Új Néplap, 1997. szeptember (8. évfolyam, 203-228. szám)

1997-09-04 / 206. szám

4. oldal A Szerkesztőség Postájából 1997. szeptember 4., csütörtök Vidámságot visznek magukkal A mezőtúri Nagyothallók Iro­dalmi Klubja jóvoltából a nyá­ron két felejthetetlen napban volt részünk, jótékonysági elő­adások alkalmával. A klub vezetője, dr. Nagy Istvánná lelkes csapatot tart össze, felkészítve őket vers­mondásra, egyéni szólóra cite- rakísérettel, és jeleneteket beta­nítva - nagy-nagy energiará­fordítással. A műsort a Nótaszó együttes színesíti. Magukkal visznek néhány óra vidámságot a szociális otthonok, szeretet- házak lakóinak. Ilyen útjuk al­kalmával kísérhettük el őket Bodrogkeresztúr, Sárospatak és Kövesbegy gondozottaihoz. Szívet melengető érzés volt látni, hogy az egyhangúságban élő időseknek mennyire sokat jelentett a sok szép vers, a szép nóták, a citerazene, Arany Já­nos Fülemile című verse, de nagy sikert aratott Kóka Rozá­lia gyűjtésében a Pletykás asz- szony című népmonda. A kis csapat hat éve végzi ezt a karitatív tevékenységet. Na­gyon jó érzés velük tartani útja­ikon. A képet Széphalmon, a Kazinczy-emlékcsamoknál ké­szítettem a csoportról. Karsai Istvánná Mezőtúr Egy emlékezetes beugrás apropóján Elgondolkodtató: mindannyian egyszerre éljük meg ugyan­azt a napot. Mindenki számára 24 órát jelent, és mindenki­nek éjféltől éjfélig tart. Mégis* milyen különbözőek vagyunk, ha arról van szó, hogyan és mivel tölthetjük ki az egyeseknek végtelenbe nyúló, másoknak villanásnyi rövidségű időt. A „III. Béke és barátság nem­zetközi képzőművészeti és ze­nei tábor” - amely július vé­gén, augusztus elején Rákóczi- falván is táborozott - szervezői és résztvevői nem unatkoztak továbbra - az augusztus 3-tól 11 -ig Olaszfaluban és Tihany­ban megrendezett, egyhetes programsorozat ideje alatt - sem . Augusztus 9-e és 10-e esté­jén hangsebességgel suhantak tova az órák. Ekkor érkezett el ugyanis az idei nyár legjelen­tősebb kihívása a táborozok és különösen a komolyzene mű­velőinek életében. E két estén néhány lelkes és elszánt, tett­vággyal megáldott ifjú művész - jelesül az Adrianus Kamara- zenekar középiskolás korú tag­jai - és Jelinek Gábor ének­művész, zenekonzervatóriumi tanár, valamint zeneakadémiai hallgató - tanítványai a tihanyi bencés apátság fenséges lég­kört árasztó falai közt adtak koncertet. Az esemény nagy- szerűségét csak fokozta az a tény, hogy az előadás szerve­zője, zenei rendezője, a zene­kar vezetője és karmestere - tehát a koncert megálmodója és életre hívója - egyetlen em­ber volt: Nich Andrea, aki a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimná­zium negyedik osztályos tanu­lója. Telt háznyi érdeklődő tisz­telte meg a koncertet. Amit a vendégművészek imponálóan magabiztos fellépése és kiváló produkciója mellett ezek az ifjú muzsikusok nyújtottak, az a hely szelleméhez méltó, nagyszerű színvonalon kívül valami páratlan különlegesség volt. A tenni akarás, felelősség- tudat és a gyermekien tiszta álmok felnőttesen komoly megvalósíthatóságának ékes bizonysága. A 10-ei előadás közönsége pedig méltán hall­gatott könnyes szemmel, néma csöndben, majd tapsolta hosz- szú perceken át vörösre a te­nyerét, mert nem mindennapi élmény részese lehetett. Ha ugyanis az imént Nick Andrea néven bemutatott hölgy nem bizonyította volna addig min­denki számára nyilvánvalóan sokoldalúságát, úgy karmes­teri szerepkörben, mint rende­zőként és számos zenei darab