Új Néplap, 1998. január (9. évfolyam, 2-26. szám)

1998-01-15 / 12. szám

4. oldal A Szerkesztőség Postájából 1998. január 15., csütörtök Azok szólnak, akik átjutottak a túlsó partra Lapunk január 5-ei számában olvashattak egy fizikatanár sajátos oktatási módszeréről. Az ügy körülményeinek tisztá­zása azóta folyamatban van. A diákság körében megoszlanak a vélemények az alkal­mazott metódusról; sokan tartják célravezetőnek, eredmé­nyesnek. Ezt támasztja alá néhány tavaly érettségizett diák­tól és negyedikestől érkezett levél is, amelyeket most közrea­dunk - bár véleményünket fenntartjuk. A földtörvény Ideiglenesen elföldelve Életre keltett népszokás Karácsony táján településün­kön néhány helybéli általános iskolás fiatal házról házra járt, hogy bemutassa a felelevenített betlehemi játékokat. Köszönjük Füri Görgynének, hogy vállalta a gyermekek felkészítését, re­mélve azt, hogy nem egyszeri alkalom volt a mostani. A falu lakossága nemcsak megismer­kedett e régi hagyománnyal, de élményt is jelentett valameny- nyiüknek a gyermekek játéka. A tiszatenyői szülők A Platán oltalmában Ezúton is szeretnék köszönetét mondani s hálámat kifejezni a tiszafüredi Platán Nyugdíjas Otthon Gondozási Központja vezetésének és minden dolgo­zójának az otthon lakóiért ér­zett felelősségért, a lelkiismere­tes, gondos, odaadó, becsületes munkáért. Két éve gondozzák nyolc­vanhét éves, súlyos beteg fér­jemet, akit rendszeresen látoga­tok. E két év alatt azt tapasztal­tam, hogy minden dolgozó - szerény fizetés ellenére, ellen­szolgáltatás nélkül - kiegyensú­lyozott légkört teremt minden itt lakó, idős, elesett, magányos embereknek. Jóleső érzéssel tölt el, hogy beteg férjem is egy ilyen csodálatos, nyugodt kör­nyezetben élheti hátralévő éveit, s hogy vannak még tiszta szívű, igaz emberek ebben a küzdelemmel teli világban, akik azért dolgoznak, hogy boldoggá tegyék mások életét. Szabóné D. E., Debrecen Együtt a nagy család A tiszajenői Nagycsaládosok Egyesülete köszönetét mond a martfűi cipőgyárnak és azok­nak, akik Mikulás alkalmával harminchárom családot meg­ajándékoztak, s hálás azoknak a vállalkozóknak, akik a szolnoki karácsonyi faluból segítették adományaikkal a családok ka­rácsonyát. Köszönet Cseh Já­nosnak, aki támogatott minket abban, hogy a művelődési ház­ban megrendezhessük ünnep­ségünket. Ficzere Jenőné, vezetőségi tag Az artézi víz inni való! Sokan járnak a szolnoki Zagyva-parti artézi kutakhoz, mert egészséges a vizük, s egy­ben valami keveset meg is spó­rolhatnak a havi vízdíjból. Naponta járok ide én is - kü­lönböző időpontokban -, de soha olyan emberrel nem talál­koztam még, aki szólni mert volna az ott látottakért; az van ugyanis, hogy a gazdik itt mos­sák kutyáik sáros talpát, pórá­zát, a vadászok, halászok a gu­micsizmát, a kocsikat, a moslé- kos kannákat, a részegesek az üveget s ki tudja, hogy még mi minden történik itt. Ilyen kör­nyezetben kényszerülünk arra, hogy vizet vegyünk kanná­inkba. Ezt a helyzetet nehéz tu­domásul venni. Valakiknek - s érezhetően minél sűrűbben - el­lenőrizniük kellene a kutak környékét. Mi nem vitatkozha­tunk ezekkel az emberekkel, mert kinevetnének bennünket. U. Gy.-né, Szolnok Mégis jó iskolába járni! Azért fogtunk tollat, mert sze­retnénk, ha az olvasók teljes képet kapnának az ügyben érintett pedagógusról - akit mi történetesen négy éve isme­rünk - írják a negyedikesek. A tanár úr igen komolyan ve­szi az általa oktatott tantár­gyat, a fizikát, különös tekin­tettel az érettségire. Mindent elkövet azért, hogy tudásunk az elvárható szinten legyen, ezért akár matematikai ismere­teink hiányosságainak pótlá­sában is segítségünkre van (mindenféle ellenszolgáltatás nélkül). Igaz, tanítási módsze­rei a mai diákok számára kissé talán szokatlanok (150 példa a téli szünetre), ám annál célra­vezetőbbek. Ezt mi sem iga­zolja jobban, mint az előző