Új Néplap, 1997. február (8. évfolyam, 27-50. szám)

1997-02-21 / 44. szám

2. oldal 1997. február 21., péntek Körkép Tudomány és média. Glatz Ferenc, a Tudományos Akadé­mia elnöke nyitotta meg tegnap azt a konferenciát, amely a tu­domány és a média közös ter­veit veszi számba. Az ORTT és a Magyar Rádió elnöke a köz- szolgálati ismeretterjesztésről beszélt, Heller Ágnes filozófus viszont arra figyelmeztetett, hogy a média inkább közvetí­tésre való, nem tanításra. Lesz dél-budai metró. Meg­született a kormánydöntés Bu­dapest legújabb metróvonalá­nak megépítéséről - jelentette be Demszky Gábor főpolgár­mester. Kovács Kálmán közle­kedési minisztériumi államtit­kár hozzátette: a beruházás tel­jes költségének 40 százalékát a főváros, 60 százalékát pedig a kormány fedezi. Lányi zöld ávóról beszélt. Élesen bírálta a határőrségről szóló törvény koncepcióját Lá­nyi Zsolt, a Független Kisgaz­dapárt országgyűlési képvise­lőcsoportjának helyettes frak­cióvezetője. A politikus úgy vé­lekedett: a határőrség olyan jo­gosítványokat kap, amelyekkel a Rákosi-rendszer „zöld ávója” sem rendelkezett. Per 160 millióért. Bíróság­hoz fordul az építőipari szak­mához tartozó négy szakszer­vezet, hogy megkapja végre az 1,6 milliárd forintra becsült ágazati szakszervezeti vagyon­ból a rájuk leadott szavazatok alapján nekik járó egytizedet. Katonai ügyészségi mérleg. Az elmúlt évben 2654 katonai bűncselekmény vált ismertté, ami 4 százalékos csökkenést je­lent 1995-höz képest. Az esetek fele kötelességszegés és a szol­gálati feladat alóli kibúvás volt, de az alárendeltek megsértése és a szolgálati visszaélés is gyakran fordul elő - mondta Kovács Tamás altábornagy, ka­tonai főügyész. A borhamisítók ellen. Bala- tönfüred, Bálátonszőlős, Pé- csely és Aszófő szőlősgazdái hétfőn a 71-es úton tiltakoznak a kormány agrárpolitikája ellen. Ezenkívül követelik azt is, hogy a kormány szigorúan lép­jen fel a borhamisítók ellen. Az MVSZ nem verseng. A Magyarok Világszövetségének elnöksége úgy döntött: nem vesz részt a személyi jövede­lemadó egy százalékának el­nyeréséért indult - szerintük „nemtelen” - versengésben. Átkelés Baranja felé. A nemzetközi forgalom előtt is megnyílik hétfőtől az udvari közúti határállomás. Ez az egyetlen átkelőhely az ENSZ ellenőrzés alatt álló, még szerb kézen lévő horvátországi Ba­ranja és hazánk között. A kormány kész a kompromisszumra A családi pótlék iránti igényt március 31-ig kell megújítani A kormány nem állíthatja vissza a mezőgazdasági kisterme­lőkre vonatkozó tavalyi adó- és tb-jogszabályokat s nem látja be azt sem, miért kellene meneszteni a Földművelésügyi Mi­nisztérium vezetőit - tolmácsolta a kabinet tegnapi ülésén el­hangzottakat Kiss Elemér közigazgatási államtitkár. A miniszterelnök tájékoztatást kért a földművelésügyi és a pénzügyminisztertől a gaz­dákkal folytatott tárgyalások­ról, majd a többi tárca vezető­jével együtt a megbeszélések folytatása mellett döntött. Áz agrárképviseleti szer­vekkel és a demonstrációkat szervezőkkel bizonyos komp­romisszumokban szeretnének megállapodni. Ezek egyike, hogy az őstermelői igazol­ványba mégse kerüljenek be a vagyon mértékére vonatkozó adatok, míg az értékesítésről tanúskodó bejegyzéseket ma­guk a gazdák