Új Néplap, 1997. március (8. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-25 / 70. szám

6. oldal 1997. március 25., kedd Megyei Tükör - Állásajánlatok Gondok a tejbegyűjtéssel több jász településen Megszűnik, mert ráfizetéses Miért szűnik meg Jászladánv­­ban a tejbegyűjtés? - érkezett szerkesztőségünkhöz az olva­sók kérdése. A válasz röviden a következő: mert ráfizetéses! A tejgyűjtést Bíró István jászbe­rényi nyugdíjas végzi, a környék tizenegy pontjáról szállítja el na­ponta a tejet. A költségek emel­kedése már régóta gazdaságta­lanná tette több gyűjtőhely fenn­tartását, de eddig ki tudták gaz­dálkodni a többletköltségeket. Április 1 -jétől meg kell szüntetni a jászladányi, a jászágói és a zagyvarékasi begyűjtőhelyet. E településekről jóval kevesebb mint 200 litert tudtak elszállítani egy-egy alkalommal, ez nem termeli ki az alkalmazott, a helyi­ségbérlet, az üzemanyag költsé­gét, az adóról és a többi járulékról nem is szólva. Ilyen kis mennyi­ség miatt lehetetlen fenntartani a begyűjtőhelyeket, ahová a leg­több tejtermelő már csak azt a mennyiséget szállította, amit ott­hon a szomszédoknak, ismerő­söknek nem tudott eladni. Ha a körülmények nem változnak, to­vábbi begyűjtőhelyek bezárására is sor kerülhet. -banka-Felértékelődnek az érettségizett szakmunkások Váltás a munka világában A folyamatosan változó gazdasági körülmények állandó kihí­vást jelentenek a munkaadóknak is. Az alkalmazottakkal szembeni igények is fokozatosan növekednek, erre fel kell ké­szülni a vállalatokon belül és az oktatási intézményekben is - állapítja meg az Electrolux Lehel Hűtőgépgyár Kft. humánpo­litikájáról szóló, lapunk rendelkezésére bocsátott tanulmány. A távlati elképzelések feltérké­pezésekor figyelembe kell venni, hogy az elkövetkezők­ben a legtöbb termelőegységnél és munkakörben egyre nagyobb arányt fog képviselni a gépesí­tés, automatizálás. Bármely te­rületen az ember szellemi mun­kája felértékelődik, szerepe megnő. A szellemi munka mos­tani területein a jelenlegi funk­cionális szervezeteket - részle­geket - fokozatosan váltja majd fel az úgynevezett keresztfunk­cionális, projektekben, helyi és nemzetközi teamekben végzett tevékenység. A fizikai dolgo­zóknál a jelenleg még elváló munkakörök egyre jobban ösz­­szemosódnak. A mostani beállí­tólakatos, gépmunkás, gépkar­bantartó lakatos munkaköre fo­kozatosan egybeolvad. A fizikai munkások munka­­körülményének gazdasági okok miatt történt változása a velük szemben támasztott igé­nyek változását is eredmé­nyezi. A multinacionális cég hazai vállalataiban felértéke­lődik az érettségizett, techni­kumot végzett, idegen nyelvet ismerő szakmunkások sze­repe. bcs Egy film, amelyet csak a magyarok érthetnek Csinibaba, beléd szerettünk! Akivel elhitették már, hogy tévé és a videó megfojtja a mo­zit, az vasárnap nagyot nézhetett a szolnoki Tallinn film­színházban. A Csinibaba című magyar film helyi premierje és az utána következő közönségtalálkozó az együttes szóra­kozás olyan közösségi élményét adta, amelyet csak a moziba járók élhetnek át. A vendégek a moziban: balról jobbra: Lázár Balázs, Tí­már Péter, Nagy Natália és a film menedzsere, Prukner Pál FOTÓ: I. CS. Tudván, hogy még sok ezren nézik meg a filmet (a látoga­tottság már 300 ezernél tart), nem volna tisztességes elme­sélnünk, miről