Új Néplap, 1996. augusztus (7. évfolyam, 179-203. szám)
1996-08-29 / 201. szám
10. oldal Sport 1996. augusztus 29., csütörtök Felkészülési férfi kézilabdatorna Hazai győzelmek az első napon Tenisz - a US Openről jelentik Edberg utolsó Grand Slam-tomája Dávidnak megadta magát a román hálóőr fotó: csabai Mol KK - Kapnikbánya 22-17 (12-11) A kétnapos felkészülési kézi- labdatoma első összecsapása sima szolnoki győzelmet ígért. Már az első percekben magas fordulatszámon pörgött a hazai együttes, mely gyors, kevés át- adásos játékra épülő támadásai révén pillanatok alatt három góllal elhúzott. Amilyen köny- nyen jött az előny, ugyanúgy el is olvadt. Levetkőzték kezdeti megilletődöttségüket a romániai vendégek, akik feljavult védekezésüknek és sallangoktól mentes támadásaiknak köszönhették a fordulatot. A kelleténél is többet „cifrázta” a vendéglátó, egy-egy varázslatos alakításért mindenüket odaadták volna néhányan. - „A szélső védők aktivizálják magukat” - szólt Káló Sándor edző utasítása a kispadról, aki cseppet sem lehetett elégedett a látottakkal, pláne akkor, mikor 6-6-ra egalizált az ellenfél. A Mól taktikai variációk egész arzenálját igyekezett kipróbálni, nem egy valóban kiszámíthatatlannak bizonyult. Ilyenkor két-három góllal ugyan meglódultak Bendóék, ám a védelem sorozatos rövidzárlatai nem tették lehetővé, hogy tartós maradjon a megnyugtató előny. A fordulást követően aztán valóban fordulat állt be a Szolnok játékába, a csereként parkettre lépő Dávid zsinórban háromszor is beköszönt, így a félidei 12-11-es eredmény, 15-11- re módosult. A jobb szélen ügyködő Szép Kiss Krisztián is „belőtte” magát, elemi erejű bombái ellen nem sokat tehetett a romániai hálóőr, aki azért néha (szó szerint) szembetalálkozott a játékszerrel. A nemzeti bajnokságuk második vonalában szereplő vendégek már nem tudtak újítani, támadásaik kiismerhetővé váltak, amit a felszabadultan kézilabdázó Kaló-legénység könnyedén kihasznált. A találkozó befejező szakaszában nem változott a mérkőzés képe, a lényegesen jobb adottságú honi csapat hozta a kötelező győzelmet. Igaz, nem vérre ment a játék, ennek ellenére sokan a kelleténél is hullámzóbb teljesítményt nyújtottak. Csupán a nősülés előtt álló Szotyori Pista „szárnyalt”, bár ez érthető is... Alföldi Gabona TSE Kapnikbánya 26-23 (12-15) A külföldi vendégekre még várt egy fellépés, hiszen késő délután Törökszentmiklóson, a Bercsényi gimnázium szabadtéri pályáján csaptak össze az NB I/B-s TSE-vel. Nos, a Fejes-tanítványok nem rohantak fejetlenül az ellenfélnek, igyekeztek higgadtan, tiszta gólhelyzetig játszani, ami sikerrel járt, hiszen 2-0-ra, majd 4-2-re is vezettek az első percekben. Kis idő elteltével aztán „akkli- matizálódtak” a kapnikbánya- iak, és kiegyenlítették hátrányukat. Ekkor kissé „leült” a hazai együttes, mely sikeres egyéni akcióinak köszönhette csupán, hogy tartani tudta a frontot. Az első játékrész vége felé rendre leindítottak a vendégek, akik legalább öt-hat találatot köszönhettek a hazaiak figyelmetlenségének. A szünet után rendezte sorait a TSE, de a vezetést nem sikerült átvenni. Szerencsére, 18- 19-nél sikeresen csent el egy labdát Hodosi, s a szép számú miklósi publikum örömére egalizált. Sőt, Csiszár is eredményesnek bizonyult, máris 20- 