Új Néplap, 1996. augusztus (7. évfolyam, 179-203. szám)

1996-08-29 / 201. szám

1996. augusztus 29., csütörtök Sport 9. oldal Törött kezű, ökölvívó címvédő Jurij Arbacsakov kilenced­szer is megvédte a Boksz Világtanács (WBC) által jegyzett profi légsülyú ökölvívó világbajnoki cí­mét, ám mégsem lehet ma­radéktalanul boldog, hiszen a japán Takato Toguchi el­leni mérkőzésen kézsérülést szenvedett. Az orosz bok­szoló kézfeje a találkozó után jócskán megdagadt, így azonnal orvosi vizsgálatnak vetették alá. A tokiói kór­házban megröntgenezték, s csonttörést mutattak ki a 29 éves sportoló sérült testré­szében. Az ellenpróba negatív, Gianni Bngno ártatlan Az olasz profi kerékpársport egyik legnagyobb alakját, Gianni Bugnót tisztázták a doppingvétség alól. A vete­rán kerekes vizeletmintájá­ban az idei svájci körver­seny ötödik szakasza után elvégzett doppingvizsgálat mutatott ki a megengedett­nél több hormont. A verseny orvosai szerint Bugno szer­vezetében tűi magas volt a tesztoszteron szintje. A kölni laboratórium ellen­próbája viszont kimutatta, hogy a meglepő mennyi­ségű, azaz az átlagosnál több férfi nemi hormont a kerekes szervezete termelte.- Bugno ártatlan, minden tisztázódott. Az ügy le van zárva - jelentette ki az Olasz Kerékpáros Szövet­ség egyik szóvivője. A két­szeres világbajnok Gianni Bugno legnagyobb sikerét az 1990-es olasz körverseny megnyerése jelentette, ám a múltban egyszer már bebi­zonyosodott róla, hogy dop­pingolt: 1994-ben koffein használata miatt három hó­napra eltiltották. Fejelt az elnök, két évre eltiltották A Román Labdarúgó-szö­vetség két évre minden fut­ballal kapcsolatos tevékeny­ségtől eltiltotta Miron Coz- mát, az első ligába most föl­került Jiul Petrosani csapa­tának elnökét. A szakszer­vezeti vezetőként is jól is­mert Cozmát mellesleg 10 millió leire (3000 dollárra) is megbüntették, mert a va­sárnapi, Dinamó Bucuresti elleni mérkőzés szünetében lefejelte az ellenfél játéko­sát, Danut Luput. Az eset az öltözőfolyosón történt, ami­kor a csapatok a félidőben éppen levonultak a pályáról.- Magas ember vagyok, így Cozma támadásával nem okozott különösebb fájdal­mat - nyilatkozta Lupu, aki az egyik legnyúlánkabb labdarúgó a román első osz­tályban, s majd egy fejjel, 17 centiméterrel magasabb Cozmánál. Szolnoki pingpongos járt az atlantai paralimpián Két poénon múlott az érem Erdei Ilona rutinos verseny­zőként utazott el Atlantába, a paralimpiára, hiszen számta­lan egyéb világverseny - Eu­rópa- és világbajnokságok - mellett olimpián, pontosab­ban paralimpián (a mozgás- sérültek olimpiai vetélkedé­sén) is harmadszor szerepelt már az asztaliteniszezők küz­delmeiben. Olimpia vagy paralimpia - az at­lantai szervezők szempontjából egyre megy. A szervezetlenség - vagy inkább túlszervezettség mindkét eseményre alaposan rá­nyomta a bélyegét. így történhe­tett meg, hogy már érkezéskor komoly gondok adódtak. Az akkreditáció órákat késett, mivel elromlott a számítógép, ráadásul hajnalban, az olimpiai faluba megérkezvén derült ki, hogy a magyar csapat első részének ­éppen azok, akik a névsorban az E betűig