Új Néplap, 1997. január (8. évfolyam, 1-26. szám)
1997-01-21 / 17. szám
1997. január 21., kedd Sport 11. oldal Asztalitenisz NB II, Várkonyi csoport, NB III, Márton csoport Kitettek magukért a fiatalok Kronberger Lili a Hall of Fame-ben Szolnoki Tisza SE- IRI-Malév SC 6:12 Győz: Csiszár-Kálmán pár, Csiszár 2, Fehér 2, Lesskó 1, ill. Bayer-Piszter pár, Bayer 4. Piszter 3, Sándor 3, Takács 1. Az őszi fordulóhoz képest mindkét csapat erősített. A helyieknél asztalhoz állt Csiszár, a vendégeknél Sándor. Jól kezdtek a Tiszások, bár Fehérék Lesskóval párosban 17/12-es vezetésről nem tudtak nyerni, és így 1:1 lett az eredmény. Csiszár és Fehér nyert, Lesskó, Kálmán kikapott az első fordulóban, 3:3. A másodikban sajnos Csiszár 2/1-re kikapott attól a Sándortól, akit előzőleg Fehér legyőzött, de Fehér sem bírt Piszterrel, 1/2. Kálmán kikapott Bayertől. Egyedül Lesskó tudott 2/0-ra nyerni a védekező Takács ellen. A csapateredmény 4:6. A harmadik fordulóban sajnos csak Csiszár nyert Piszter ellen, a többiek vereséget szenvedtek, így elhúzott a Malév 5:9-re. Az utolsó forduló is csak egy győzelmet hozott a hazaiaknak Csiszár győzelmei is kevésnek bizonyultak Fehér-Takács 2/0 - és három vereséget. így alakult ki a nem hízelgő 6:12-es vereség. NB III Szolnoki Tisza II- FKFV BP. 13:5 Győz: Zentai-Romhányi pár, Börzsei-Hubert pár, Börzsei 3, Dakar ’97 autós és motoros rali Shinozuka a győztes Véget ért a Dakar ’97 elnevezésű autós-motoros raliverseny. Az autósoknál a japán Kenjiro Shinozuka nyert, a motorosok mezőnyében a francia Stéphane Peterhansel győzött. A vasárnap megrendezett utolsó, rövid szakasz nem hozott különösebb fordulatot, a négykerekű járművel vetélkedők között a német hölgy, Jutta Kleinschmidt, a motorversenyzőknél a francia Jean Brucy bizonyult a leggyorsabbnak. A 18 km-en rendezett 15., utolsó szakasz eredményei: autósok: 1. Jutta Kleinschmidt, Jean Boutaire (német, francia, Buggy) 22:43 p, 2. Kenjiro Shinozuka, Henri Magne (japán, francia, Mitsubishi) 55 mp hátrány, 3. Hiroshi Masuoka, Andreas Schulz (japán, német, Mitsubishi) 58 mp h, motorosok: 1. Jean Brucy (francia, KTM) 17:13 p, 2. Carlos Sotelo (spanyol, Cagiva) 2 mp h, 3. Dirk Von Zitzewitz (osztrák, KTM) 23 mp h. Az 1997-es Dakar-Aga- dez- Dakar-rali végeredménye - Autósok: 1. Shinozuka, Magne 61:58:31 ó, 2. Jean-Pierre Fontenay, Bruno Musmarra (francia, Mitsubishi) 4:13 p hátrány, 3. Bruno Saby, Dominique Serieys (francia, Mitsubishi) 9:12 p hátrány. Motorosok: 1. Stéphane Peterhan- sel (francia, Yamaha) 65:14:37 ó, 2. Oscar Gallardo (spanyol, Cagiva) 2:35:16 ó h, 3. David Castera (francia, Yamaha) 2:56:25 ó hátrány. Mészáros János ultramarato- nista már eddig is hihetetlennek tűnő, ugyancsak embert próbáló teljesítményeivel hívta fel magára a figyelmet. A 47 éves „vasember” most nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy 115 nap alatt „végigtekeri” Amerikát, azaz 23 600 kilométert teljesítve a Tűzföldről Alaszkáig kerékpározik. A "Kodak-kihívásról” sajtótájékoztató keretében számoltak be a BM Duna Palotában. Mészáros János 1993-ban már átszelte Észak-Amerikát. Akkor Washingtonból 25 nap alatt kerékpározott és futott át Vancouverbe. Egy évvel később az ausztrál sivatagban 37 nap alatt 7163 kilométert kerekezett. Mindkét teljesítményével, miként a mostanival is, elsősorban a sclerosis multiplex betegségben szenvedő emberekre