Új Néplap, 1996. október (7. évfolyam, 229-254. szám)

1996-10-05 / 233. szám

6. oldal Sport 1996. október 5., szombat Vendégségben a Soproni Ászoknál Taki győzelemmel jubilál? Az első hat forduló után 4-2- es győzelmi aránnyal a baj­noki táblázat negyedik helyét foglalja el a Szolnoki Olaj KK kosárlabdacsapata. Soha rosz- szabb kezdést! - mondhatjuk, elvégre a két vereség „benne volt a pakliban”. A bajnok Körmend és a Albacomp ott­honából bármelyik csapat tá­vozhat legyőzöttként, az utóbbi találkozón ráadásul végsőkig kiélezett csatában maradtak alul a piros-feketék. Azóta a Danone-Honvéd skalpját is megszerezték Ale- xéék, a többi meccset pedig amolyan kötelező győzelem­ként hozták. A mutatott játék­kal is elégedett lehet szakve­zető és szurkoló egyaránt, minden esély adott tehát, hogy a jövőben hasonló teljesít­ményt produkáljon az Olaj. A következő három bajno­kin idegenben lépnek pályára a Tisza-partiak, kezdésként vasárnap Sopronba látogat­nak. Az Aszok együttesével évről évre nagy csatát - a szurkolók néha csaknem há­borút - vívnak Mérészék, me­lyek jobbára alföldi győze­Takács századszor irá­nyítja az Olaj gárdáját lemmel végződtek eddig. En­nek elkerülésére valószínűleg mindent megtesz majd a Hű­ség Városának nyáron alapo­san átalakult gárdája. Távozott a klubtól néhány régi ismerős: Milatovics, Hill, Turcsán és Farkas egyaránt máshol próbál szerencsét. Őket próbálja pó­tolni a két új légiós, Drobnak és Stanisics, valamint Ecseri egykori csapattársa, az ex- csepeli Tursics. Pontosan öt­ven százalékos a határszéliek teljesítménye, három vereség (Albacomp, Danone-Honvéd, Nagykőrös) mellett három győzelem a mérlegük. Idegen­ben a Baját győzték le, hazai környezetben pedig - nem kis meglepetésre - a Körmend és a Debrecen együttesét fektet­ték két vállra. Aggodalomra azonban nincs okuk a szolno­kiaknak, az eddigi mérkőzések statisztikái - különösen az el­múlt két évben - javukra bil­lentik a mérleg nyelvét. Az Olaj a már megszokott csendben és nyugalomban ké­szül az összecsapásra. Egyedül az ad okot fejfájásra Rezák Lászlónak, hogy nem számít­hat fiatal játékosára, Balogh Zoltánra, aki sérüléssel bajló­dik. Helyére valószínűleg az épphogy felépült Boldizsár ke­rül. És végül egy jó hír: Takács Attila jubilál. A triplaspecia­lista irányítónak a vasárnapi ta­lálkozó lesz a századik NB I-es mérkőzése. Gratulálunk neki! Labdarúgó NB II., Keleti csoport A Tiszakécske jobb, mint a Hatvan Pályáról pályára Európában Monte-Carlo. Enzo Scifo, a belga labdarúgó-válogatott csapatkapitánya lábujjtörés mi­att nem állhat nemzeti együt­tese rendelkezésére. A szerdai, San Marino elleni világbajnoki selejtezőn Belgium gárdája te­hát nélküle lép pályára. Wimbledon. „Nem ugyanaz ta­lálkozni egy lánnyal, vagy el­venni feleségül” - mondta Sam Hammam, az angol labdarúgó­bajnokság élvonalában szereplő Wimbledon tulajdonosa. A ha­sonlattal azt kívánta érzékel­tetni, hogy az újságírók meny­nyire ferdítették el az elmúlt napok történéseit klubjával kapcsolatban. A főnök azt nem cáfolta, hogy tárgyalt Paul McGuinness-szel, az ír üzlet­emberrel az egyesület esetleges eladásáról, de semmilyen konk­rét dologban nem állapodtak meg. Egyébként nemcsak az európai szövetség, hanem az ír szervezet is az adásvétel ellen foglalt állást. így a Wimble­donból nem lehet dublini szék­helyű klub. London. Glenn Hoddle, az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya új rendel­kezéseket vezetett be: ezentúl a nemzeti együttesben figye­lembe vett játékosok az edzőtá­borból hétvégére sem mehetnek