szerepelnek - sajnos nincs szállása. Ezért aztán este tíztől hajnali fél ötig tartott, amíg a repülőgéptől a szobába vezető utat megtették a sporto­lók. A közlekedés még akkor is gondot okozott volna, ha a bu­szok vezetői úgy ismerik a tere­pet, mint a tenyerüket - lévén a pingpongcsamok harminchat ki­lométerre volt a szállástól. Ám a derék sofőrök lelkes önkéntesek voltak, akik csupán két nappal a versenyzők előtt érkeztek Atlan­tába. A túlszeryezettség tehát igencsak megkeserítette az ott lévők életét a paralimpia két he­tében. Erdei Ilona számára két rész­ből álltak a versenyek. Elsőként saját „osztályában” állt asztal­hoz - amely mellesleg az átla­gosnál jóval lassabbnak bizo­nyult - majd a nyílt kategória Erdei Ilona képviselte me­gyénket következett. Előbbiben két hár­mas csoportra osztották a leg­jobb hat versenyzőt. A szolnoki asztaliteniszező legnagyobb ri­válisaival került össze, nem volt tehát könnyű dolga. Első mér­kőzését ennek ellenére 2-1-re megnyerte, másnap azonban ugyanilyen arányban kikapott. Nem maradt más hátra, mint szurkolni, hogy beférjen a to­vábbjutó kettő közé. Sajnos nem így történt, a körbeverés folytán két(!) poénnal lemaradt a ne­gyeddöntőről. Siránkozásra azonban nem maradt idő, hiszen következtek a nyílt küzdelmek. A négy közé jutásért ebben a versenyszám­ban azzal a francia pingpongos- sal sorsolták össze, akivel már Barcelonában is alaposan meg­gyűlt a baja. Most sem termett számára babér, így érem nélkül tért haza. Ennek ellenére úgy érzi, min­den eddiginél jobban sikerült felkészülése, nincs tehát ok a szégyenkezésre. Ám Sydney nagyon távolinak tűnik... SZS Labdarúgás: vb-selejtezőre készülőben Női röplabda: Szerencsejáték Fesztivál Kupa Megérkeztek az idegenlégiósok Jászberényi bronz Szegeden A finnek elleni vb-selejtezőre készülő magyar labdarúgó-vá­logatott már teljes létszámban végezheti az edzéseket a tatai edzőtáborban, miután az eddig hiányzott idegenlégiósok is csatlakoztak a csapathoz. Délelőtt a védekezést gyako­roltuk, míg délután a különböző támadási formációk elsajátítása szerepelt a programunkban - tájékoztatott Csank János szö­vetségi kapitány. - Mindenki egészséges, s valamennyi játé­kos kellő elszántsággal, szorga­lommal vesz részt a foglalkozá­sokon. Jelentős feladat hárulhat a finnek elleni mérkőzésen Balog Tiborra, a belga Charleroi csa­patának középpályására, mi­után Illés Béla és Lisztes Krisz­tián sérülése miatt irányító nél­kül maradt a magyar válogatott. A mai modem futballban kimondottan irányítói feladattal már nem nagyon bíznak meg játékost, hiszen mindenkinek ki kell vennie a részét védekezés­ben és támadásban egyaránt. Igaz, kell egy olyan játékos is a középpályára, akit többször megtalálhatnak a társak a lab­dával, s akinek kezdeményezni kell a támadásokat - válaszolt Balog Tibor, aki a finnek ellen harmincnegyedszer húzhatja magára a címeres mezt.- Most, hogy Illés után Lisz­tes is megsérült, elképzelhető, hogy a fentebb említett felada­tokkal bízza meg a kapitány.