Új Néplap, 1997. március (8. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-06 / 55. szám

Leépülés minden területen 3. o, A szerkesztőség postájából 4. o. A vidéki nebulók érdekében 5. o. Washingtonba járt piacra 7. o. HÍVOTT MÁR BEMÜNKET? TELEFONOS HIRDETÉS­FELVÉTEL: (56)92^2? Az 1849. március 5-i szolnoki csatára emlékez­tek tegnap este a megyeszékhelyen, a Szabadság téri em­lékműnél. A Magyar Királyi Honvéd Hagyományőrző Ala­Túri vásár Kétmillió rendezvényekre Március 15.: ismét látványos emlékezés Szolnokon Támogatás a közhasznú munkához A közhasznú munka, illetve a szociális alap keretéből elnyer­hető pénzekkel kapcsolatos pályázati kiírásokról esett szó töb­bek között tegnap a szolnoki városházán tartott sajtótájékozta­tón. A sajtó képviselői azt is megtudhatták, hogyan készül Szolnok március 15-e megünneplésére. Mint Várhegyi Attila polgár­­mester elmondta: a közhasz­­númunka-alap keretében ma­gánszemélyek, közösségek, in­tézmények pályázatait várják. Olyanokat, melyek lehetővé te­szik, hogy 400-450 közhasznú foglalkoztatott állása biztosított legyen legalább egy évre. Ez idő alatt jó néhány munkanél­küli képes megszerezni a jogo­sultságot, amely alapján a munkanélküli-ellátásba ismét visszakerülhet. Bíznak abban, Ettől az évtől többet kell fizetni Drága lett a tisztiorvosi szolgálat Panaszkodnak a gázbekötésre váró ingatlantulajdonosok. Sok községben nemrég valósult meg a gázprogram, a lako­sok most kötnek rá a vezetékre. A költségek ilyenkor a csil­lagos égig rúgnak. Ebben a helyzetben egy-kétezer forint is számít. Az idén ismét a hivatal veszi kézbe a vásári ügyeket - tudtuk meg Csepregi Károlytól, a me­zőtúri polgármesteri hivatal művelődési osztályának vezető­jétől. A vásárt nem elsősorban üzleti alapon, hanem népünne­pély jelleggel szervezik meg. A Dózsa György út-Szabadság tér helyszíneken augusztus 24- én megrendezendő vásári ka­­valkád hajnali négytől népi mesterségek, iparművészek árusítással egybekötött kirako­dóvásárával kezdődik. A ka­lász- és kosárfonók, csipkeve­rők, bőrösök, mézeskalácsosok termékei, a mutatványosok önmagukban is nagy látványos­sággal szolgálnak, ám várha­tóan a tervezett lovasfelvonu­lás, ökörsütés, hőlégballon-be­mutató is tömegeket vonz. A Közösségi Ház egész napos kultúrműsorral készül, este he­lyi zenekarok mutatkoznak be, majd tűzijáték, utcabál zárja a napot. A műsorok, rendezvé­nyek támogatására tavaly ősz­szel pályázatot írt ki a város. A pályamunkák, ötletek megvaló­sításához közel kétmillió forint­tal járul hozzá a hivatal. A gázbekötés egy fázisánál az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat megyei intézetétől kell engedélyt kérni: nevezetesen a - szak­szerűen szólva - homlokzati égéstermék-kivezetéshez. Ami azt jelenti, hogy az ÁNTSZ szakemberei elbírál­ják, hogy a kivezetés úgy van-e megoldva, hogy a bent lakók egészségét nem káro­sítja, nem veszélyezteti. Korábban ez az engedé­hogy az elmúlt év rossz tapasz­talata, az ellátásból kikerült munkanélküliek munkaválla­lási kedvetlensége nem ismét­lődik meg. Sokan nem éltek a felajánlással, és nem azért, mert nem a végzettségüknek megfe­lelő munkát kellett volna vé­gezniük. Mintegy ezer ember­ből csak közel 250 volt haj­landó munkába