóvá tették a polgárok, akik szerint az illegális szemétlerakókat csak pénzbírsággal lehetne féken tartani. Egy anyuka a falu egyetlen, elhanyagolt játszóterének rendbe tételét kérte. A szőlősgazdák a kertőrzés újbóli megszervezését sürgették, s a sok állat- és terménylopást tették szóvá. A nyugdíjasok az ablakuk alatt motorozó fiatalok Az általa vezetett bizottság a javaslatot nem tudta véleményezni, azt ugyanis meg sem kapta. A szünet után a bizottság véleménye is elhangozhatott. Többek között javasolták az elidegenítési tilalom bejegyzésének lehetőségét a támogatás fejében a megvásárolt ingatlan tulajdoni lapjára. A szavazás során az eredeti előterjesztés került elfogadásra. Ezután az egyik városatya bejelentette, a napirendi pont tárgyalásával kapcsolatban kéri a közigazgatási hivatal vizsgálatát és álláspontját. A kérdés tárgyalását „cirkusznak” minősítette, voksoltak ugyan, de annak nem volt értelme. ses viselkedését kifogásolták, a Karcagi utca lakói pedig a száguldozó autósokról panaszkodtak. Fiatalok, idősek egyaránt a rendőröktől kérdezték, mit tehetnek, ha tetten érik a kertjükben az almatolvajt... Kopasz Árpád megígérte, hogy rendszeres lesz a sebességmérés a jelzett utcában, a tolvajokkal szembeni önbíráskodástól pedig óva intett mindenkit. Szerinte a polgárőrség tagságának megerősítése, a járőrözés növelése a lopások csökkentésére a megoldás. A megszüntetett rendőrségi ügyeletet is szeretnék visszakapni a madarasiak. Erre az ezredes nem lát lehetőséget, s mint megfogalmazta, nem az ügyelet visszaállításával szűnnek meg a bűncselekmények. A rendőr legyen kinn az utcán, éljen együtt a település lakosaival, akik bármikor hívhatják így is a 107-et, ha baj van, s az egyenruhás máris megy intézkedni. de Tárgyalás hétfőn Országos csalóhálózat Jász-Nagykun-Szolnok megyei károsultjai is vannak annak a bűncselekmény-sorozatnak, amely miatt indított büntetőügyben a Fővárosi Bíróság hétfőre tűzte ki a tárgyalás első napját. Minthogy a BBS Club Inter- nationalhez kötődő ügyben a rendőrség a vádlottaknak az ország egészét behálózó tevékenységére derített fényt, a nyomozást is az Országos Rendőr-főkapitányság végezte. A másoktól különböző cselekkel pénzt szerző szervezetnek Szolnokon, a vízügyi székházban volt irodája. A bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett csalással vádolt - Jász-Nagykun-Szolnok megyei illetőségű - Bállá Imre és Serfőző Zsolt, valamint a budapesti Sági János először jövő héten hétfőn jelennek meg a Markó utcában működő bírói testület előtt. Arra, hogy miként sikerül majd kibogozni a meglehetősen bonyolult ügy szálait úgy tűnik, egy ideig még várni kell. Már csak azért is, mert a vizsgálat során több mint kétezer sértettet kutatott fel a rendőrség. -hA Krizsa-per folytatódik (Folytatás az 1. oldalról) Bartha István szocialista frakcióvezető-helyettes rámutatott, tulajdonképpen nem derült ki, vétkes-e dr. Krizsa Sándor abban az ügyben, amely miatt az önkormányzat a fegyelmi határozatot meghozta, mivel az eljárást a bíróság formai hibákra hivatkozva semmisítette meg. Újságírói kérdésekre adott válaszokból kitűnt, hogy a jelenlévő képviselők véleménye szerint a hivatalban a helyzet nem megnyugtató, a jegyző fölvette a munkát, miközben rövidesen a Legfelsőbb Bíróság előtt lesz az Ugye. Elmondták továbbá, hogy fölmerült a jegyző és az önkormányzat közötti megegyezés gondolata is, de a kérdés nem jutott el a hivatalos megbeszélések szintjére. B. A. TOTÓZZON a KRISTÓF fal a KRISTÓF-ban! di VÁSÁROLJON - TIPPELJEN - NYERJEN KRISTÓF Férfidivat SZOLNOK, MAGYAR