Új Néplap, 1997. augusztus (8. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-21 / 194. szám
1997. augusztus 21., csütörtök Megyei Körkép 3. oldal Szezonzáró Szalókon A rönkhajítástól a kocsihúzásig A Tisza-tó egyik legnépszerűbb üdülőövezete szezonbúcsúztató rendezvényei káprázatos Pa- Dö-Dö show-val kezdődtek kedden. Lang Györgyi és Falusi Mariann két óra hosszáig szórakoztatta a közönséget. A kora déleló'tti órákban már százak várták a tiszafüredi, a lengyel és a francia hagyományőrző csoportok felvonulását a főutcán és a tóparton. A szabadtéri színpadig vonuló színes karnevált Bordás Imre, Abádszalók polgármestere köszöntötte. Az ünnepi megnyitót folklórgála követte. A szervezők arra is ügyeltek, hogy a térségi művészeti csoportok is bemutatkozhassanak, de a nap csúcspontját a nemzetközi hagyományőrző népi és sportjátékok jelentették. A családi verseny győztesei Tóbiásék lettek, mi több, a családfő az egyéni verseny diját is hazavihette Kunhegyesre. Időközben kiderült az is, hogy ki a legény a gáton. A homokzsák-hordás, a rönkhajítás, a bójaemelés, a kocsihúzás, s az üllőkitartás után eldőlt, hogy ötödjére is Antal Zsolt lett a Tisza-tó legerősebb embere. Az abádszalóki lovasok virtusjátékai, valamint a fogatosok hathatós közreműködése jól előkészítette a nemzetközi bál hangulatát, amit fantasztikus tűzijáték zárt. P. M. Megújul a hálózat Eljárt az idő, annak idején, a termelőszövetkezet által megépített négyszállási elektromos hálózat felett. A villany- oszlopok, vezetékek elöregedtek, már évek óta esedékes volt a cseréjük. Az ÉMÁSZ, a jászberényi ön- kormányzat és nem utolsó sorban a 11 érintett tanya lakójának hozzájárulásával mintegy 4,8 milliós beruházás keretében megújítják a rendszert. Az áramszolgáltató gyöngyösi szerelési osztályának munkatársai a héten fejezik be a munkát. Mindezek keretében 85 villanyoszlopot cserélnek ki, az eddiginél jóval biztonságosabb 50-es burkolt vezetéket szerelnek fel, és elvégzik a kisfogyasztói csatlakozók cseréjét - tájékoztatta lapunkat a szerelési munkákra a helyszínen ügyelő Szőlősi István művezető. Aki gyakran jár a Jászberény - Jászárokszállás közötti útszakaszon tudja, hogy a négyszállási kápolnánál a villanyoszlopon sok éve otthonra talált egy gólyapár. Addig nem bolygatják ezt a villanyoszlopot, amelyiken a gólyafészek található, míg a madarak el nem vonulnak. Az oszlopot kicserélve elhelyeznek egy direkt erre a célra kialakított, magasított fészkelőhelyet is, hogy a következő tavasszal visszatérve ismét elfoglalhassák „új lakásukat” költöző madaraink. bcs Ezüst érdemkeresztes igazgatóhelyettes A tiszafüredi Kossuthból érkezett a mezőtúri Telekibe Augusztus 20-a alkalmából többen vehettek át állami kitüntetéseket Budapesten. Közöttük van Abonyi Ferencné pedagógus, a mezőtúri Teleki Blanka Gimnázium és Szakközépiskola igazgató-helyettese, aki a Magyar Köztársaság ezüst érdemkeresztjét vehette át augusztus 19-én. Abonyiné huszonhét éve került Mezőtúrra, a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem magyar-orosz szakának elvégzése után. Pályáját kollégiumi nevelőként kezdte. Ezt a munkát még középiskolás korában szerette meg, amikor maga is bentlakásos diák volt a tiszafüredi Kossuth Gimnáziumban. A magyar irodalommal is ott került szorosabb kapcsolatba. Hogy „tanító néni” lesz, már kilencéves korában elhatározta. Heten voltak testvérek, közülük öten választották a pedagógus hivatást, a gyerekekkel való foglalkozást. Ez azért is érdekes, mivel a családban korábban nem volt tanárember. Mind kollégiumi, mind közép- iskolás éveire, amikor már mint Abonyi Ferencné fotó: t. a. nevelő dolgozott, szívesen emlékszik vissza. 1974-ben, számára is meglepő módon, kollégiumi igazgatói kinevezést kapott. Igazgatóhelyettesként immáron tizenkilenc éve dolgozik. Bár a kollégiumi nevelőmunkát sem felejti, munkája szebbik részének a tanítást tekinti. Mint vezetőhelyettes, kötelező óraszámaiban oroszt tanít. Jelenleg legnagyobb feladatának az iskola centenáriumi ünnepségeire való felkészülést tekinti. Mint mondta, szeremé minél több volt tanítványával találkozni szeptember 26-27- én. Több elismerésben részesült. Kiváló Munkáért kitüntetést ’88- ban, Mezőtúr Neveléséért díjat ’93-ban kapott. Meglepődött, amikor megkapta a napokban a kitüntetés átvételére a meghívót.- Régebben talán könnyebben kezelhető tanulóim voltak, de a gyerek megmarad mindig gyereknek. Nagyon jó, hogy az elballagok után mindig jönnek újak. Azokat a diákokat becsülöm a legjobban, akik esetleg képességeiken felül szeremének teljesíteni - vallja Abonyi Ferencné. A kultúra kitölti mindennapjait A karcagi polgármesteri hivatal címzetes főtanácsosa, Garai Katalin augusztus 19- én, Magyar Bálint kultuszminisztertől Népművelésért-dí- jat vehetett át. Immár 14 éve dolgozik a hivatalban, s mint mondta, népművelőként találta meg a helyét, számára a kultúra menedzselése az a munka, ami kitölti a mindennapjait. Az eddigi eredményeket - a város 40 köztéri szobrát, 14 év alatt 30 kiadványt, a Nagykunsági kulturális napokat és a Ko- váts Mihály-emléknapokat - s azt, hogy a megyébén úgy ismerik Karcagot, mint. ahol adnak a kultúrára, a kultúra pártoló képviselő-testületeknek és munkatársainak is köszönheti. Velük együtt megtalálta a utat a köz- művelődési felügyelet megszűnése után is a kultúra menedzseGarai Katalin címzetes fo"a !■•••• • ■ tanácsos lésére. A kun tudat erősítését, a testvérvárosi kapcsolatok kialakítását, a sok embert megmozgató régiós, megyei, országos rendezvények megszervezését is mindig fontosnak tartotta. A szervezésbe a közművelődési intézmények mellett bevonja az itt működő közel száz civil szervezetet, és az egyházakat is. A koordinálás mellett igyekszik felkutatni a pályázati lehetőségeket, szponzorokat, hogy megduplázhassa az anyagiakat a sokrétű, színes rendezvények megvalósításához. A kitüntetés váratlanul érte, nem számított rá, mert mint mondta, ő csak tette a dolgát, s számára ez a munka nem fárasztó, szívesen csinálja. Mint köztisztviselő, talán kicsit szabadabb elvű, mint az átlag, de céljai megvalósítása érdekében képes az ésszerű kompromisz- szumra. A kultúra, idegenforgalom, oktatás terén újabb tervei vannak, de ezeket csak akkor tudja megvalósítani, ha a háttérben továbbra is ott lesz a kultúrapárti önkormányzat. D. E. A rendőrség által megtalált lila kerékpárért számos károsult jelentkezett Nem reménytelen a lopott bicajok ügye A kerékpártolvajok bizony jó néhány ember életét megkeserítették már, nemcsak Szolnokon, hanem a megye valamennyi településén. Sokszor úgy tűnik, reménytelen a harc ellenük, épp ezért talán olyan károsultak is akadnak, akik optimizmusukat vesztve még a rendőrséget sem értesítik. A kilátások valóban nem túl rózsásak, meglehetősen nehéz a tolvajok nyomára akadni, ugyanis e műfajt is a gyorsaság, az áru mihamarabbi tovább- passzolása jellemzi. Egyszer azonban ők is lebuknak. A Szolnoki Rendőrkapitányság vizsgálati osztálya folytatja a nyomozást abban az ügyben, amelynek számos tanulsága kívánkozik a nyilvánosság elé. Megdöbbentő, de sajnos tény, hogy a nyomozás látókörébe került személyek egytől egyig gyerekek. A három fiúcskából voltaképpen egy a büntetőeljárás szenvedő alanya, mert ő már betöltötte a 14 évet. Figyelemre méltó, egyben aggasztó továbbá, hogy a legények az erőszaktól sem riadnak vissza: fényes nappal, a város főterén sem estek kétségbe attól a gondolattól, hogy egy velük egykorú gyerek alól elrabolják a kétkerekűt. A srácok talán nem gondolták, de a zsaruk ezúttal hamarosan a nyomukban voltak, sőt rajtuk keresztül ahhoz a személyhez is eljutottak, aki a lopott árut - az eredeti érték tizedéért - átvette tőlük. Több gyanús bringa előkerült még, köztük az is, amelyiknek még nem ismert az igazi gazdája. A napokban lapunkban is közzétett felhívás hatása is azt igazolja, bizony komoly problémát jelentenek a kerékpárlopások a lakosságnak. Múlt pénteken délelőtt ugyanis egymást érték a rendőrségen azok a szolnoki károsultak, akik a nyoma veszett lila bicajukat remélték visszakapni. -hgyKözel négyszáz „gólya” a GATE mezőtúri karán Nem maradt férőhely a térítéses képzésre- Nincs szükség és lehetőség a térítéses képzés bevezetésére, mivel a beiskolázási keretszámainkat kitöltöttük - mondotta dr. Patay István egyetemi tanár, a GATE Mezőtúri Mezőgazdasági Főiskolai Karának főigazgatója. Megtudtuk, mint minden évben, az idén is sikeres volt a főiskolai karon a beiskolázás. Csaknem ezren jelentkeztek az intézménybe, a két meghirdetett szakra. Idén mezőgazda- sági gépészmérnöknek szeretnének a legtöbben tanulni, de mint a főigazgató mondta, lehet, hogy jövőre már a másik szak lesz a népszerűbb. Nappali tagozatra 231 hallgató nyert felvételt, míg levelezőn 148-an kezdhetik el tanulmányaikat szeptember hetedikén. Az évismétlőkkel együtt az első évfolyam létszáma meghaladja a négyszázat, amire az iskola történetében még nem volt példa. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy ennyien is fejezik majd be a tanulmányaikat három év múlva. Az iskolát elhagyókon kívül csökkenti a létszámot az is, hogy egyre több fiatal kér halasztást a tanuláshoz szükséges pénz előteremtésére. Dr. Patay István szerint az intézményük iránti érdeklődés élénkült, amit az is jelez, hogy többen jelentkeztek az első évfolyamra, mint ’96-ban. A beiskolázást zavar nélkül hajtották végre.- Több intézmény az idei tanévtől bevezette a térítéses szakokat. Mezőtúron lesz ilyen?- A beiskolázási létszámunkat gyakorlatilag teljesen kitöltöttük. Nincs szükség és lehetőség sem a térítéses oktatás bevezetésére Mezőtúron. Ezt azoknak az iskoláknak célszerű alkalmazni, ahol keresett szakokon oktatnak, s azokra nagy létszámú jelentkezőjük van. Ez nálunk nem jellemző. A teljes hallgatói létszámunk ennek ellenére meghaladja az ezret - mondotta a főigazgató. scs Nem néztek ferde szemmel a szolnoki felderítőkre „Népi” tábornokok Kínából Hazánkban ma már csak nyelvbotlásból mondjuk néha- néha azt, hogy néphadsereg. Kínában azonban még javában dívik ez az elnevezés. Nem csoda, hogy a nagy fal országából Szolnokra érkezett egyenruhásokat különleges vendégekként tisztelték a vendéglátók. A Kínai Népi Felszabadító Hadsereg politikai főcsoport- főnöke és kísérete nyugat-európai kőrútjuk utolsó állomásaként útba ejtették országunkat. Két napot töltöttek Magyarországon, abból is az egyiket a szolnoki Bercsényi Felderítő Zászlóalj megismerésére szentelték. A magas rangú külföldi vendégeket Havril András vezérőrnagy, hadtestparancsnok, valamint Nagy István alezredes, zászlóaljparancsnok köszöntötte. A röpke félórás látogatás alkalmával a bercsényisek igyekeztek tevékenységük minden ágából ízelítőt nyújtani a meszsziről jött zöld ruhás tábornokoknak, akik a búcsúzáskor elismerően nyilatkoztak a látottakról. A delegációt vezető vezérőrnagy elmondta, a megtekintett bemutatók arról győzték meg őket, hogy a szolnoki alakulat kiképzése jól szolgálja a katonák pszichikai és fizikai felkészülését. Kitűnően képzett, nagy harcerővel rendelkező zászlóaljat ismerhettek meg - nyilatkozták. Ez bizony komoly dicséret, hiszen a bemutatókon résztvevő fiúk között jelenleg nincs „öreg” katona, ők még csak 5 hónapja gyakorolják a felderítők mesterségét. Ügy tűnik, mindenki megelégedésére... -hgyA villámlátogatásba az ajándékcsere is belefért fotó: m j Tízmilliós felújítás Szentimrén A tiszaszentimrei önkormányzati testületi döntés értelmében az iskolai szünet kezdete óta javában folynak az intézményi felújítások, melynek várható