19. A második felvonás derekán állt be az igen tehetséges, mindössze tizennyolc esztendős Borda Balázs. Balázs pillanatok alatt átvette a mérkőzés ritmusát, ráadásul rövid idő leforgása alatt háromszor is biztos kézzel értékesítette helyzetét, és ezzel oroszlánrészt vállalt a gabonások sikerében. Ma még egy „kört” mennek az érintett a csapatok, délelőtt 9.00 órakor a Mól KK-Kap- nikbánya, 10.10-kor Mól KK-Törökszentmiklós, 11,30- kor pedig a Törökszentmik- lós-Kapnikbánya találkozóra kerül sor. A mérkőzések helyszíne mindhárom esetben a szolnoki Olaj-csarnok lesz. Stefan Edberg, a svédek egykori világelsője fölöttébb könnyed játékkal lepte meg a Flushing Meadow-i közönséget, s legalább annyira sokkolta az idei wimbledoni tenisztorna egyéni győztesét, a holland Richard Krajiceket. A 30 esztendős skandináv sorozatban 54., egyben pályafutása utolsó Grand Slam-tomáján, az első fordulóban három 6:3-as szettben győzte le huszonnégy éves ellenfelét, a US Open ötödik kiemeltjét.- Teljes lelki nyugalommal teniszezek, számomra már minden megnyert mérkőzés sikert jelent. Richard Krajicek legyőzése pedig igazi meglepetés még számomra is, egy wimbledoni bajnokot sosem Magyarország hat helyet előrelépett A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a válogatottak legfrissebb világ- ranglistáját. Az élen továbbra is a vb-aranyérmes Brazília áll, a második helyet az Európa-baj- nok Németország, a harmadikat Franciaország foglalja el. A magyar válogatott az Egyesült Arab Emírségek elleni győzelemnek köszönhetően hat helyet előrelépett, s így jelenleg a 81. Csank János szövetségi kapitány csapatának vasárnapi vb-selejtezőbeli ellenfele, Finnország szintén kedvezőbb helyen található, mint legutóbb. Akkor a 73. volt, most a 68. A FIFA legfrissebb világ- ranglistáján: 1. Brazília 68.41 pont, 2. Németország 64.35, 3. Franciaország 61.30, 4. Csehország 60.19, 5. Olaszország 59.55, 6. Hollandia 59.29, 7. Spanyolország 58.97, 8. Oroszország 58.63, 9. Svédország 58.00, 10. Dánia 57.18, ... 81. MAGYARORSZÁG 29.41. könnyű két vállra fektetni. Visszavonulásom előtt szeretnék még egyszer visszakerülni a legjobb tíz közé a világranglistán - nyilatkozta Edberg, aki 1991-ben és 1992-ben megnyerte az Egyesült Államok nyílt bajnokságát. Ezen kívül még négy Grand Slam-sikert ért el: egyformán kétszer diadalmaskodott Wimbledonban (1988, 1990) és Ausztráliában (1985, 1987). A svéd sportember elmondta, hogy igazán nem játszott jól, de szerinte az utóbbi hónapok egyik legjobb teljesítményét nyújtotta. A világranglista 28. helyezettje kedvelt fegyverével, a röptézéssel verte meg a lórúgás erejű adogatásairól ismert Krajiceket. Edberg 51 pontot nyert meg így, huszoneggyel többet, mint a németalföldi, aki 13 visszaadhatatlan szervával sem tudta ellensúlyozni a 13 kettős hibájából adódó hátrányát.