negyedikes évfolyamok érett­ségi eredményei. A tanórákon kívül is szívesen tölti idejét a diákokkal, a nyári táborok lel­kes szervezője. Ilyen volna egy „diákgyűlölő” tanár? Meggyőződésünk, hogy nem szolgált rá ezekre a súlyos vá­dakra. Miért ítélnek el egy olyan pedagógust, aki arra próbálja diákjait rávenni a fü­zetbe diktált sorokkal, hogy a fizikához elengedhetetlen ma­tematikát is meg kell tanulni? Mellesleg ez a „diktátor” kapta tavaly a diákoktól a leg­jobb tanárnak járó „pedagó­gusdíjat”. A tanár módszerét, mi, diákok, bármely külső személynél hitelesebben tud­juk megítélni! Egy biztos: jó lenne, ha több ilyen „diktátor” állna a katedrának táblához közelebb eső oldalán! Egy szigorú tanár is lehet jó fej Egykori fizikatanárunkról szólt a cikk, akit rengeteg tá­madás ér mostanában. A prob­léma abból adódik, hogy ez a pedagógus szokatlan - de ta­pasztalatunk szerint bevált - eszközökkel próbálja a diáko­kat a fizika megtanulására ösz­tönözni. A diákok általában nehezen tanulják ezt a tantár­gyat, s ennek nehézségeit a ta­nár „hibáira” próbálják visz- szavezetni. Nekünk már sike­rült leérettségiznünk az ő se­gítségével, így biztosan állít­hatjuk, hogy munkája és esz­közei célravezetőek. Harmin­cas létszámú osztályunkból mindenki sikeres vizsgát tett fizikából, ez pedig igen nagy mértékben neki köszönhető. Utóirat a sértetteknek: 150 példa két hétre azt jelenti, hogy naponta körülbelül 10 feladatot kell megoldani. Napi egy óra gyakorlás a szünidő alatt egyáltalán nem lehet megerőltető. Mi is végigcsi­náltuk, s ugyanígy minden osztály, amelyben tanított a tanár. Gondolkozzatok el azon, hogy ami történt, csak a tanár hibája? A tudás az egyet­len dolog, amit nem vehetnek el tőlünk. Mi ezúton is köszön­jük egykori tanárunknak mindazt, amit kaptunk: a munkáját és barátságát - írják a tavaly érettségizettek. A közelmúlt - honatyákhoz gyakorta méltatlan - heves vitá­iban az ellenzék kijelentette: ragaszkodik földkérdésben a maga által megfogalmazottak­hoz. Mi lehet az ellenzék célja? Álláspontom szerint az, hogy megkülönböztesse a mezőgaz­dasági termékek 60 százalékát előállító termelőszövetkezete­ket, megakadályozza a birtok­szerkezet kialakulását, törvé­nyesíteni akarja a földdel - a nemzeti kinccsel - a nemtelen spekuláció lehetőségét, cseléd­sorba kívánja taszítani a mező- gazdasági kistulajdonosokat, kistermelőket. Előrebocsátom, egyetértek azzal, hogy külföldiek semmi­lyen módon ne szerezhessenek földtulajdont hazánkban. De azzal nem, hogy a termelőszö­vetkezetek ne vásárolhassanak földet. Ott voltam, amikor a Fidesz és az MDF lobogója alatt alá­írásokat gyűjtöttek, láttam, mi volt a transzparensen, s azt is tapasztaltam, hogy elsősorban az időseket sikerült meggyőzni arról, írják alá a gyűjtőívet. Magyarországon a kisgazda­ságokból van a legtöbb. Én is földbirtokos családban élek; birtokunk Szolnok közelében van, területe 0,6861 hektár, a tulajdonosok száma 16, mely­ből 10 a családtag. A föld egy részét elidegenítési tilalom és Nyelvében él a nemzet, a könyv a legjobb barát - s folytathat­nám a közhelyeket. Ma már az új kiadványokat, könyveket szinte lehetetlen megvenni. Még az iskoláskönyv is méreg­drága. Név nélkül (mert ez itt nem reklám helye) említem, hogy Szolnokon is van néhány antikvárium, ahol olcsón hozzá lehet jutni a jó könyvhöz. Egy­két doboz cigaretta árából futja özvegyi jog terheli, a családi tu­lajdon 48/240-ed rész. A jelen­legi bérlő 500 forint évenkénti bérleti díjat fizet. De legalább megműveli valaki. A család szívesen megválna a földtől, ha az önkormányzat elfogadná. A privatizáció során a tőké­vel rendelkező spekulánsok összeharácsolták (minimális áron) a kárpótlási jegyeket, s megbízottaik útján igen nagy birtokhoz jutottak, mert az ere­deti tulajdonosok többsége nem tudott mit kezdeni váratlan „vagyonával”, vagy félt attól, hogy úgy