Új Néplap, 1997. április (8. évfolyam, 75-100. szám)
1997-04-22 / 93. szám
2. oldal Világtükör 1997. április 22., kedd Horn Malajziában Hivatalos malajziai programjának első napján, hétfőn Horn Gyula miniszterelnök fölkereste Tuanku Jaafar uralkodót. Az európai körútra készülő király Kuala Lumpur-i palotájában fogadta a kormányfőt. A találkozót megelőzően Horn Gyula tárgyalt vendéglátójával, Mahathir Mohamad- dal. A megbeszélésen alapvetően a kétoldalú kapcsolatokról volt szó. Mahathir Mohamad fölkérte a magyar vállalatokat, tanulmányozzák, hogy részt tudnak-e venni egy transzázsiai vasútvonal megvalósításában, egyéb infrastrukturális beruházásokban. Azt is megemlítette, hogy a Bosznia újjáépítésében szerepet vállaló iszlám Malajzia együtt tudna működni olyan magyar vállalatokkal, amelyek helyismerettel, forrásokkal rendelkeznek. Vízum nélkül A japán kormány a jövőben is kész támogatni a magyarországi átalakulás folyamatát - közölte Ikeda Jukihiko külügyminiszter a magyar partnerével, Kovács Lászlóval folytatott hétfői tárgyalásán. A két miniszter a találkozón kicserélte a kölcsönös vízummentességről szóló jegyzéket. Japán a közép-európai országok közül elsőként Magyar- országgal kötött megállapodást a vízumkényszer megszüntetéséről, és ezt magyar részről az országunk iránt megnyilvánuló bizalom jeleként értékelték. Az általános vízummentesség június 21-én lép hatályba. A megbeszéléseken a japán fél kifejtette: a tokiói kormány hajlandó a jövőben is segíteni a japán cégeket magyarországi kapcsolataik bővítésében. Két egyezmény Két egyezményt írt alá hétfőn Pozsonyban Kuncze Gábor magyar és Gustáv Krajcí szlovák belügyminiszter. Az egyik megállapodás a természeti és civilizációs katasztrófák elleni segítségnyújtás módozatait rögzíti. A másik a közös államhatárt érintő három folyó - az Ipoly, a Sajó és a Ronyva - medervonalának természetes változásaival, az árvízvédelmi teendőkkel kapcsolatos. Az utóbbi egyezmény által mód nyílik a Balassagyarmatot elkerülő terelőút megépítésére. Kuncze Gábor és Gustáv Krajcí megbeszélésén szóba kerültek a szervezett bűnözés, a drogkereskedelem, a menekültügy, a határőrizet, a nemzetközi bűnüldözés és a pénzmosás kérdései. Franjo Tudjman Budapesten Hazatérhetnek a magyar nemzetiségű menekültek A két köztársasági elnök az Országházban FOTÓ: FEB/DIÓSI IMRE Kétnapos hivatalos látogatásra hétfőn Budapestre érkezett Franjo Tudjman horvát elnök, aki vendéglátója, Göncz Árpád tavaly májusi, horvátországi látogatását viszonozza. Göncz Árpád az Országházban előbb egyórás négyszemközti megbeszélést folytatott vendégével, Franjo Tudjmannal, majd plenáris ülést tartottak. A két államfő kiemelte a kapcsolatok jószomszédi és baráti jellegét, de egyúttal hangsúlyozták: az együttműködés szintje elmarad a lehetőségektől. Tudjman elnök a tárgyaláson megerősítette, hogy a magyar menekültek most, a választások után hazatérhetnek az eddig szerb kézen lévő horvát területekre is. Göncz Árpád szorgalmazta, hogy az újjáépítésben a magyar vállalatok ne kerüljenek hátrányos helyzetbe, legalább semleges legyen a versenyajánlatok elbírálása. Ä Nándorfehérvár-teremben elhangzott nyilatkozatában a magyar államfő kijelentette: érdekünk Horvátország részvétele Európa valamennyi intézményében, s érdekünk, hogy mielőbb eleget tudjon tenni az ehhez szükséges követelményeknek. Tudjman hangoztatta: a magyarországi horvátok és a horvátországi magyarok hidat jelentenek a két ország között. Geopolitikai helyzete, tizennégy évszázados történelme, civilizációja és kultúrája révén Horvátország Közép-Európa és a Mediterránum része - mondta Franjo Tudjman hétfő délután az Országgyűlés plenáris ülésén mondott beszédében. Felszólalásában a horvát köz- társasági elnök kiemeltei horvátok sohasem fogják elfelejteni azt a segítséget, amelyet a magyarok nyújtottak hazájának a függetlenségért és az önállóságért vívott harcban. Kiürült a Trafalgar tér. Soha nem tapasztalt káosz alakult ki hétfőn Londonban és környékén az északír katolikus terrorcsoport (IRA) bombariadó-sorozata miatt. Legalább másfél