- Nem játszottam elég agresszívan, ez volt a döntő. Stefan sokkal jobban akarta a sikert. Meglehetősen lustán mozogtam a pályán, s nem találtam meg a röpték ellenszerét - jegyezte meg Krajicek. Stefan Edberg profi pályafutása során 175 Grand Slam- mérkőzést nyert meg, ezzel szemben mindössze 46-ot vesztett el. A szőke teniszcsillag idén az ausztrál és az angol nyílt bajnokságon a második, a párizsi Roland-Garros-on a negyedik fordulóban esett ki. Sportágról sportágra A Magyar Kézilabda-szövetség elnöksége megtárgyalta és elfogadta az olimpiai beszámolókat. Az elnökség nagyra értékelte a női válogatott által elért harmadik helyezést, ugyanakkor elhatárolta magát a szövetségi kapitány és a másodedző nyilvános vitájától. Tekintettel az október 26-i tisztújító közgyűlésre, és a decemberi női Európa-bajnokságra, a testület úgy döntött, hogy Laurencz László szövetségi kapitány szerződését ez év december 31-ig meghosszabbítja. Fontos elnökségi állás- foglalás, hogy a női válogatott az Európa-bajnokságon harcolja ki a világbajnoki részvétel jogát, mert így egy évet csapatépítésre lehet szánni. Damon Hűlt, a Forma-l-es autós gyorsasági világbajnokságban érdekelt Williams-Renault versenyistálló brit pilótáját a következő idényre a McLaren-Mercedes csapat szeretné szerződtetni. Az idei pontversenyben vezető autósnak akár 18.6 millió dollárt is készek fizetni. Damon Hillnek, az 1994-es és az 1995-ös idény második helyezettjének leigazolását állítólag a négyszeres világbajnok Alain Prost szorgalmazza. A francia világklasszis jelenleg a McLaren-Mercedes istálló tanácsadója, s Ron Dennis csapatfőnök egyik legjobb barátja, így az ő szava sokat ér. Ron Dennis annyit mondott, hogy a McLarennél jövőre a skót David Coulthard helye biztos, a másik autóba pedig a lehető legjobb versenyzőt szeretnék megszerezni. Kézenfekvő, hogy Damon Hält akarják, hiszen a rutinos pilóta szerződése 1996 végén lejár a Williamsnél. Hillért azonban mások is versengenek. Hírek szerint a Jordan-Peugeot és a várhatóan 1997- ben bemutatkozó Stewart-Ford (Jackie Stewart team-je) csapat is komolyan érdeklődik iránta. Az apróhirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk. Ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal. INGATLAN TÁRSASHÁZI lakás Jászberényben igényesnek eladó. Telefon: 57/401100. »113288/1H* « SZOLNOKON, háromszobás, összkomfortos családi ház telefonnal eladó. Érdeklődni: 06-1/240-0404. *113378/8T* * __________ f f SZOLNOKON és környékén hobbitelkek és építési telkek olcsón, házzal, vagy anélkül eladók. Telefon: 56/412-534. * 113527/1T* SZOLNOK központjában eladó 82 négyzetméteres lakás + garázs. Eladási ár: 6 millió Ft. Érdeklődni: 56/371-233. * 113580/2K* ® ELADÓ működő nagykereskedelmi egység 600 négyzet- méteres épülete őrzött kereskedő udvarban Szolnok, Thököly út 81. Érdeklődni: napközben 06- 20/232-955 telefonon. *113740/4T* » GARÁZS eladó, vagy kiadó Szolnokon, VIT utcai garázssoron. Érdeklődni: 59/323- 791 telefonszámon, este. *113826/1T* ff ÖSSZKOMFORTOS, kertes, 90 négyzetméteres családi ház eladó Kisújszálláson, a 4-es számú főút mellett, vagy másfél szobás, I. emeleti, lakótelepi lakást beszámítok. Érdeklődni lehet: az 59/322-551 telefonszámon, 22 óráig. *113838/2T* SÜRGŐSEN eladó Bercsényi úton 3 szoba, ebédlős lakás + garázs, valamint Emese úton nyaraló. Érdeklődni: 56/340-480. "T13690/4K* SZOLNOKON, a Balassa út 26-28. sz. alatt épülő társasházba, II. emeleti, háromszobás, 79 négyzetméteres lakás + garázs, építőközösségi tag belépését várjuk. Érdeklődni: 18.00-19.00 óráig 56/378-832 telefonon. »113876/1K* ff SZOLNOK, Horgász út 51. szám alatt, Holt-Tiszára néző családi ház elfogadott építési tervvel eladó. Érdeklődni: 56/374-968 telefonszámon, vagy a helyszínen. *113900/2T* SZOLNOKON keletnyugati fekvésű, 4 szobás lakás eladó. Telefon: 56/429-762. * 113901/1K* SZÉCHENYI-LAKÓ- TELEPEN aknás panel garázs eladó. Érdeklődni: 19.00 óra után 56/370- 356 telefonszámon. * 113967/1K* GARÁZS eladó Szolnokon, Sóház úti garázssoron. Érdeklődni az esti órákban az 56/421-500-on. *113995/1K* _________ f f 1.5 szobás + étkezős, II. emeleti lakás Kunhegyesen sürgősen, fizetési kedvezménnyel eladó. Érdeklődni: hétköznap 15 óráig 59/326- 100 telefonszámon. * 113997/1T* ff SZÉCHENYIN 2 szobás, földszinti, telefonos, vízórás lakás sürgősen eladó. Érdeklődni: 56/377- 776 telefonszámon. * 113998/1T* SZOLNOKON, az Evezős-csárdánál nyaraló eladó. Érdeklődni: 06-30/281-223. *113509/5K* 65 négyzetméteres téglaépítésű, cserépkályha fűtéíű, kétszobás, telefonos családi ház eladó. Érdeklődni: Tiszasüly, József Attila út 15. *114035/1H* TISZASÜLYÖN eladó Tiszától 5 percre 1049 négyzetméteres művelt telek, fiatal gyümölcsfákkal, 60 négyzetméteres parasztházzal, víz, villany, gáz, csatorna telken belül. Érdeklődni: Tiszasüly, Kiséri út 4. szám alatt. *114036/1H*_________ I GÉNYESEN kialakított szolnoki belvárosi, 128 négyzetméteres társasházi lakás, frekventált helyen, sürgősen eladó. A hozzátartozó garázs, üzlet vagy orvosi rendelő kialakítására is alkalmas. 2.5 szobás belvárosi lakást beszámítok. Érdeklődni: 56/340-135. * 114041/1K* SZOLNOK, Kulich Gy. úti garázs eladó. Érdeklődni: 56/341- 752. *114030/1K* ff TISZAFÖLDVÁ- RON főút mellett 3 szobás, családi ház sürgősen eladó. Érdeklődni: a takarékszövetkezetben, vagy 17 óra után az 56/470-112 te- lefonszámon. »114045/1T* ® SZANDASZŐLŐ- SÖN 3 szobás, össz- közműves családi ház, 2 garázzsal, 160 négyszögöl telken eladó. Érdeklődni: 16-20 óráig, 56/428- 253 telefonszámon. *114047/1T*_________ f f SÜTŐ utcában egy 3 szobás és egy 1 szobás társasházi földszinti lakás eladó. Érdeklődni: napközben 56/371-892 telefonszámon. * 114048/ ÍT* VOSZTOKON, 3. emeleú, gázos, kétszobás lakás eladó. Érdeklődni: 56/413-658. *111655/3K*__________ SÜRGŐSEN eladó Kossuth téri 52 négyzetméteres társasházi lakás. Érdeklődni lehet: hétköznap 56/373- 526 telefonszámon. *114065/1K* MEGRENDELŐLAP Megrendelem az Új Néplapot, ..........példányban ........................................... hó 1-jétőla következő' címre: N év:.......................................................................................... I 1 I l:l 1 I I Cím: .......................................................... 1 hónapra 537 Ft J 1 negyedévre 1551 Ft J 1 félévre 3222 Ft J 1 évre 6444 Ft _| ..........................................................utca .......................hsz. A z előfizetési díjat a fenti címen igazolvánnyal és számlával jelentkező kézbesítőnek a továbbiakban J készpénzzel, J folyószámláról, J csekken fizetem. aláírás MUNKANAPOKON-í * ™ s ess/ ? gg| £ 730 1700 / / - 1/ óráig- ^kJ&ééMí&s&ísSá&úást SZOLNOK, Kossuth tér 1. I. sz. IRODAHÁZ ® HOLT-TISZA-PAR- TI hobbi olcsón, sürgősen eladó. Érdeklődni: 56/422-393 te- lefonszámon. *114070/1T* LAKÓHÁZ, összkomfortos, nagy telekkel, szőlővel, gyümölcsössel eladó Jász- ladány, Tisza út 9. alatt. »114080/1K* ® SZOLNOKON, a Petőfi Sándor utca 18. szám alatti