Új Néplap, 1997. szeptember (8. évfolyam, 203-228. szám)

1997-09-04 / 206. szám

2. oldal Körkép 1997. szeptember 4., csütörtök ☆ EuroKrónika ☆ Intelligens települések Az építészek kezdjék meg az integrációs képzést saját szakterületükön és alakít­sanak európai uniós bizott­ságot - javasolta a főépíté­szek e heti debreceni konfe­renciáján Barsiné Pataky Etelka képviselőnő. Valamikor sajátos arculatuk, építészeti stílusuk alapján le­hetett megkülönböztetni egymástól a településeket. Ezért is lenne jó, ha az ön- kormányzatok nagyobb meg­becsülésben részesítenék a főépítészeket - szorgalmazta a szakmai tanácskozáson Kuncze Gábor belügyminisz­ter. Ehhez csatlakozva fogal­mazott úgy felszólalásában Barsiné Pataky Etelka, hogy a főépítész az önkormányzat szakmai „lelkiismerete”, s miután a településfejlesztés egy évszázadra meghatároz­hatja az ott lakók életét, szük­ség van arra, hogy hallgassa­nak erre a lelkiismeretre. A főépítészek feladata az is, hogy megtalálják az új tech­nikák alkalmazásának mód­ját, és elősegítsék „intelli­gens”, megfelelő telekommu­nikációval ellátott, ipari par­kokhoz kapcsolódó települé­sek kialakulását. Az Európai Unió a rászo­ruló térségek támogatására 170 milliárd ECU-t szán öt év alatt, s most folyik az igények felmérése; ahhoz, hogy ebből részesüljünk, s csatlakozhas­sunk az európai fejlesztési programokhoz, meg kell kez­deni a szakemberek integrá­ciós képzését - hívta fel a fi­gyelmet a képviselőnő. Hoz­zátette: az elmaradott terüle­tek akkor válnak igazán ver­senyképessé, ha több támoga­tást kapnak a kulturális és a szociális megerősödéshez.- kr ­☆ EuroKrónika ☆ EuroKrónika ☆ EuroKrónika ☆ EuroKrónika ☆ Iszik vagy vezet Az Európai Unió közlekedési szakértői a közúti forgalom szabályainak egységesítése so­rán időnként - bármennyire „pepecselésnek” hat is - furcsa szabályok egymáshoz illeszté­sére kényszerülnek. Eleve egyetértés mutatkozik viszont az „iszik vagy vezet” témakö­rében. Az EU Bizottsága min­denkinek a 0,5 ezrelékes határ bevezetését javasolja. (Ez jelen­leg országonként 0,0 és 0,8 kö­zött mozog.) Ha azonban a véralkohol­szint- és sebességmérő műsze­reket a tagállamok nem jelentik be az Uniónál, a felfüggesztett büntetések hatályukat vesztik. Holland közlekedési szabály- sértők - kormányuk feledé- kenysége nyomán - ennek re­ményében rohamozták meg nemrég a bíróságokat. Kötelező fedélzeti zsaru a kamionban Az Európai Unió közlekedési minisztereinek tanácsa - a ka­mionvezetők túlterheltségének megszüntetése és a közleke­désbiztonság javítása érdekében - minden eddiginél tökéle­tesebb útvonalíró szerkezet kötelező alkalmazását javasolja. A németek ebben az élen jár­nak: a kutatásügyi miniszté­rium már eddig csaknem nyolcmillió márkát költött a számítógéppel vezérelt útvo­nalíró elkészítésére. A készülékkel egyrészt le akarják szoktatni a gyakorta kétvagonnyi teherrel szágul­dozó kamionosokat a gyors­hajtásról, másrészt meg akar­ják akadályozni, hogy a sofő­rök a törvényesen engedélye­zettnél hosszabb időt töltsenek vezetéssel a kormánynál. A közúti balesetek - legtöbbször - emberi mulasztásból, fáradt­ságból adódnak. Rüttgers német kutatásügyi miniszter bejelentette: még az ősszel elkezdődik a kikap­csolhatatlan digitális útvonal­író nullsorozatának üzemi próbája. A 2000 márkánál ol­csóbb készülék följegyzi a jármű összes mozgását, a me­net- és pihenőidőt, a pillanat­nyi sebességet. A járműveze­tők személyre szóló elektroni­kus kártyával (mint valami bankkártyával) azonosítják magukat a készülék számára. Az útvonalíró apró képernyő­jén idejében megjelenik, hogy a sofőrnek mikor kell pihenés céljából leállítania a járművet. A fedélzeti ellenőrt a rend­őrség rádión is „megtekint­heti”, a távolból lehívhatja róla az adatokat, és ha bármi rendellenességet tapasztal, nyomban intézkedhet. Erköl­csileg, üzletileg egyaránt hasznosnak ígérkezik az EU-2000, mivel a fuvarozó cégek nem kényszeríthetik - általában egyedül járó - sofőr­jeiket túlmunkára a közúti szállításban már-már végsőkig kiéleződött verseny hatására. Alapvető javulás várható a digitális útvonalíró segítségé­vel a balesetek megelőzésé­ben, a szerencsétlenségek számának csökkentésében is. Csak az Európai Unió mai tagországait tekintve 18 millió tehergépkocsit kell ellátni a „fedélzeti zsaruval”. Információk szerint a „fe­kete doboz” használatát azon kamionok számára is kötele­zővé teszik, amelyek belépnek a tizenötök területére. Ezért a magyar teherjárművek eseté­ben is - inkább előbb, mint utóbb - számolni kell beszer­zésével. Kulcsár László Horn a bányásznapon. Nincs még egy olyan ágazat, amellyel annyit foglalkozott volna a kormány, mint a bányá­szattal, s nem volt olyan egyezményünk a Bányászati Dolgozók Szakszervezetével, amelyet ne teljesítettünk volna - mondta Horn Gyula az orszá­gos bányásznap központi ün­nepségén, Nagykanizsán. A miniszterelnök ugyanakkor ki­jelentette: nem várhatja senki, hogy a költségvetés az adófize­tők pénzéből a végtelenségig finanszírozzon gazdaságtalan, ráfizetéses termelést. Új útlevél. A belügyi tárca egyik legfontosabb feladata az európai uniós csatlakozás jog­harmonizációs teendőinek elő­készítése -jelentette be Kuncze Gábor. A belügyminiszter szólt arról, hogy jövőre több millió útlevél kiadása kezdődik meg. Hazánkat évek óta komoly kri­tika éri a viszonylag könnyen hamisítható útlevelek miatt. Semjén az MDF-nél. A Ma­gyar Demokrata Fórum képvi­selőcsoportjának tegnapi lakite­leki ülésén - Lezsák Sándor meghívására - részt vett Sem­jén Zsolt, a Kereszténydemok­rata Néppárt alelnöke is. Sem­jén ismét kiállt a két párt jó vi­szonyának fenntartása mellett. Kamarai vizit. A Munkaügyi Minisztérium támogatja, hogy a gazdasági kamarák minél előbb kapjanak közjogi feladatokat - hangoztatta Kiss Péter munka­ügyi miniszter a Budapesti Ke­reskedelmi és Iparkamarában tett látogatása során. Torgyán az átülés eUen. Az FKGP elnöke, Torgyán József szerint a parlamenti demokrá­cia és a házszabály durva felrú­gása lenne, ha tizenegy volt ke­reszténydemokrata képviselő várakozás nélkül átülhetne a Fidesz-frakcióba. - Ha ezt a szocialista többségű Ország- gyűlés megszavazza, az egyér­telművé teszi, hogy az MSZP lepaktált a Fidesszel - mondta. Elmarasztalt Híradó. Az ORTT Panaszbizottsága elma­rasztalta a Híradót, mivel a mű­sor „méltatlan módon tudósí­tott” a második világháborúban az oroszországi frontokon el­esett katonák hősi emlékművé­nek felavatásáról. Beszéltek a pénzről. Elma­radt a Kápé című üzleti hetilap munkatársai által meghirdetett szerdai utcai demonstráció. Ács László, a tulajdonosok képvise­lője ugyanis tárgyalóasztalhoz ült a lap munkatársaival. Ankara segítse elő a csatlakozást Budapesten tárgyal Süleyman Demirel török államfő Göncz Árpád ünnepélyes keretek között, katonai tisztelet- adással fogadta a török államfőt a Parlament előtt, majd a két elnök négyszemközti megbeszéléseket tartott. A köztársasági elnök Süley­man Demirel támogatását kérte, hogy az ankarai parla­ment ne késlekedjék a magyar NATO-csatlakozás ratifikálá­sával, amint az észak-atlanti szervezet és hazánk aláírja az erről szóló jegyzőkönyvet. Az Európai Uniót illetően a magyar államfő megerősítette vendégének: Magyarország szeretné, ha a szervezet kibő­vítése nem záródnék le az első körben megnevezett országok felvételével. Göncz Árpád azt is érzékeltette: hazánk partnert és nem vetélytársat lát Török­országban. Mindkét fél szor­galmazta a gazdasági kapcso­latok további erősítését és a szabadkereskedelmi megálla­podásból fakadó lehetőségek kiaknázását. * Süleyman Demirel üzenetben biztosította jóindulatáról iráni kollégáját, Mohammed Hata­mit - közölték szerdán hivata­los ankarai forrásból. Ali Tuy- gan török helyettes külügyi ál­lamtitkár utazott Teheránba az elnöki levéllel, amelynek tar­talmát nem hozták nyilvános­ságra. Az üzenet a kétoldalú kapcsolatokra vonatkozott, amelyeket februárban diplo­máciai válság terhelt meg. A nézeteltérés azt követően rob­bant ki, hogy Irán ankarai nagykövete, Mohammed Reza Bagheri, valamint az isztam­buli és az erzumi főkonzul egyaránt több, a sariát, azaz az iszlám törvényeket támogató kijelentést tett állomáshelyén. Az alkotmányozás időtartama meghatározza a tartalmat is A jövő századnak kell szólnia Az alkotmányozás évtizedének tartják a szakemberek a nyolcvanas évek végén kezdődött időszakot, ám az új ma­gyar alkotmány mind ez ideig mégsem tudott elkészülni. Dr. Szentpéteri Nagy Richárd alkotmányjogász, az Igazság­ügyi Minisztérium főosztály­vezető-helyettese úgy gon­dolja: nem feltétlenül baj, ha kissé elhúzódik a legfőbb jog­szabály megalkotása.- Mi az oka annak, hogy a hasonló országok többségében már megszülettek az új alkot­mányok, s hazánkban még csak a vitaalap készült el?-Vannak olyan jogelméle­tek, amelyek szerint egy for­radalom, vagy bármilyen más erőteljes társadalmi változás hozza el mindig az alkotmá­nyozáshoz a legkedvezőbb történelmi pillanatot. Ha ezt vesszük alapul, akkor Ma­gyarország bizony elszalasz­tottá ezt. Egy másik teória szerint „tiszta fejjel” kell hozzálátni az alkotmányozáshoz. Ennek az előnyeit kellene most ki­használnunk. Az alkotmányo­zás időtartama tudniillik jelen­tősen meghatározza a szöveg tartalmát is.- 1989-ben Szűrös Mátyás házelnök hirdette ki a már me­rőben új alapokon nyugvó al­kotmányt. Azóta nem tudnak egyezségre jutni a pártok. Kell-e egyáltalán új szöveg?- A jelenlegi alkotmány alapja még 1949-ből való. Az­óta folyamatosan toldozták- foldozták. 1989-ben, a rend­szerváltás küszöbén alapvető pontokban kellett megváltoz­tatni, ettől azonban még nem jó. A legfőbb törvényt úgy kell megszövegezni, hogy a 21. századnak készüljön. Szalóky 200 méterről ellesett pillanatok Nálunk egyelőre nincs tere és piaca a botrányfotóknak Kétféle lesipuskás fotós - paparazzo - létezik. Az egyik, aki többedmagával les áldozatára, például a szállodák halijában, vagy a fényűző szórakozóhelyek bejáratánál. A másik magá­nyos vadász: fegyverével, a teleobjektívvel várja, hogy len­csevégre kapjon valamilyen izgalmas, pikáns jelenetet, nem a nyilvánosságnak szánt magánéleti mozzanatot.- Az ilyen paparazzo rendsze­rint kitartó nyomozással, bú­vóhelyről készít egy vagy két, szenzációsnak mondható fo­tót, amelyet aztán dollárszáz­ezrekért ad el - mondja Keleti Éva, a Magyar Fotóriporterek Társaságának elnöke. Felszerelése is speciális, olyannyira, hogy ára - forint­ban - meghaladja a tízmilliót. Legfontosabb darabja az ágyúcsőhöz hasonló, 200 mé­terre is „elhordó”, 70-75 centi hosszú, 4-5 kilós teleobjektív. A több optikából álló lencse- rendszer azonban legfeljebb szürkületig használható, a vaku ugyanis ilyen távolsá­gokra nem ad elegendő fény­hatást. A kép egyébként - bármi­lyen kitűnő is a „tele” - ilyen messziről készítve ritkán éles, elsősorban azért, mert a fotós és célpontja közötti levegő többé-kevésbé szennyezett, s a kis porszemek is nyomot hagynak a nagyításon. Keleti Éva szerint hazánkban egy­előre senkinek nincs papa- razzo-felszerelése. Nemcsak azért, mert csillagászati össze­gekbe kerül, hanem azért is, mert nincs igazi piaca a lesi­puskás felvételeknek. Nyugaton, főként a bulvár­sajtó, roppant pénzeket fizető fölvevőpiac. Egy-egy fotó százezrekkel növeli meg a példányszámot. A paparazzók másik cso­portja is váratlanul csap le ál­dozatára; a felvétel az érintett engedélye - de nem tudta - nélkül készül. Ritkán szolgál szenzációval, de arra jó, hogy megtöltse a pletykamagazinok oldalait. (tardos) Hírek külföldről Küszöbön a NATO-csatlakozási tárgyalások Még ebben a hónapban megkezdődnek a NATO-tárgyalások a meghívottakkal Brüsszelben: hazánkkal 10-én, Lengyelországgal 16-án, Csehországgal pedig 23-án. Diplomaták szerint Magyaror­szággal októberben minden bizonnyal lezárulnak a megbeszélések. Szlovák válaszra vár a Külügyminisztérium A magyar Külügyminisztérium továbbra is várja a szlovák fél hiva­talos tájékoztatását az alapszerződés végrehajtását ellenőrző ve­gyes bizottságok, így a kisebbségi vegyes bizottság ügyében. Ezt Horváth Gábor külügyi szóvivő mondta sajtótájékoztatóján. Meciar titkolódzik az elnökválasztás előtt Decemberben lesz a szlovákiai köztársaságielnök-választás - je­lentette ki Meciar a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (DSZM) elnökének minőségében. A jelölt nevét nem kívánta el­árulni, nehogy az illető „példátlan támadásoknak” legyen kitéve. Pályára állt a Hot Bird-3 jelzésű műhold Felbocsátották a Francia Guyana-i Kourou űrközpontjából a Hot Bird-3 jelzésű televíziós műholdat hordozó Ariane rakétát. Rövid­del később pályára állt a szatellit, amely a magyar közszolgálati te­levízió kettes műsorát is sugározni fogja. Az orosz pátriárka feltételei a pápának Ne térítsen a római katolikus egyház az ortodoxok között; ez a fel­tétele egy „nem hivatalos találkozónak” II. János Pál pápával - je­lentette ki II. Alekszij, Moszkva és minden oroszok pátriárkája Kazányban, Tatárföld autonóm köztársaság fővárosában. Háborús bűnökkel gyanúsított osztagosok Horvát különítményeseket helyeztek vizsgálati fogságba a zágrábi hatóságok. A négy férfit azzal gyanúsítják, hogy 1991-ben segéd­rendőri osztag tagjaiként állítólag szerbek százait gyilkolták meg. Világméretű kémhálózat Jugoszláviában? Kémkedés vádjával a jugoszláv hatóságok őrizetbe vettek 12 kato­nát, illetve polgári személyt - írja a Nedelnji Telegraf. A belgrádi hetilap értesülései szerint az őrizetbe vett személyek az amerikai CIA-nak, illetve a német felderítésnek, a BND-nek dolgoztak; az utasításokat részben egy budapesti ügyvédtől kapták. Hiányzó rendeletek, elfogadhatatlan különbségek Emberi jogok katonáéknál Egy felmeres szerint újonc­ként a katonák csaknem 30 százalékának volt része sa­nyargatásban és a megkérde­zettek 14 százaléka ismerte el, hogy öreg katonaként maga is közreműködött a frissen be­vonultak gyötrésében. Érvényesülnek az emberi sza­badságjogok a Magyar Hon­védségnél, ennek ellenére 47 alkotmányos visszásságot talál­tak vizsgálatuk során az Or­szággyűlési Biztosok Hivatalá­nak munkatársai. Az átfogó tájékozódás nem tárt fel olyan kirívó jogsértése­ket, amelyek a honvédség al­kotmányos működését általá­ban veszélyeztetnék, azt azon­ban rögzítették, hogy a törvényi előírás ellenére sem születtek meg egyes jogszabályok. Ilye­nek például az őr-, ügyeleti, ké­szenléti és készültségi szolgála­tokra vagy a keresetet kiegé­szítő foglalkozás engedélyezé­sére vonatkozó rendeletek. A jogi szabályozás a háború- és békeidőben teljesítendő ka­tonai kötelezettségek között sem tesz különbséget, s ezzel az élethez való jog sérülhet. A technikai eszközök rossz álla­pota főleg a kecskeméti repülő­ezrednél aggasztó. Sehol sem írják pontosan kö­rül, milyen alapvető létfeltéte­leket kell biztosítani a sorkato­náknak. Emiatt az élelmezés, a ruházat, a szállás színvonalában elfogadhatatlanok a különbsé­gek az egyes alakulatoknál. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja • Felelős vezető az ügyvezető igazgató • Felelős szerkesztő: BERKI IMRE • Szerkesztő: Tóth András Tervezőszerkesztő: Mohai Gyuláné • Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok 'Megyei Irodája • Felelős kiadó: NÁNAI TIBOR irodavezető • Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. I. sz. Irodaház, Pf.: 105. Telefon: 56/424-444, fax: 56/422-853 • Készíti a Cofinec Hungary Rt. - Petőfi Nyomda, 6001 Kecskemét, Mindszenti krt. 63. • Felelős vezető: Fábián Endre nyomdaigazgató • Telefon: 76/482-192 • Az előfizetők részére terjeszti az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája az ügynökségek révén. « Árusításban terjeszti a „Rónahír” Észak-alföldi Hírlap-kereskedelmi Postai Rt. Debrecen, Nyugati u. 5-7. • Levélcím: 4001 Debrecen Pf. 270. Telefon: 52/347-988/21, 22. mellék • Előfizethető közvetlenül az Új Néplap kiadójánál 5000 Szolnok. Kossuth tér 1. földszint (tel.: 56/424-444) és ügynökségeinél, az Új Néplap hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással a Postabank Rt. 11993609-03301214 pénzforgalmi jelzőszámra, valamint megrendelhető a kiadónál. • Ügynökségek címe: Szolnok, Magyar u. 9. Telefon: 56/375-620, Jászberény. Bercsényi út 5. Tel.: 57/412-564, Kunszentmárton, Köztársaság tér 12. II. 12. Telefon: 461-445, Törökszentmiklós, Táncsics út 4. Tel.: 56/390-959, 35. mellék vagy 06-60-454-865, Kunhegyes, Kossuth út 40. Tel.: 59/326-961. • Előfizetési díj egy hónapra 595 forint, negyedévre 1785 forint, fél évre 3570 forint, egy évre 7140 forint. • Az áruspéldányok ára: 29,50 Ft • JNK-Szolnok megye határán kívül az egyhavi előfizetési díj 1532 forint. • Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökséghez munkanapokon 8-tól 16 óráig telefonon és az Új Néplap kiadójához az 56/424-444 telefonon 7.30-tól 16 óráig kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. • ISSN 0865-9133

Next

/
Thumbnails
Contents