mesél nekünk az 1960-as és ’70-es évek vilá­gát bemutató alkotás. Azt vi­szont nyugodtan leírhatjuk, hogy ez a film csak a miénk, magyaroké. Leginkább a kö­zépkorúaké, akik akkor voltak fiatalok, amikor a Ki mit tud? győztese Helsinkibe, a VIT-re utazhatott jutalmul. Ők szem­besültek akkor a világgal, ti­zen- és huszonévesként, kese­rűen tapasztalva, hogy már a versengés döntője előtt elké­szültek a méretre szabott for­maruhák és megíródott az utas­lista. Ezt a gondolatunkat erősí­tette meg a Tallinn mozibeli közönségtalálkozón Tímár Pé­ter rendező, aki nem is nagyon szeretné, ha valamelyik kül­földi forgalmazó kivinné hatá­rainkon túlra. Ilyen fogadta­tásra egyébként álmában sem számított, és a siker, szavai szerint „teljesen leveszi a lábá­ról”. A L’art pour Laar együt­tes közismert hölgytagja, Nagy Natália arról vallott, hogy filmben viselt,' divatosnak ma aligha számító ruháit néha­­néha magára ölti, hogy így is felidézhesse magának a forga­tás kellemes perceit. A mostan­ság szolnokinak számító Lázár Balázs ugyancsak az együttes munka örömeiről beszélt, és tőle tudjuk, hogy a felvétel szünetében milyen nagy rúgós focimeccseket (ugye emlékez­nek még e játékra?) játszott az egyik főszereplővel, Gál völgyi Jánossal. Apropó, forgatás! Immár sztori a dolog, hogy a filmbe tervezett amatőr fürdő­ruha-bemutatót nem tudták rögzíteni, a mert a forgatás csúszott, és az esedékes októ­beri napon a kétfokos vízbe a rendezőnek nem volt szíve be­küldeni a színészeket. Ismét­lésre pedig nem volt mód. Mi­után azonban megtermelte a maga pénzét az alkotás, video­­változatra kerülhet a jelenet, vélhetően majd a nyáron, kel­lemes vízhőmérsékletben. L. J. Napszámos tűzoltóként kezdte, ezredesként vonult nyugdíjba Parancsra lett országos vezető- Amikor én tizenkét éves voltam, még lófogattal vágtat­tak a tűzoltók a tűzhöz. Cso­dálattal néztem őket. Már akkor elhatároztam, én is tűzoltó leszek. - így emléke­zik vissza a most 85 éves Kál­mán István, egykori országos és megyei tűzoltóparancsnok hosszú és tartalmas pályafu­tásának előzményeire.- Harminc évig voltam tűzoltó, ez alatt negyven ember életét mentettem meg tűzből, vízből és a jég hátáról. 1940-ben ke­rültem a szegedi városi tűzoltó­sághoz, mint napszámos tűz­oltó. Ez a próbaidő egy évig tar­tott, csak azután vettek fel vég­leg. Már akkor is igen nehezen lehetett bekerülni a testülethez, 160 jelentkezőből mindössze 18-at találtak alkalmasnak. A fiatal tiszt a Tűzoltó Tiszti Akadémián szerzett diplomájá­val az 1948-ban alakult makói újoncképző iskolában oktatta leendő kollégáit. Nem sokkal később elkezdődött az a ván-Kálmán István dorlás, amely néhány év alatt eljuttatta őt a szakmai raglétra legfelső fokára. A ceglédi vá­rosi, a kecskeméti megyei pa­­rancsnokoskodást követően egyszer behívatták a Belügy­minisztériumba.- Nem vállalom. Ezt mond­tam akkor, amikor felajánlották számomra az országos pa­rancsnoki posztot. Hogy én egy egész ország tűzoltóságát irá­nyítsam? Erre nem tartottam alkalmasnak magamat. Kijelen­tésemet követően egy órát vá­rakoztattak a folyosón, majd tudatták velem: az új beosztá­somat parancsba adták. Kálmán István 1951-től há­rom éven át volt országos ve­zető, mint ahogy az visszaem­lékezéseiből is kiderül, nem éppen a legjobb hangulat uralkodott akkoriban a mi­nisztériumban. Csak később tudta meg, saját titkárnőjét „állította rá” az ÁVH. A tit­kos informátor szenvedett is miatta éppen eleget: megbízó­inak semmilyen terhelő adat­tal nem tudott szolgálni főnö­kéről. A volt országos parancsno­kot saját kérésére helyezték át ’57 februárjában Szolnokra, ahol egészen nyugdíjazásáig, 1969-ig a megyei parancsnoki teendőket látta el. Ezredesként köszönt el az aktív szolgálattól. Ezt a rendfokozatot vidéki pa­rancsnokként ő kapta meg elő­ször Magyarországon. H. GY. Halesz egy szem boltja A Körösi Csorna Sándor Általános Iskolában immár hagyományosan megrendezett diákönkormányzati napok keretében diákigazgatót választottak. Ä gyerekek döntő fölénnyel Farkas Ági hetedik osztályos tanulót választották meg diákigazgatónak. Képünkön: Magos Józsefné iskolaigazgató átadja neki az iskola kulcsait. fotó: mészáros Ha a Dunántúlon lenne, talán falunak is neveznék a Szel­vényhez tartozó Haleszt, bár ez a szép kis település hosszan el­nyúló, szellős portáival inkább tanyaközpont. A szél, érkezzék bármelyik irányból, szabadon cirógathatja a házakat, amelyek között ápolt, gondozott éppúgy akad, mint omladozó. Egyetlen boltjára a központ környékén találunk. Farkas Sándomé, vagy ahogyan az itt lakó két­­száz-egynéhány lélek nevezi: Ili tizenhét éve szolgálja ki a betérőket ebben a parányi üz­letben. Hét esztendeje mint vál­lalkozó. A havi forgalma 400 ezer körül van, és mint minden kis tanyasi, falusi üzletben, akad a fogasokon kolbász, sza­lonna, a polcokon cukor, liszt, kávé, mosópor, nyalóka, felvá­gott, jégkrém, üdítő, pálinka, sör, bor és még sok'minden más. Azt is hallottuk, hogy nyá­ron Farkasné itt lehúzza a rolót. Rend a lelke mindennek, szóval sokszor el kell pakolni a polcokon, és ezt teszi Farkas Sándomé is M. J. Azért, mert ez bérlemény, és sokallja a bérleti díjat. Hogy mi lesz á helyén, azt még nem tud­juk, de azt igen: Halesz nem marad üzlet nélkül, hiszen ott­hon, a lakásán nyit újabb boltot. Igaz, nem főúton, de hát aki ed­dig járt hozzá, gyanítom, ez­után is megkeresi. D. Sz. M. k Jász-Nagykun-Szdnok Megyei Munkaügyi Központ állásajánlata 5000 Szolnok, Kossuth L. u. 6-8.-Tel.: 56/423-233 Létszám Kereset épületasztalos Szolnok és vál­tozó 3 megegyezés szerint kazánfűtő (kisnyomású) ’30 év alatti) Szolnok 1 K. j. t. szerint élelmiszerbolti eladó Vezseny 1 17 000-20 000 műszakicikk-eladó Vezseny 1 19 000-22 000 papírbolti eladó Szolnok 1 21 000 cukrász Szolnok 1 25 000 tb-ügyintézö és munka-Szolnok 1 25 000-30 000 ügyi előadó munkavédelmi e. a. Szolnok 1 30 000-40 000 (szakirányú f.fokú szerkesztő, rajzoló (tech-Szolnok 1 K. j. t. szerint nikus) műszaki szerkesztő Szolnok 1 30 000-35 000 építésztervező Szolnok 1 45 000-50 000 gyógyszerész Szolnok 1 30 000-35 000 gépészmérnök Szolnok 1 50 000 termékmenedzser Szolnok 10 jutalékos rendszer befektetési tanácsadó Szolnok megye 20 jutalékos rendszer szaktanácsadó (egész­ségügyi végzettség) Szolnok megye 10 25 000-30 000 üzletkötő, hirdetésszer­vező Szolnok megye 5 jutalékos rendszer üzletkötő Szolnok megye 20 17 000 + jutalék áru-összeállító (havi 2x5 Szolnok 10 8000-10 000 nap) 5100 Jászberény, Jásztelki u. 17. Tel.: 57/412-025; 412-225; 412-822 Létszám Kereset esztergályos * Jászberény 10 25 000-50 000 galvanizáló Jászberény 3 20 000-25 000 asztalos Jászberény 4 20 000-24 000 varrónő J.fényszaru 20 20 000 gombozó, bet. munkás Jászapáti 10 17 000-25 000 sörgyártó munkás Jászapáti 1 20 000 élelmiszer-ellenőr ** Jászberény 1 30 000-50 000 villanyszerelő Jászberény 1 25 000-45 000 vizsgázott vadőr Jásberény 2 17 000-22 000 élelmiszer-eladó Jászberény 3 17 000-22 000 élelmiszer-eladó Pusztamonostor 1 18 000-20 000 targoncavezető Jászberény 1 25 000-30 000 termelésszervező *** Jászberény 1 40 000-60 000 anyaggazd. munkavéd. vezető Jászberény 1 30 000-50 000 tehergépkocsi-vezető Jászberény 1 50 000 ügynök, pénzügyi ta-Jászság tér. 1 jutalékos nácsadó * horizont, kishorizont és köszörűs ** élelmiszer-ipari szakközépiskola, technikum ■ *** mezőgazdasági technikum és jogosítvány 5440 Kunszentmárton Mátyás király u. 5. Telefon: 461-523 festő K.sz.márton 1 24 000-25 000 gépkezelő K.sz.márton 2 24 000-25 000 nyári szezonra, házaspár is lehet 5400 Mezőtúr, Rákóczi u. 3.-Tel. : 56/350-994 Létszám Kereset szabó, varrónő Túrkeve 4 17 000-21 000 Kindertojás-szerelő Türke ve 10 teljesítmény szerint Kindertojás-szerelő Mezőtúr 15 teljesítmény szerint mat. + bármely szakos tanár Mezőtúr 1 közalk. t. szerint angol + bármely szakos tanár Mezőtúr 1 közalk. t. szerint számítástechn. + bármelyMezőtúr 1 közalk. t. szerint szakos tanár rajz + bármely szakos ta nár Mezőtúr 1 közalk. t. szerint gépjárművill. szerelő Mezőtúr 1 20 000 pék Mezőtúr 4 25 000-30 000 vegyesbolti eladó Mezőtúr 2 17 000-25 000 esztergályos Mezőtúr 3 20 000-25 000 5351 Tiszafüred, Kossuth tér 1. Telefon: 59/351-322/211 Létszám Kereset üzletkötő Tiszafüred 5 jutalékos pultos Tiszaderzs 1 17 000 gépi varró Tiszafüred 5 18 000 gépi varró Tiszanána 10 18 000 lakatos Jászberény 2 170-240 Ft/óra esztergályos Jászberény 2 170-240 Ft/óra pultos Tiszafüred 1 17 000 vendéglátó eladó Tiszaigar 1 17 000 géplakatos Tiszafüred 1 40 000 felszolgáló (német nyelv- Tiszafüred 1 25 000 ismeret) 5340 Kunhegyes, Szabadság tér 9-11. II. e. Telefon/fax: 59/326-546 Létszám Kereset kőműves, ács, állványozó Budapest 4-4 50 000-60 000 történelem-ének szakos tanár Kenderes 1 K. j. t. szerint testnevelés-bármely sza­kos tanár Kenderes 1 K. j. t. szerint kőműves Kunhegyes és környéke 2 45 000-50 000 üzletkötő Kunhegyes és környéke 3 jutalékos rendszer faipari munkás ** Bánhalma 10 18 000-22 000 segédmunkás ** Bánhalma 4 18 000-22 000 játékszerelő*** Kunhegyes 10 17 000 * szállás, útiköltség-térítés van, erkölcsi bizonyítvány szükséges ** szakmunkás-képesítés szükséges *** kunhegyesi, pályakezdő Létszám Kereset autószerelő (éretts. és 5 K.sz.márton 1 28 000-34 000 év gyakorlat) biztosításszervező K.sz.márton és 10 jutalékos rendsz. kőműves környéke K.sz.márton 2 megegy. szerint cukrász K.sz.márton 1 megegyezés sz. .kereskedő * Tiszasas 2 megegyezés sz. idegenforg. ügyintéző Cserkeszőlő 1 megegy. szerint lakatos K.sz.márton 3 24 000-25 000 esztergályos K.sz.márton 1 24 000-25 000 5200 Törökszentmiklós, Táncsics u. 1/a Telefon/fax: 56/390-941, Tel.: 56/390-190 Létszám Kereset bolti eladó (pénztárgép- T.szentmiklós ismeret is) üzletkötő változó tejházkezelő T.szentmiklós sertésgondozó ** T.szentmiklós ** törökszentmiklósi vagy bartai lakos 1 megegyezés szerint 10 jutalékos 1 20 000-25 000 2 megegyezés szerint

Next

/
Thumbnails
Contents