Új Néplap, 1997. szeptember (8. évfolyam, 203-228. szám)

1997-09-04 / 206. szám

1997. szeptember 4., csütörtök Körkép 5. oldal Min dolgozik Fazekas Magdolna festőművész? Vázlatok készülnek Mezőtúrról Mottó: időről időre megkér­dezünk tudósokat, művésze­ket, hogy min dolgoznak.- Tíz éve rendszeresen járok Mezőtúrra képzőművészeti tá­borba. Most is ott töltöttem há­rom hetet. Ez nagyon sokat je­lent nekem, ilyenkor megtehe­tem, hogy csak a festéssel fog­lalkozom. A táj ugyanaz évről évre, de a részletek változnak, sok témát adnak. Ezeket a rész­leteket mindig újra föl kell fe­dezni. Amikor véget ér a három hét, nagyon nehéz eljönni, saj­nálom, hogy ott kell hagyni a még megfestésre váró témákat. Ugyanakkor várom is, hogy itt­hon befejezzem az ott megkez­dett munkát. Mezőtúron ugyanis vázlatokat készítek, igyekszem megörökíteni a még friss élményt annyira, hogy itt­hon befejezhessem a képet. Ezek a vázlatok nem is mindig alakulnak önálló képpé, néha csak később épülnek be vala­melyik munkámba. Ezenkívül augusztus elején adtam be ké­peket a vásárhelyi téli tárlatra, és készülök a hatvani portrébi- ennáléra is. ba Mintha ma történt volna Kadhafi elnök látogatása A mesebeli óra és az igazság Azt beszélik a faluban, Rékason, hogy amikor ott járt a líbiai elnök, s meglátogatta Fekete Imrééket, mesés ajándékkal lepte meg a házigazdát: olyan karórát adott neki emlékül, mely nemcsak méri és mutatja az időt, de még meg is szólal, mi több, időnként Kadhafi elnök üzenetét is kiketyegi magából szor­galmasan. Nem is óra az már - mondogatják hanem afféle csodamasina. E szóbeszéd nyomán kíván­csian „rontottunk rá” a csa­ládra. A gazda és a gazdasz- szony épp az udvaron foglala­toskodtak, egy nagyobbacska csirkét pucoltak, amelyet egy arra járó gépkocsi ütött el, így került idő előtt a fazékba.- A hír majdnem igaz - mondja a gazda -, de . . . És mielőtt folytatná, odafor­dul asszonyához: Mikor is járt itt Kadhafi? - kérdi, ám választ sem várva maga próbálja fel­idézni azt az emlékezetes na­pot, amelynek épp most tizenöt esztendeje.- Úgy van, ’82-ben volt - igazolja közben vissza az évet Mária asszony. És hogy emlé­kezetes? Már a készülődés is micsoda felhajtás volt!- Tudja, erről nem számoltak ■ be az újságok - jegyzi meg a félj. S felidézi a különleges iz­galmakat, ahogy a biztonságiak átkutattak mindent, még a pad­lást is, az udvar minden sarkát, bekukkantottak még az árnyék­székbe is, moffdváp, sosem le­het tudni, hol bújik meg az el­lenség - sorolja a gazda. Aztán a vezetők új jászolt is ígértek az istállóba, ha netán nem jól mu­tatna a régi. Nem kellett, a por­tán mindig minden rendben volt. Két embert csak azért küldtek, hogy elvétve se marad­jon szalmaszál az udvaron; előző este meg maga az agrár­miniszter jelent meg személye­sen, hogy „megszemlélje”, he­lyén van-e minden a hízó álla­tok körül.- Nekem meg megmondták - veszi át a szót az asszony mire kell nagyon vigyáznom. Lelkemre kötötték, ételt csak zsír nélkül készíthetek. Sütöt­tem is olyan vajas pogácsát, hogy amikor az elnök megkós­tolta, tán még csettintett is hozzá, ez igeit, és elismerően veregette meg a vállam. Az ital? Csak hűsítő, parancsolták, a bort még csak meg se említ­sem, merthogy a líbiaiak szerint az ördög lakik benne. El is dug­tam még a borospoharakat is, nehogy meglássák. Természetesen szó esik arról is, hogy valójában mi „szél” hozta erre a líbiai államfőt, en­nek az alföldi szövetkezeti tag­nak az otthonába, udvarába. Az akkoriban virágzó háztáji érde­kelte, méghozzá alaposan: ho­gyan lehet a kettőt, mármint a szövetkezetét meg a kiegészítő gazdálkodást összeegyeztetni időben és erőben, és hogy egy­általán, mennyire jövedelmező ez a „második” műszak?