tehessék meg. További engedmény volna, hogy évi 250 ezer forintos ér­tékesítési határig az elsődlege­sen feldolgozott áruféleséget piacra vivők mégis őstermelő­nek minősülnének. A kormány elfogadta a tb- önkormányzatok működését szabályozó törvényjavaslatot. A tervek szerint a jövőben 36 főre csökkenne a testületek létszáma, tagjaikat nem vá­lasztanák, hanem delegálnák. Az elnökség megszűnne, a felügyelőbizottság tagjait pe­dig az ÉT és a kormány vá­lasztaná ki. A kabinet ellen­őrző tevékenysége erősödne, szabálytalanság esetén még egy-egy döntés megváltozta­tására is rászoríthatná a testü­letet, amelyet súlyos mulasz­tás esetén az Országgyűlés akár fel is oszlathatna. A kabinet úgy döntött, is­mét lesz magyar főkonzulátus Kolozsvárott, míg Szegeden vagy másutt román főkonzulá­tus nyílna. Tiszteletbeli fő­konzulátusok létesülnek Győrben és Constantában. A kormány új programot fogadott el, amely lehetővé te­szi a testi fogyatékosok reha­bilitációjának, szakképzésé­nek és foglalkoztatásának ösz- szekapcsolását. Három új in­tézmény sok ezer 16 és 25 év közötti fogyatékos elhelyez­kedését könnyíti meg. Április első napjaiban kap­hatják készhez a felsőoktatási és kutatási területeken dolgo­zók azt az egyszeri fizetéski­egészítést, amelyre szintén tegnap adták áldásukat a mi­niszterek. Kiss Elemér el­mondta: ez személyenként át­lagosan 6-10 ezer forint lesz. A kabinet rendeletet alko­tott a veszélyes ebek tartásá­nak szabályairól. E rendelet egyebek mellett kimondja: az önkormányzat jegyzője által veszélyesnek minősített ebekre egy évre szóló enge­délyt kell beszerezni, a fize­tendő díj 6 ezer forint. A ku­tyaviadalok szervezőit és köz­reműködőit akár 50 ezer forin­tos pénzbírsággal is sújthatják. Elfogadta a kormány a mó­dosított családipótlék-törvény végrehajtási rendeletét, amely az igénylés eljárási rendjét rögzíti. Áz érintetteknek min­den év március 31-ig kell igé­nyüket megújítaniuk, (takács) Az új családipótlék-táblázat 1997. május 1.-1998. április 30. Egy főre jutó havi Egy gyerekre jutó nettó jövedelem családi pótlék 1 gyermekes család 21 200-ig 3400 23000-ig 1700 1 gyermekes egyedülálló 25440-ig 4000 27 600-ig 2000 2 gyermekes család 21 200-ig 4200 23 000-ig 2100 2 gyermekes egyedülálló 25440-ig 4800 27 600-ig 2400 3 és többgyermekes család­5200 3 és többgyermekes egyedülálló­5600 Tartósan beteg, testi vagy értelmi fogyatékos gyermek 6600 Egyeztető tárgyalás. Tegnap a Földművelésügyi Minisztériumban ültek össze az érin­tett szaktárcák és az APEH képviselői, nyolc agrárérdek-képviselet, valamint a kiskőrösi demonstráció szervezői. Abban egyetértettek, hogy az agrárgazdaságban globális problémák vannak, ám ezek nem az új rendeletek következményei, hanem az elmúlt évtizedek alatt gyülemlettek fel. Az agrártárca hajlandóságot mutat az álláspontok közelítésére. Szerencsés lenne megelőzni a blokádot, és a minisztérium sorra veszi azokat a szabályokat, amelyeknek indokolt a módosítása. A tüntetéstől függetlenül kezdeményezik, hogy a parlament sürgős­séggel tűzze napirendre a témát, hisz zömében törvénymódosításokról van szó. A tüntetés szervezői a hétfői demonstrációt attól tették függővé, hogy a további egyeztetések milyen eredményre vezetnek. fotó: feb/diósi imre A volt Szolnok megyei főkapitány főigazgatói kinevezése ügyében Cáfol a Belügyminisztérium A Rendőrtiszti Főiskola főigazgatójának kinevezésével nem történt jogsértés. Egyebek mellett ezt tartalmazza a Belügymi­nisztérium csütörtöki közleménye, amelyben a tárca cáfolja Várhelyi András kisgazda kabinetfőnök aznapi sajtótájékozta­tón elhangzott vádját, miszerint Kuncze Gábor belügyminisz­ter törvénytelenül nevezte ki az intézmény parancsnokát. Az MTI-hez eljuttatott állásfog­lalás szerint a belügyi tárca irá­nyítója Fazekas Attila rendőr ez­redest 1996. január 1-jei hatály- lyal - a szolgálati törvényben foglaltak alapján - a Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság éléről áthelyezte a Rendőrtiszti Főiskola állományába, egyidejű­leg kinevezte az intézmény pa­rancsnokává. A kinevezés idején már hatályban volt ugyan a fel­sőoktatásról szóló törvény, amely szerint a főiskolák élén álló főigazgatókat az intézmény tanárainak sorából kell kine­vezni, a jogszabály azonban - a rendészeti felsőoktatási intézmé­nyek esetében - rendelkezik ar­ról is, hogy a belügyminiszternek a közvetlen felügyeletgyakorlása során az oktatók, illetve az in­tézményi vezetők kinevezésének és jogállásának későbbi törvényi szabályozására előteijesztést kell készítenie. Ez utóbbi jogszabály csak 1996. szeptember 1-jén lé­pett hatályba, így a főiskola ve­zetőjét az akkor hatályos jogsza­bály alapján kellett kinevezni. Á fentiekre tekintettel a főis­kola parancsnoka kinevezésével jogsértés nem történt. Fazekas Attila tevékenységét magas színvonalon, a tárca vezetésének megelégedésére végzi. Kína gyászolja Tenget Találgatások a nagyhatalom jövőjéről Nagy államférfiként, a 21. századba lépő Kína arculatát alapvetően meghatározó re­formerként méltatják politi­kusok és elemzők a szerdán 93 éves korában elhunyt Teng Hsziao-pinget. Teng, aki előrehaladott Parkin- son-kórban szenvedett, légzési rendellenesség következtében hunyt el Pekingben. Kínában hatnapos gyászt rendeltek el az emlékére. Kovács László magyar kül­ügyminiszter úgy vélekedett, hogy Teng Hsziao-ping Kína legújabb kori történelmének ta­lán legnagyobb hatású szemé­lyisége volt. Mi lesz a reformok atyja nélkül? Teng Hsziao-ping már régóta semmilyen hivatalos tisztséget nem viselt, így elhunyta sem okozhat megrázkódtatást a robusztusán fej­lődő' kínai gazdaságban, vagy a gyors átalakulásban levő', korsze­rűsödő' kínai társadalomban - így az egyik, derűlátó verzió. A pesszimista változat azonban kétségbe vonja a zökkenőmentes utódlás valószínűségét. Egyes szakértők hatalmi harcok és elkerül­hetetlen politikai villongások korszakának kezdetét jósolják. Az el­térő vélemények sokasága érthető. Mint minden korszakos jelentő­ségű vezető eltávoztakor, Teng Hsziao-ping halála után is beindul a találgatás, a várható irányváltás lehetőségének felmérése. Kína esetében külön kell választani a rövid és hosszú távú következmé­nyeket. Rövid távon aligha kell számolni éles konfliktusokkal: a Teng ál­tal kijelölt utód, a pártfőtitkári és elnöki posztot egyszerre betöltő Csiang Cö-min pozícióját jelenleg egyetlen konkurens sem veszé­lyezteti. Szilárd a gazdasági alap is, sőt Pekingben az elmúlt évek­ben inkább a túlfűtött fejlődés hátrányaival kellett számolni. Hosszabb távon azonban legalább ennyi figyelmeztető, aggoda­lomra okot adó tényező kerülhet a mérleg serpenyőjébe. Kínát óriási regionális és társadalmi ellentétek feszítik; mit sem csökkent az elmaradott vidék és a túlzsúfolt nagyvárosok kontrasztja. A gyors gazdaságnövekedés mögött 150 milliós munkanélküli sereg, elharapódzó korrupció, demográfiai gondok, emberi jogi vissza­élések, környezetszennyezés és a korábbi, egyenlőségre alapozott, tradicionális társadalomszemlélet szétporladása húzódik meg. S persze a fő dilemma: meddig marad fenn a „kapitalista je­gyekkel átszőtt, kínai sajátosságú szocializmus ” rendszere ? Med­dig lehet a szabadabb, piaci módszerekre, tőkére és gazdagodást ösztönre épülő gazdasági alap, illetve a merevebb, demokratikus nyitást elutasító politikai felépítmény ellentétéből fakadó feszültsé­get levezetni? Ezen ellentmondás feloldása - lásd a Tienanmen téren történteket - még a reformok atyjának tekintett Tengnek sem sikerült, s nyitott kérdés, hogy követői miként találják meg a vá­laszt e Kínát feszítő alapkérdésre. Szondy Gábor SZDSZ-küldöttség Bukarestben Bukaresti látogatásának utolsó napján az SZDSZ küldöttségét az előre tervezettnél tovább tartó megbeszélésen fogadta Victor Ciorbea minisz­terelnök, aki a jövő hónapban Budapestre látogat. Pető Iván pártelnök elismerését fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a román kormány késedelem nélkül elkezdte a reformokat. Albright Moszkvában Kétnapos látogatásra Moszkvába érkezett Made­leine Albright amerikai külügyminiszter, aki az előzetes várakozások szerint a NATO-bővítés miatt aggódó orosz vezetés megnyugtatását célzó javaslatokat készül előterjeszteni. Albright talál­kozott Viktor Csemomirgyin kormányfővel és orosz kollégájával, Jevgenyij Primakovval. Ma várhatóan Borisz Jelcin elnök is fogadja az ame­rikai diplomácia vezetőjét. NATO-felvétel 1999 áprilisában? Brüsszelben megelégedéssel fogadták, hogy a magyarországi parlamenti pártok egybehangzó elkötelezettséget vállaltak a NATO-hoz való csatlakozás ügyében - jelentették ki a magyar parlamenti pártok frakcióvezetői. A megbeszélé­sek arról győzték meg őket: a NATO-hoz való csatlakozás menetrendje tartható, így 1999 áprili­sáig sor kerül a tényleges tagfelvételre. Csempészáru magyar kamionban Az ausztriai Welsben 13 ezer karton csempészett cigarettát találtak egy magyar kamionban. A gépkocsit az osztrák rendőrök szúrópróbaszerűen ellenőrizték. A papírok szerint csak két nagy csőnek kellett volna lennie a raktérben, de 13 ezer karton cigarettát is találtak ott, a szállítmány alá rejtve. A magyar sofőrt letartóztatták, de ő egyelőre tagadja, hogy tudott volna a dologról. Kárpótlás a lengyel zsidóknak Kilenc lengyelországi zsidó hitközség részben visszakapja egykori tulajdonát. A lengyel parla­ment alsóházának döntése szerint hozzávetőleg 2000 olyan épületet és földterületet juttatnak vissza, amelyeket a német nemzeti szocialisták a második világháború idején koboztak el tőlük. A törvény hatálya alá esik az egykori német terüle­teken található korábbi zsidó tulajdon is. — Vaskohászati anyagfelhasználók és -forgalmazók figyelmébe. Az Acél kér Bt. vastelepén mintegy 340 féle anyagot forgalmazunk kedvező áron. Címünk: Kecskemét, Reptéri út 2., 44-es főút mellett a repülőtérrel szemben. Telefon: 06-60/389-898, fax: 76/482-204. Viszonteladóknak, nagytételben vásárlóknak jelentős kedvezmény. *725804/1H‘ _________________________ BÁNÓ CALCIUM-KOVAFÖLD KAPSZULA A kovaföld fontos szerepet játszik • a haj minőségének javításában, • a töredezett köröm erősítésében, • a bőr állapotának helyreállításában. A kalcium elengedhetetlen • a csontok és a fogazat felépítésében. Természetesen az egészségért Kapható: gyógyszertárakban és gyógynövényszaküzletekben. Forgalmazó: Fahrvitex Kft. Tel./fax: 269-0197 Szolnok megye egyik legmegbízhatóbb autószalonjába keresünk önálló, kitűnő üzleti érzékkel rendelkező autókereskedő munkatársat. Feladata a személygépkocsik és haszongépjárművek értékesítése, kapcsolattartás a vevőkkel. Feltételek: kereskedelmi végzettség műszaki beállítódással, vagy műszaki végzettség kereskedelmi tapasztalatokkal, németnyelv-tudás alap- vagy középszinten, számítógépes ismeretek. Felelősségteljes munkáját megfelelő fizetéssel és jövedelmezéssel honoráljuk. Jelentkezését a 06-20/257-044, vagy az 56/370-738-as telefonszámon várjuk. Calci um- & Kies« lerde­Kaps ein lü Haut­Haare­( nnno ) Nagel 60 Kapseln JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja • Felelős vezető az ügyvezető igazgató • Felelős szerkesztő: BERKI IMRE • Szerkesztő: Baranyi György Tervezőszerkesztő: Mohai Gyuláné • Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája • Felelős kiadó: NÁNAI TIBOR irodavezető • Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. I. sz. Irodaház, Pf.: 105. Telefon: 56/424-444, fax: 56/422-853 • Készíti a Petőfi Nyomda Rt. Szilády Üzeme, 6001 Kecskemét, Mindszenti út 14. • Felelős vezető: Szabados Tibor mb. vezérigazgató. Telefon: 76/482-192 • Az előfizetők részére terjeszti az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája az ügynökségek révén. • Árusításban terjeszti a „Rónahír” Észak-alföldi Hírlap-kereskedelmi Postai Rt. Debrecen, Nyugati u. 5-7. • Levélcím: 4001 Debrecen Pf. 270. Telefon: 52/347-988/21, 22. mellék • Előfizethető közvetlenül az Új Néplap kiadójánál 5000 Szolnok, Kossuth tér 1. földszint (tel.: 56/424-444) és ügynökségeinél, az Új Néplap hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással a Postabank Rt. 11993609-03301214 pénzforgalmi jelzőszámra, valamint megrendelhető a kiadónál. • Ügynökségek címe: Szolnok, Magyar u. 9. Telefon: 56/375-620, Jászberény, Bercsényi út 5. Tel.: 57/412-564, Kunszentmárton, Köztársaság tér 12.11. 12. Telefon: 461-445, Törökszentmiklós, Táncsics út 1. Tel.: 56/390-959, 35. mellék vagy 06-60-454-865, Kunhegyes, Kossuth út 40. Tel.: 59/326-961. • Előfizetési díj egy hónapra 595 forint, negyedévre 1785 forint, fél évre 3570 forint, egy évre 7140 forint. • Az áruspéldányok ára: 29,50 Ft • JNK-Szolnok megye határán kívül az egyhavi előfizetési díj 1532 forint.# Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökséghez munkanapokon 8-tól 16 óráig telefonon és az Új Néplap kiadójához az 56/424-444 telefonon 7.30-tól 16 óráig kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. • ISSN 0865-9133

Next

/
Thumbnails
Contents