haza, a tétmérkőzést megelőző estén pedig nem nyilatkozhat­nak a sajtó képviselőinek. - Glenn ezzel a döntéssel is csak azt akarja elérni, hogy a játéko­sok még inkább az előttük álló feladatra összpontosítsanak ­mondta Steve Double, a szövet­ség szóvivője. Madrid. Ellentétbe kevere­dett a spanyol labdarúgó baj­noki címvédő Atletico Madrid klubvezetése és szurkolótábora. A drukkerek ugyanis túlságo­san magasnak tartják a megál­lapított jegyárakat, s ezt a vé­leményüket azzal is kifejezésre juttatják, hogy sokan nem láto­gatnak ki a Vicente Calderon- stadionba. A szurkolók egy ré­sze falfirkával fejezte ki nem­tetszését, s ugyanakkor köve­telte, hogy mérsékeljék a belé­pők árát. Az Atletico Madrid mérkőzését 3000 pesetánál ol­csóbban nem lehet megtekin­teni, vagyis csaknem 3600 fo­rintnak megfelelő összeget kell fizetni egy tikettért. Végre megtört a jég! A füredi labdarúgócsapat vasárnap bra­vúros győzelmet asatott, mely- lyel talán saját önbizalmát is helyrebillentette. Utoljára a harmadik fordulóban érezhet­ték a siker ízét Albert Csaba fiai, mikor nem kisebb megle­petést okozva, a jobbik kecs­keméti együttes, a KTE ottho­nában diadalmaskodtak. A várt folytatás azonban elmaradt, ha­zai környezetben csak két dön­tetlenre futotta az újonc erejé­ből. A Tiszakécske Eurobus el­leni találkozót egy nehéz soro­zat utolsó állomásaként várták Tóth Tibiék, hiszen az elmúlt fordulókban szinte már kivétel nélkül találkoztak a Keleti cso­port meghatározó gárdáival. A következő mérkőzéseken - leg­alábbis „papíron” - már lénye­gesen nagyobb eséllyel lépnek pályára a tiszafürediek. Fegyelmi határozatok A megyei labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságának határoza­tai alapján egy találkozón nem léphet pályára Kiss J. (Sz. MÁV), Vadkerti (Vegyiművek) és Pető (Tószeg). Két meccstől tiltották el Koós Z.-t (Vegyiművek), Híd­végit (Kenderes), Nagy J.-t (Martfű), Molnár L.-t (Tiszapüs- pöki) és Vajkot (Jásztelek). Há­rom meccsen nem szerepelhet Kollár (Homok), négyen Kollár (Kunmadaras). Duatlon A duatlon megyei diákolimpia döntőjét Újszászon rendezik. Vasárnap délelőtt 11 órakor kezdődik a program, de már 8.30-tól fogadják a nevezése­ket. Három futamban bonyoló­dik a verseny, a legjobbak a Ta­tán sorra kerülő országos finá­léba jutnak. Jó idő esetén 200 indulóra számítanak a szerve­zők, hiszen 12 körzeti derbi leg­jobbjai érkeznek a megyei for­dulóra, melynek fő támogatója a Szolnoki Cukorgyár. Az orvosok nem is tudják, mi tartotta életben Tihanyit kiengedték a kórházból Csaknem tragédiával végződött a szombaton megtartott salak­motoros országos bajnoki for­duló, amelynek Debrecen adott otthont: az utolsó futamban Magosi Norbert összeakadt Ti­hanyi Sándorral, aki nagyon sú­lyosan megsérült.- Azt mondják az orvosok, nem is tudják, mi tartott élet­ben, olyan súlyosan megsérül­tem. A legnagyobb károsodás a hármas nyakcsigolyámat érte, de ezen kívül részlegesen el­szakadtak a nyaki ínszalagok is - említette a diagnózist a har­minchárom éves Tihanyi Sán­dor, a Simon and Wolf MÁV Lövész és Motoros Klub ver­senyzője, akivel csütörtökön, a kórházból való kiengedése után az MTI munkatársa beszélge­tett.- Mit jósolnak a szakembe­rek: fel fog épülni?- Legalább három hónapig egy olyan „fejkoronát” kell vi­selnem, amilyet egy ideig Horn Gyula miniszterelnök is hor­dott. Ez a két szem fölött és a két fül mögött van rögzítve a koponyához, illetve egy mű­anyag mellényhez, ez a szerke­zet segíti mereven tartani a nyakcsigolyát. A teljes felépü­léshez viszont legalább kilenc hónapnak kell eltelnie, s utána sem leszek százszázalékos ál­lapotban. Úgy hírlik, hogy a fe­jemet életem végéig csak korlá­tozottan tudom majd mozgatni.- Ezek szerint vége a pálya­futásának?- Igen, eldöntöttem, nem csinálom tovább. Élni akarok, nem játszom tovább a tűzzel. Az az igazság, előbb csak ki­sebb sérüléseim voltak, aztán négy éve akadt egy sokkal sú­lyosabb, akkor a combcsonttö­rés miatt 18 hónapot kellett ki­hagynom, de az nem volt eny- nyire veszélyes, mint a mos­tani.- Hátat fordít a sportéletnek?- Nem akartam elszakadni a sporttól, még jó ideig folytatni szerettem volna a motorozást. Nemrég készült el a fektetett blokkal rendelkező újfajta mo­tor, s úgy éreztem, kezdem visszanyerni régi formámat. A jövőről azonban már kár ábrán­dozni, de a sportágnak nem szí­vesen fordítanék hátat. A leg­szívesebben talán menedzser­ként folytatnám, s már van is kiszemeltem, örömmel egyen­getném a szintén debreceni Rőth Gábor pályafutását - mondta a páros világbajnoki bronzéremmel büszkélkedő Ti­hanyi Sándor, aki 1979-es be­mutatkozásától kezdve a hazai mezőnyben több bajnoki címet is szerzett. Néhány szó erejéig azonban még visszatérünk a Kecske el­leni kilencven percre. Az, hogy egy újonc határtalan lelkese­déssel veti magát a küzdelembe a bajnokaspiráns ellen, az ter­mészetes. Az, hogy a három esztendővel ezelőtt még me­gyei első osztályban futballozó gárda fizikailag nem marad el nagyobb tudású vetélytársától, már érdekesnek tűnik, de külö­nösebben nem feltűnő. Az vi­szont, hogy a kidolgozott, úgymond „ajtó-ablak nyitva” helyzetek alapján 6-1-re kellett volna nyernie a kiesés rémétől fenyegetett vendéglátónak, már több, mint meglepetés. Ha nem görcsölnek be a túlzott bizonyí­tási vágytól, ha a kapu előtt csak egy kicsit is rutinosabbak Beséék, nem kellett volna az utolsó percig idegeskedniük a győzelem miatt. Ez a siker talán végre elhiteti a füredi játéko­sokkal, helyük van a másodosz­tályban, nem lógnak ki a sor­ból, gátlások nélkül, csupán önmagukat hozva megvethetik lábukat a középmezőnyben. Most vasárnap a sereghajtó Hatvanhoz látogatnak, mely ugyan „nevekben” sokkal job­ban áll náluk - Szedlacsek, Zvara stb. - és a hírek szerint régi sikeredzője, Tóth Dénes dirigálja ismét a gárdát, de mégis csak a Füred mögött fog­lal helyet a táblázaton. A Ti­szakécske ellen mutatott játék ezúttal is elegendő lenne a há­rom pont begyűjtéséhez, ennek elmaradását viszont már meg kellene magyarázni. Reméljük, nem kerül rá sor. A tervezett összeállítás: Nagy Z. - Föld­vári - Porkoláb, Görbe, Ka- szonyi - Bernáth, Kalló, Csil­lag, Nagy L. - Tóth T., Bese. Hazahívták Weah-t és társait Kezdődik az Afrika-kupa Ezen a hét végén csak elvétve lehet majd találkozni a legjobb afrikai labdarúgókkal Európa stadionjaiban. A sztárokat ugyanis hazarendelték a nem­zeti szövetségek, hogy a válo­gatottat erősítsék a soron kö­vetkező tétmérkőzésen. Pénte­ken ugyanis megkezdődnek az Afrika-kupa, vagyis a konti­nensbajnokság selejtezői. Csak ízelítőül néhány név a hazahívott játékosok listájáról: George Weah (AC Milan, Li­béria), Moussa Saib (Auxerre, Algéria), Abdelhafid Tasfaout (Auxerre, Algéria), Abder Rahmane (Le Havre, Algéria)... Bruce Grobbelaar, a zim­babwei válogatott játékos-szö­vetségi kapitánya sérülés miatt nem számíthat Peter Ndlovura, a mozambiki Rui Evora eltiltás miatt nem védhet, míg a ghanai Abedi Pele nemet mondott a szövetség hívó szavára, ugyanis nemrég épült fel sérüléséből, s előbb német klubjában, az 1860 Münchenben szeremé állandó­sítani a helyét. A Cibona Zagreb csapata látta vendégül a német Álba Berlin kosárcsapatát. A házigazdák nem voltak „udvaria­sak”, 78:68-ra megverték a vendégeket feb/reuters Hét végi sportműsor Szombat Asztalitenisz. Kövecses Fe- renc-emlékverseny, NEFAG Rt. Szolnok Kupa. Országos férfi ranglistaverseny. Szol­nok, Tiszaligeti sportcsarnok, 10.00. Kézilabda. NB 1/B, férfiak: Alföldi Gabona Törökszent­miklósi SE - Szeged. Szolnok, Mol-csamok, 17.00. Női NB II.: Tököl - Szolnoki Sparta­cus. 14.30. Labdarúgás. NB II., Keleti csoport: Diósgyőr - Hajdúná­nás, Nyíregyháza - Kecske­méti SC RSC, 15.00., Tisza­kécske Eurobus - Kazincbar­cika 18.00. NB III., Mátra- csoport: Kisújszállás - Pásztó- Hasznos, Füzesabony - Jász­berény SE Vasas, Szécsény VSE - Újszász. Kezdés egysé­gesen 14.00. Megyei I. osztály: Szolnoki Vegyiművek - Szajol (Hagyó), Mezőtúr - Martfű (Veres), Jánoshida - Tószeg (Gyertyás), Kunhegyes - Alattyán (Heves m.), Cibak­háza - SZVSICFC (Kálé), Tö- rökszentmiklós - Jászapáti (Major). Megyei II. osztály, Jászsági-csoport: Jászladány - Pusztamonostor (Kálmán), Kunsági csoport: Fegyvernek - Tiszagyenda (Molnár I.), Ti- szatenyő - Tiszaszentimre (Lázár), Öcsöd - Kun FC (Molnár A.), Tiszapüspöki - Kengyel (Fodor). Kezdés egy­ségesen 14.00. Röplabda. NB I., férfiak: TFSE - Szolnoki Titász RK. Budapest, 10.30. NB II., nők: Biogal SE - Szolnoki NRK. 10.30. Sakk. Férfi OB I/B.: Kevi- terv Akva SE Szolnok - Sá­rospatak. Szolnok, Helyőrségi Művelődési Otthon, 10.00. OB II.: Újszász - Jászberényi Sze- kuritasz, Karcag - Miskolc. Kezdés egységesen 10.00. Tenisz. Szolnok Kupa kie­melt újonc verseny. Szolnok, Tiszaligeti salakpályák, 9.00. Tömegsport. Lakótelepi sportdélután. Szolnok, Szé- chenyi-lakótelep, 14.30. Nem­zetközi pályaavató mérkőzés a Szandaszőlősi Általános Iskola és Érmihályfalva 11-13 éves focistái szereplésével. Szol­nok, Szandaszőlősi sportpálya, 15.00. Vasárnap Asztalitenisz. Kövecses Fe- renc-emlékverseny, NEFAG Rt. Szolnok Kupa. Országos férfi ranglistaverseny. Szol­nok, Tiszaligeti sportcsarnok, 10.00. Duatlon. Diákolimpia, me­gyei döntő. Újszász, Torna­csarnok 11.00. Kézilabda. Női NB II.: Szeged JGYTF - Mezőtúr VSI. 16.00. Kosárlabda. Férfi NB I., A- csoport: Soproni Ászok KC - Szolnoki Olaj KK. Sopron, 17.00. Női NB L, B-csoport: Szolnoki MÁV SE - BEAC. Szolnok, Véső u. 17.00. Labdarúgás. NB II., Keleti csoport: Eger - Kaba, Kecs­keméti TE - Kiskundorozsma, Hatvan - Tiszafüredi VSE City Gas, Tiszavasvári - SBTC. Kezdés 15.00. NB III. Tisza- csoport: Karcag Joma SE - Borsodi Volán 14.00. Megyei I. osztály: Kenderes - KUTE (Pest m.), Rákóczifalva - Jász- alsószentgyörgy (Gyenge), Megyei II. osztály, Jászsági­csoport: Jászfényszaru - Jász- jákóhalma (Török), Jászágó - Jászárokszállás (Nagy II. I.), Jásztelek - Szolnoki MÁV II. - Abony (Tűhegyi), Jászszen- tandrás - Jászkisér (Csató), Zagyvarékas - Jászboldogháza (Pest m.), Besenyszög - Kőte­lek (Major), Jászdózsa - Szászberek (Csipe), Kunsági­csoport: Tiszaföldvár - Nagy­körű (Kelemen), Cserkeszőlő ­Túrkeve (Markóth K.), Abád- szalók - Homok (Balogh), Rá- kócziújfalu - Kunmadaras (Vígh T.) Kezdés 14.00. Lovassport. Megyei baj­nokság. Karcag, 10.00. Röplabda. Női Extraliga. Debreceni TE DSI - Jászberé­nyi RK. Debrecen, 16.30. Tenisz. Szolnok Kupa kie­melt újonc verseny. Szolnok, Tiszaligeti salakpályák, 8.00. Hétfő Kispályás labdarúgás. Me­gyei bajnokság. Tószeg - Só­lyom vendéglő 17.30, Start Autó Kfc. - Szathmáry-Konst- rukció 18.30, Evezős csárda - Szökőkút Szalon 19.30, Ho­mok - Szabadidő Kp. 20.30. Szolnok, Titász pálya.

Next

/
Thumbnails
Contents