jár a kárpótlási je­gyekkel, mint a békekölcsön­kötvényekkel. Az új földbirtokos most bérbe adja a földet, de ha módja lesz, igen magas áron keres­kedni fog vele. Igazságtannak tartom, hogy a termelőszövetkezetek tagjaiktól sem vásárolhatják meg a földet, pedig ezek a gazdaságok bizto­sítanák - a termékszerkezet át­alakításával az EU elvárásainak is megfelelő - termelést és ad­nának munkát a jelentős számú mezőgazdasági munkanélküli­nek. Az ország érdeke azt kí­vánná, hogy a közepes méretű - ezen belül is az 50-100 hektá­ros - gazdaságok száma növe­kedjék nagyobb ütemben, de hol van ehhez a tőke - és a szükséges mértékű támogatás? K. S., Szolnok egy remekműre. Ha meg még annyi pénzünk sincs, van iga­zán gazdag, jó könyvtárunk. Rohanó világunkban is szükség van az olvasásra. Voltak és vannak magyar írók - és a vi­lágirodalom tárházában is akadnak bőven -, akik szóra­koztatnak, tanítanak és nevel­nek - no meg sok gyönyörűsé­get adnak... csak le kell értük hajolni. Jupá Még az út is rövidebbnek tűnt Az utóbbi időben naponta utazgatom Szolnok és Tiszasüly között a Volán-busszal. Ezek a já­ratok többnyire zsúfoltak, talán a megengedett­nél is többen utaznak nap mint nap. Az utasok bizony sokszor mondanak ki félhangosan egy- egy bíráló megjegyzést a tumultusról, hiszen ki­lométereket utaznak a legnagyobb kényelmet­lenségben. A megjegyzést a buszvezetőnek szánják, pedig nem tehet róla. December 24-én, a 16.40-kor Szolnokról in­duló járaton az utasok között sok fiatal édes­anya és gyermek foglalt helyet; a tiszasülyi anyaotthon lakói. Amikor a busz elindult, a csoport énekre fakadt. Karácsonyi dallamokat hallgattunk egész úton. A közös éneklés meg­melengette a szíveket, s én magam is, közel a hetvenhez immár, gyermekkoromat idéztem, amikor szüleimmel ugyanezeket a karácsonyi énekeket énekeltük. A buszvezető arcán a mo­soly jelezte, milyen más ez a nap, bíráló szavak helyett kedves, szeretettől áradó dallamokat hallgatott. Ezen a szép estén még az út is rövi­debbnek tűnt. Vallyon Imre, Tiszasüly Hol vannak a katonák? Ötvenöt esztendeje annak, hogy megkezdődött a 2. magyar hadsereg haláltusája a Don-kanyarban. Vajon a korabeli felvételen (amely feltételezésem szerint a nyíregyházi ka­szárnyában készülhetett) látható katonák és tisztek közül kik élték túl az egyenlőtlen har­cot, a gyötrelmes visszavonulást vagy a hadifogságot? Sajnos édesapám sem jött haza (fe­lülről a második a sor végén, jobbra). 1943. január 16-án esett el az Osztrogozsszk körüli harcokban. A sok-sok magyar katona, testvér, férj, édesapa elvesztésének évfordulóján ke­gyelettel emlékezem. Szathmári József, Kunszentmárton A levelekből válogatunk. Az írásokat rövidítve közöljük, tisztelet­ben tartva a levélíró mondanivalóját. A témának akkor is nyilvá­nosságot adunk, ha nekünk arról esetleg más a véleményünk. Névtelen vagy címhiányos leveleket nem közlünk. Az oldalt szerkeszti: Kácsor Katalin Egy példaképtől búcsúztunk „Példaképek nélkül maradtunk, fiúk! Most mennek el az utolsók is... ” Ezek a szomorú, Ladányi Mihálytól származó költői gon­dolatok jutottak eszembe, amikor Törőcsik Albert halálhírét meghallottam. Ki is volt ő? Egy igazi jász, aki büszke volt származására. A jászalsószentgyörgyi termelőszövetkezet egykori agronómusát nem csupán a Jászságban, de megyeszerte ismerték, tisztelték. Főként embersége, tisztessége, szaktudása révén tett szert nagy tekintélyre, népszerűségre. Nyugdíjasként, szolnoki lakosként nagyon sok éven át vezette - kiváló pedagógiai érzékkel - a szandaszőlősi Béke nyugdíjasklubot. A társasági élet 'Vöníó színtere volt a klub népes tagságának egy-egy családias ren­dezvénye. Senkinek sem jútötrészébe, hogy kitüntesse őt közös­ségteremtőfáradozásáért. Pedig nagyon megérdemelte volna a hivatalos elismerést. Talán az országban sincs még egy nyugdí­jasközösség vagy civil szervezet, mely