kívánta, illetve kívánja felhívni a figyelmet. Magyarországon több mint tízezren szenvednek ebben a betegségben, ők embertársaik segítségére szorulnak. Mészáros János a Speciális Olimpia népszerűsítésére is fel szeretné használni az útját. A 14 országot érintő kerékpározás március 15-én indul.az, argentínai Ushuaiából, és a tervek szerint július 8-án ér Mészáros János, valamint három kísérője Alaszkába, Prud- hoe Baybe. A vállalkozás fővédnöke Göncz Árpád köztársasági elnök. Táblázatok Samaranch Moszkvában Tizennégy sérült Madridban Olykor bizony a (gól)örömbe bele is lehet halni, de legalábbis súlyos sérüléseket okozhat a túlzottan vehemens ünneplés. Eme állítás igazságtartalmát erősítették meg fékevesztett szurkolók a spanyol bajnokság hét végi fővárosi rangadóján, amikor is a gyepen a madridi királyi gárda, a Real csapott össze az Atléticóval, utóbbinak az otthonában. Fél óráig csak a „szokásos” izgalmak vártak a futballhívekre, mígnem elérkezett a 32. perc, amikor is Kiko, a hazaiak egyik kedvence belőtte az Atlé- tico vezető gólját. Mert erre aztán lett nagy ribillió, a helyi drukkerek örömünnepbe kezdtek, a magukkal nem bírók pedig lavinaszerűen zúdultak alá, hogy minél közelebbről üdvözölhessék a gólszerzőt. Nos, a lezúdulás, amely a helyi B-közép, a Frente Atlético kedvenc térségében, a Vicente Calderon stadion északi kapujánál következett be, kis híján tragédiába torkollott, mert többeket is elsodort az emberáradat. Volt, akire rátapostak, másokat majdhogynem összenyomtak, végül is tizennégy ember szenvedett kisebb-na- gyobb sérülést az eset során. Ráadásul a vezetés felett érzett öröm sem tartott sokáig, hiszen a Real Madrid a Kiko-talá- latra négy alkalommal is válaszolt, így aztán súlyos Atlético- vereség lett a dolog vége. Pofozkodó kapus Nemcsak különleges góljaival hívja fel a figyelmet magára az argentin Velez Sarsfield labdarúgócsapatának paraguayi kapusa, Luis Chilavert, hanem különös „csínytevéseivel” is. Legutóbb idegességét pofozkodással vezette le. Nyakon suhintotta Juan Pablo Men- dezt, az Öle című napilap sportriporterét, aki arról faggatta, igaz-e, hogy súlyfölösleggel tért vissza szabadságáról az edzőtáborba. Szentpétervár után Moszkvában folytatta oroszországi vizitjét Juan Antonio Samaranch, aki sajtótájékoztatón vonta meg látogatása mérlegét. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke felettébb diplomatikusan azt nyilatkozta, hogy pillanatnyilag mind a tizenegy kandidáló város egyforma eséllyel pályázik arra, hogy otthont adjon a 2004-es nyári olimpiának. Később meleg szavakkal szólt a „tizenegyek” sorában szintén házigazda szerepkörre törekvő Szentpétervárról.- Szankt-Petyerburg legendás város, az egész világon ismert, nagyon szép hely. Olyan, ahol mindig hatalmas érdeklődés övezte a sportot. És most megvannak a konkrét tervek a sportlétesítmények rekonstrukciójára, arra, hogy alkalmassá tegyék a várost az olimpiai játékok lebonyolítására... 2004ben én már nem leszek a NOB elnöke, de ha élek még akkor, szívesen elutazom Szankt-Pe- tyerburgba az olimpiára. Samaranch kitért azokra a megbeszélésekre is, amelyeket az orosz kormányfővel folytatott. Csernomirgyin megerősítette, hogy Oroszország teljes mértékben támogatja Szentpétervár olimpiarendezési elképzeléseit. Egyszersmind megállapodtak abban, hogy találkozósorozatukat folytatják, Samaranch meghívta Csemomirgyint Lausanne-ba, a NOB főhadiszállására, ahol legutóbb a múlt év októberében járt az orosz kormányfő. Az olimpiai mozgalom első embere Moszkva polgármesterével, Jurij Luzs- kovval is tárgyalt, vele elsősorban arról, hol tartanak a jövő júniusban az orosz fővárosban rendezendő első ifjúsági Világjátékok előkészületei. Sakk OB II-es csapatbajnokság - 5. forduló „Szép” vereségért csoki Újszász SE-BEAC II. 10-2 A hosszabb téli szünetet követően az Újszász együttese a patinás fővárosi egyetemi klub második csapatát látta vendégül az ötödik forduló során. A főként fiatal játékosokból álló csapat a tabella középmezőnyében foglal helyet, ami természetesen nem azt jelenti, hogy Vargáék nem győzelmi reményekkel ültek volna asztalhoz. A találkozó az utolsó táblán elszenvedett vereséggel indult, ami az ifjúsági cserejátékos könnyelműségének köszönhetően nem éppen a végső eredmény előjele volt. A pontvesztést a szintén ifjúsági Kiss gyors kontrája követte, aki szép játszmavezetéssel egyenlített. Gulyás szintén szép kombinációban előnytelen cserékre kényszerítette ellenfelét, gyalogot és előnyösebb állást nyerve aratott könnyed győzelmet. Hőgye a huszonharmadik lépésben elutasította ellenfele remiajánlatát, szívós küzdelemben a végjátékig vitte a partit, de így is be kellett érnie a döntetlennel. Merena pontosan vezetett játékkal gyalogot, majd partit nyert. A hosszú ideje jó formában játszó Nagy minőségelőnyből kovácsolt győzelmet, tovább növelve a csapat előnyét. Varga igen nehéz, bonyolult állásban lassan felőrölte partnere ellenállását, és szállította a tőle megszokott teljes pontot. Kádas a mérkőzés során többször is valóságos mesterművet varázsolt a táblára. A végig döntetlenre álló partijának megnyerésében egyedül csak ő bízott, meg kell hagyni, igaza lett. A kölcsönös gyalogátváltozást követő vezérvégjáték bonyolultságában eredményesebbnek bizonyult. A kilencedik táblán a nemzedékek párviadala folyt, hiszen a legidősebb újszászi csapattag, Makula mindössze tizenegy esztendős ellenfelet kapott, igaz, mindjárt a korcsoportos magyar bajnokot, világversenyek résztvevőjét. A kiélezett, szoros küzdelemre jellemző, hogy Makulának még a szokásos tábla csokoládét sem volt ideje elfogyasztani, így azt ifjú ellenfelének ajándékozta elismerése jeléül. Torma Róbert most ugyan vereséget szenvedett tapasztalt mesterjelölt ellenfelétől, azonban sokat fogunk még hallani róla a sakk világában. A nagyarányú, de megérdemelt győzelmet jól felkészült középcsapat ellen érték el az újszásziak, s most az egyszer talán Fortuna is velük volt. Győzött: Kádas, Varga, Dibusz, Nagy K., Merena, Gulyás, Makula, Lőrinczy, Kiss B„ remizett: Molnár, Hőgye. Karcag-Berettyóújfalu 8-4 A karcagiak az erősen tartalékos Berettyóújfalu együttesét látták vendégül az év első bajnoki fordulóján. A házigazda Kónyáék győa jutalom Kádas mester nem hiába bízott magában, döntetlen állásból győzelmet varázsolt zelmi reményekkel ültek asztalhoz, de mint mondani szokás: evés közben jön meg az étvágy, azaz több is lehetett volna, mármint a begyűjtött pontok száma. így végül is kinek volt több szerencséje, már nehéz megállapítani. A lényeg: a karcagiak esküsznek, hogy a vendégeknek, hiszen sikerült elkerülniük egy még nagyobb arányú vereséget. Az újfalusiak persze a jelenlegi eredményt is szerencsésnek tartják, karcagi szempontból. Ennek ellenére természetesen sportszerű, jó hangulatú mérkőzést vívott a két csapat. Az éltáblán Mohácsi a középjátékban hibázott és tisztet veszített, amelynek partivesztés lett az eredménye. Sebők ugyanezt tette, csak ellenkező előjellel, ő ugyanis győzött egy tisztelőny birtokában. Koszta és Sándor remizett, utóbbi vesztett állását élesztette újjá, igaz, ehhez ellenfele segítsége is kellett. Kónya nem fogadta el a remiajánlatot, és hosszabb pozíciós állásban győzött. Egyed előbb minőséget, majd partit nyert. Rábai gyenge megnyitását tisztnyerésig, majd győzelemig javította. Kovács J. ismételt győzelmével továbbra is megőrizte veretlenségét. Ifj. Kónya rosszul osztotta be az idejét, ami vereséget jelentett, míg az újonc Kálmán hibázott ugyan, de a fél pontot sikerült megőriznie. Győzött: Sebők, Kónya, Rábai, Egyed, Kovács, Fodor, remizett: Koszta, Sándor, Ábel, Kálmán. Pénzügyőr SE-Szekuritás §K 8-4 A bajnokesélyes fővárosiak otthonában vendégszerepeit a Sinka mestert kényszerűen nélkülöző herényi együttes. Becsületükre váljék a megille- tődöttség nélküli tisztes helytállás. A minden tekintetben komoly erőt képviselő hazaiak ellen elért hat döntetlen önmagában szép eredmény. Sranczh és Sápi kiegyenlített játékban remizett, míg Babucs és Székely játéka fordulatokban gazdag volt, de a végeredmény szintén döntetlen. Az utolsó táblán Sztepa szép, kombinatív játékot mutatott be, és megszerezte a csapat egyetlen teljes, de annál értékesebb pontját. Győzött: Sztepa, remizett: Sranczh, Sápi, Pusztai, Muhari, Babucs, Székely. Romhányi 3, Hubert 3, Zentai 2, ill. Baranyi 3, Arató 2. A tabella szerint a hatodik Tisza II. fogadta a negyedik helyezett Fővárosi Közterületfenntartó csapatát. Az őszi fordulóban csak egy pontot sikerült a fővárosiaktól elcsípni, azonban a hazai pálya megtette jótékony hatását, és megérdemelt, biztos győzelmet arattak a helybeliek. Romhányi magabiztosan játszott, csak az utolsó mérkőzésén kapott ki a fővárosiak legjobbjától, Baranyitól. A két debreceni egyetemista, Hubert és Börzsei két vizsga között utazott le Szolnokra. Kettőjük közül Hubert látszott ma- gabiztosabbnak. Zentai két nyerés után két vereséget szenvedett, de így is biztos győzelem született a tavaszi első mérkőzésen. Február 2-án a csapat Ceglédre utazik. Kis szerencsével meglepetés születhet, ha ilyen egységes lesz a Tisza. Szolnok Mahir- Cegléd Mizse 0:18 Győz: Péter-Melay pár, Szily Z.-Gyura pár, Péter, Melay, Szily Z.. Gyura 4-4. Magyar bajnoknő kerül ebben az évben a műkorcsolyázó Hall of Fame-nek, vagyis a Hírességek Csarnokának a kiválóságai közé. A rendkívüli megtiszteltetés Kronberger Lilinek (1890- 1974), a magyar sport első világbajnokának egykori sikereire emlékeztet. A kivételes tehetségű műkorcsolyázónő a század elején, 1907 és 1911 között folyamatosan négy alkalommal nyerte meg a világbajnokságot, s még többször is győzhetett volna, de házasság- kötése után, alig huszonkét évesen visszavonult. Amint azt Terták Elemér, a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) elnökségének tiszteletbeli tagja elmondta, a negyedszázada Colorado Springsben létesített műkorcsolyázó Hall of Fame az idén csak egyetlen hírességgel gyarapodik, ráadásul Kronberger Lili első magyarként kerülhet a sportnagyságok sorába - ez külön megtiszteltetés. A hagyományos ünnepségre a tervek szerint májusban kerül majd sor. Egy ember, két keréken, három Amerikán át