Új Néplap, 1996. október (7. évfolyam, 229-254. szám)
1996-10-05 / 233. szám
1996. október 5., szombat Körkép 5. oldal Mennyibe kerül a zimankó? Főleg ha hosszú a tél, ködmönös a nyár Hosszú szünet, többszöri ígéret után a napokban megjelent a Jászkunság című folyóirat idei első száma. Mint a tervek ismertetésekor arról már többször is írtunk, a Jászkunság jellege megváltozott, az új szerkesztők új koncepciót valósítanak meg. Az utóbbi mintegy húsz évben szépirodalmi műveket, kritikai, helytörténeti cikkeket közlő folyóirat visszatért a kezdetekhez, ahhoz az időszakhoz, amikor, az ötvenes-hatvanas években, a TIT égisze alatt az ismeretterjesztés és a helytörténetírás szolgálatában állt. Némileg a külsejével is emlékeztet az akkori idők Jászkunságára. Az MTA Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Tudományos Testületének folyóirataként az „új” Jászkunság azt ígéri, hogy „...a legújabb természet- és társadalomtudományi eredményeket igyekszik eljuttatni a társadalom érdeklődő rétegeihez, hogy ne nőhessen tovább a távolság a gyorsan gyarapodó tudományos ismeretek és a tudományt nem művelő, a társadalom döntő többségét kitevő egyének tudása között.” Nemes cél, amely csak támogatást'érdemel. A gyakorlatban azonban a folyóirat nem minden esetben felel meg a vállalt célnak. Van olyan közleménye, amely szükségtelenül nehézkes, túlbonyolított stílusban szól, nem túlságosan bonyolult kérdésekről, s van olyan is, amely napilap-tudósításra emlékeztetőén számol be egy-másfél évvel ezelőtti eseményekről. Az sem világos a laikus olvasó számára, hogy érdemes-e például egy madárpopulációról olyan írást közölni, amelynek legfrissebb adatai kilencévesek. A jelzett fenntartások természetesen csak a folyóiratszám néhány közleményét érintik. A Jászkunság írásainak nagy része maradéktalanul megfelel a fentiekben idézett céloknak, s itt elsősorban Madaras László és Nemes András írását kell megemlíteni. B.A. Szajolban egyre több házba kúszik a gázvezeték, de még így is akad megközelítőleg kétszáz olyan lakás, épület, ahol a hagyományos fűtés az úr. Hogy mostanság mennyiért kínálják a tüzelőt, arról Lajkó Lászlót, a helyi tüzép tulajdonosát kérdezzük.- A kemény, darabolt tűzifa mázsája nyolcszázötven. A szenek között a berentei darabos a legkelendőbb, mázsája ezeregyszázkilencven. A tatai brikett ára több mint kétszázzal emelkedett, így már ezerhét- száz feletti. Ez bizony meglehetősen drága az itt élőknek. A Kónix brikett nagyon jó, magas kalóriaértékű és korommentes. Ez ezerötszázkilencven. Az iszap nem fogy, nem kell. Taligával, kerékpárral- Mennyi szenet vesznek ma az emberek?- A legtöbb egyszerre huszonöt mázsa volt, de a zöm taligával, kerékpárral érkezik, és ötven-nyolcvan kilót pakol.- Ezért szerelik a gázt.-Azért azt is nagyon sokat szidják, mert az a tapasztalat, hogy temérdeket eltüzelhet az ember, hogy meglegyen a 20- 21 fok. Ráadásul emelkedik az ára, ezért viszik a szenet is. Több helyen a konyhában megmaradt a régi kályha, mert az megeszi a hulladékot, nye- sedéket, gallyakat is. Drága, nem drága, azért Örményesen is nagyon várják a gázt, és ha minden igaz, december 10-ére lesz is belőle valami. Pedig nem olcsó mulatság a bekötés, hiszen ha korábban nem építették ki a központi fűtést, meghaladja a 300 ezret. Megtudtuk azt is, hogy a helyi iskolában szénnel, olajjal fűte- nek, és ez a költség évente 600 ezret kóstál. De úgy, hogy benne foglaltatik egy hét szénszünet is. Előfordulhat, hogy lesz az idei tanévben is. Igaz, ezért a rendhagyó vakációért a nebulók aligha ejtenek bánatkönnyeket. A hetvenkét éves Kovács Mihály Örményesen elsőként csatlakozott a beköttetők közé. Özvegy, három gyereke közül kettő még él. Egyik Örményesen, a másik Szombathelyen.