állni, ami igen rossz arány. A munkanélküli­­(Folytatás a 3. oldalon) lyeztetés nyolcszáz forintba került. Idén már a 25 százalé­kos áfával terhelten 3 ezer 250 forint igazgatási szolgál­tatási díjat kell fizetni. Mint dr. Kicsi Jenő megyei tiszti főorvos elmondta, ez va­lóban igaz, és mindezt a jog­szabály változása hozta ma­gával. Korábban illetéket kel­lett fizetni az engedélyezteté­sért, ami azt jelentette, hogy (Folytatás a 3. oldalon) Dr. Csiha Judit a Kőolajkutató privatizációjáról Jó döntést nehéz hozni Szolnok vendége volt tegnap dr. Csiha Judit, a privatizációért felelős tárca nélküli miniszter. Várhegyi Attila polgármesterrel folytatott megbeszéléseit követően a Szegfű Klubban sajtótájé­koztatón számolt be arról, hogy az ÁPV Rt. igazgatósága a jövő héten dönt a Kőolajkutató Rt. magánosításának ügyében. Iváncsik Imre, a megyei köz­gyűlés elnöke elöljáróban elmondta, be­fejeződött az ÁPV Rt. fel­ügyelőbizott­ságának vizs­gálata, s há­romféle döntés lehetséges jövő szerdán. Az egyik sze­rint jóváhagy­ják a korábbi határozatot, s befejezik a tárgyalásokat az orosz vevővel. A másik verzió a ko­rábbi döntés érvénytelenítése, és új pályázat kiírása, míg a harma­dik szerint egyelőre nem írnak ki új pályázatot. Mindenképpen azt szeretnénk elérni, hogy olyan döntés szüles­sen, amelynek eredményeképpen valódi verseny alakulna ki a pia­con a Kőolajkutató és a Mól tu­lajdonában lévő Rotary Rt. között - fogalmazott Iváncsik Imre. Dr Csiha Judit elmondta, az önkormányzatok belterületi föl­dekkel kapcsolatos igényeit jú­nius 30-ig elégítik ki, elsősorban részvényekkel, illetve ahol erre nincs mód, ott készpénzben, a privatizációs be­vételek érkezésé­nek ütemében. Megkezdődött az önkormányzatok értesítése arról, hogy mely cégek után milyen ösz­­szegben, s mi­korra várható a ki­fizetések teljesí­tése. Ugyancsak öröklött adósság a privatizációs el­lenértékhányad kifizetése, ami azt takaija, hogy a magánosított cégek bevételeinek 20 százalékát - már évekkel ez­előtt - vissza kellett volna juttatni a társaságoknak dolgozói részvé­nyek, üzletrészek képzésére. En­nek a teljesítése szintén június 30-ig történik meg. A Kőolajkutatóról szólva a miniszter asszony elmondta, megtörtént a törvényességi fe­lülvizsgálat, mely feltárta az el­járás során elkövetett szabályta­lanságokat. Mint hangsúlyozta: a döntés kapcsán nem lehet cél egy vállalat megszüntetése, az ott felhalmozott anyagi-szel­lemi erőforrások elkótyavetyé­lése, ezért komoly felelőssége (Folytatás a 3. oldalon) A karcagi gazdák elszántak A karcagi gazdák is csatla­koztak a kiskőrösiek felhívá­sához, s tegnap ismét kivonul­tak gépeikkel a 4-es főút 162- es kilométeréhez, hogy hu­szonhat géppel és öt haszon­­gépjárművel mindaddig foly­tassák a demonstrációjukat, míg képviselőik meg nem egyeznek a kormánnyal. A karcagi gazdák is csatlakoz­tak a Mezőgazdasági Termelők Érdekvédelmi Szövetségéhez - erről a demonstráció szerve­zője, Kiss Ferenc tájékoztatott bennünket, s mint elmondta, mindaddig ki fognak jönni a négyesre, amíg a kormány nem tesz eleget korábbi ígéretének, vagyis a kompetens személye­ket küldi el tárgyalni a gazdák képviselőivel. A szervezők hétfőn találkoz­tak a helyi gazdákkal, s megbe­szélték, hogy