U. 6. Négymilliárdos pályázat Hiányzik a körzeti megbízott ítélet a gyilkos... Az önbíráskodástól óvott a rendőr-főkapitány A lakosok sokat tehetnek biztonságukért- A közbiztonság javítása a település lakóinak is közügye kell hogy legyen. Ha csak ölbe tett kézzel arra várnak, hogy ezt megoldja helyettük „fentről” valaki, nem fog változni a mostani helyzet - hangzott el csütörtökön a kunmadarasi falugyűlésen, ahol a közbiztonság és a költségvetés volt a téma. A feltett huszonnyolc kérdésre Kopasz Árpád ezredes, megyei rendőr-főkapitány, Szabó Dénes őrnagy, karcagi rendőrkapitány, Mihály László százados, őrsparancsnok, Varga Mihály országgyűlési képviselő és Márki Sándor polgármester válaszolt. Ahol a hófogók készülnek Hófogó rácsokból kétezret rendelnek megyeszerle fotó: m. j. Palotáson a Georgika Szövetkezetei három és fél éve létesítették. Napjainkban már harminchárom embernek adnak munkát. Főleg besenyszögieknek, de akadnak a foglalkoztatottak között tiszasülyiek is. A cég fakereskedelemmel, fafeldolgozással foglalkozik. Évente hatezer köbméter fát dolgoznak fel. Belföldre többféle terméket gyártanak, amelyek közül kétségkívül a hófogó rácsok számítanak a legsajátságosabbnak. Már csak azért is, mert jószerével ők látják el ezzel az egész megyét. Noha az idei télen a tél még meg sem rázta a szakállár ennek ellenére eddig, mintegy kétezer hófogót rendeltek tőlük. Ez a termék ugyanis az utak mellé kihelyezve fogyóeszköznek számít. . . Külföldre, Itáliába is szállítanak raklapokat, raklapelemeket. Ami az 1997-es esztendő gazdasági mutatóit illeti, jelentős fegyvertényként könyvelik el, hogy sikerült talpon maradniuk. Bíznak abban, hogy nem lesz ez másként az idén sem. D.SZ.M. Tanulni nem éppen jó, de muszáj Idén először érettségiznék Tiszafoldváron a hatosztályos gimnázium tanulói. Ennek a képzési formának a sikerét mi sem bizonyítja jobban, minthogy a 31 végzős diák közül huszonhatnak középfokú nyelvvizsgája van. Ebből a kiváló tanulmányi átlagú osztályból kitűnni nagy tett. Ez sikerült Tímár Krisztinának. Az angol középfokú mellett az ifjú hölgy önszorgalomból jelentkezett latin fakultációra, s olyannyira megszerette ezt a nyelvet, hogy tavaly Olaszországban egyedüli megyei diákként képviselte hazánkat a Cicero- versenyen tizenegy magyar társával egyetemben.- Sajnos a latin csak fakultáció volt, két év után be kellett fejezni. Na de nem baj, majd magánúton folytatom - mesélte Krisztina. Feltehetően nem ütközik nagy nehézségekbe egy megfelelő tanárt találni, mivel édesapja okítja a földvári gimnazistákat Cicero nyelvére. De nem csak a latin tölti ki Krisztina idejét. Verseket fordítgat angolról magyarra. élénken foglalkoztatja az angol történelem, nem meglepő tehát, ha az ELTE angol-magyar szakára kíván jelentkezni.- A másik nagy szerelmem a nyelvek mellett az irodalom. Most az OKTV-re készülök, most nincs időm az írásra. Krisztina ugyanis valódi regényeket ír.- A hosszú lélegzetű regények állnak közel hozzám. Szeretném, ha egyik munkámat megmutathatnám egy szakértőnek. Jó lenne tudni, ő lát-e bennem tehetséget. Az egyik nagy álmom, hogy írónő lehessek. Tudom, ez nem elsősorban akarat, hanem tehetség dolga, éppen emiatt kellene egy hozzáértő tanácsa, érdemes-e belevágnom. Az ember azt hihetné, egy ilyen diák mindene a tanulás. Krisztina másként vélekedik.- Nincs olyan diák, aki szeretne tanulni. Viszont ha nem lenne lehetőségem önmagam képzésére, akkor rosszul érezném magam, muszáj mindig csinálnom valamit. Ahhoz, hogy értelmes életet élhessek, elengedhetetlen a tanulás. PE