Új Néplap, 1996. október (7. évfolyam, 229-254. szám)

1996-10-03 / 231. szám

TALLÓZÓ Hagymafeldolgozó Apátiban? 3. o. A szerkesztőség postájából 4. o. Gazdasági tükör- Állásajánlatok 4. o. I „Ne hagyjuk prostituálódni rendőreinket!” 8. o. Baj Sorokban Az úttörő Pioneer Lakos László földművelésügyi miniszter jelenlétében tegnap ünnepélyesen átadták a Pioneer Hi-Bred Magyarország Rt. 16.3 millió dolláros beruházással felépített vetőmagüzemét Szar­vason, amely évente 12 ezer tonna hibridkukorica-vetőmag előállítására alkalmas. Az ame­rikai Pioneer Hi-Bred Interna­tional, a világ legnagyobb nö­vénynemesítő vállalata 22 éve van jelen Magyarországon. A Közép-Európában elsőként fel­épült üzemében előállított ve­tőmag egyrészt a magyar piacra kerül, másrészt exportálják Nyugat-Európába, a környező CÉFTA országokba és Észak Amerikába. Reptérfejlesztés Még az idén 1,1 milliárd forint jut a kecskeméti katonai repülő­tér és 300 millió forint a légvé­delem fejlesztésére. Az erről szóló költségvetési módosító indítványt elfogadta az Ország- gyűlés Honvédelmi Bizottsága. Elfogadták azt a módosító in­dítványt is, amely szerint 300 millió forintot juttatnak a tárcá­nak, hogy abból kifizesse a Fe­héroroszországtól vásárolt 100 harckocsi vámköltségét. Újabb Metro Budapesten az M3-as autópálya fóti elágazásánál csütörtökön nyílik meg a legújabb, immár harmadik Metro Áruház. A cég három év alatt az országban ösz- szesen 7 áruházat épített, a for­galom az 1994. évi 12.5 milliárd forintról 1995-re 40 milliárd fo­rintra növekedett. A beruházá­sok összértéke 15 milliárd forin­tot tesz ki, a legújabb áruház 2 milliárd forintba került. Indokolatlan Az MDF, a KDNP és a Fidesz szakmailag teljességgel indoko­latlannak tartja a környezetvé­delmi tárca terveit a környezet- védelmi felügyelőségek leépí­téséről, illetve a megyei irodák létrehozásáról. Úgy vélik, hogy az átalakítási elképzelések mö­gött politikai tisztogatási szán­dékok állnak - jelentették be a három ellenzéki párt szakértői közös sajtóértekezletükön. A jó időt kihasználva megyeszerte folyik a cukorrépa betakarítása. A termés mennyisége jó, a cukortartalom a sok esőzés következményeként viszont elmarad a vá­rakozásoktól, a laza talaj miatt pedig többletenergia szükséges a répa begyűjtéséhez. Képünk a kunhegyesi határban készült. fotó: csabai A karnagy, a színházigazgató és az alpolgármester véleménye Válságban a szimfonikus zenekar Nem művészi válságról van szó. A bel- és külföldi elismerések ép­pen azt bizonyítják, hogy talán még soha sem aratott ennyi sikert a zenekar. Az élet furcsa fintora, hogy a Szigligeti Színház is nagyon sikeres évadot zárt az idén, s minden ok megvan annak feltételezé­sére, hogy a megkezdődött új évad sem lesz rosszabb. Sajnálatos, hogy ellentéteik éppen most robbantak ki. Hogy pontosan miről van szó, azt tegnap Báli József karnagy és a Szolnoki Szimfoni­kus Zenekar néhány más vezetője tárta a sajtó képviselői elé. A vita arról folyik, hogy a zene­kar független, autonóm marad­jon-e, vagy betagozódjon a szín­ház együttesébe. Ä színház ugyanis, zenei igényeinek kielé­gítése érdekében saját zenekar alakítását határozta el. Miután pedig Szolnokon nincs két jelen­tős létszámú komolyzenei együt­teshez elegendő zenész, ezt csak úgy érhette el, hogy elcsábította a szimfonikus zenekarból, akit le­hetett, elsősorban azzal, hogy hatszoros összegű fizetést aján­lott föl nekik - hangzott el. Ez természetesen feszültséget okozott a