- Amit látott, azzal igen meg volt elégedve. Igaz, nem is volt itt semmi kivetnivaló, és a jó­szágaim is szépek voltak. De mindezt akkor megírták a lapok is - teszi még hozzá a ma már csaknem 50 hektáros magán­gazda, egykori szövetkezeti tag.- Nagyon kedves ember volt - veszi magához újra a szót Mária asszony. - Olyan meleg tekintettel nézett. Azt pedig sose felejtem, most is itt van előttem, ahogy belépett a nagy­szobába, és meglátta az ajtó fe­lett a feszületet, letérdelt egy­szeriben és tán még keresztet is vetett, de ebben nem vagyok biztos. Ámult is mindenki, már aki befért a szobába. Csak a négy aranyos barna lány, az nem álmélkodott, a testőrei, mi­lyen aranyosak voltak, oldalu­kon a csinos géppisztollyal, ők az elnök minden mozdulatát árgus szettekkel követték, s még az asztalnál is szorosan szigorúan közrefogták. Ja - jut eszébe még -, megkérdezte tő­lem azt is, vallásos vagyok-e. S amikor azt mondtam, igen, megértőén bólintott. Talán a legmeghatóbb pillanatok voltak ezek számunkra.- Na és az ajándék? - próbál­juk a híresztelés nyomába te­relni a beszélgetést.- Ó, azt nem akkor kaptuk, akkor csak egy meleg kézszorí­tással búcsúzott tőlünk Kad­hafi. Azt karácsonyra küldte. Előbb egy levél jött a követség­től, hogy ekkor és ekkor érke­zik majd valaki, aki Kadhafi el­nök személyes ajándékait hozza.- Es ekkor kapták azt a me­sebeli karórát?- Igen, de nemcsak azt, egy hatalmas csemegekosarat és egy órát a feleségemnek is, meg egy szőnyeget, valamint ciga­rettát díszes dobozban, aztán egy réztálat is arab felírással és a nap sugarait ábrázoló míves metszetekkel. Együtt nézegetjük a tálat, a szöveg jelentését már elfelejtet­ték. A szőnyeg? Nem is tudják hol van már, hullott belőle a homok, s ezért félretették. Nem tudták, hogy a homok adja ér­tékét, jelenti eredeti voltát, hisz az igazi szőnyeget arrafelé, mi­kor kész, nedves homokra rak­ják, s állatokkal, akár tevével is, megtapostatják, így kapja meg végső formáját. Végül előkerül az a bizonyos karóra, a szek­rény mélyéről, igen nagy becs­ben van, tulajdonosa, mint em­líti, csak sátoros ünnepeken hordja, úgynevezett napóra, magától jár, illetve a hő táp­lálja, semmi gond vele, nem kell felhúzni, s elemet cserélni sem benne. Elég, ha felkötik a karra, már a test melegétől is járni kezd, igazi emberbarát szerkezet. A számlapot körül arany szalag övezi.- És valóban beszél ez az óra, ahogy hírlik róla?- Azt azért nem - mondja, ám hangjában semmi csalódott-' ság, sőt büszkeség, ahogy ma­gyarázza:- Figyelje csak, amikor a kis és nagy mutató összeér, mit lát? S lám, valóban abban a pilla­natban mint valami parányi filmvásznon egy humuszos férfi arcképe jelenik meg a számlapon. Hogy ki ő, a líbiai nép valamelyik hős fia, nem tudni. Amikor kapták, akkor tudták, most hiába keresik em­lékezetükben, tizenöt év mégis­csak nagy idő.- És azt nem hallotta - kérdi vissza kicsit hamiskásan bú­csúzáskor a gazda -, hogy Kadhafi meghívott bennünket Líbiába is, utazzunk oda, fele­ségem és én, sőt együtt a csa­lád? El is volt már intézve min­den, az elnök várt a rezidenciá­ján.