- Hogy miért köttetem be? A legelső és legfontosabb szempont az, hogy volt rá pénzem. Azután kényelmes is. Most az a helyzet, hogy délelőttönként a lenti kiskonyhát melegítem, de csakv csínján. Délután pedig a nagy konyhába gyújtok be, majd kinyitom a szobaajtót, így ott is megenyhül a levegő. Szénnel, morzsolt csutkával tüzelek, mivel gazdálkodom.- Mennyibe kerül a fűtés?- így, hogy jószerével másfél helyiséget melegítek, ez évente negyven-ötvenezer forint. Tavaly ezerkétszázhetvenért mérték a jó szenet, most nem tudom, mennyi, de hogy nem olcsóbb, az szent! Tiszaroffon mással próbálkoznak páran: például tartályos gázzal, mint Petőházi Sándor- néék.- Nekünk közel kétszázezerbe került ez a beruházás, és kezdetben negyvenhétezret fizettünk egy tartály gázért. Azután bérleti díjként is leróttunk évi huszonnégyezret. Nekünk azt mondták, másfél tartály elég egy szezonra, de nálunk egy csak két hónapig bírta, sőt volt, akinél addig sem. Közben megindultak az árak, egy tele tartály már 89 ezer 581 forint, és a bérleti díj 36 ezer. Ezért Tiszaroffon már többen lemondtak erről a fűtési módról. Maradtunk néhányan, de januártól mi is megköszönjük, mert túlontúl drága. Az olaj sem olcsó Sajnos, nem olcsóbb az olajfűtés sem, noha néhány éve vagy évtizede még annak számított. Aki ilyen módon fűt, az most fogja a fejét, mert ha hideg, hosszú a tél, százhatvan-száz- nyolcvanezer forint is lehet a költség. Ez még akkor is nagyon sok, ha az arrafelé közkedvelt tökmag jól fizetett. Tóth Lászlóné Tiszaroffon dolgozik, de Tiszagyendán lakik egy kertes házban. Özvegy, egyedül neveli középiskolás fiát.- Sajnos, Gyendán még nincsen gáz, de remélem lesz. Központi fűtésű a lakásunk, és általában estefelé gyújtok be. Ötven mázsa szén nem biztos, hogy elég egy télre, ehhez még gyújtós is szükséges. Akárhogyan osztok-szorzok, egy szezon hatvan-hetvenezer forint. Pinner István még innen a negyvenen, Tomajmonostorán lakik családostul. A lányuk középiskolás, a fiuk még a helyi iskola padjait koptatja.- Eddig kályhával fűtöttünk, ami szenet, fát evett, de mivel mindketten jövedelempótló támogatásban részesülünk, erre most már nem telik. Ezért az apósom és én építettünk egy kemencét. Agyagból, cserépből, de a megfelelő helyeken, hajlatokban nem hiányzik belőle a vas se. Két nap alatt megcsináltuk.- Mit eszik?- íziket, csutkaszárat, napraforgót, szalmát, dohánykórét. Ilyenkor csak másnaponta gyújtunk be, de ha kopogósra fagy az ásás, naponta. Egy-egy alkalommal négy-öt kévét rakunk bele. Ami lényeges, ez a tüzelő ingyenes, mert gazdálkodunk, meg bérelt föld is akad. Nincs mese, ahol négy emberre huszonegyezer a havi bevétel, ez is egy megoldás. Bizony az. Kovács Mihály- néék Kunhegyesen, a Csokonai utcában nyolc éve építették padlásteres, 96 négyzetméteres lakásukat. Két gyereket nevelnek. Hosszú tél, hideg nyár- Sajnos, egyre drágább a fűtési szezon. Részben azért, mert az utóbbi években sokszor és drasztikusan emelték a gáz árát, részben, mert olyan az idő, hogy május elején még fűtöttünk, de már szeptemberben is be kellett gyújtanunk. Tavaly kilencezer volt a havi legmagasabb tétel, de a fizetség általában meghaladta a hétezret. Ráadásul legutóbb hosszúra sikeredett a tél, a nyár meg ködmö- nösre. Szóval az éves fűtési díj, akárhogy is számolom, nem jön ki ötvenezerből. A feleletekből kiderült, drága a meleg, nagyon drága. Legalábbis a keresetekhez, járandóságokhoz, bérekhez viszonyítva. Akinek nincs gáza, várja, akinek van, szidja, mert folyton emelik az árát. Nem olcsó a szén, a fa se, talán még a kemence tűnik a legmegbízhatóbbnak. Mindenevő, és a búbos egyre több szobában visz- szakerül a sarokba. Mert az így nyert meleg fillérekből kijön, mert a földön, a kertben megterem az „alapanyag”. Csak mellesleg szúrom közbe, a kormány az Európai Unió felé iparkodik. Az emberek nem mennek olyan messzire, csak melegre vágynak. És mit csináljanak, ha ezt nem a csatlakozással, hanem a kemence mellett kapják meg? D. Szabó Miklós Nézőpont Mindent el kell tűrni? Egyszer láttam egy nőt a kispesti metróállomáson egy sarokban feküdni: „ágy” volt megvetve neki ott, a padlón. Beteg lehetett: egy másik nő ápolta. Ez jutott most eszembe, amikor egy felháborodott olvasónk keresett meg. A szolnoki Kassai úti iskola szomszédságában lakik, és a házuk mellett hajléktalanok vertek tanyát. Úgy döntöttek, hogy ezentúl ott fognak lakni. Ez azonban nem kevés kellemetlenséggel jár azoknak, akik valóban ott laknak. A hajléktalanok ugyanis ott, a ház mellett, az utcán végzik el minden dolgukat - mindenki szeme láttára. Az ott lakók pedig kénytelenek ezt eltűrni. Sok mindenhez hozzáedződhetett már a magyar ember élete során, de ez a látvány mégis megviseli sokak idegeit. Különösen, hogy a hajléktalanok ott, az utcán folytatnak szexuális életet is. Az egész történetben az viszi föl az ember vérnyomását még magasabbra, hogy mindez egy iskola mellett, egy óvoda közelében történhetett meg. Ott, ahol naponta járnak el a gyerekek. Olvasónk szólt már a rendőrségnek és más illetékesnek is. Itt lehetne most mutogatni, hogy ki miért nem intézkedett, vagy az intézkedésnek miért nem volt foganatja, de érdemes megnézni azt is, hogy mi van akkor, ha intézkednek? A mi utcánkban is volt egy hajléktalan ember, a házunk előtt feküdt, arccal a földre borulva. Szóltam a rendőrségnek, kijöttek, hátha már nem is él. Kiderült, hogy alszik. Másnap az utca másik végében láttam őt, akkor is a rendőrök társaságában. Ha elküldték az egyik helyről, nemsokára felbukkant a másikon, ugyanúgy megbotránkozást keltve. Gyermekvédelem... mondogatom ezt a szót, ami egyre üresebbnek tűnik. Mert nem elég, hogy nem tudjuk megvédeni a gyerekeket sem a részeg apa üldözésétől, sem az elcsattanó pofonoktól, sem a „cukros bácsik” erőszakoskodásától, de még azoknak is engedünk a leikébe gázolni, akiknek esetleg normális családi háttere van. Nem tudjuk megvédeni a gyerekünket az utcán történő dolgok látványától sem. Mint például utcai verekedés, hányás, vécézés, szeretkezés. Nyilván a jogszabályainkban és a szociális lehetőségeinkben lévő hiányosságok miatt fajulhatnak idáig a dolgok. Tenni a probléma kezelésében országos szinten, összefogással lehetne. Ez azonban nem történik meg. Vagy sokan úgy vannak vele: hadd edződjenek a gyerekek az élethez? Ca öv Megjelent a Jászkunság Taskentbol Szolnokra Mihail Volkov kiállítása Szolnokon a Pelikán Galériában tegnap délután megnyílt a Szolnokon élő orosz festő, Mihail Volkov kiállítása. A művész meglehetősen hosszú utat járt be Taskenttől Szolnokig, és nem csak szó szerinti értelemben. Grafikus-kép- zőművészi diplomáját Taskent- ben szerezte meg, majd Munkácson lakott és dolgozott, jelenleg pedig Szolnokon él. Tanított egyetemen és gyermek-képzőművészeti iskolában, volt fő- színpadrendező, dolgozott a reklámszakmában, de a festészet mellett a könyvgrafika és a monumentális festészet is foglalkoztatta. Önálló kiállításainak száma tíz körül jár, művei magángyűjteményekben szinte az egész világon megtalálhatók. Igazodni kell a kapitalizmushoz! Nincsen könnyű helyzetben ma az, aki kereskedni próbál. Mert eladni nem könnyű, olyannyira megcsappant a vásárlóerő. Csak az tud talpon maradni, aki alkalmazkodik a helyzethez. Ezt próbálja megtenni a Szolnok és Vidéke ÁFÉSZ is, amely Szolnokon és tizennégy környékbeli településen látja el a vásárlókat mindenféle árucikkel. Csepeli Lajos elnök azt vázolja fel, miként próbálja állni a versenyt az idén fennállásának 50. évfordulóját ünneplő értékesítési szövetkezet, amely szövetkezeti napokat tart hétfőtől.- A rendszerváltást követően a magánkereskedők csípéseit kellett ki- állnunk - mondja az elnök. - Meg kell mondanom, ez még nem hozott ránk nagy veszélyt, ezekkel még álltuk a versenyt. Ám amikor a multinacionális cégek - nevezhetjük őket cápáknak is - megjelentek, akkor azok harapásait már komolyan kellett vennünk. A multik és a külföldi tőke - ahogyan az ország minden területén, iparágában - a kereskedelmet is uralni akarják. Nem titok, hogy a külföldiek újabb és újabb kereskedelmi létesítményeket telepítenek a közeljövőben Szolnokra, amit nem szabad figyelmen kívül hagynunk. Az eddigi üzletpolitikánkat lényegesen át kell gondolnunk, amihez nem elég taktikát változtatnunk, a stratégiát kell módosítanunk. A stratégiánkon több ponton is változtatunk. Elsősorban nem lehet „egyénieskedni”. Csak szervezett és elkötelezett integrációval lehet felvenni a versenyt. Itt már nem saját, belső, hanem a többi szövetkezettel együttes szinten kell gondolkodnunk. Ez alatt azt értem, hogy választékban, árpolitikában, akcióban keményen kell diktálnunk. Ennek kezdeti lépései már megtörténtek, hiszen létezik a Coop hálózat, de a radikalizmust fokozni kell. A második lényeges kérdés belső ügyeinket érinti. Az elmúlt években megszokott üzemeltetési, irányítási, működési formát át kell alakítanunk egy vállalkozói formává, de úgy, hogy közben megtartsuk a szövetkezeti értékeket. Ez nem a szövetkezet kiárusítását jelenti, hogy adjuk ki a boltjainkat, hiszen ezek útvesztőit már kipróbáltuk, és láttuk, hova vezet. Melyek lehetnek ezek a belső szövetkezeti változások? Az egyik például a szövetkezeti franchise-rend- szer. Ez a világon már jól bevált, működik, például vehetjük a McDonald’s-okat vagy az üzemanyagtöltőállomásokat. Ha bármelyikükbe bemegy az ember, a világ minden táján ugyanazt a minőségi szolgáltatást kapja. Nekünk ugyanilyet ki kell alakítanunk saját kereskedelmünkre, mégpedig a kisebb boltjainknál. Egyébként már van tapasztalatunk a nagyobb áruházainkban, hogy kell a vállalkozást jól kialakítani, hiszen így működtetjük ma egyik diszkontunkat. Ezt kell továbbvinnünk a nagyobb ABC-ink esetében. Nyilván nem lehet azt sem megkerülni, hogy a központi irányításban is a vállalkozó jelleg uralkodjon el. Nem a klasszikus bérből és fizetésből élő szindrómával kell gondolkodnunk, hanem a vállalkozás szabadságával, jogával és kötelezettségével. Ez lesz talán a legnehezebb. Most készítünk egy hároméves programot a megvalósítására. Ezt nem lehet hónapok alatt véghezvinni. Én úgy érzem, ez tenné a szövetkezetét még inkább versenyképessé. A harmadik lényeges elem stratégiánk változásában a tag, mint tulajdonos. Egyértelmű, hogy akik nálunk tagok és tulajdonosok, azért léptek be hozzánk, hogy előnyösebb feltételekkel vásárolhassanak boltjainkban. Ennek érdekében a nyáron bevezettük a tagsági kártyát, ami 2 százalék kedvezményt nyújt a tagnak. A rendszert jövőre tovább akar- jük korszerűsíteni. A jelenlegi hatezres taglétszámnál sem ragadhatunk le. Újabb tagok szervezésébe fogunk bele, amelb . a fiatalokat is meg akarjuk nyerni. Azt kell szilárdan képviselnünk, hogy a tag nálunk törzsvásárló, aki erősíti a szövetkezetét. Negyedik stratégiai elemünk, hogy igenis terjeszkednünk kell. Ha más sem marad egy körzetben, versenytársak jelennek meg területünkön, és hódítanak el piacot előlünk, nekünk sem kell feltétlenül ragaszkodnunk ahhoz, hogy saját régiónkon belül maradjunk. Eddig mi csak Szolnok és körzetében voltunk jelen, amivel szakítanunk kell. Elgondolásunk jó példája, hogy nyáron diszkontáruházát nyitottunk Gyöngyösön. Természetesen keressük a további piacra lépési lehetőségeket más városokban is. A stratégia módosítása mellett kijelenthetem, a Szolnok és Vidéke ÁFÉSZ gazdálkodása stabil, meghatározó szerepet tölt be Szolnok és környéke kereskedelmében. Lényeges, hogy akkor akarunk váltani, amikor még nincs baj. Változtatni azonban már most kell, hogy szövetkezeti értékeinket megtartsuk. T. A.
