Új Néplap, 1997. április (8. évfolyam, 75-100. szám)

1997-04-22 / 93. szám

1997. április 22., kedd Megyei Körkép 3. oldal Kisúji városvédelem Tíz évvel ezelőtt alakult meg a kisújszállási Városvédő és Szé­pítő Egyesület, mely azóta a vá­ros életében meghatározó civil szervezetté vált. Tegnapi közgyűlésükön Nagy Zoltán elnök megnyitotta az egyesület életét bemutató ki­állítást, majd szólt az utóbbi két év városvédő, értékmentő munkájáról. Az idei év legfon­tosabb feladata a környezetvé­delmi tevékenység erősítése lesz. Folytatni kívánják a fásí­tást, parkosítást, mely munkába a fiatalok bevonását is tervezik. Nyáron ismét lesz városszépítő tábor, s irodalmi estet, kamara­kiállítást is terveznek. 1996-ban létrehozták a Nagykun Kisújszállásért Ala­pítványt, melynek céljai hason­lóak az egyesületével. Dr. Szabó Lajosnak és dr. Ducza Lajosnak (korábbi elnököknek) adott át elismerést a mostani vezetőség. Gaál Kálmán-díjat kapott dr. Kiss Kálmánná, a helytörténeti szakosztály veze­tője, a város közéletében vég­zett munkájáért, illetve a helyi születésű, 85 éves Kiss Tamás költő. d. e. Emberközelből a tumorról A napjainkban oly sok tragé­diát okozó, rettegett beteg­ségről, a rákról tartottak elő­adást tegnap a karcagi városi Csokonai Könyvtár Kunha­lom Polgári Körében. Az előadót, dr. Nagy Pétert egy­kori gimnáziumi tanára, dr. Varga Gyöngyi mutatta be. Az előadó a Debreceni Orvostudo­mányi Egyetem Biofizikai Inté­zetének doktorandusz hallgatója, s a témával már hollandiai és amerikai tanulmányúton is fog­lalkozott. Ott az emlőtumorok elméleti megközelítése volt a fel­adata, s vizsgálta a daganatok ki- alaküíásáhák k" körülményeit is. ' Debrecenben az úgynevezett árafnlási Citométerrél1 dolgozik; melynek segítségével a rákos sej­tekről újabb információhoz lehet jutni. Bemutatta a képalkotó, egyedi sejteket vizsgáló mik­roszkóppal végzett kutatást is. Szólt az úgynevezett erbB2 fe­hérjéről, mely az emlőtumoros betegek 30 százalékánál jelen van. Az előadó szerint ez a fehér­jevizsgálat folytatása, s az elért eredmények alkalmasak lehetnek a tumoros betegek még eredmé­nyesebb kezelésére. A közeljö­vőben talán már ezzel a módszer­rel olyan molekulákat is lehetne tervezni, mely alkalmazása a be­teg életét is meghosszabbítaná. VARJA A NAPSÜTÉST NYARAT IDÉZŐ ÚJ INGBEN! RÖVID ÜP INGEK, POMPÁZÓ SZÍNEK 1 A KRISTÓFBAN. SZOLNOK, MAGYAR ÚT 6. A Konstantin-napok a természettudományok jegyében zajlanak a szolnoki Konstantin Általános Iskolában, ahová ismert szakembereket hívtak meg előadónak. Tegnap két kiállítás (Hegedűs József fafaragó és a tanulók origami munkái) is nyűt a tornateremben. fotó: m. j. Fegyelmi vizsgálat a túri jegyző ellen (Folytatás az I oldalról) Végül annyit kértem csupán, hogy a jegyzőkönyv-hitelesítők az ellenérdekelt felek vélemé­nyét rögzítsék az ülés hivatalos jegyzőkönyve mellé, és tegyék ki nyilvánosan a könyvtárban.- Vagyis nem mondott le. Kapott erre újabb felszólítást?- Nem. Más történt. A köz- igazgatási hivatal a panasz tes­tület általi tárgyalásával kap­csolatban törvényi észrevétele­ket tett a 28-14/96-os leirat 3. pontjában. Ezt elküldtem az önkormányzati bizottsági elnö­keiknek, és szerepeltettük a de­cemberi testületi ülés polgár- mesteri tájékoztatójában. Az 1997. februári ülésen kiadtuk az észrevételt valamennyi kép­viselőnek. A gond az, hogy en­nek tartalma nem lett kiérté­kelve.- Mi az észrevétel lényege?