ki mikor fog ki­jönni tiltakozni, s mikor végzi a tavaszi munkákat a földjén. Már napokra előre tudják, hogy kire mikor számíthatnak a de­monstráción, így hetekig is ki tudnak jönni tiltakozni. A gaz­dák szerint szomorú, hogy így kell kivívniuk a megélhetésük­höz szükséges javakat. Ahe­lyett, hogy behajtanák a több száz milliós kintlévőségeket, tébétartozásokat, a kistermelőn csörgetik az ostort az illetéke­sek. Képviselőhiány Túrkevén Kisebbség - költségvetés nélkül A túrkevei kisebbségi önkormányzat öttagú, és bármilyen hi­vatalos döntéshez minimálisan három főnek kell jelen lennie. Ahhoz, hogy a városi költségvetésben helyet kapjanak, és sza­bályszerű pénzügyieteket bonyolíthassanak le, érvényes, álta­luk elfogadott költségvetésre van szükségük. Működésükkel a megalakulástól kezdve gondok voltak. Részben ennek következtében, vélt és va­lós sérelmeik miatt eredményte­len volt a városi önkormányzat bármilyen törekvése a hivatalos működőképesség helyreállítá­sára. A túrkevei jegyző értekez­leteken és szakmai fórumokon jelezte - a kisebbségnek is - a kialakult helyzetet, de változás nem történt. A közigazgatási hi­vatal vezetője, a problémák is­meretében, intézkedett a kisebb­ségi önkormányzat összehívásá­ról. Ennek az ülésnek a megtar­tása sem volt zökkenőmentes. Ekkor is határozatképtelen volt a testület, és csak a közigazgatási hivatal vezetőjének közbenjárá­sával sikerült kiegészíteni a je­lenlévőket három főre. Akár ha­tározatokat is hozhattak volna... Ez alkalommal is felhívták a fi­gyelmüket a költségvetéssel kapcsolatos teendőjükre. A benyújtott költségvetés előkészítését a városháza pénz­ügyi szakemberei segítették. Mégsem koronázhatta siker a „művet”, hiszen a határozatké­pességhez szükséges létszámnál kevesebben, csupán ketten írták alá a jegyzőkönyvet. Ezért nem épülhetett be Túrke ve idei költ­ségvetésébe a roma önkormány­zat folyamatos és zökkenőmen­tes működését biztosító kisebb­ségi költségvetés. S. Cs. J. Kenderesi zöldszívesek A kenderesi általános iskolá­ban második éve működik a Zöld Szív Környezet- és Ter­mészetvédő Szakkör. Bohácsné Benke Veronika bio­lógia szakos tanárnő diákjaival igyekszik megismertetni a kör­nyezetükben élő növényeket és állatokat. Télen madáretetőket készítettek a szakkörös gyere­kek, melyeket elláttak napra­forgóval. Az iskola környékét is igyekeztek szebbé tenni, fá­kat ültettek, virágoskertet készí­tettek, s környezetvédelmi őrjá­ratot szerveztek, ahol kiscso­portokban végeztek megfigye­lést a községben a diákok. Pá­dár Lászlóné jegyző is tartott előadást nekik a kenderesi hul­ladékkezelés helyzetéről. A gyerekek most készülnek a me­gyei környezeti és természet­­védő versenyre, s tervezik a Föld napja helyi programját. Kedden nyílt meg a fővárosban az Agro+Hasexpo ’97 nemzetközi mező­­gazdasági és gépkiállítás, melyen 35 külföldi és 122 hazai cég termékei láthatók. Képünkön a Massey Ferguson standja, ahol jól megfér egymás mellett a múlt és a jelen, a traktormatuzsá­lem és az egyik legújabb arató-cséplő gép. (Összeállításunk a 8. oldalon) fotó: l. z. pítvány rendezésében a megjelentek koszorúzással és gyertyagyújtással emlékeztek a tavaszi hadjárat győztes csatájára. fotó: csabai

Next

/
Thumbnails
Contents