millióan rekedtek különböző torlódásokban, miután a brit főváros legfontosabb vasúti csomópontjait és légiközlekedését megbénították a fenyegetések. fotó: feb/reuter Hírháttér Párizsi politikai méhkas Felbolydult méhkashoz hasonlít napok óta a francia politikai színtér: mióta a múlt héten először vetődött fel komoly formában, hogy Jacques Chirac elnök a nemzetgyűlés idő előtti feloszlatását és rendkívüli választások kiírását fontolgatja, se vége, se hossza a találgatásoknak. S ez nem is csoda, hiszen hasonló döntéshez korábban csak általános krízishelyzetben, bel- vagy külpolitikai válság közepette folyamodtak az államfők, vagy pedig ha oly mértékben megromlott a kapcsolat az Élysée-palota és a hivatalban levő kormányfő közt, hogy a voksolás előre hozatala nélkül nem látszott valószínűnek az erőviszonyok tisztázása. Most azonban ilyen kényszerhelyzetről nem beszélhetünk, Chiracnak jövő márciusig bő kifutást engedélyezne a politikai naptár. Megfigyelők szerint az államfő vélhetőleg a baloldali ellenzék zavarba hozására, s a jelenlegi jobboldali parlamenti többség némi vérveszteség árán történő megőrzésére törekszik. Ha ugyanis - mint azt mindenki bizonyosra veszi - az év második felében, s különösen jövőre éreztetni kezdik hatásukat a közös európai valuta, az euro tervezett bevezetése miatt elkerülhetetlen költségvetési megszorítások és más takarékossági intézkedések, akkor biztosra veheti saját, s miniszterelnöke, Alain Juppé népszerűség-csökkenését is. Idő előtti választásokat kiírni veszélyes lépés, de Chirac mindig is vállalta a kockázatot. Ha a törvényhozás megújítása nem rendíti meg a jobbközép pozícióit, kényelmes fél évtized várhat rá az Ély- sée-palotában. Ha viszont a szocialisták előretörnek, akkor ismét „furcsa társbérlet” lesz majd Franciaországban. Szondy Gábor Megkezdődött a Napkelte Az első olasz egységek Vlorában vannak A többnemzetiségű rendfenntartó erők olasz egységei hétfő reggel az albániai felkelés központjába, Vlora városába érkeztek. A San Giusto csapatszállító hajó, a Vittorio Veneto cirkáló és a Grecale naszád kora hajnalban befutott a vlorai kikötőbe. Közben a Garibaldi brigád elitalakulatainak mintegy 50 embere a szomszédos Fier városba érkezett, és elkezdte ellenőrzése alá vonni a város stratégiai pontjait. Egy olasz alezredes szerint a lakosság részéről eddig nem tapasztaltak ellenséges indulatokat, sőt a fogadtatás helyenként barátságosnak nevezhető. Vlorában összesen 570 olasz és 130 görög fegyveres fog állomásozni. Albániában sokat javult a helyzet, a közrend már például helyreállt, kivéve azt az öt déli tartományt, amelyet az úgynevezett „forradalmi bizottságok” tartanak az ellenőrzésük alatt - fejtette ki Sáli Berisha albán államfő a belga Le Soir-nak adott interjújában. Nyilatkozatában az elnök azt mondta, hogy a szabad és tiszta választások megrendezése jelentheti az egyetlen kivezető utat az válságból. A hideg miatt néptelenedett el Grönland szigete Már a vikingek is fáztak Berlini kutatók szerint Grön- landról a vikingeket annak idején húsz egymást követő év mind rövidebb és hűvösebb nyarai űzték el. A tudomány eddig úgy tartotta, hogy a vikingek a tizennegyedik században a kérlelhetetlenül előrenyomuló gleccserek miatt távoztak a világ legnagyobb szigetéről. Ám ennek inkább az időjárás volt az oka. A skandináv származású szőke óriások vagy fél évezreden át jól viselték a zord sziget viszontagságait. Szarvasmarhát, birkát, kecskét tenyésztettek, éltek és megéltek az állatok húsából, gyapjából, a tejből és sajtból. Ä rövidülő nyarak azonban azt jelentették, hogy nem zöldültek ki eléggé a legelők, táplálék híján le kellett vágni az állatokat és ezzel a vikingek létalapja vált kérdésessé. A tél már a folyamatos éhezés időszaka volt, és a „kis jégkorszak” kiűzte a szigetről a mintegy 650 vikinget. Persze, ez nem egyszerre történt: a megélhetés az 1300-as évek közepétől lett egyre nehezebb, és miután felélték tartalékaikat is, nagyjából a huszadik sovány esztendő után kerekedtek fel, hogy elhagyják kínlódásuk színhelyét, és szétszóródjanak a világban. Ezzel