Új Néplap, 1997. március (8. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-05 / 54. szám

1997. március 5., szerda Sport 11. oldal VII. Szolnoki Autó- és Versenyautó-kiállítás Csütörtökön városi felvonulással veszi kezdetét A László Motorsport SE és az Olaj Sportléte­sítményeket Üzemeltető Kft. immár hetedik esztendeje közösen rendezi meg „évadnyitó” szolnoki autókiállítását a Tiszaligetben. A Hungária Biztosító Rt. támogatásával eddig rendre sikerült a legismertebb hazai versenyző­ket a Tisza partjára csalogatni, s most hét végén (péntektől vasárnapig tart a rendezvény) sem kell majd csalódnia az Olajcsarnokba kiláto­gató közönségnek. Csütörtökön a minimotorosok vezetésével városi felvonulással veszi kezdetét a kiállítás. Délután három órakor indul a karaván a Tisza­­ligetből, és a belváros mellett a Széchenyi lakó­telepen is keresztülhalad. Az esti órákban aztán elfoglalják végleges helyüket a négykerekű gépcsodák, hogy pénteken reggel 9 órától fé­nyesre suvickolva fogadják a nagyérdeműt. A csarnokban 10 versenygép - köztük egy igazi meglepetéssel - és 21 szalonautó nyer be­bocsátást, míg a zárt parkolóban további 30 ha­szongépjármű kerül kiállításra. A hét végén több, az autósport világából ismert személlyel találkozhatnak a nézők, Móczár Péter és Cser­kúti József azonban már mint csapatfőnök ér­kezik a megyeszékhelyre. A ralis Ranga László és Érdi Tamás, a gyorsaságis - és nem melles­leg szolnoki - Gáspár István ellenben még aktív versenyzőnek számít, akikre nyilván sokan kí­váncsiak lesznek a három nap alatt. A szervezőknek eddig nem volt okuk a pa­naszra, az elmúlt években 8-10.000 néző zarán­dokolt ki a rendezvényre. Mivel úgy tűnik, az időjárás is kegyeibe fogadta a kiállítást, nem elképzelhetetlen, hogy új nézőcsúcs születik vasárnap estére. A pontos program - III. 7.: 9.00-18.00: szakmai nap. III. 8.: 9.00-18.00: ünnepélyes megnyitó, minimotoros bemutató, nyílt interjúk, filmvetítés. III. 9.: 9.00-17.00: a kiállítás zárónapja. (géléi) A tavalyi esztendő gyorsasági magyar bajnokcsapata, a szolnoki Gáspár Racing Team piros-fekete gépcsodái - miniatürizált változatban is - láthatóak lesznek a kiállításon Barcelonai segítség Sydneynek A Nemzetközi Olimpiai Bizott­ság részéről hétfőn felkérték a 1992-es barcelonai ötkarikás já­tékok biztonsági főnökét, San­tiago de Sicartot, hogy tanácsa­ival segítse a 2000-ben esedé­kes sydneyi ötkarikás játékok, biztonságáért felelős szakem­bereit. Sicart véleményére azért adnak a NOB-nál, mert a spa­nyol szakember sokat tett an­nak érdekében, hogy a szélső­séges baszk szeparatista szer­vezet a barcelonai esemény ide­jén ne váltsa valóra terrorista fenyegetéseit. Az ausztrál vá­rosban április 24-25-én a 2000- es játékokkal kapcsolatos biz­tonsági kérdésekről tartanak ta­nácskozást, amelyen jelen lesz a NOB illetékes bizottságának vezetője, a belga Jacques Rogge is. A sydneyi szervezők leginkább a terrorista merényle­tektől tartanak. „A terrorizmus minden olimpia előtt veszélyes fenyegetést jelent, ezért szá­molnunk kell ezzel a kérdéssel” - jelentette ki Rogge. / Árva-csúcs A Budapesti Honvéd Tüzér ut­cai futófolyosóján pénzdíjas at­létikai versenyt rendeztek. Két villámlábú szolnoki hölgy (Árva Petronella, Öhlbaum Emese) is szöges cipőt húzott, hogy a téli szezon utolsó meg­mérettetésén 100 méteres síkfu­tásban szánjanak harcba az el­sőségért. Az elmúlt esztendő­ben, ugyanezen a versenyen, országos rekordot ért el Árva, aki most is remekelt, hiszen 12.21-re javította saját 12.34-es korosztályos csúcsát. A máso­dik helyen klubtársa, Öhlbaum Emese végzett. Labdarúgás: MLSZ-elnökségi ülés Egycsoportos lesz az NB II. Haladékot kapott a MÁV és a Füred Kedden ülést tartott a Magyar Labdarúgó Szövetség elnök­sége, melyen többek között vég­leges döntés született a másod­­osztály 1997/98-as létszámáról is. A vezetőség megtárgyalta Garami József előterjesztésében az edzőbizottság írásos javasla­tát az edzőképzéssel és tovább­képzéssel kapcsolatban. AZ UEFA közös európai edzőkép­zési rendszerére alapozva az el­nökség felhatalmazta a bizottsá­got, hogy a Testnevelési Egye­temmel együttműködve végle­gesítse a képzés és továbbképzés rendszerét, és annak bevezetésé­ről széles körben tájékoztassa a közvéleményt. Az NB Il-es sportegyesületek ismételt kérésére az elnökség újból foglalkozott az idei ver­senykiírással. Meghallgatta a Hivatásos Labdarúgó Liga NB Il-es szekció képviselőinek vé­leményét, majd vita után az ere­deti, tehát az egycsoportos, 20 csapatos NB Il-es versenykiírást hagyta jóvá az Í997-98-as baj­noki évadra. Az elnökség tájékoztatót hallgatott meg a megyei és a bu­dapesti szövetségek közgyűlése­inek lebonyolításáról és elfo­gadta az idei, azaz 1997-es költ­ségvetést. A Szolnoki MÁV Neusiedler SE és a Tiszafüredi VSE City Gas kérelme alapján a nézőteret és a pályát elválasztó kerítés szabályzat szerinti elkészítésére három hónap haladékot biztosít az érintett egyesületeknek. *** Eldőlt tehát, nincs tovább, az MLSZ elnökségének döntése most már végleges. A rétestész­taként nyúló „összevonom - ne vonják” ügy végére pont ke­rült. Csapatainknak ettől kezdve a nyolcadik - vagy attól előkelőbb - helyezés jelenti az életben maradást. Magyarország tizedik A Európai Labdarúgó Szövet­ség döntése szerint az 1998/99- es UEFA-kupa kiírásban a há­rom legsportszerűbb ország egy-egy klubot indíthat el a jel­zett tornán. Érdemes hát sport­szerűen viselkedni a nemzet­közi föllépéseken. Az UEFA havilapjában közzétette a jelen­leg érvényes sportszerűségi rangsorát, jelezvén: hány mér­kőzésen vették górcső alá a sportszerű viselkedést. Az éllo­vas Anglia, míg Magyarország - Franciaországgal holtver­senyben - a tizedik helyezett. A listán negyven öreg kontinens­beli nemzetet jegyeznek. A Fairplay-lista: 1. Anglia 29 mérkőzés/8.67 pont, 2. Finnor­szág 19/8.56, 3. Norvégia 29/8.38, ...10. Magyarország 20/8.05 és Franciaország 44/8.05. Szerdai sportműsor Kézilabda. Férfi NB I/B: Al­földi Gabona Törökszentmik­lósi SE - Alkaloida Tiszavas­­vári. Szolnok, Olajcsarnok, 16.15., ifjúságiak 13.30. NB I.: Mól Szolnok KK - Pécsi MKC. Szolnok, Olajcsamok, 18.00. , ifjúságiak 19.30. Labdarúgás. Előkészületi mérkőzés: Jászberény SE Va­sas - Szolnoki Vegyiművek SK. 15.00. Röplabda. Magyar Kupa, nők: Jászberényi RK - Vasas Budai Tégla. Jászberény, Bercsényi A. I., 16.30. Teremlabdarűgás. Nem­zetközi torna: Góliátfoci, 18.00. Gösser-Firkászok - Kelet-magyarországi Liga 18.30. Magyarország - Bel­gium 19.00. Jászberény, Ber­csényi Á. I. Vízilabda. Férfi OB I.: Bp. Spartacus - Szolnoki VSE. Budapest, 19.00. Kézilabda-délután a Ligetben Aki kedveli a kézilabdát, annak talán az is megérné, hogy sza­badságot vegyen ki a szerdai napra. Ha nem is egy egész mű­szakot, de legalább a délutánt feláldozhatná, hiszen a Tiszali­getben az Olajcsarnokban fél kettőtől teljes műszakban foly­nak a kézilabdameccsek. Először az NB I/B-sek ve­szik birtokba a parkettet, az Al­földi Gabona Törökszentmik­­lós-Alkaloida SE Tiszavasvári ifjúsági csapatai 13.30-kor kez­denek, őket a felnőttek követik 16.15-től, majd az NB I-es MÓL Szolnok KK játszik 18.00-kor szintén bajnoki mér­kőzést a Péccsel, végül a sort ismét az ifik (Mól KK-Pécs) zárják 19.30 órai kezdettel. A felnőttek várható csatáit tekintve úgy tűnik, hogy a mik­­lósiak találkozója számít rang­adónak. Jelesül azért, mert a harmadik Alföldi Gabona TSE listavezetőt fogad. Közéjük a pillanatnyilag második Cegléd ékelődik, ugyancsak feljutási szándékaitól vezérelve, mint az erre legesélyesebb vasváriak. De még a gabonások sem estek ki a kosárból, ugyanis a máso­dik a szezon végén osztályozót játszhatnak az NB I-be kerülé­sért. Tehát, ha Danyi Tibiék nyerni tudnának, azzal a Vasvá­rit üldöző Ceglédnek is szíves­séget tennének ugyan, de ma­guknak még inkább, mert a TSE-Cegléd meccs Szolnokon lesz hamarosan, amely újabb vízválasztó lehet a bajnokság végkimenetelét tekintve. A Pick elleni szép helytállás leg­alább annyira kell, hogy ösztö­nözze a TSE-t, mint a hét végi kiskunmajsai botlás. Lelkes kö­zönségük minden bizonnyal megbocsátotta a félrelépést, s a lelátókat megtöltve teljes hang­erejével segíti majd kedvenceit. Á MÓL KK helyzete köny­­nyebbnek tűnik, Bendóék a sze­rényebb képességű Pécs kirán­dulását szeretnék elrontani egy magabiztos győzelemmel. Szükségük is van rá, mert az NB I.-ben jóval korábban lesz a végelszámolás, s a minél jobb helyezés elérése egyben a csa­pat jövőjét is alapvetően befo­lyásolhatja. Ha szerda, akkor tehát kézi­labda. Ha nem is minden mennyiségben, de legalább egy műszakon át. Nem szabad ki­hagyni ezt a kivételes alkalmat. Hingis világelső lehet A németek kiváló teniszező­nője, Steffi Graf valószínűleg április végéig nem versenyez. Ennek következtében a sváj­ciak ifjú csillaga, a 16 eszten­dős Martina Hingis hamarosan átveheti tőle a vezetést a világ­­ranglistán.- Sajnos sérülésem komo­lyabb, mint gondoltam. Leg­alább négy-öt hét pihenőre van szükségem, a többit majd meg­látjuk - mondta Graf. A német teniszezőnő a bal térdével bajlódik, emiatt kellett visszalépnie február elején a tokiói tornától. Később a cse­hek elleni Fed-kupa-találkozón sem szerepelhetett. Ezt bánhat­ták is a németek, mert nélküle hazai pályán 3-2-es vereséget szenvedtek. Graf kihagyja az Indian Wells-i és a Key Bis­­cayne-i tornát, s úgy tervezi, hogy majd csak az április 28-án kezdődő hamburgi versenyen tér vissza. Hingis ugyanakkor kitűnő formában versenyez mostan­ság, négy tornán győzött egy­más után, köztük az ausztrál nemzetközi bajnokságot is megnyerte. Az előzetes számí­tások szerint március végén megelőzheti Gráfot a WTA rangsorában. Boldon győzelemre készül A Trinidad és Tobagó-i Ato Boldon - aki 200 méteres síkfu­tásban a négy legjobb idei idő­eredmény birtokosa - győze­lemre készül a hét végi párizsi fedett pályás atlétikai világbaj­nokságon.- Eljött az aranyérem meg­szerzésének ideje - nyilatkozta az atlantai olimpián 100 és 200 méteren is bronzérmes atléta - Ha úgy futok, ahogy elképze­lem, minden rendben lesz. Boldon eredetileg 60 és 200 méteren állt volna rajthoz a francia fővárosban, ám meg­gondolta magát, mert túl közel van egymáshoz a két táv rajtidő­pontja. A karibi sprinter nagy­szerűen kezdte az 1997-es fedett pályás idényt, múlt havi bir­minghami ideje (20.35 mp) alap­ján akár meg is döntheti a 200 méter fedett pályás világrekord­ját. Boldon esélyeit az a körül­mény is növeli, hogy az ameri­kai szupersztár, Michael John­son nem áll rajthoz a vb-n.- Ha te akarsz lenni a legjobb, mindenképpen győznöd kell, akár ott van a világcsúcstartó a mezőnyben, akár nincs - jelen­tette ki az amerikai atléta távol­létére célozva Boldon. Johnson a tavalyi atlantai olimpián világ­csúccsal (19.30 mp) nyerte a 200 métert, és ő az első, aki egy­azon olimpián mind 200, mind pedig 400 méteren aranyérmes tudott lenni. Ezzel együtt ha Boldon nyer Párizsban, sikeré­ből semmit nem von majd le, hogy Johnson nélkül zajlik a pá­rizsi világbajnokság. Az egzoti­kus szigetországban, Trinidad és Tobagóban élő futó tudja, hogy hazájában győztesként szeretnék ünnepelni. Asztalitenisz, Szolnok városi nyílt egyéni bajnokság Kiss és Csiszár veretlenül az élen A városi asztalitenisz-szövet­ség és a városi sportcentrum közös rendezésében Szolno­kon, a tíszaligeti sportcsarnok­ban tizenkét asztalon zajlott le a városi nyílt bajnokság, lehető­séget adva a városiakon kívül a megyében működő asztalite­nisz-szakosztályoknak ver­senyzőik szereplésére. Először az újoncok vetélkedtek kör­­mérkőzéses formában a 8-as fő­táblára jutásért, ahonnan kiesé­ses formában folyt tovább a verseny. A legkisebbeknél leg­eredményesebben a kunmada­­rasi, mezőtúri, kisújszállási és a szolnoki tiszások szerepeltek. A felnőtt mezőnyben a me­gyében működő minden szak­osztály képviseltette magát ver­senyzőivel, így örvendetes volt a magas, 64 fős létszám. A ver­senyen mindkét nemben akad­tak meglepetések. Férfi egyes­ben a helyszínen történt kieme­lések után Romhányi Ádám mindkét kiemelt ellen - Báli és Nagy - győzni tudott, és felke­rült a dobogóra. Az első négy közé jutásért vívott küzdelem­ben Börzsei nem bírt Molnár­ral, Baráth viszont a második kiemelt Fehérrel szemben ma­radt alul. Csiszár simán vette az akadályokat, csak Molnár ellen az elődöntőben játszott három­­széttes mérkőzést. A női egyes létszáma lehe­tővé tette, hogy a versenyzők csoportos körmérkőzés formá­jában döntsék el a helyezéseket. Az első csoportban meglepe­tésre Lukács Viktória veretle­nül végzett az élen, megelőzve Hortobágyinét. A másodikban Kiss Katalin szettveszteség nélkül végzett az első helyen, megelőzve Csabai Erikát. A döntőben aztán Kiss megérde­melten lett első, legyőzve a me­zőtúriak legjobbját, Lukácsot. A férfi párosban akadt még meglepetés a továbbiakban. A dr. Sági-Magyar .évek óta együtt játszott páros, jó össze­szokottsággal meglepetésre le­győzte az első helyen kiemelt martfűi Nagy-Balla, majd a harmadik helyen kiemelt volá­­nos Bali-Baráth párost, és a döntőbe került. Az első helyért vívott küzdelemben a Zen­­tai-Romhányi és Börzsei-Hu­­bert párost búcsúztató Mol­­nár-Tóth J. kettős magabizto­san győzött dr. Ságiék ellen, és megérdemelten végeztek az első helyen. Győztesek: Újonc lányok: Kun Adrienn (Kunmadaras), fiúk: Molnár Csaba (Tisza SE). Női egyes: Kiss Katalin (Jász­kun Volán-Nefag), férfiak: Csi­szár Csaba (Tisza SE), női pá­ros: Hortobágyiné-Kiss Katalin (Jk. Volán Nefag), férfi Mol­­nár-Tóth J. (Jk. Volán-Nefag), vegyes páros: Molnár-Hortobá­­gyiné (Jk. Volán Nefag). Senior egyéni: Kovács Imre (Tisza SE). » Az amerikai San Jóséban NBA-mérkőzésen csapott össze a Golden State és az Utah Jazz. Az eredmény: 111-104 a Golden State javára. feb/reuterss

Next

/
Thumbnails
Contents