- Az engem elmarasztaló napirend tárgyalási módjával volt összefüggésben. Nem volt tisztázott, milyen módon került a panasz a testület elé, és nem derült ki, miben döntöttek a képviselők. Minden azt sejteti, a mostani panasz visszaeredez­tethető erre az időszakra.- A tavalyi és a mostani pa­naszos ugyanaz a személy?- Nem, de nagyon komoly összefüggés van a kettő között.- A mostani panaszos azt nyilatkozta nekünk: a jegyző visszaél a hatalmával.- Belekeverte a jegyzői hiva­tásomba a hivatalon kívül vál­lalt társadalmi megbízatásom­ból eredő munkámat. Mindkét megbízatásban a törvényessé­get képviselem. A panaszosnak semmiféle olyan államigazga­tási ügye nem volt a hivatalnál, amellyel kapcsolatban őt bár­mire köteleztük vagy elutasítot­tuk volna. Ennélfogva a pana­szost konkrét hátrány a hivatal részéről nem érhette. Többet nem mondhatok addig, amíg zajlik a vizsgálat. Simon Cs. József Annak idején a premontreiek rendháza volt, a világháborút kő vétő államosítás'uföh pedig hol szolgálati lakássá, hol idősek napközi otthonává avanzsált a jánoshidai kastély. Felújítva növelné a település vonzerejét FOTÓ: S. J. AII. világháború után az egykori rendháznak alaposan megválto­zott a szerepe, a településre ér­kező tanárok, tanítók szolgálati lakásaként szolgált. Nagyjából húsz évvel ezelőtt, mikor az ad­dig ott lakók Jánoshidán letele­pedtek, az épületet idősek nap­közi otthonává alakították át. Éveken át adott helyet ezen in­tézménynek a kastély, de húsz főnél többen sosem vették igénybe a szolgáltatásokat. Vé­gül a helyi bölcsőde megszűné­sekor - melynek szintén a kis ki­használtság volt az oka - az idős emberek a régi bölcsődében nyertek elhelyezést. Azóta a kas­tély ismét korábbi rendeltetésé­nek megfelelően működik. Per­sze nem a premontreiek tértek vissza, hanem újra szolgálati la­kásként üzemel. Most fiatal há­zasoknak ad otthont. A község önkormányzata mostanában gondolkodott el azon - tudtuk meg Hidas Fe­renc polgármestertől hogy a kastély kiválóan alkalmas volna szálloda vagy szálláshely kialakítására. Szolnok és Jász­berény közel van a település­hez, így a kastélyban meg­szállva bejárhatnák, megismer­hetnék a környéket az erre járó turisták. Az elképzelés szerint az épület tartós bérbe adása vagy akár értékesítése is szóba jöhetne a hasznosítás kapcsán. Ha ezt sikerül megoldani, az kedvezően befolyásolná a tele­pülés életét. Egyrészt munkaal­kalmat teremtene az átalakítás és a későbbi üzemeltetés, más­részt a hozzá kapcsolódó bevé­tel sem jönne rosszul az ön- kormányzatnak. B. Cs. Közérzetünk Mit várhat el a beteg? Panaszkodik a beteg: nem úgy bántak vele egy orvosi vizsgálat során, nem kapta meg azt a figyelmet, ami elvárható volna. Az eset néhány héttel ezelőtt történt. A beteget ellátó orvos már nem emlékszik a páciensre. Nem csoda, naponta negyven vizs­gálatot végeznek, amellett, hogy nem ez a fő feladatuk. Ezt csak úgy, „szerelemből” csinálják, aki rászánja magát, hogy a napi nyolc órát is meghaladó munkája mellett még ezekkel a vizsgá­latokkal is foglalkozzon, azt a szakmai ambíció hajthatja csak. Az idő, amit az orvosok a betegekkel töltenek, körülbelül tizen­ötszöröse annak, amit hivatalosan elismernek, megfizetnek. Persze, eszköz sincs elég. Ami van, az magas színvonalú, de darabszámra kevés. Eszközöket, pénzt ma már nemigen lehet „csak úgy” remélni. Evekkel ezelőtt más volt a helyzet. Akkor az ember (az orvos) csak megemlítette illetékes helyeken, és élőbb-utóbb csak meglett a hiányzó eszköz, műszer. Ma a ren­delőintézetek, a kórházak egyébként is fenntartási gondokkal küszködnek, a tulajdonos önkormányzatok többsége nem hogy az egészségügyi intézményére nem tud költeni, hanem sokszor a saját gazdálkodása is deficites. És akkor ott van még a „nagy lehetőség”: pályázni lehet. A főorvos például az elmúlt héten megírt vagy nyolc pályázatot. Igaz, nem ez lenne a dolga. Ha például nem kellene ezzel is töl­teni az orvosoknak az idejüket, több időt lehetnének a páciens­sel, vagyis több energia, odafigyelés maradna, amit a fent emlí­tett beteg is kifogásolt egyébként. A kör ördöginek látszik, amiből kikeveredni nemigen lehet. A beteget persze mindezek a magyarázatok, amelyek hozzátar­toznak az igazsághoz, aligha érdeklik. Neki megvan a maga sé­relme. Ő úgy érzi, amit egyre többen éreznek manapság, akik egészségügyi ellátásra szorulnak - futószalagon történik az el­látás. Márpedig rövidre szabott idővel, kevés személyzettel, kevés eszközzel nem is történhet másképp. A legnagyobb jóindulat mellett sem. Paulina Éva Az év rendőre Mint arról hírt adtunk, szombaton Győrben Kuncze Gábor belügyminisztertől vette át „Az év rendőre” miniszteri díjat bűnügyi kategóriában Tóth István rendőr százados, a karcagi kapitányság kiemelt főnyomozója. Tóth István 1968-ban lépett be a rendőrséghez. Akkor a kíváncsi­ság vezette, mára megszerette az emberekkel való foglalkozás ilyen módját. Karcagra 11 évvel ezelőtt érkezett közrendvédelmi rendőrnek, s hat éve a bűnügyi ál­lomány főnyomozója. Ügyei 95 százalékát áz ismeretlen tettes vonal teszi ki. Ittléte alatt jóval ezren felüli ügy futott át a kezei között. Legutóbb annak a két fér­finak a brutalitásán háborodott fel, akik egy süket, vak asszonyt vertek össze. Az eredményes felderítéseit annak is köszönheti, hogy jó csa­pattal dolgozhat együtt a köz­rend, az igazgatásrendészet terü­letén. Bár nyomozó kollégái át­lagéletkora 30 év, hallgatnak az „öreg”, 50 éves Tóth Istvánra, aki reméli, hogy közülük is lesz, aki megkapja majd ugyanezt az el­ismerő címet. S hogyan lehet a napi feszültségeket levezetni? Az év rendőre szerint a sporttal. Tíz évig ő is aktívan kosarazott, s a sportnak köszöhhetően könnyeb­ben is alkalmazkodik. Hogy gyermekei közül rendőri pályára léfWf* ©nfffiÁ*tudni. Tóth István bízik abban, hogy "Üt ti^'Véiáh'ák tétózíík-'l p/álya. Fia szakközépiskolás, nagyobbik lánya pedig már férjnél van. Tóth István, ha egészsége en­gedi, szeretne még évekig nyo­mozóként dolgozni. Mint megfo­galmazta, ismerve a mostani bűnügyi helyzetet, nem fenyegeti a munkanélküliség. -de­Ezreddé „fogy” a dandár (Folytatás az 1. oldalról) A napokban Keleti György hon­védelmi miniszter Veszprémbe, az MH. 2. Repülő és Légvédelmi Hadtest Parancsnokságára invi­tálta sajtóbeszélgetésre a megyei napilapok képviselőit. Minthogy a téma a haderő-átalakítás volt, szóba került a szolnoki szállító- repülők kérdése is. Mint Kosiczky Attila vezérőr­nagy, hadtestparancsnoktól meg­tudtuk, szó sincs az alakulat megszüntetéséről. A Magyar Honvédség repülő és légvédelmi főcsoportfőnöki teendőivel né­hány nappal ezelőtt megbízott vezető lapunknak elmondta, a kérdéses alakulatra a jövőben is számítanak, igaz, megnevezését tekintve változtatást terveznek. A dandárból ugyanis ezred lesz az év végére. Az ezred eszközeit sem csökkentik, ám amelyik re­pülőjármű fölött eljárt az idő, azt bizony ki kell vonni a forgalom­ból. Ä pótlásuk egyelőre nem biztosított. Ami a NATO „területi igé­nyeit” illeti, a hadtestparancsnok határozottan cáfolta lapunk ez irányú értesülését. -hgy­Egy