- Es elutaztak Afrikába?- Végül is nem, az utolsó pil­lanatban lemondtuk a meghí­vást. Tudja, féltünk a repülőút- tól, nem nekünk való az. Valkó Mihály Egymilliót osztanak szét Tiszaörsön az önkormányzat már korábban szabályozta a be­iskolázási segélyek folyósítá­sának a módját. A rendelkezés arról szól, hogy minden olyan gyermek jogosult az ingyenes tankönyvellátásra, akinek csa­ládjában az egy főre jutó havi jövedelem átlaga nem éri el a minimálnyugdíj (11 500 forint) kétszeresét. Ezen rendelet értelmében az önkormányzat társadalompoli­tikai bizottsága vizsgálta meg, hogy ki veheti igénybe az egy­szeri támogatást. A vizsgálat eredménye feltétlenül tanulsá­gos, s egyben utal a falu igen rossz szociális helyzetére. A bi­zottság ugyanis azt állapította meg, hogy Tiszaörsön sajnos minden általános iskolában ta­nuló gyermek családja megfelel a fenti feltételnek. Ez egyben azt is jelenti, hogy az önkor­mányzatnak egymillió forintot kell idén kiosztania a beiskolá­zás terheinek enyhítésére, -p­Új műemlék a templomban? Régóta nincsen a rövidesen 200 éves születésnapját „ün­neplő” csépai katolikus temp­lomban szószék. A korábbi (műemlék) már darabokban van, ki tudja, hol. Az egyházközség tagjai úgy döntöttek, a templom patinája is úgy kívánja, hogy oda illő szó­székről hallgathassák a misét. Ezért gyűjtést kezdtek az anya­giak előteremtésére. A hívek terve szerint műem­lék szószéket szeretnének Csé- pára hozni, kérdés persze, hogy találnak-e ilyet. A szándék ne­messége azonban nem vitatható, és dicsérendő az ügy érdekében kifejtett anyagi áldozat. kondorosi Rózsa Pávakör, a túri [ringó Gyermek-citerazenekar és a Szivárvány Citerazenekar, az öcsödi Hagyományőrző Együttes, a törökszentmiklósi Béke Szövetkezet Népdalköre és Major Mihály operaénekes. A népdalkor Kávási Sándor karnagy vezetésével alakult, akkor, amikor a Páva mozga­lom a fénykorát élte. Seresné 1986 óta vezeti a csoportot. A vezető fontosnak tartja, hogy taglétszámuk állandó, és több fiatalt is meg tudnak nyerni a dalkultúra szeretetének. A me­gye számos településével ismer­tették meg a túri nótákat, de énekeltek a Dunántúlon és Bul­gáriában is. A népdal és az egy­más iránti szeretet az az össze­tartó erő, ami lehetővé tette a csoport fennmaradását. Igaz azonban, hogy nem énekelhet­nének együtt, ha a szövetkezet nem biztosítana támogatást, scs- A tagok egymás iránti szeretete és megbecsülése a legfonto­sabb, ez tartotta össze a csoportot - vélte Seres Attiláné, a Ma­gyar-Mongol Barátság Szövetkezet Népdalkörének vezetője. A népdalkor a napokban ünne­pelte negyedszázados évfordu­lóját. Jubileumi hangversenyü­ket a megújult városi színházte­remben tartották. A programot a szövetkezet elnökhelyettese, Herbály Gergely nyitotta meg. Az ünneplőket megtisztelte a Éneklés karéjban FOTO: TAKACS Milyen a közbiztonságunk? Hogy milyen a közbiztonságunk? Attól függ, hol él, honnan nézi az ember, erős vagy gyenge, és kik a szomszédai. Lám- iám, mekkora ügy lett a sátoraljaújhelyi döntésről, amikor a he­lyi képviselők több családot, személyt összeférhetetlen viselke­désük miatt a városban nemkívánatosnak tartottak. Az állampolgári ügyek biztosa jó messziről, Budapestről vizsgálatot rendelt el, a közelebb élő megyei főügyész viszont semmi