- Remélem, hogy egyáltalán bizalmat kapok Csank Jánostól, s akármilyen feladattal is bíz meg, igyekszem megfelelni az elvárásainak. Egyébként a belga csapatomban is a két csa­tár mögött játszom, úgymond irányítói szerepkörben.- Talán még Sándor Tamás jöhet számításba a csapat irá­nyítójaként. Játszottak már együtt?- Még nem, de ahogy isme­rem a kiváló debreceni játékost, biztos hogy megértenénk egy­mást, megoldanánk a feladata­inkat.- Milyen hangulatban készül a vb-selejtezőre klubcsapatá­nak a hét végi súlyos, 4-0-ás veresége után?- Remek mérkőzést játszot­tunk a Lierse otthonában, egé­szen a 85. percig. Ekkor egy pillanat alatt úrrá lett rajtunk a fáradtság, s röpke idő alatt há­rom gólt is „berámoltak” a ka­punkba a vendéglátóink. Talán annyi magyarázata lehet a sú­lyos vereségnek, hogy a 2. fél­idő jelentős részében hármas emberhátrányban játszottunk!- Hogyan értékeli a Belgi­umban játszó válogatottbeli társak teljesítményét?- A fiatal csatár, Torma Gá­bor remekül kezdte az idényt a Cercle Brugesben, három gól­jával a legeredményesebb tagja csapatának. Bánfi János az Aalstban, illetve Urbán Flórián az Ekerenben rendszeresen já­téklehetőséget kap, biztosnak tűnik helyük, pedig óriási a ver­sengés a játékosok között Bel­giumban. Mindig a legjobb tel­jesítménnyel kell előrukkolni a kezdőcsapatba kerüléshez.- Ismeri a finn labdarúgást?- Egy finn csatár játszik a belga bajnokságban, aki jó be­nyomást tett rám. Korszerű, sok futáson alapuló, angolos stílus jellemzi a finn futballt. Biztos, hogy hatalmas küzdelem lesz vasárnap, nagyon nehéz lesz legyőzni őket, de átérezzük a felelősséget, s nyugodtan kije­lenthetem valamennyi társam nevében, hogy mindent elköve­tünk a sikeres vb-rajtért, az első győzelemért. Spanyol labdarúgás Versenyfutás a Barcelona és a Real Madrid között A spanyol labdarúgás valaha volt két legeredményesebb klubjánál, a Real Madridnál és a Barcelonánál egyformán a bajnoki cím megszerzését tűzték ki célul a hamarosan rajtoló ibériai pontvadászat előtt vezetők, játékosok és szurkolók egyaránt. Mindkét egyesület neves edzővel és sztárjátékosokkal erősített a nyáron a feladat biztos vég­rehajtása érdekében. A Real Madrid az olasz AC Milan egykori sikeredzőjével, Fabio Capellóval írt alá szer­ződést, míg a Barcelona veze­tői a portugál FC Porto mes­terét, Bobby Robsont csábí­tották csapatukhoz. A két szakember közül edzőként egyértelműen a mi­lánói együttessel hat európai kupasorozatban is diadal­maskodó Capello büszkél­kedhet jobb eredményekkel. Játékosok tekintetében vi­szont talán a barcelonaiak erősítettek jobban. A katalán együttes leigazolta a világ egyik legjobbnak tartott ka­pusát, Vitor Baiát az FC Por­tótól, továbbá ide szerződött (vissza) a bolgár álomcsatár, Hriszto Sztoicskov. A Real Madridtól érkezett a váloga­tott Luis Enrique Martinez, és két brazil „csillag”, Giovanni és Ronaldo is a barcelonai együttest választotta. A Real Madridnál a legna­gyobb „fogásnak” az angliai Európa-bajnokság egyik nagy sztárját tartják, a horvát Da­vor Sukert, és a jövőben a „királyi gárda” szerelésében fut ki a pályákra a monteneg­rói Predrag Mijatovic, vala­mint a spanyol Álfonso Perez is. Annak is rettentően örül­nek Madridban, hogy sikerült megtartani a csapat egyik legnagyobb sztárját, a csatár Raul Gonzalezt. A szakemberek szerint leg­inkább a bajnoki címvédő és a legutóbbi második helye­zett, azaz az Atletico Madrid és a Valencia szólhat bele a Barcelona és a Real Madrid versenyfutásába. A Valencia reményeit nagyban növeli az a tény, hogy a klubhoz köte­lezte el magát az ex-barcelo- nás, szintén zseniális képes­ségekkel rendelkező Romá- rio, aki a világbajnok brazil válogatott egyik legnagyobb sztárja volt. A szurkolók pedig kíván­csian várják, hogy a két nagy klub rivalizálásából az 1996/97-es idény végén me­lyik gárda kerül majd ki győztesen. Néhány hete kezdték meg a felkészülést női röplabdacsapa­taink is a bajnoki szezonra. Az extraligás Jászberényi RK ala­posan megváltozott játékosál­lománnyal, de a régi edzővel, Litkei Gáborral kezdte az edzé­seket. Egy bükkszéki edzőtábor után a mester először Szegeden, a Szerencsejáték Fesztivál Kupa nemzetközi tornán tesz­telhette új csapatát. A nyolc együttes részvételé­vel rendezett mérkőzéssorozat első felvonásában a hatosokat két négyes csoportba sorolták. Pestiék a házigazda Szegedi DRE, a Nyíregyházi Hansa Plastik és a román Lúgos együt­tesével mérkőztek, s mindhá­rom ellenfelüket legyőzték. így a JRK első helyen jutott cso­portjából az elődöntőbe, ahol a jugoszláv Szpartak Subotica el­len mérkőztek a fináléba kerü­lésért. A torna legizgalmasabb mérkőzését játszotta egymással a két gárda. Az első szettet a jászberényiek nyerték, majd kétszer 15:9-re a szabadkaiak győztek. Nagy küzdelemben, egy 15:13-ra nyert játszmával egyenlített a JRK, ám az ötödik szett döntő pillanataiban a ju- gók keze remegett meg ke­vésbé, s ez 15:13-as eredmény­nyel az ő döntőbe jutásukat je­lentette. A jászberényi lányok a kis- döntőben vigasztalódhattak, ahol ismét a Szegedi DRE ellen kellett pályára lépniük. Az el­múlt években izgalmas nagy csatákat vívott egymással a két együttes. Szegeden rendre ha­zai győzelmek születtek ám most két napon belül másod­szor is a JRK volt a jobb, Litkei Gábor tanítványai 3:l-re győz­tek. A tornát az orosz MGFSZO Moszkva csapata nyerte, miután a döntőben 3:1 arányban bizonyult jobbnak a szabadkaiaknál. Az eredményhirdetés során a rendezők a legjobb teljesít­ményt nyújtott három röplab- dás hölgyet, köztük a JRK vá­logatottját, Pesti Anikót külön- díjjal jutalmazták. A felkészü­lés kellős közepén rendezett tornán a jászberényiek az idő­szaknak megfelelő teljesít­ményt nyújtottak. Mindenkép­pen biztató a jövőre nézve, hogy az új játékosok gyorsan beilleszkedtek a csapatba, mely kétszer is biztosan győzte le a vendéglátók gárdáját. Szántai 38 millió dollárral az élen A legjobban fizetett sportoló: Michael Jordan Michael Jordan, az észak-ame­rikai profi kosárlabda-bajnok­ságban szereplő Chicago Bulls vezéregyénisége az, aki 1996- ban a legtöbb bevételre számít­hat „fő foglalkozásán” kívül. Az amerikai NBA-sztár markát ebben az évben 38 millió dollár üti különböző reklám- és szponzori szerződéseknek kö­szönhetően. Erről a The Sports Marketing című magazin adott összeállítást. Ebben a rangsorban Michael Jordan „kollégája”, az immár Los Angeles-i színeket viselő Shaquille O'Neal következik. Igaz, hogy a Lakers centeróri­ása 15 millióval kevesebbel büszkélkedhet „Air Jordánnál”, ám 23 milliós bevétele így is fi­gyelemre méltó. A két kosár­labdázót ezen a listán a golfozó Arnold Palmer (16 millió) és a teniszező Andre Agassi (15.8 millió) követi. A lap megjegyzi, ez az első eset, hogy a „legjobb” tíz kö­zött nincs női versenyző. A műkorcsolyázó Nancy Kerri- gán és a gyorskorcsolyázó Bonnié Blair helyét a basebal- lozó Deion Sanders és Agassi vette át. Gólvadászok Az első fordulókat követően még nem lett volna különö­sebb értelme a megyei első osztályú labdarúgó-bajnok­ság legeredményesebb gól­szerzőinek rangsorát lekö­zölni, ám háromszor kilenc­ven perc után már néhány játékos felhívta magára a fi­gyelmet. Különösen az újonc Kenderes középpá­lyása, a rutinos Molnár Ta­más és a megyei I. osztály egykori gólkirálya, az NB III-ból Tószegre visszatért Tóth Tamás kapta el a rit­must. A góllövő-lista élmező­nyének állása - 4: Molnár T. (Kenderes), Tóth T. (Tó­szeg), 3: Mosonyi Cs. (Alattyán), Szabó I. (János- hida). Nagy Cs. (SZVSI CFC), 2: Csikós (Alattyán), Eszes (Jánoshida), Rostás és Imrei L. (mindkettő Kun- szentmárton), Keresztfalvi és Csontos (mindkettő Ci­bakháza), Tóth Cs. és Bankó (mindkettő Jászalsó- szentgyörgy), Felföldi (Ve­gyiművek SK), Szokolai (Rákóczifalva), Forgács (Mezőtúr) A felcserélt focibírók esete Történt, hogy a hét végi megyei másodosztályú lab­darúgó-bajnokság Jászsági csoportjának egyik mérkő­zésén - nevezetesen Jósz­ágon - a találkozó dirigense nem volt éppen csúcsfor­mában. Ezt zokon is vették a hazai szurkolók, sőt a he­lyi tudósító anyagában ki is fejezte rosszallását műkö­désével kapcsolatban. Egy valami azonban elkerülte figyelmét, nem az eredeti­leg kirendelt sípmester, az általa alaposan elmarasztalt Ferenczi Nándor vezette az összecsapást, hanem a Jászdózsáról átirányított Csőke Kálmán. A bírö- (hely)cserében végül tehát a vétlen és „bűnös” egy aránt elnyerte jutalmát. Mai műsor Férfi kézilabda. Felkészü­lési torna: Mól Szolnok KK - Kapnikbánya, 9.00., Mól KK - Alföldi Gabona Tö- rökszentmiklós SE, 10.10., Törökszentmiklós - Kap­nikbánya, 11.30. Vala­mennyi összecsapást Szol­nokon, a tiszaligeti Olaj Sportcsarnokban rendezik. Megyei kispályás futball-bajnokság A megyei kispályás labda­rúgó-bajnokság 2. forduló­ját szeptember másodikén rendezik Szolnokon, a Ti- tász Verseghy úti salakpá­lyáján. A párosítás: Eve­zőscsárda - Sólyomven­déglő, 17.00. Homok - Start Autó KFC (Jászbe­rény), 18.00. Szathmáry- Konstrukció - Szökőkút Szalon, 19.00. Tószeg - Thermo FC, 20.00. Szabad­időközpont (Törökszent­miklós) - Bakas boys (Túr- keve), 21.00. az Ön megtakarítása, * amennyiben előfizet az Új Néplapra: 1 hónapra 162 Ft" 1 negyedévre 546 Ft* 1 félévre 972 Ft 1 évre 1945 Ft* *Az eladási árhoz viszonyítva. BELFÖLDRE Bérmentesítés nélkül feladható, az esedékes dijakat a címzett fizeti. "Néplap SZOLNOK Kossuth tér 1. Pf: 105, 5001

Next

/
Thumbnails
Contents