társasházban 90 négyzetméteres, összkomfortos, földszinti lakás azonnal eladó. Érdeklődni: egész nap a 06-30/567- 129 telefonszámon. * 114081/1T* JÁRMŰ HASZNÁLTAUTÓT A LEGJOBB KÉZBŐL Fiatal nyugati gépkocsik nagy választékban akár kamatmentes részletre is. Juvenal Kft. Szolnok, Széchenyi krt. 26. TeUtax: 56/427-800, 425-100 ff WARTBURG kombi, 11 éves, padlóváltós, jó motorral, vonóhoroggal, két hónap műszakival sürgősen eladó. Telefon: 59/355-635. * 113975/1T* TÖRÖTT, totálkáros autót vennék 1984-es évjárattól. Telefon: 06(30)440-110, 06(30)310-855. * 111296/23H* SÉRÜLT, totálkáros autót veszek. Érdeklődni: 06-30/490210-es telefonon. * 113184/11H* ff ÚJ Opel Astra Sedan 1.4i szalon ár alatt eladó. Telefon: 30/353-269. *113825/2T* 10 ÉVES 1.3-as Opel Kadett kombi, friss műszakival eladó. Érdeklődni lehet: 57/458-090 telefonon. *113839/3H* ff 18 méter hosszú lakóhajó beépített dízelmotorral eladó. Érdeklődni: 06-30/354-398 telefonszámon. *113847/3T* __________ E LADÓ 1989-es Opel Kadett, benzines, 1.4, jó állapotban. Mezőtúr, Faragó Bálint út 26. »113854/1H* HOSSZÚPLATÓS, friss műszakival, újszerű állapotban Avia eladó. Érdeklődni: 56/425-342.___________ 1 .1-ES, ’90-es Trabant vonóhoroggal eladó. Érdeklődni: 56/342- 804, az esti órákban. *113881/1K*_________ f f ELADÓ Citroen BX ’89-es évjáratú, 1.7-es dízel. Érdeklődni: 56/428-444. *113892/2T* 5 éves Ford Escort fehér, friss műszakival eladó. Érdeklődni: 56/375-748, 17 óra után. *113899/1K* ff MÁSFÉL éves 1.100 köbcentis, 3 ajtós Lada Samara eladó. Irányár: 650.000 Ft. Telefon: 56/421-836, 17 órá- tól. *113917/2T* VW Transporter, magasított, zártfülkés, 280.000. Telefon: 06-60/358-521. *114000/1K* TRABANT, 16 éves, lejárt műszakival eladó. Telefon: 06-20/214267. *114063/1K* 601-ES Trabant kombi reális áron eladó. Érdeklődni: 57/461-175 telefonszámon. * 114071/1H*_________ E LADÓ újszerű állapotú Simson Schwalbe, Simson S51 Enduro, valamint japán robogók. Készpénzért vásárolok Simsonokat bontásra, valamint tp- vábbértékesítésre. Új és bontott kismotor alkatrészek kaphatók. Telefon: 06-20/372- 438. »114074/1K* AUDI 100 bontott alkatrészek eladók: váltó, karosszériaelemek stb. Telefon: 0620/372-438. *114072/1K*_________ f f FIAT Unó 45 me- tálkék, 12 éves, friss műszakival, új gumikkal, 295.000 Ft-ért eladó. Telefon: 56/392- 124. * 114078/1T* ÁLLATOK ff BERNÁTHEGYI és dog kiskutyák eladók. Érdeklődni lehet: 57/450-946. * 113343/3T* BOXER kiskutyák sárga-őzbama színben kiváló szülőktől eladók. (Születtek: július 11-én). Érdeklődni: az 57/413-383 telefonszámon. H‘113851/3H* ff ELADÓK győztes szukától doberman kan kiskutyák és egy 5 éves rottweiler kan. Telefon: 57/450-755. *113897/2T* __________ 1 7 db választási malac és 2 db fejős tehén eladó. Érdeklődni: özv. Fekete Fe- rencné Besenyszög, Fokoru puszta. * 114011/1K* 6 hónapos erősen sodrott csődörcsi- kó eladó, igényesebb vevőnek is megfelel, irányár 85.000 Ft, továbbá jó állapotú hámok. Telefon: 56/446040, 16 óra után. * 114037/1K* ____ w 4 hetes magyartarka üszőborjú eladó. Tö- rökszentmiklós, Nemzetőr út 5., Kis-Pálné. * 114052/1T*_________ T ENYÉSZSZEMLÉ- RE felkészített német juhász szuka és 6 hónapos fia eladó. Érdeklődni: Jászárokszállás, Bogdán F. u. 8. Telefon: 57/431- 322. »114073/1H*