költségei 10 millió forintra rúgnak. A község tíz fős karbantartó brigádja először az általános iskola három tantermét látták el PVC-burkolat- tal, majd elvégezték az intézmény festését és mázolását, ami már megtörtént a kultúrházban, az óvodában és az idősek szociális otthonában is. Jelenleg a régi Gyöngy presz- szó helyiségét alakítják át úgy, hogy ott működhessen a várhatóan tizenhat dolgozónak munkát adó varroda, s helyet kapjon itt az iskolai szemléltető eszközöket és elektrotechnikai alkatrészeket gyártó, jelenleg tizenkét, korábban tartós munkanélküli szentim- reinek keresetet biztosító szociális foglalkoztató. Utóbbi így elköltözhet majd a községi szociális és gazdasági intézmények igazgatóságának épületéből. Nyáron kapott gázfűtést a polgármesteri hivatal, az újszent- györgyi falugondnokság, a művelődési ház és az óvoda, az iskolai tornaterem és politechnikai műhely, a szociális étkeztető épülete, valamint a községhez tartozó Új- szentgyörgy óvodája. Augusztusban még komoly feladatok várnak a karbantartó brigádra, hiszen szeptemberig minden intézményben el kell végezniük még az összes kőműves munkát igénylő javításokat. A nyári, 10 millióra rúgó fejlesztéseken túl, a tervek szerint több utca kap szilárd burkolatot. Hogy kettő vagy négy utca lakói lesznek elégedettek, az a terület- fejlesztési pályázat sikerének függvénye. A felújítások része lesz az a 7,5 milliós beruházás, mely révén a pályázati rendszer útján kiválasztandó kivitelező elvégezheti majd a tornaterem teljes rekonstrukcióját. P. M. Megyei díjas a karcagi dr. Nyíri László professzor A katedrán is fontos a hitelesség Augusztus 20. alkalmából ismét többen vehették át a Jász-Nagykun-Szolnok Megyéért díjat. Olyan magánszemélyek és szerveztek kapják ezt akik/amelyek kiemelkedően sokat tettek a megyéért. A kitüntetettek között van a karcagi dr. Nyíri László professzor, a GATE Mezőtúri Főiskola Karának meghívott előadója is. A professzor eddigi munkássága az agrárkutatás és felsőoktatás területéhez kötődött. Kutatási programja a kedvezőtlen kémiai és fizikai tulajdonságú és ezek miatt termékenységükben korlátozott talajok javítási módszereinek elméleti megalapozása és továbbfejlesztése. 1957-től 1974-ig a Moson- magyóvári Észak-Dunántúli Mezőgazdasági Kísérleti Intézetben a Dunántúl talajjavítási és -védelmi problémáival foglalkozott, amelynek eredményeit egyetemi doktori és kandidátusi értekezésben foglalta össze. Már ott elkötelezte magát a talajjavítás iránt, melyet ’74-ben, Karcagra kerülve folytatott az általa kialakított csapattal. Ebben az időben a különböző országos és tárcaközi kutatási programok még hangsúlyozottabbá tették a talajok javítását és védelmét. Miután megyénk is érintett ebben a témában, dr. Nyíri László a karcagi kutatóintézet igazgatójaként igyekezett olyan kutatóbázist kiépíteni, hogy tudományos választ adhasson a melioráció és a talajvédelem tervezésének, illetve megvalósításának probDr. Nyíri László fotó: b. l. lémáira. Mint megfogalmazta, a kutatás mellett most is szakmai ünnepnap számára a katedrán eltöltött nap, hiszen tanít Debrecenben, a DATÉ-n, ahol a földműveléstan tárgyfelelős professzora, de ugyanerre oktatja a mezőtúri diákokat is. Vallja, hogy csak annak az oktatónak van hitele mondanivalójában, aki azt tudományos meggyőződéssel teszi, és felhasználja személyes kutatási élményanyagát is. A professzor úr lehetőséget próbál teremteni a fiatal kutatóknak munkájuk feltételrendszerének bővítésére, eszmei és anyagi támogatásukra, ugyanakkor kötelességének tartja, hogy azt az ismeretanyagot és tapasztalatot, amivel rendelkezik, közreadja, mert talán ezzel is hozzájárulhat a mezőgazdaságot is érintő problémák megoldásához. Dr. Nyíri László részt vett az Alföld-programban is, amelyért az MTA-tól megkapta a mező- gazdasági tudományok doktora címet. D. E.