maradók és az elmenők között, akik egyébként tovább játszanak a szimfonikus zenekar­ban is. (Folytatás a 3. oldalon) A közgyűléseket rendre bírósági eljárások követték A túrkevei szövetkezet kálváriája A történet 1992. március 20-án kezdődött, amikor a január 20- ával életbe lépett, úgynevezett átmeneti törvény (1992. évi II. törvény) rendelkezései alapján a vagyon nevesítésére került sor a túrkevei szövetkezetben. Ezt követte a vagyonmegosztó köz­gyűlés, végül szeptemberben az új alapszabály elfogadása, va­lamint a tisztségviselők megválasztása. A vagyonnevesítő közgyűlést követően lehetőség nyílt a szervezeti változásra, így a ta­gok kiválására is. A tagok több­sége, féltve a közös vagyont és talán félve az egyéni gazdálko­dás buktatóitól, a szövetkezet fennmaradása mellett voksolt. Mindössze 19 fő jelentette be június 5-ig, a közgyűlési hatá­rozat jogerőre emelkedését kö­vető hatvan napon belül kivá­lási szándékát. A baj akkor kezdődött, amikor tizenegy szövetkezeti tag - látva, hogy milyen könnyű a közös va­gyonból az üzletrész értékének megfelelő vagyonrészt kiszakí­tani, a határidő letelte után je­lezte kiválási szándékát, melyet a szövetkezet elutasított. A la­vina elindult. A kiválni szándé­kozók megkérdőjelezték a szö­vetkezet törvényességét. (Folytatás a 3. oldalon) Bírság a sörkereskedőknek A Gazdasági Versenyhivatal öt­százezer forintra büntetett meg hat, sört értékesítő kft.-t, mivel megsértették a gazdasági ver­seny korlátozására vonatkozó ti­lalmat. A vizsgálat alá vont cé­gek ugyanis megállapodást kö­töttek a tőlük vásárló nagykeres­kedőkkel, amelyben azok vállal­ták, hogy a kiskereskedők felé érvényesített áraikkal nem men­nek a szerződésben foglalt árak alá. Az eljárást hivatalból indítot­ták a Kőbányai Sörgyár által ala­pított Budapesti Sört Értékesítő Kft., az Észak-Dunántúli Sört Ér­tékesítő Kft., az Észak-magyar­országi Sört Értékesítő Kft., -a Dél-magyarországi Sört Értéke­sítő Kft. és a Kelet-magyaror­szági Sört Értékesítő Kft., vala­mint a Soproni és a Martfűi Sör­gyár Rt. söreit forgalmazó Brau Union Kft. ellen. MTI Elkészült a vádirat a volt hivatalnok ellen Önkárpótlás családi alapon Bár a hivatali visszaélés gyanújára még kora tavasszal fény derült, érdekes módon az ügynek mégsem volt akkora visszhangja, mint a vesztegetésért elsőfokon már elítélt tb- járulékellenőrök ügyeskedésének. A nyomozás még a nyáron le­zárult, sőt a napokban elké­szült a vádirat is. A Szolnoki Városi Ügyészség nem kisebb vádakkal illeti a Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Kárren­dezési Hivatal egyik volt al­kalmazottját, mint hivatali visszaélés, jelentős kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csa­lás, valamint hivatalos sze­mély által elkövetett közok­irat-hamisítás. A megyei rendőr-főkapitányság vizsgá­lati osztálya által lefolytatott nyomozás ugyanis arra derített fényt, hogy a fiatal munkatárs felesége és anyósa közremű­ködésével jutott hozzá jogtala­nul több mint másfél millió fo­rint értékű kárpótlási jegyhez. (Folytatás a 3. oldalon) Pécsi tanévnyitó Szolnokon Egyetemi szintű képzés A pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem (JPTE) Tovább­képző Központja által szervezett bölcsészettudományi szakkép­zés keretében ma már 140 hallgató tanul Szolnokon. Tegnap indult a megyeszékhelyen a szakközgazdászképzés, és hamaro­san elkezdődik a környezetvédelmi menedzserek képzése is. Minderről tanévnyitó sajtótájé­koztatón számoltak be az egye­tem képviselői Szolnokon. Mint azt dr. Herich György, a to­vábbképző központ igazgatója elmondta, a JPTE - a legna­gyobb vidéki egyetem - a hazai egyetemek közül elsőként is­merte fel, hogy a hagyományos képzési formákon túl az új kép­zési formák bevezetésére, a hallgatók jobb kiszolgálására van szükség. Ez a felismerés vezetett az országos oktatási há­lózat és konzultációs központ kiépítéséhez. Ma már Miskolc kivételével minden megyei vá­rosban rendelkeznek tovább­képzési lehetőséggel. Szolnokot kedvező földrajzi elhelyezkedése, a kultúrára és az oktatásra fogékony környe­zete és az eddigi oktatási tapasz­talatok alapján az egyik kiemelt decentrumnak tekintik.' Szeret­nének itt egy információs irodát és vizsgaközpontot is működ­tetni. Az információs irodában az egyetem életével lehet majd megismerkedni, a képzésekről, továbbképzésekről naprakész információt kapni. A vizsga- közpon' a pénzügyi-számviteli, informai ai és nyelvvizsgákra jelentU őket várja, akiknek nem csak információkat, de tananyagokat, konzultációs le­hetőséget is biztosít.- Szeretnénk beépülni a vá­ros és környezete kulturális éle­tébe, fermékenyítőleg hatni az itt folyó szakmai tevékenységre - hangsúlyozta dr. Herich György igazgató. -bgy­A Vektor Rt. 260 milliót hozott a megyeszékhelynek - sikerdíj járt érte Szolnok a vasutas települések között Gyorssegélyt kapott a városi televízió A polgármesteri pénzátcsoportosítási jogkörrel kellett élnem ahhoz, hogy a Szolnoki Városi Televízió fizetőké­pes legyen, fizetést tudjon adni dolgozóinak - kezdte a tegnapi városházi sajtótájékoztatót Kovács Libór szol­noki alpolgármester, aki a külföldön tartózkodó Várhe­gyi Attila polgármestert helyettesíti. Ebben az ügyben - mondta - többen mulasztottak, hiszen ; az SZVT mint intézmény megszűnt, és kft.-ként mű­ködik. Társaságként pedig tudnia kell: megállapodá­, sokra, szerződésekre van ah- | hoz szükség, hogy számlákat , adhasson le. Több mint ‘ négymillió forint átutalásá- ; val azonban csak a mostani i pénzhiány oldódott meg, az ; egyéb kérdésekre a válasz változatlanul a közgyűlésre I vár. Az alpolgármester bejelen­tette: Szolnok és a MÁV Rt. Budapesti Igazgatósága együttműködési megállapo­dást kötött. Ennek lényege, hogy az eddig folytatott együttműködés szervezet­tebbé válik, valamint a vasu­tas kulturális és sportegyesü­letek támogatását is rendezi. A város továbbra is ezek szponzoraként szerepelne, de azt is szeretné, hogy e tevé­kenységben a MÁV vállaljon nagyobb szerepet. A vasút­társaságot és Szolnokot a jö­vőben szorosan összekötik többek között olyan dolgok, mint a MÁV-strand működ­tetése vagy logisztikai köz­pont létrehozása. Az együtt­működési megállapodás formailag a Vasutas Telepü­lések Szövetségéhez kötődik, amelynek ötvennégy tagja van országszerte. Az Új Néplap afelől érdek­lődött: milyen a kapcsolata Szolnoknak a hirtelen hír­hedté vált „pénzbehajtó” céggel, a Vektor Rt.-vel? A válasz szerint a város portfo­liójának kezelését végző tár­saság mintegy 260 millió fo­rintot hozott, amikor az Ön- kormányzatot képviselte a belterületi földeket érintő ügyekben, és ezért megkapta a 8-10 százalékos, úgyneve­zett sikerdíjat. Ingyenes egészségügyi szolgáltatásokat vehettek igénybe tegnap a szol- | noki Kertvárosi Művelődési Házba látogató idős emberek. Az idősek napja alkalmából a MÁV-kórház laboratóriuma várta vérnyomás-, vércukor- és koleszterinszűrésre a koro­sabb embereket. 1 fotó: csabai

Next

/
Thumbnails
Contents