nagyjából egy időben a Kanadától északra és az Eszak-Grönlandtól nyugatra fekvő szigetekről egészen más etnikumú, eszkimó vadászok települtek Grönlandra. FEB Hírek röviden Ciorbea fogadta Keleti Györgyöt Victor Ciorbea román kormányfő hétfőn fogadta Keleti György magyar honvédelmi minisztert és az általa vezetett katonai küldöttséget. A találkozón a miniszterelnök méltatta a két hadsereg között hagyományossá vált jó kapcsolatokat. Ä delegáció egyebek mellett a közös békefenntartó zászlóalj létrehozásáról tárgyalt Bukarestben. Cseh-orosz nézetkülönbségek Csehországnak és Oroszországnak továbbra is eltér a véleménye a NATO kibővítésének szükségességéről. Mindezek ellenére Prága és Moszkva azt szeretné, ha javulna a kétoldalú együttműködés - derült ki azon a sajtótájékoztatón, amelyet Václav Klaus cseh, és Viktor Csemomirgyin orosz kormányfő tartott hétfőn Prágában. Összecsapások Ciszjordániában Összecsapások törtek ki hétfőn Szurif ciszjordá- niai faluban izraeli katonák és tüntető palesztin lakosok között. A katonák lőfegyverüket használták, és öt palesztint megsebesítettek. Egyikük, egy 16 éves fiú állapota súlyos. Előzőleg az izraeli katonák buldózerrel akarták lerombolni egy olyan lakos házát, akit nemrég foglyul ejtettek. Letartóztatták a tanácsadót Varsóban a hét végén őrizetbe vették Borisz Jelcin egykori tanácsadóját. Szergej Sztankevicset azzal vádolják, hogy 1992-ben, moszkvai főpolgármester-helyettesként 10 ezer dollárnak megfelelő csúszópénzt fogadott el egy koncert engedélyezéséért. A politikus 1995 óta bujkált Lengyel- országban. Kínai katonák Hongkongban A Kínai Népi Felszabadító Hadsereg egy előőrse hétfőn megérkezett Hongkongba. Feladata az, hogy előkészítse a laktanyákat a nyáron bevonuló kínai helyőrség számára. A jelenlegi brit korona- gyarmat július 1-jén kerül kínai fennhatóság alá. Ismeretlenek hétfőn szándékosan tönkretették Hongkongban az új repülőtéri híd biztonsági rendszerét. A létesítményt vasárnap avatják. Ha kedd, akkor Kiskegyed! • Vihetik Rozikát ötezer forintért • Bánat négy felvonásban • Világsztárok magyar bőrben • Erotika liberóban Kiskegyed- a legolvasottabb női magazin! JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja • Felelős vezető az ügyvezető igazgató • Felelős szerkesztő: BERKI IMRE • Szerkesztő: Baranyi György Tervezőszerkesztő: Mohai Gyuláné • Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája • Felelős kiadó: NÁNAI TIBOR irodavezető • Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. I. sz. Irodaház, Pf.: 105. Telefon: 56/424-444, fax: 56/422-853 • Készíti a Petőfi Nyomda Rt. Szilády Üzeme, 6001 Kecskemét, Mindszenti út 14. • Felelős vezető: Szabados Tibor mb. vezérigazgató. Telefon: 76/482-192 • Az előfizetők részére teijeszti az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája az ügynökségek révén. • Árusításban terjeszti a „Rónahír” Észak-alföldi Hírlap-kereskedelmi Postai Rt. Debrecen, Nyugati u. 5-7. • Levélcím: 4001 Debrecen Pf. 270. Telefon: 52/347-988/21, 22. mellék • Előfizethető közvetlenül az Új Néplap kiadójánál 5000 Szolnok, Kossuth tér 1. földszint (tel.: 56/424-444) és ügynökségeinél, az Új Néplap hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással a Postabank Rt. 11993609-03301214 pénzforgalmi jelzőszámra, valamint megrendelhető a kiadónál. • Ügynökségek címe: Szolnok, Magyar u. 9. Telefon: 56/375-620, Jászberény, Bercsényi út 5. Tel.: 57/412-564, Kunszentmárton, Köztársaság tér 12. II. 12. Telefon: 461-445, Törökszentmiklós, Táncsics út 1. Tel.: 56/390-959, 35. mellék vagy 06-60-454-865, Kunhegyes, Kossuth út 40. Tel.: 59/326-961. • Előfizetési díj egy hónapra 595 forint, negyedévre 1785 forint, fél évre 3570 forint, egy évre 7140 forint. • Az áruspéldányok ára: 29,50 Ft • JNK-Szolnok megye határán kívül az egyhavi előfizetési díj 1532 forint.# Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökséghez munkanapokon 8-tól 16 óráig telefonon és az Új Néplap kiadójához az 56/424-444 telefonon 7.30-tól 16 óráig kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. • ISSN 0865-9133 1