törvénysértést nem talált a testület határozatában, hiszen ezek a beilleszkedni képtelen személyek hovatovább már az ott lakók mindennapjait, kertjeit, utcai közlekedését veszélyeztet­ték. Nem fordulhatna elő hasonló eset, ha a bűnözők, garázdák, gazemberek, törvény ellen vétők börtönbe kerülnének. Mára kiderült: olykor ez sem megoldás, hiszen emberi jogaira hivat­kozva a minap is eltávozást kaphatott egy többszörösen elítélt. Olyannyira jól érezte magát, vissza sem ment, sőt egy színes te­levízióért, videóért brutálisan összevert, meggyilkolt egy ötven- egynéhány éves nőt. Felháborodott telefonok érkeztek az ezt bemutató műsor kapcsán a televízióba, és bizonyosan aligha dicsérték azokat, akik ezt a törvényt megalkották. Holott valami olyasmi lehet a válasz, az európai normákra hivatkozva, követni kell nekünk is a nyugati jogalkalmazást, joggyakorlatot. Erre meg az a felelet: tessék, itt a következmény. A rendőr kezét tucatnyi paragrafus, jogszabály köti, és hova­tovább eljutottunk ebben a fene nagy demokráciában, oda, hogy jószerével minden faluban, községben néhány család, pár bű­nöző van, akik rettegésben tartják a környezetüket. Érdekes módon általában nem azokat az embereket, akik vígan bírják a teli zsák búzát, otthon két erős felnőtt fiuk is vigyáz a porta rendjére. Mert ők még valahogy meg tudják, bírják védeni ma­gukat, javaikat. De mi lesz a tengernyi nyugdíjassal, akik zöme idős asszony, ráadásul magányosan, egyedül él? Aztán a nőkkel, elesettekkel, betegekkel? És mit lát a gyerek? Valami olyasmit, hogy a bű­nözés, a randalírozás is életforma, ebből meg lehet élni, sőt oly­kor jól meg lehet élni! Mit tehet az átlagember? Keresetlen szavakkal illeti a közbiz­tonságot, mert nincs elég pénze, ereje, hogy védje magát. Ha meg túlontúl védi, vigyázzon, mert előfordulhat, hogy áldozat­ból tettes lesz. Ez is hozzátartozik mindennapjainkhoz. Meg az is, messze vagyunk manapság attól, hogy a nagyvárosok, váro­sok utcáin este is nyugodtan sétálhasson bárki. Erre mondja az állampolgár: kérem szépen, azért fizetem ezt a rengeteg adót, ilyen-olyan elvonást, hogy az állam védjen meg. Olykor véd is, máskor meg nem. Fogja a kezét, a bűnül­dözőkét talán egy paragrafus, talán több. Ezért abban sincs csoda, hogy a bűnözés gyorsabban nőtt, mint a közbiztonság. És erről aligha az átlagember, az átlagpolgár tehet, aki szeretne biztonságban élni. Ha meg tesz is valamit, előfordulhat: ő issza meg a levét, nem a randalírozó. Holott egyféle pótcselekmény ez, mert a megoldás kulcsa, keresése, a helyzet javítása, a törvények betar­tása, az ennek ellenszegülőknek a megbüntetése aligha az ő fel­adata. D. Szabó Miklós Képviselői mérleg a ciklus utolsó évében A mezőgazdaság segítése szociális kérdés is Herbály Imre az Magyar Szo­cialista Párt képviselője az Országgyűlésben. Arra kér­tük, vonja meg parlamenti munkájának hároméves mér­legét.- Nem csupán az MSZP-listán megválasztott képviselője, de a megyei közgyűlés alelnöke is vagyok - kezdi a beszélge­tést. - Nincs ugyan választó- kerületem, de van egy egész megyém, amelynek a gondjai­val foglalkoznom kell. Ez sa­játos összefüggés, meghatá­rozza a munkámat.- Miben mutatkozik a munka sajátossága ?- Összekötő kapocsnak kell lenni a törvényhozás és a vég­rehajtás közép- és alsó szintje között. A kamarák, az érdek- képviseletek szerepe jelentős ezen a téren. A kisrégiókban fórumokat is szerve­zünk az együttműkö­dés javítása érdeké­ben. A mezőgazdasági bizottságban dolgo­zom, a mezőgazdaság különböző szektorai közötti emberi és munkakapcsolatok megteremtését, fenn­tartását is feladatomnak tekin­tem.- Milyen sikereket könyvel­het el, és milyen kudarcok érték hároméves tevékenysége so­rán ?- A céljaim közül sok meg­valósult, vagy jó úton van a megvalósuláshoz. Felgyorsult a kunmadarasi repülőtér pol­gári hasznosításának ügye, fo­lyamatban van a Jászsági-fő­csatorna tanulmánytervének készítése, jelentős szerepem volt a Tisza-tavi területfejlesz­tési lehetőségek bőví­tésében, a foglalkozta­tás javításában, főleg Törökszentmiklós és Kunhegyes körzeté­ben. Ugyanakkor szinte kudarcnak élem meg, hogy bizonyos ügyek túl lassan moz­dulnak, nagy projektek csak az előkészítés stádiumáig jutottak. A foglalkoztatásban nem tudtunk elhárítani sok nehézséget, amelyek megaka­dályozzák, hogy nagyobb mértékben vegyünk igénybe központi segítséget. Azt sem sikerült igazán megértetni, hogy a mezőgazdaság segítése a megyében nem csak gazda­sági, de szociális kérdés is.- Hogyan ítéli meg saját képviselői aktivitását?- A közepesen aktív képvi­selők közé sorolom magam. Alelnöki funkcióm miatt gyakran segítek más képvise­lőknek, és nem is csak a szo­cialistáknak, s ez a segítség az ő tevékenységükben jelenik meg. Viszont nem avatkozha- tom be a területi képviselők munkájába, azt joggal vennék rossz néven. Ősszel több olyan törvénycsomag kerül a parlament elé, amely a mező- gazdaságot is érinti. Ilyen a szövetkezeti törvény módosí­tása, a környezetvédelmi, ter­mészetvédelmi vagy a terület- fejlesztéssel összefüggő tör­vénycsomag. Amíg ezek át­mennek a törvényhozáson, bőven adnak munkát.- Mit tervez a ’98-as válasz­tásokra?- Ha a párt jelöl, indulok a következő választásokon is, akár választókerületben, akár listán. Ez majd kiderül. B. A. Megjelent a Jászkunság összevont száma Összevont számot jelentetett meg a Jászkunság szerkesztő­sége. Két régészeti témájú cikk nyitja meg a közlemények so­rát: Kertész Róbert a jászsági jégkor végi lelőhelyről, Cseh János a gepida kerámiáról írt. Bánkiné Molnár Erzsébet az újjávarázsolt múzeumban megnyílt A mesterségek mű­vészete című állandó kiállítást ismerteti. Benedek Sándor és Wirth István tanulmánya a nyolcvanéves alma mater, a Jászberényi Tanítóképző Fő­iskola történetéről szól. Szabó István a magyar-román kap­csolatok történetének néhány fontos epizódját idézi föl kor­társi emlékezések alapján. Kalivoda Béla a Kö­rös-Maros Nemzeti Parkról, Deák László Szolnok rende­zési tervéről, Fodor Ferenc Jászjákóhalma településszer­kezetének változásairól írt. Az allergiáról szóló tudniva­lókat Bakos Noémi adja közre. Több cikk szól művészeti témákról is. Egri Mária a Szolnoki Képtár megnyitásá­nak alkalmából felidézi a Szolnoki Művésztelep törté­netét, Szathmáry Judit pedig az V. szolnoki zenei fesztivál eseményeit értékeli. Egy távoli ország, Azer­bajdzsán népi irodalmáról ad áttekintést Memmed Iszmajil tanulmánya. A folyóirat az utolsó lapo­kon kongresszusi beszámolót, könyvrecenziókat, a tudomá­nyos élet híreiből készített összeállítást és nekrológot közöl. Bistey András Negyedszázada énekelnek együtt a Magyar-Mongolban A dalszeretet az együtt tartó erő

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents