Új Néplap, 1997. március (8. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-05 / 54. szám

12. oldal Információk Események 1997. március 5., szerda Derült idő Készítette: ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT Kereskedelmi Szolgáltató Iroda ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS ELŐREJELZÉS A DUNA-TISZA KÖZE TÉRSÉGÉRE Az esőzést hozó légköri front ami­lyen gyorsan jött, olyan gyorsan távo­zott is térségünkből, ma már a Balkán fölött jár. Nyomában száraz, viszony­lag enyhe levegő árasztja el a Kár­pát-medence térségét. Ezért ma több­nyire kevés lesz a felhő, eső már se­hol sem valószínű, sok napsütésre számíthatunk. Reggel, kora délelőtt néhol még erősen párás, ködös lesz a levegő. A szél csak néha és csak kissé élénkül meg, iránya a Dunántúlon dé­li, a Tiszántúlon északi lesz. A nappa­li felmelegedés erősödik. KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL A front negatív élettani hatásával ma már nem kell számolnunk. Reggel, kora délelőtt elsősorban az északkeleti országrészben valószínű foltokban köd, ettől eltekintve ideálisak lesznek a légköri feltételek. Az elvonult front nyomában ismét száraz léghullám árasztotta el a tér­séget. Ezért ma már kevés lesz a fel­hő, eső sehol sem valószínű. A válto­zó irányú szél csak néhol és csak kissé élénkül meg. A sok, közel zavartalan napsütés hatására délutánra jóval az átlagos fölé melegszik a levegő. Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Szolnok: 12 Kecskemét: Jászberény: 13 Baja: Tiszafüred: 13 Kiskőrös: Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: Tisza-tó: Tisza: 5 Velencei-tó: 4 Fertő-tó: 3-4 Duna: 7 5-6 Balaton: Tisza-tó: Szolnok: Jászberény: Tiszafüred: 30-35 25-30 25-30 25-30 30-35 Velencei-tó: Fertő-tó: Kecskemét: Baja: Kiskőrös: 12 13 12 30-35 30-35 30-35 25-30 25-30 A meteorológiai szolgáltatás prémium telefonon átmenetileg szünetel. Egy új rendszer premierje után Matáv-nap lesz Abádszalókon Háromszor oltottak Naptár 1997. március 5., szerda Adorján, Adrián napja Napkelte: 6.15 órakor, napnyugta: 17.36 órakor. Holdkelte: 3.33 órakor, holdnyugta: 13.21 órakor. 75 éve született Pier Paolo Pasolini olasz filmrendező. 170 éve hunyt el Pierre Si­mon Laplace francia mate­matikus,. fizikus. E napon hunyt el 1953-ban Szergej Prokofiev orosz zeneszerző. • • Ügyeletes patika Szolnok. Ma az ügyeletes pa­tika a Városmajor (Városma­jor utca 55.). Áradó folyók A Tisza tegnap Tiszafürednél 557 centiméter, duzzasztott, Kisköre felsőnél 610 centiméter, duzzasz­tott, Kisköre alsónál 589 centimé­ter, tetőző, Szolnoknál 576 centi­méter, áradó. A Hármas-Körös Kunszentmártonnál 462 centimé­ter, áradó. A Zagyva Jászteleknél 163 centiméter, apadó. Jámbor betörő Kunszentmárton. A Madách utcában egy betörő beverte egy magánlakás bejárati ajtajának üvegét. Amikor a csörömpö­lésre az ajtóhoz sietett a házi­asszony, a tolvaj 5 ezer forintot kért tőle, de amikor a hölgy kö­zölte, nincs pénze, a betörő bé­késen továbbállt. Aktuális kérdésekről tájékoztat Kósáné Abádszalókon Csütörtökön Abádszalókra lá­togat Kósáné dr. Kovács Magda országgyűlési képvi­selő, ex-munkaügyi miniszter. Az MSZP népszerű politikus­nője 16 órai kezdettel az ön­­kormányzat földszinti nagy ta­nácskozótermében tart tájékoz­tatót a közvéleményt jelentősen foglalkoztató aktuális témákról. A lakossági fórumon lehető­sége nyílik az érdeklődőknek kérdések feltevésére is. Tegnap adta át a Matáv Abád­szalókon az új, RLL (Radio Local Loop) típusú rendszerét. Ez a vezeték nélküli telepített rádiótelefonos rendszer nem csak több abádszalóki lakás­ban üzemel tegnaptól, hanem lehetővé teszi, hogy az új igé­nyeket szinte korlátlanul, s az Csépa. Másfél millió forintot nyert pályázaton a cigány ki­sebbségi önkormányzat a buda­pesti székhelyű Magyarországi Cigányokért Közalapítványtól. A támogatásból öt munkanélkü­lit tudnak foglalkoztatni. A ki­sebbségi önkormányzat beton­eddiginél rövidebb átfutási idő alatt ki tudja elégíteni a Ma­táv. Valószínű, hogy ez a tény is közrejátszik abban, hogy hol­nap 9 és 14.30 között Matáv­­nap lesz a helyi önkormány­zatnál. Az emeleti tanácskozó­­teremben nem csak az új tech­oszlopok gyártását tudja a pénz­ből megvalósítani, amelyből a tervek Aerint naponta százat képesek előállítani. A volt téglagyárban megva­lósított munkahelyteremtést már előkészítették, hiszen 1500-nál több oszlophoz nikai lehetőségeket, telefon- és faxkészülékeket ismerhetik meg az érdeklődők, hanem a helyszínen benyújthatják tele­fonigénylésüket is. Az új szerződéskötők sorso­láson vehetnek részt, melynek fődíja egy ingyenes telefon­­bekötés lesz. szükséges vasszerkezetet már le is gyártottak. Aki azzal tud segíteni, hogy átveszi viszonteladóként az oszlopokat, hívja Bódi Mi­hály kisebbségi önkormány­zati vezetőt az 56-323-247-es telefonszámon. Jászjákóhalma. A településen több mint 100 évvel ezelőtt alakult meg az önkéntes tűz­oltó-egyesület, amely jelenleg 32 „rendes” és több pártoló taggal rendelkezik. A „fiúknak” szerencsére nem túl gyakran kell kivonulniuk. Tavaly három riasztást kaptak -Kormánybiztos a Hozam Klubban Szolnok. A Hozam Klubban holnap 16 órától dr. Bencze Jó­zsef kormánybiztos, a gazda­ságvédelmi koordinációs titkár­ság vezetője tart előadást Harc a feketegazdaság ellen - tények és eredmények címmel. Közmeghallgatás Öcsöd. Az önkormányzati kép­viselő-testület holnap 18 órától közmeghallgatással egybekö­tött testületi ülést tart a műve­lődési házban. Beszámolnak a tavalyi évről, és javaslatot tesz­nek az idei költségvetés elfoga­dására. Pontonhíd Üzembe helyezték a Csépa- Csongrád közötti pontonhidat a Tiszán. mondta Muhari József parancs­nok, aki az éves közgyűlésen számolt be az eseményekről. A parancsnok felhívta a figyelmet a májusban megrendezendő jászsági versenyre, amelyen minden évben megjelennek csapatukkal az éppen a vetél­kedést rendező településen. Gyurcsek-kiállítás Martfű. Mint arról lapunkban már olvashattak, a város új fő­terét fogja díszíteni Gyurcsek Ferenc Munkácsi-díjas szob­rászművész alkotása, Szent Ist­ván király összességében öt méter magas szobra. Az ismert művész az elkö­vetkezendő pár hónapban a vá­rosban fog dolgozni, s az alko­tásaiból nyílik kiállítás holnap délután három órakor a Városi Művelődési Otthonban. A Gyurcsek Ferenc munkás­ságának egy szeletét bemutató tárlatot Kozma Imre polgármes­ter és Zsolnai László művészet­­történész nyitja meg. Gazdakör Szolnok. A Bereczki Máté Gazdakör holnap 17 órától a szandaszplősi művelődési ház­ban összejövetelt tart. A foglal­kozás témája a kisgépek, öntö­zőberendezések lesz. Balesetek, Bűnügyek Támogatásból betonoszlop Fekete Szakáll a kalózkapitány zászlóshajójának a ma­radványaira bukkantak a kutatók az USA délkeleti partjai­nál. Állítólag itt süllyedt el a Queen Anne’s Revenge 279 évvel ezelőtt. A lelet 80 százalékos biztonsággal mondható Fekete Szakáll hajójának. feb/reutebs Fogadó képviselő Karcag. Varga Mihály ország­­gyűlési képviselő (Fidesz-Ma­­gyar Polgári Párt) holnap 14 órától a városháza 1/3-as irodá­jában fogadóórát tart. Díjtalan technika Szolnok. A transzcendentális meditáció technikájáról lesz díjtalan tájékoztató előadás holnap 18 órától a Táncsics ut­cai Hemóban. Kisgazdagyűlések Szolnok. A Kisgazdák Demok­ratikus Szövetsége pénteken délután egy órától gyűlést tart a Technika Házában.- Elmarad az FKGP mára tervezett taggyűlése. Két Lotti Közeleg a nőnap... A törökszentmiklósi rendőrka­pitányság erőszakos közösülés miatt büntetőeljárást indított egy helyi férfi ellen, aki hétfőn délután a város külterületén megtámadott egy nőt. Az áldo­zatot egy elhagyott részre von­szolta és megerőszakolta. A mezőtúri rendőrség súlyos testi sértés miatt indított vizsgálatot két helyi férfi ellen, akik a Kos­suth téri templomkertben úgy megvertek egy nőt, hogy az sú­lyos sérüléseket szenvedett. Rávágta a fát Három órán át áramellátás nél­kül maradt Jászapáti néhány nappal ezelőtt délben, ugyanis a Napsugár úton ismeretlen tettes fát döntött a 20 kV-os háló­zatra, amitől súlyos üzemzavar keletkezett. A rendőrség vizs­gálatot indított az ügyben. Húsvétra „spájzol” Tolvajok jártak egy magángaz­dálkodó Portelek külterületén A 10. heti Két Lotti (33-ból 3- at) játékban a 3+3-asokra jutó, összesen nettó 82 millió 282 ezer 112 forint tovább halmo­zódik. A 3 találatosok nettó nyere­ménye 26 ezer 907, a 2-eseké 259 forint. A nyerőszámok: 19, 25, 35 és 4, 6, 48. Mindig szerelem Szolnok. A Híd Színház csütör­tökön 18 órától nyilvános fő­próbát tart a városi művelődési központban. A társulat Carriere Szerelem mindörökké című darabját mu­tatja be. Tavaszi vásár a (55ÄKp^ CENTERBEN Pedrolló elektromos vízszivattyú 40 l/p Locsolótömlő olasz 3/4" 25 m/tek. Elektromos fűgyűjtős fűnyíró 32 cm-es kés Robbanómotoros fűgyűjtős fűnyíró 3,7 LE ; Háti motoros permetező CIFARELLI5 LE ? Telepíthető motoros permetező 20 bar Háti permetezőgép 16 l-es kézi AKCIÓS áron: fóliák, 1/2"-1" locsolótömlők, vetőmagok, növényvédőszerek, fűmagok, rotációs kapák, hibridkukorica vetőmagok, festékek. 12.60C/ 3.376 16.700 46,000 77.500 69.200 / 8.425 10.250 Ft 2.475 Ft 14.100 Ft 41.940 Ft 61.190 Ft 59.375 Ft 6.950 Ft Szolnok, Vércse út 17. (Autóklub mellett) T.: 423-324,423-456 lévő tanyájában, és az ott lévő juhhodályból magukkal vittek 38 anyabirkát, valamint 36 bá­rányt. Az állatok értéke közel 900 ezer forint. Farmerek lehetnek Ismeretlen betörő tolvajok ha­toltak be március 3-ra virradóra Tiszafüreden a főúton lévő egyik ruházati üzletbe, ahonnan közel száz farmernadrágot, va­lamint farmerkabátokat és -in­geket loptak el. A kár 337 ezer forint. Az ellopott áru anyaghi­bás volt. . A „szükséges” plusz Cibakházán ismeretlen tettes el­lopta egy férfi 18 ezer forintját a Báthori úti italbolt előtt, az utcán. Miután a tolvaj kizse­belte a sértettet, felpattant a meglopott ember kerékpárjára, és elhajtott vele. Csak véstek Nagyréven betörők jártak a Holt-Tisza-parton lévő nyaraló­telepen, ahol kifeszítették egy hétvégi ház bejárati ajtaját úgy, hogy a falból kivésték a bizton­sági zárat. Miután az elkövetők bejutottak az épületbe, körül­néztek, de végül is nem vittek el semmit. Jól „felöntöttek” Betörtek hétfőn délután Szol­nokon egy borozóba. A tettesek az ablakon át jutottak be az üz­letbe, ahonnan szintetizátort, hangszórót, készpénzt, cigaret­tát és italokat loptak el. A kár 300 ezer forint. Hirtelen gondolat A szolnoki rendőrkapitányság rendőrei hétfőn elfogták azt a férfit, aki a hét végén ellopott egy Trabantot Tiszajenőről. A bűncselekménnyel alaposan gyanúsítható G. T. dunaújvá­rosi lakos, akinek ittas állapot­ban autókázni támadt kedve, ezért a lopott autóval a fővá­rosba ment. A férfi az autót - miután elfogyott belőle a ben­zin - egy parkolóban hagyta, majd vonattal hazautazott. A Fekete lyuk ezt is elintézte. Tegnapi lapszá­munkban tettük szóvá a közkedvelt Fekete lyuk rovat­ban, hogy jókora lyuk tátong Szolnok egyik nagy for­galmú belvárosi parkolójában. Nos, a Víz- és Csatorna Koncessziós Rt. saját költségén betemette - pedig nem is lett volna feladata - az egykori vízóraaknát, amely egy ház lebontása után maradt ott. fotó: mészáros Lakossági fórum Szolnok. Lakossági fórumot tart a polgármesteri hivatal fő­építészi irodája a város általá­nos rendezési tervéről, ezen be­lül a Kossuth tér és környéke részletes rendezési tervéről (rrt), a Besenyszögi volt szovjet laktanya és környéke rrt-ről, a Szolnok-Alcsi két vasút közötti terület rrt-ről, a Hullám utca rrt­­ről. A fórumok időpontjai: már­cius 10-e 17 óra városháza, 11-e 16.30 óra Ruhaipari Szak­­középiskola, 12-én 16.30 órától a Széchenyi Gimnáziumban és 13-án 16.30 órától az Újvárosi iskolában. Ha Nissan-t vesz, jól dönt! Ha Nissan Almera-t vesz, nagyon jól dönti Legeslegjobban pedig akkor dönt, ha most vásárol „törésbiztos" ‘ Al mera-t! Hiszen akkor a kedvező árból jelentős engedményben részesül. Omtec Kft. Szolnok, Abonyi u. 63. • Telefon: 56/423-530 SZUPEREXPRESSZ A Magyar Iparszövetség OKTATÁSI KÖZPONT SZÁMÍTÓGÉPKEZELŐ és SZÁMÍTÁSTECHNIKAI SZOFTVERÜZEMELTETŐ szakképesítést adó tanfolyamaira várja az érdeklődök jelentkezését. MÉG UTOLJÁRA TAVALYI ÁRON! Jelentkezési cím: Szolnok, Verseghy park 8.1. em. Telefon: 56/414-554 és 06-20/282-664. KONYHABÚTO­ROK, beépített szekré­nyek méretre megrendel­hetők MART, FES­TETT FRONT felület­telis KÁRPITOZOTT bútorok termelői áron! Szolnok, Móricz Zs. 12. Telefon: 56/370-862. ‘iww ÜK­TAPÉTÁK nagy vá­lasztékban, kedvező áron. TAUSZ Tapéta­­szaküzlet, Szolnok, BarOSS Út 11. »4282/16K* ÉDESAPÁNK mellé ottlakással ápolót ke­resünk. „Leinformál­­ható-126837” jeligére akiadóba. -6837/ik* FIGYELEM! Téli vásár az ÓNIX SPORTBAN! Kabá­tok, pulóverek, sap­kák, zoknik és egyéb kiegészítők 30-60 % árengedménnyel, amíg a készlet tart! Ajánlatunkból: Sergio Taccini kabát 14.500 helyett 8.700 Ft, Reebock kabát 22.990 Ft helyett 16.500 Ft, Rucanor kabát 16.690 Ft he­lyett 11.600 Ft. Cím: ÓNIX Center, Szol­nok. *6779/1K* I

Next

/
Thumbnails
Contents