önerőből - a népszerű Albert irányításával - eljutott volna autóbuszos kirándulásai során hazánk szebbnél szebb tájaira, vidékeire s Európába. A nyugdíjasok nagy családja valóban elmondhatja, hogy ke­gyelettel búcsúzik és emlékezik az eltávozott példaképre: Törő­csik Albertre. Dénes Pál, Szolnok A jó könyv ma is kell * Az állampolgár szabad akarata szerint húzza be az ikszet Sorsdöntő esztendő címmel jelent meg P. T. polgártársunk írása a lap január 8-ai számában. Megszívlelendő, de főleg elgondolkodtató véle­ményt fogalmazott meg a levélíró - aki pártonkívüli, s tollát meggyőző­dése vezette. Úgy vélem, minden állampolgárnak joga van véleményt formálni múl­tunk, jelenünk és várható jövőnk történéseiről még akkor is, ha van­nak más álláspontok is. A levél ol­vastán eleinte berzenkedtem, hisz annyira más szemszögből látjuk a világot, hogy nézeteink köszönő vi­szonyban sincsenek egymással. De egyre jobban felülkerekedett ben­nem a tisztelet P. T. iránt, mert meggyőződésem lett, hogy polgár­társam elhiszi azt, amit leírt. A po­kolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve, s P. T. nem tehet róla, hogy gondolatai a pokolba vezető út jelzőoszlopai. A levélíró boldog ember, mert pártonkívüliségét han­goztatva el is hiszi, hogy politika- mentesen formál véleményt. Nem is próbálom meggyőzni tévedéséről, tételesen cáfolva megállapításait; leginkább azért, mert nem vállalko­zom a lehetetlenre, mint ahogy kö­zelmúltunk és jelenünk politikusai sem tudták elérni a hibátlan kor­mányzást, mint megvalósíthatatlan követelményt. Mi, átlag állampol­gárok természetesen azt szeretnénk, ha a kormányok mindig a nekünk legjobban tetsző intézkedéseket tennék, nem lenne székház-, Kalas­nyikov-ügy, tocsikolás, lupiskodás és sorolhatnám. Mindez más kön­tösben, de tartalmilag azonos mó­don jelen van az emberi társadalom mindenkori történetében. Mi, földi emberek, ilyenek vagyunk, s ha nem is megyünk el szó nélkül a hi­bák mellett, azok sorolgatása csak visszamutogatás, nem az előrehala­dás irányát jelöli. Mindenre és mindenkire rosszat mondani, haragudni lehet ugyan, de olyan kategóriákat használni, me­lyek válogatás nélkül dehonesztál- nak értelmiséget és kormányt, eny­hén szólva is túlzás. Én nem dicsek­szem azzal, hogy pártonkívüli va­gyok - noha az vagyok -, de ezt én nem dicsőségként, inkább kudarc­ként élem meg. Lehet az is, hogy az „átkos”-ban együtt vagy egymásnak tapsoltunk, de az biztos, hogy sze­mek voltunk a láncban, akarva, meggyőződéssel, vagy tehetetlenül sodródva, de ott voltunk. Több év távlatából én már viszonylag jól lá­tom vagy vélem, mikor és miben té­vedtem. Helyzetemnél fogva nem követhettem el égbekiáltó hibákat, de nem egyszerű feladat szembe­nézni tegnapi önmagunkkal, ahogy a levélírónak sem lesz könnyű vál­lalni mai önmagát akár néhány hó­nap múlva sem, amikor az ország lakossága - bátran leírom - nem fogja őt igazolni. Engem is irritál az egészségügy helyzete, az oktatásé is, és nagyon sok minden. Nem szeretném fel­menteni a döntéshozókat hibás dön­téseik felelőssége alól, a legfonto­sabb azonban az, hogy se közelben, se távolban nincs jobb. Közhelye­sen szólva ez nem Amerika, ez ma egy ilyen világ. Nincs alternatíva a dolognak abban az értelmében, hogy vannak a jók és a rosszak, vá­lasszunk! Ki-ki ízlése és meggyő­ződése szerint dönt. Amikor az állampolgár bemegy a szavazófülkébe, szabad akarata sze­rint húzza be az ikszeket. És akkor az is eldől, hányán vélekednek a le­vélíróhoz hasonlóan. Az állampol­gárok akaratát én tiszteletben fo­gom tartani, ahogy tettem eddig is, még ha hiányzik is az egyetértés. Nem szitkozódom, nem vádasko­dom, nem minősítek, mert a többség akaratának elfogadása a demokrá­cia. Ezt akartuk, erre szavaztunk már 1990-ben is. P. T. is - és én is. N. K., Szolnok

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents