Új Néplap, 1997. január (8. évfolyam, 1-26. szám)
1997-01-21 / 17. szám
10. oldal Sport 1997. január 21., kedd NBA kosárlabda Elégtételt vett a Houston Rockets Ugyan csak hat mérkőzés szerepelt az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) alapszakaszának legutóbbi játéknapján, a forduló mégis kiemelkedőnek bizonyult. A Houston Rockets a címvédő Chicago Bulls gárdáját fogadta, és 16 pontos győzelmet aratott, töltött a pályán, ez idő alatt 32 pontot dobott és 16 lepattanót gyűjtött be. Teljesítménye a szokásosnál is többre értékelendő, ugyanis a mohamedán vallású Olajuwon egy korty vizet sem ivott. A ramadán, az iszlám vallás legnagyobb ünnepe tiltja, hogy napközben ételt és italt vegyenek magukhoz a muzulmánok.- Életemben nem láttam még hasonló emberfeletti tettet. Olajuwon mindenkit elkápráztatott, csodálatosan játszott, ráadásul úgy, hogy egy korty vizet sem ihatott - áradozott Charles Barkley, a Rockets kosarasa, aki bokasérülés miatt kénytelen volt kihagyni ezt a mérkőzést. Barkley helyén Kevin Willis vitézkedett. Nem is rosszul, 20 pont és 8 lepattanó fűződött a nevéhez. Valamelyest köny- nyebb volt „ficánkolnia”, hiszen a vendégegyüttesből hiányzott Dennis Rodman, az NBA lepattanókirálya. Rod- mant hetekre eltiltották a játéktól, amiért nemrég ágyékon rúZiege helyett Tárnát? Felröppent a hír, hogy a kő“ vetkező szezonban az olasz labdarúgás klassziscsapatához, az AC Milánhoz szerződő Christian Ziege utódja Michael Tamat lehet a Bayern Münchenben.- Csak akkor veszem komolyan a dolgot, ha a Bayerntől már megkerestek engem - véleményezte röviden a hírt a huszonhét éves Michael Tamat, aki jelenleg a Karlsruhe SC gárdáját erősíti. A Bayern München elnöke, Franz Beckenbauer csak annyit fűzött az információhoz, hogy a csapat védelmének bal oldalára elkelne egy jó játékos, és talán Tárnát is számításba jöhet. Ha létrejönne a szerződés, Tamat lehetne az ötödik karlsruhei játékos Stem- kopf, Kreuzer, Scholl és Kahn után, aki a bajorok élcsapatában folytatná a pályafutását Sabonis 22 ponttal terhelte a Utah Jazz kosarát gott egy operatőrt. A Chicagóban a hagyományoknak megfelelően Michael Jordan volt a legeredményesebb, 26 pontig és 14 lepattanóig jutott. Az utóbbi azért különösen értékes számára, mert a labdák gyűjtögetésében nem szokott remekelni. Ebben az idényben még nem ügyeskedett ennyit a pa- lánkok alatt. A Bulls a találkozó vége előtt öt perccel még egy ponttal vezetett. A Rockets ezután kezdett nagy hajrába, ami igen eredményesnek bizonyult. A Chicago Bulls egyébként nemcsak Rodman hiánya miatt vesztett. A máskor jeleskedő Scottie Pippen és a horvát Toni Kukoc ezúttal csak nyolc pontot szerzett - együttesen. A Utah Jazz Portlandbe utazott - vesztére. A helyi Trail- Blazers hatpontos diadalt aratott a Közép-nyugati csoport második helyezettje fölött. Az utolsó negyed előtt még a vendégek vezettek 76-69-re, ám Kenny Anderson vezérletével fordítani tudott a Portland. Anderson 26 pontos teljesítményét a litván Arvydas Sabonis 22- vel, Isaiah Rider 21-gyei toldotta meg. A Jazzben Karl Malone 17 pontig jutott, ez tőle kevés. Helyette Jeff Homacek vitte a prímet, ő 22 pontot szerzett. A TrailBlazers ebben a bajnokságban már olyan nagy csapatokat fektetett két vállra, mint a Houston Rockets, a Detroit Pistons, a Los Angeles Lakers, és most a Utah Jazz. Az Indiana Pacers otthonában hiába produkálta élete legjobbját, azaz 37 pontot az újonc Allen Iverson, a Philadelphia 76ers mégis kikapott, sorozatban immáron a tizenkettedik alkalommal. A 76-osok legutóbbi 23 mérkőzésükből 22-t elveszítettek. A vendég philadelphiaiak a harmadik negyedben 25 pontos hátrányba kerültek, innen már csak a fölzárkózásra futotta erejükből. A Pa- cersben minden kezdő ember tíznél több pontot szerzett. Reggie Miller és Rik Smits 20- 20, Derrick McKey 17 ponttal vette ki részét a sikerből. Eredmények: Houston Rockets - Chicago Bulls 102-86, Miami Heat - Orlando Magic 87- 99, Indiana Pacers - Philadelphia 76ers 111-107, Vancouver Grizzlies - Toronto Raptors 100-92, Portland TrailBlazers - Utah Jazz 102-96, Los Angeles Clippers - Cleveland Cavaliers 102-107 - kétszeri hosszabbítás után. Nyolc pályázó a kapitányi posztra Tegnap tizenkét órakor lezárult a jelentkezési határidő a magyar kajak-kenu válogatott szövetségi kapitányi posztjára. A hétfő déli „zárásig” nyolc jelentkezés futott be. Beadta pályázatát a szövetség vezérkara által meghívott öt szakember, Almási Nándor, Angyal Zoltán, Babella László, Gyulay Zsolt és Sóti István. Hozzájuk csatlakozott Nagy György Szolnokról, a kaposvári Gyöngyösi János és az Olaszországból hazatért fővárosi Tóth Árpád. A szövetség vezetői azt ígérik, hogy legkésőbb a hónap utolsó napjáig kijelölik a decemberben nyugdíjba vonult Vajda Vilmos utódját. Január 31-ig tehát kiderül, ki lesz a magyar siker sportág következő kapitánya. Thoma szárnyalása „Ez egy szuperugrás volt, ami akár száznegyven méter is lehetett volna, de én inkább a stílusra ügyeltem” - ekképpen nyilatkozott Dieter Thoma, a sapporói síugró Világkupa-versenyen elért 134.5 méteres ugrásáról. A német versenyző ezzel a teljesítményével új sánc- rekordot állított fel az Oku- rayama-hegyi pályán. A korábbi csúcs 128 méter volt, amelyet a győztes Thoma mellett a harmadik helyezett japán, Takanobu Okabe is túlszárnyalt 129 méteres ugrásával. Thoma - aki tagja volt az 1994-ben, Lillehammerben olimpiai bajnokságot nyert német síugrócsapatnak - idei negyedik, ösz- szességében a tizenegyedik Világkupa-győzelmét aratta. A világ sportja - sorokban Rio de Janeiro. Brazília szerezte meg a strandlabdarúgás világbajnoki címét, miután hazai pályán, a Copacabana homokjában, ötezer néző előtt 5-2-re legyőzte Uruguay válogatottját. A bronzérem az Egyesült Államok csapatának jutott, amely 5-1 -re „legázolta” Argentína legjobb homokfocistáit. Duisburg. A német labdarúgó Bundesliga első osztályában szereplő FC St. Pauli 7-2-es győzelmét hozta az a nosztalgiatalálkozó, amelyet a televízió által először 44 éve közvetített mérkőzés visszavágójaként rendeztek meg. Akkor a most vereséget szenvedett és immár csak a területi ligában játszó duisburgi Hambom 07 bizonyult jobbnak 4-3-ra... Las Vegas. Profi ökölvívó-világbajnoki döntőket rendeztek a hét végén Las Vegasban. A Boksz Világtanács (WBC) nagykönnyűsúlyú bajnoka maradt az amerikai Oscar de la Hoya, aki 12 menetben egyhangú pontozással győzte le a Puerto Ricó-i Miguel Angel Gonzalezt. Megvédte trónusát az orosz Konsz- tantyin Czju is, miután a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF) égisze alatt rendezett kisváltósúlyú mérkőzésen már az első menetben kiütötte kihívóját, a Puerto Ricó-i Leonardo Mast. Elveszítette viszont az IBF-nél őrzött kislégsúlyú koronáját az amerikai Michael Carbajal, aki ellen 12 menetben pontozással diadalmaskodott a kolumbiai Mauricio Pastrana. Darmstadt. München után a hollandiai Amszterdam és a svájci Lausanne képviselői is bejelentkeztek a 2002-es atlétikai Eu- rópa-bajnokság megrendezéséért. Még további érdeklődők is elképzelhetőek, mivel a jelentkezési határidő június 30-án jár le. A rangos esemény színhelyét ősszel jelölik ki. Kijev. Hosszú sérülés után vasárnap ismét versenyez Szergej Bubka. Az ukrán rúdugrókirály szülővárosában, Donyeckben indul egy nemzetközi viadalon, amelyre meghívást kapott a francia Jean Galfione, valamint az amerikai Scott Huffman és Pat Manson is. Ismert, a világcsúcstartó Bubka az 1996-os atlantai olimpián bemelegítés közben megsérült. Düsseldorf. A Bosman-ügy miatt a profi labdarúgóstátusok megváltoztatását tervezi a Német Labdarúgó Szövetség (DFB). Ezentúl a játékosok nem munkavállalóként, hanem egyéni vállalkozóként kötnének szerződést a klubokkal. így lehetségessé válna a régi átigazolási rendszer visszaállítása, az egyesületek ismét pénzt kérhetnének a lejárt szerződésit futballistákért. Párizs. Újabb versenyző kényszerült feladni a Vendée Globe föld körüli szóló vitorlásversenyt. A francia Bertrand Brocnak ugyanis elfogyott a gázolaja, vitorlását jelenleg az argentínai Ushuada kikötőjébe vontatják. így már csak heten vannak versenyben, ám egyelőre közöttük tartják számon a kanadai Gerry Roufs-ot is, akiről január 8-a óta semmit nem tudnak. Keleti győzelem az All-Star gálán Mark Recchi és Mario Lemieux vezérletével 11-7-re a Kelet válogatottja nyerte Nyugat ellen az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) idei All-Star gáláját. A kaliforniai San Jose Arénában az „égtájcsapatok” randevúján John LeClair kezdte a gólgyártást, majd Lemieux, Recchi és Dale Hawerchuk találataival a 16. percben már négygólos előnyre tettek szert a keletiek. Ezt követően a Nyugat válogatottjából Pavel Bure, az orosz „rakéta” és Paul Kariya vette be John Vanbiesbruck kapuját, így az első harmad után kétgólos keleti előnnyel térhettek pihenőre a csapatok. A második játékrészben Mark Recchi kétszer, Geoff Sandersson, Mark Messier, Lemieux és Hawerchuk pedig egy-egy alkalommal mattolta Andy Moogot, míg a nyugatiak Owen Nolan duplájával, valamint Brendan Shanahan első és Bure második találatával négyszer késztették megadásra Mark Brodeurt. A harmadik harmad mindkét oldalon egy-egy gólt hozott, a keletieknél LeClair a második, a nyugatiaknál Nolan a harmadik gólját lőtte. A két sztárválogatottban pályára lépett kapusok közül a cseh Dominik Hasek zárt a legjobban. A Kelet színeiben a harmadik harmadban szereplési lehetőséghez jutott cerberus a kapujára leadott 21 lövésből húszat hárított. Nem lehet viszont büszke a teljesítményére sem Patrick Roy, sem Andy Moog. A két kapus egyformán 15-15 lövést kapott, ebből Roy négyszer, Moog pedig hatszor volt képtelen sikerrel közbeavatkozni. Az NHL klasszisainak 47. All-Star mérkőzése több rekordot is hozott. Owen Nolan, a San Jose Sharks játékosa alig nyolc másodperc alatt ütött két gólt, ami előtte még senkinek sem sikerült. Wayne Gretzky és Mario Lemieux pedig most szerzett pontjaikkal immár holtversenyben vezetik az All-Star gálák történetének eredményességi listáját, megelőzve a korábban 19 ponttal éllovas legendát, Gordie Howe-t. A mérkőzés legjobbjának (MVP) a Montreal Canadiens játékosát, a Nolanhoz hasonlóan háromgólos Mark Recchit választották. Recchi a nyolcadik idényét tölti az NHL-ben, eddig háromszor szerepelt All-Star mérkőzésen, ezeken egy gólt és négy gólpasszt jegyzett. A Kelet-Nyugat gálák történetében eddig 32 alkalommal választották meg a mérkőzés legjobbját. A mostani győztes Recchivel együtt 24 csatár, öt kapus és két védő büszkélkedhet az MVP, a Most Valuable Player, vagyis a Legértékesebb Játékos címmel. Első alkalommal 1962-ben szavaztak az MVP személyéről, akkor a torontói Eddie Shack lett a legjobb. A legtöbbször - három alkalommal - Mario Lemieux nyert (1985, 1988 és 1990). Két MVP-címmel hárman rendelkeznek: Wayne Gretzky, aki 1983-ban és 1989-ben, Bobby Hull, aki 1970-ben és 1971-ben, valamint Frank Mahlovic, aki pedig 1963-ban és 1969-ben lett a legjobb. A hét végi találkozón két mesterhármas született, Recchi és Nolan révén; a korábbi 46 All-Star mérkőzésen hét alkalommal történt meg, hogy valaki három gólt ért el. 47. NHL All-Star mérkőzés Keleti főcsoport válogatottjaNyugati főcsoport válogatottja 11-7 (4-2,6-4,1-1) gólütők: John LeClair (9., 49.), Mario Lemieux (10., 27.), Mark Recchi (16., 22., 31.), Dale Hawerchuk (17., 38.), Geoff Sanderson (24.), Mark Messier (29.), illetve Pavel Bure (18., 25.), Paul Kariya (19.), Brendan Shanahan (37.), Owen Nolan (39., 40., 58.) Könnygázzal fékezték meg a szurkolókat Kinn rekedt szurkolók százai próbáltak bejutni egy labdarúgó-mérkőzésre a dél-afrikai Johannesburgban. Az elkeseredett szurkolók kövekkel és üvegekkel dobálták meg a rendőröket, akik erre könnygázgránátokkal válaszoltak. Áz Ellis-parki stadion előtt lezajlott összecsapásban két rendőr könnyebben megsérült. A helyi rendőrkapitány szerint a szervezők túl sok jegyet adtak el a városi rangadónak számító Ka- izer Chiefs-Orlando Pirates mérkőzésre. Két órával a kezdés előtt már telt ház volt, de még ekkor is rengetegen várakoztak érvényes jeggyel a kezükben a stadion bejáratánál. A feldühödött tömeg bejutási kísérleteinek kerítésrészek is áldozatul estek. A szervezők a találkozó előtt felhívták a figyelmet, hogy a megengedettnél többen akarják megnézni a mérkőzést, mivel az egyik jegyárusító cégtől rengeteg belépőt elloptak. Tenisz - Ausztrál nemzetközi bajnokság, Melbourne A hőség a legnagyobb ellenfél A világelső Pete Sampras és a harmadik helyen kiemelt Goran Ivanisevic számára sem jelentett, leküzdhetetlen akadályt az ausztrál nemzetközi teniszbajnokság újabb fordulója, bár mindketten „megszenvedtek” a továbbjutásért. A kegyetlen hőség a játékosokat és a nézőket egyformán próbára teszi. Mel- boume-ben hétfőn 40 Celsius- fokot mértek árnyékban, a pályán a tűző napon csaknem 60 fokig emelkedett a hőmérő higanyszála. Egy orvos közölte a rendezőkkel, hogy ilyen időben a játékosok meg is halhatnak...- Hihetetlen volt, majdnem megsültem a pályán. Olyan fáradtnak érzem magam, hogy majdnem összeestem. Csakis arra vártam, hogy vége legyen, sétáltam a pályán, takarékoskodtam az erőmmel. Valójában nem is érdekelt, nyerek-e. Szerintem nincs még egy verseny, ahol ilyen gyilkos körülmények közepette kell teniszezni - nyilatkozta a horvát Goran Ivanisevic, aki öt játszmában győzte le a norvég Christian Ruudot. Ivanisevic, aki tízéves profi pályafutása során még soha nem nyert Grand Slam-tomát, a Ruud elleni mérkőzésen 38 ászt ütött. Ebből négyet egymás után, éppen a legjobbkor. A norvég ugyanis a döntő, ötödik játszmában, 3:3-as állásnál már 40-0-ra vezetett - Ivanisevic adogatásánál. Ruud jéggel próbálta fölfrissíteni magát, ám kísérletei sikertelenek maradtak. Ugyancsak ötszettes mérkőzésre kényszerült a férfi világelső. Az amerikai Pete Sampras a mindössze 19 éves szlovák Dominik Hrbatyval találkozott. A közép-európai teniszező az 1994-es francia nemzetközi bajnokságon még autogramért állt sorba Samprasnél. Ezúttal a pályán találkoztak. Hrbaty, a világranglista 76. helyzettje - a legfiatalabb az első százban - húsz ászt ütött. Határozott alapvonaljátékára Sampras nem mindig talált ellenszert. A mérkőzés végén sem az amerikai nyerte meg az összecsapást, valójában a szlovák veszítette el.- Nem azon járt az eszem, hogy a világ legjobbjával játszom. Csak az volt a célom, hogy legyőzzem soros ellenfelemet. Ha egyszer igazán jól fogok teniszezni, megverem Samprast. Remélem, hamarosan ő fog autogramot kérni tőlem - mondta Dominik Hrbaty. Pete Sampras elismerte, csak a rutinjának köszönheti, hogy bejutott a legjobb nyolc közé. Eredmények: férfi egyes, 4. forduló: Sampras (amerikai) - Hrbaty (szlovák) 6:7, 6:3, 6:4, 3:6, 6:4, Ivanisevic (horvát) - Ruud (norvég) 4:6, 6:2, 6:7, 6:3, 6:3, A. Costa (spanyol) - W. Ferreira (dél-afrikai) 6:3, 6:2, 3:2-nél Ferreira feladta. A télisport-irersenyelc szezonjának most vagyunk a kellős közepén. Képünkön az olasz Deborah Compagnoni. Övé volt a leggyorsabb idő a Világkupa női óriás-műlesiklásban Zwie- selben. Ideje:' 1:03,69 perc. feb/reuters