orgonakíséretének tolmácsoló­jaként is, akkor ezúttal bizo­nyosan megtette azt. A ven­dégművészként közreműködő zeneakadémista, Gordos Éva hiányát feledtetni szándékoz­ván ugyanis meghallgathatták tőle Vivaldi Jöjj, óh jöjj hát című áriáját, mely talán az est legkedvesebb élményeként íródott be emlékezetünkbe. Már a „beugrás” előtt is érez­hető volt a jelenlévők rokon- szenve, ám e szárnyaló ének­hang tulajdonosa előadása so­rán észrevétlenül és könnye­dén változtatta ezt csodálattá, majd elismeréssé. E tizenhét éves lány aznap este magával ragadott mindenkit, mert egy életre szóló, felejthetetlen lec­két adott kitartásával és tehet­ségével. Mi, akik figyelemmel kísérhettük, hogy születésétől fogva miként alakul, formáló­dik ez a program, hogy azután akkor és ott kiteljesedjen, úgy éreztük: láttuk a csodát! Mert mindannyiunkban megvan az álmodás képessége, vágyakozni is tudunk valami után, óhajok és kívánságok adnak célt életünknek. Ezen az estén ama ritka emberek közül ismerhetett meg az apátság népes közönsége néhányat, akik egyetlen lényeges dolog­ban különböznek csupán tő­lünk, átlagemberektől: képe­sek valóra váltani az álmaikat, és a sajátjukkal együtt még so­kunkét! A szerénység és az alázat a tudás fájának legszebb gyümölcsei. A két koncert be­vételét a fiatal művészek a ti­hanyi apátság restaurálására ajánlották fel. Molnár János, Szolnok Gyűjtés Az ősember is gyűjtött már. Igaz, évszázadokon, évezre­deken keresztül, az életért. Ma a legképtelenebb gyűj­tési módokat ismerjük: hobbi, megszállottság, feltűnési vágy, szenvedély, érdekesség, anyagi érdek. Mind öröm for­rása lehet. Van drága, nehezen elér­hető szórakozás, s olcsó, játé­kos is. A bélyeggyűjtéssel, ha va­laki nem pénzért csinálja, ha­talmas tudást sajátíthat el. A könyv- vagy lemezgyűj­tés például gyönyörű, hasznos hobbi lehet. Óra-, éremgyűjtés is gya­kori. Vagy gondoljunk azokra a képzőművészekre, akik minden vagyonukat - a ma már felbecsülhetetlen értékű alkotásaikat - a családjukért elkótyavetyélték. Volt egy idő, amikor a pad­lás vagy a pince volt a színhe­lye a régiséggyűjtemények­nek. Sokkal ártatlanabb, aki üvegeket, sör- és borcímké­ket, papírszalvétát, jegyeket stb. gyűjt. Olykor jelentős pénzt ál­doznak szenvedélyük kielégí­tésére. Amikor 50-100 darab van már valamiből, egyre érdeke­sebb a dolog. A gyűjtés területe végtelen. Csak jó elhatározás, kitartás, ízlés kell hozzá. Rohanó világunkban sok örömet, pihenést, megnyug­vást, tudást szerezhetünk ez­zel magunknak. -jupá­Küldjön egy képet! A tajtékpipától a színházi látcsőig Legkedvesebb emlékeim közé tartozik ez a kép. Közel 70 éve készült, Goldmann Mi­hály órásműhelyében. A 4x8 méteres műhelyben - fönt karzattal - a tajtékpipától az óra-ék­szerig, a szemüvegtől, cvikkertől a színházi látcsőig - mindent javított az öt órássegéd. Hárman közülük később műhelyt nyitottak Szolnokon. A képről hiányzik Goldmann Imre és a főnök, Goldmann Mihály; fehér köpenyben Rónai István, Goldmann Mihályné, Herbrin Jó­zsef, Kasinczki János, balra kisgyermekként én, a mindenes - iskolaszünetekben -, majd 1934-39-ig tanonc, ezt követően két évig mint segéd dolgoztam. Az épület szinte pontosan ott volt, ahol most az Új Néplap. Ez idő tájt látszerész nem volt a városban, csak dr. Bárkány szemorvos. Mi Zeiss-üvegeket alakítottunk a hozott régi keretekhez, a kész munkát kérésre házhoz vittük. Id. Sándor János, Szolnok Sok gyermek nem látta még Nemrég olvastam