pont hiányzott a százhoz A megyei földrajzverseny győztesei Tavaly az általános Iskolák 7. és 8. osztályos tanulói részére ren­dezett Teleki Pál földrajzi és földtani versenyen a 7. osztályosok között szolnoki diák bizonyult a legjobbnak. Az esélyei most sem rosszak az országos megmérettetésen a nyolcadikosok között. Április 12-én rendezték meg az idei megyei fordulót Szol­nokon, a Körösi Csorna Sán­dor Általános Iskolában. Ezt a tavalyi hetedikes megyei és országos győztes, Uhrin And­rás nyerte a nyolcadikosok és Bedekovics Imre a hetedikesek között. Mindketten a „Körösi” tanulói, tanáruk Kissné Sebes­tyén Éva. Egy-egy iskolát egyetlen gyerek képviselhetett korcso­portonként. így is körülbelül negyvenen voltak. A százpon­tos tesztláp kitöltése András­nak 99, Imrének 96 százalékra sikerült, tehát a megyét egy iskola két tanulója képviseli a május 16. és 18. között Eger­ben megrendezendő verse­nyen. Mivel András tavaly már részt vett ezen (és nyert!), tudja, mire lehet számítani.- Ki kellett tölteni egy 100 pontos tesztet, majd terepgya­korlat következett, ahol na­gyon kellett figyelni és jegyze­telni, mert a látottak alapján kaptunk kérdéseket. Van szó­beli „forduló” is, ahol tételeket húztunk. A harmadik nap pe­dig az eredményhirdetésé és az értékelésé volt. Valószínű­leg így lesz ez az idén is. A megyéket 1-1, Budapestet 6 diák képviseli. A megyei verseny győztesei könyvjutalmat kaptak, az or­szágos elsők pedig tavaly egyhetes táborozáson vettek részt, de könyvet, térképet, érmet is átvehettek. Tanáruk, Kissné Sebestyén Éva elmondta, hogy a győzte­sek egy háziversenyen tűntek föl, de a megyei és az országos siker sok-sok közös munka gyümölcse. A verseny előtt már naponta gyakorolnak, megbeszélik a kijelölt felada­tokat. Uhrin Andrást a meteoroló­gia, Bedekovics Imrét a ter­mészetföldrajz érdekli első­sorban. Emellett persze a gaz­daságföldrajzzal, a kőzetekkel és még sok-sok mindennel tisztában kell lenniük, hogy az idén is esélyesek legyenek a győzelemre. B. A. Elismerés a lélekjelenlétért Balról jobbra: Bálint Zoltán és Kiss Lajos ajándékot ka­pott, Ponyokai Bálint vezérigazgatói dicséretben részesült A közelmúlt két eseménye is bebizonyította: munkájuk so­rán az autóbusz-vezetők talál­kozhatnak olyan helyzetekkel, amelyekben nem csak „pilóta­ként” kell helytállniuk. Kiss Lajos utasként ült azon a szolnoki helyi járatú buszon, amelynek vezetőjével szívro­ham végzett munka közben. A jármű egyenesen az előtte a pi­ros lámpa miatt várakozó busz felé tartott változatlan sebesség­gel. A szakértő utas nagy lélek­jelenlétéről tett bizonyságot ak­kor, amikor a helyzetet mentve félrekormányozta a kocsit. A frontális ütközést így sikerült el­kerülni. Kollégája, Bálint Zoltán, aki az elöl lévő buszt vezette, a koc­canást követően nyomban a sze­rencsétlenül Járt társa segítsé­gére sietett. O volt az, aki elsőd­legesen ellátta a könnyebben sé­rült egyik utast. Ponyokai Bálint körözött bű­nözőt „fogott el” nem sokkal az­után, hogy elindult a szolnoki buszpályaudvarról. A járművére felvett gyanús utassal visszaka­nyarodott, majd átadta őt a biz­tonsági őröknek. A buszvezetők nem csak a közvélemény elismerését váltot­ták ki, tettüket nagyra értékelte a Jászkun Voltán Rt. vezérigazga­tója, Szabó István is. A három dolgozót a cég tegnapi munka- értekezletén tüntették ki. -hgy­Kedvező ajánlat esetén az eladást is megfontolná Jánoshida önkormányzata Változatok kastélyhasznosításra

Next

/
Thumbnails
Contents