az Új Néplapban, hogy néhány szerencsés, ci­gány származású gyermek eljutott a nyáron a Balatonhoz, társa­dalmi összefogás segítségével. Meg kell állapítanom azonban, hogy sajnos a magyar gyerme­kek tömege sem jutott el, s nem látta még a „magyar tengert”. Szomorúan gondolok azokra a családokra - legyen az magyar vagy cigány -, amelyek az utóbbi években nehéz anyagi helyzetbe kerül­tek. Nagyon sok családfő és édesanya lett munkanélküli, vannak, akik már a segélyezésből is kikerültek, vagy leszázalékoltak, s be­tegesek; és semmi kilátásuk arra, hogy helyzetük változzék. Az ilyen szülő elkeseredett, hiszen nemcsak a megélhetést, to­vábbtanulást nem tudja úgy biztosítani a gyermekeinek, ahogyan szeretné, de még egy egynapos kirándulásra sem viheti el őket. Mindemellett látni olyanokat, akik a segélyeket ha megkapják, már viszik is a kocsmába, játékterembe. B. B.-né, Szolnok Javítsuk a közlekedést A szolnoki Napsugár Gyer­mekház által meghirdetett „Ve­szélyes közlekedési helyek a városban” pályázatra a diákok részéről sok pályamű érkezett. Vajon a közlekedés során ta­pasztaljuk majd a gyerekek ál­tal javasolt változtatásokat? Balesetveszélyesnek tartom a városban a Nyár és Bartók Béla utcai kereszteződést. Igen nagy a gyalogosforgalom, de a gépkocsiké is ebben a kereszte­ződésben, ahol gyakori a köny- nyebb sérüléssel, ijedséggel járó baleset. Praktikus lenne a gyalogos­átkelés biztosítására zebrát fel­festeni, sebességet korlátozó jelzőtáblát kitenni, s a traffipa- xos kocsi jelenléte esetenként. A fák közé a lakók bokrokat is telepítettek, amelyek a sza­bad kilátást akadályozzák, ezért azokat meg kellene szüntetni. Hasonló a helyzet a Bartók Béla utca és a Széchenyi István körút kereszteződésében is. Ott is jó lenne a zebra felfestése és az ívben lévő bokrok megszün­tetése. Szép Sándor, Szolnok A levelekből válogatunk. Az írásokat rövidítve közöljük, tiszteletben tartva a levélíró mondanivalóját. A témának akkor is nyilvános­ságot adunk, ha nekünk arról esetleg más a vélemé­nyünk. Névtelen vagy címhiányos leveleket nem közlünk. Mentsük meg a holtágat! Az Új Néplap egyik számá­ban olvastam: „A Tisza Klub környezetvédő társadalmi szervezet A holtág is élni akar című kiadvány megje­lentetését tervezi. Ebben a szakmai információk mellett a polgárok véleményét is közreadnák. Ennek érdeké­ben levélben vagy telefonon várják azok véleményét, aki­ket érdekel vagy érint az Al- csi-Holt-Tisza és jövője, és akik véleményüket szívesen megosztanák másokkal.” Szeretném környezetünk egyik természeti kincsének, a szol­noki alcsi-szigeti Holt-Tiszá- nak a problémáira ráirányítani a figyelmet. A holtág ökológiai helyzetével a szakemberek tisztában vannak, az állampol­gárok észlelik azt. Mint lelkes horgász, évtize­deken keresztül örömmel és aggodalommal kísérem figye­lemmel a holtág sorsát. Jelen­tős eredménynek tartottam a kajak-kenu pálya kialakítása során elvégzett mederkotrást, ami mintegy 3 kilométeres szakaszra terjedt ki. Nagyon jó hatással volt a víz minőségére, hogy megtörtént a nagy szennyvízkibocsátók - reptér, Mól, sörgyári palackozó stb. - lekapcsolása a holtágról. Kedvező, hogy megterem­tődtek a műszaki feltételek a holtág vizének átöblítésére. A legfontosabb feladatok?- Legradikálisabb beavatko­zásnak a holtág végig történő kikotrását tartanám. Erre tu­domásom szerint megvannak, vagy csak megvoltak a kivite­lezési tervek, még a zagy elhe­lyezésére is.- Feltétlenül meg kell való­sítani a kertváros szennyvíz­csatornázását.- Biztosítani kell, hogy a Ti­sza II. vízrendszeréről díjmen­tesen kerüljön víz a holtágba, illetve onnan kiemelésre.- Az ökológiai egyensúly fenntartása érdekében fokozni kell a halfajok telepítésének mennyiségét. A korábbi évek­ben a volt vízügyi igazgatóság évenként több tonna halat he­lyezett ki ilyen céllal.- Meg kell oldani a parti sáv fáinak folyamatos ápolását, il­letve a szükséges területeken a fatelepítést. Tudom, mindez igen nagy anyagi áldozattal valósítható meg. Erre vonatkozóan a kö­vetkezőket javaslom:- Az ökológiai környezet helyreállítása anyagi alapjának megteremtése érdekében nem­zetközi és országos pályázato­kon kell részt venni.- A megyei és városi ön- kormányzat éves költségvetési bevételeik egy nagyobb részét fordítsa a holtág rehabilitáció­jára. Amennyiben más megol­dás nincs (például önállóan felajánlott támogatások), úgy a nagy vállalatokra és vállalko­zásokra - egy bizonyos jövede­lemszint felett - rójanak ki he­lyi speciális környezetvédelmi adót az önkormányzatok.- A kertváros lakóit kérje a városi önkormányzat a szennyvízcsatornázás nagyobb anyagi áldozatvállalással tör­ténő megvalósítására.- A horgászok a horgászati területi jegy árán felül egy bi­zonyos összeggel járuljanak hozzá a környezetvédelmi fel­adatok megoldásához. Továbbá azok a feladatok, melyeket viszonylag kisebb anyagi ráfordítással azonnal meg lehetne valósítani:- Szabálysértési, ha kell, büntetőeljárással is, meg kell szüntetni a meglévő illegális szennyvízbefolyásokat, a ta­pasztalható kisállattartást (ser­tés, liba, kacsa stb.), a parti szeméttárolást és a szemét­dombokat.- Mindkét parton felül kell vizsgálni a lakó- és hétvégi há­zak szennyvíztározóinak meg­létét és rendeltetésszerű hasz­nálatát. A horgászegyesületek társadalmi halőrei fordítsanak nagyobb gondot a szabályok betartatására.- A parti sáv tisztán tartása érdekében évenként környe­zetvédelmi napot vagy napokat kell hirdetni, melyekre mozgó­sítani kell a horgászokon kívül a lakosságot és a szállító jár­művel rendelkező cégeket is.- Felszólítással - ha kell, szabálysértési eljárással vagy egyes telkek kisajátításával, mert még mindig vannak víz­partig érő telekingatlanok - meg kell szüntetni a jogtalan vízparti leterítéseket.- Fel kell számolni a tönk­rement, elhagyott, a víz minő­ségét rontó horgászállásokat, napozóstégeket.- A felügyeleti szervek kí­sérjék nagyobb figyelemmel, hogy a halászati joggal rendel­kező, horgászterületi jegyet ki­bocsátó vállalatok, szerveze­tek, horgász vezető testületek hogyan gazdálkodnak a területi jegyek halasításra és fenntar­tásra fordítható hányadával, amely - tudomásom szerint - jelenleg az ár 70-30 százaléka.- Az ökológiai egyensúly érdekében szabályozni kell a holtág halászati kezelőjének, a horgászok megyei szövetségé­nek évenkénti telepítését a hal­fajokat illetően. A fentiek megyénk vala­mennyi holtágára is vonatkoz­tathatók. Sok - elsősorban anyagi vonatkozású - gondot, feladatot soroltam fel, ám nagy társadalmi összefogással mindez megvalósítható lenne, s akkor Szolnok város lakosságának, köztük a horgászoknak az álma is teljesülhetne. Megteremtődne a feltétele a szabadidő kellemes eltöltésének, a kikapcsolódás­nak, a sportolásnak, s egyúttal szaporítanánk azon természeti kincseink számát, mely unoká­ink és a későbbi nemzedékek öröksége. Kukri Sándor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents