Új Néplap, 1996. május (7. évfolyam, 102-126. szám)

1996-05-18 / 116. szám

4. oldal Szolnoki Expó ’96 - Gazdasági Tükör 1996. május 18., szombat Mozgásban az üzlet Soha nem látott rohamot éltek át a Westel-irodák. Talán nem kell mondani, miért: potom áron volt kapható a Westel 900-as rendszerben az Ericsson GH 198-as mobil készülék. Nos. a roham akkora volt, hogy az igénylőknek utal­ványt kellett adni, és már nem is futotta az Ericssonból, újabban Nokia 2010-eset is adnak.- Akik 30 napra szóló utal­ványt kaptak, azok meg is kapják ez alatt a készüléket. A Szolnoktól távolabb lakóknak üzletkötőink kiviszik a készü­léket. Akik tegnaptól 60 napra szóló utalványt kapnak, azok 60 napon belül vehetik át a te­lefont. Természetesen aho­gyan szállítmány érkezik, máris átadjuk a készüléket a két hónapon belül is - mondta lapunknak Pándi Ilona, a szolnoki Westel Kft. irodave­zető-helyettese.- Úgy hallottuk, a végén már többen Nokiát szerettek volna.- Az egész - tegnapig tartó - akció az Ericssonra épült. Miután ez elfogyott, be­vonták az akcióba a Nokia 2010-eset. Hogy kinek me­lyik tetszik? Egyénenként változó. Egyébként a két ké­szülék azonos tudású. Tény, hogy nem volt választási le­hetőség — hiszen nem számí­tottak ekkora rohamra az első több száz igénylő Erics­­sont kapott. Terven felül „léptek be” a Nokiák, és ha ez sem lesz elég, akkorra lesznek a Motorola Flare-k. Ezek már azonban 90 napos határidővel átvehetők - kö­zölte Pándi Ilona, aki azt is elmondta, hogy naponta 50- 60 szerződést kötöttek. Kö­rülbelül 600 igénylőt regiszt­ráltak. Megtudtuk, hétfőtől indul a Westel 450-es akciója. A 450-es készüléket vásárlók között értékes nyereménye­ket sorsolnak ki. Ebben az akcióban is hasonló kedvez­mények lesznek. Nem kell belépési díjat fi­zetni, az új készüléket mini­mális befizetés mellett, ka­matmentesen el lehet vinni, a használt készüléket pedig 20 ezerért (áfa nélkül) adják. A vásár érdekes színfoltja a Kőkorszak Kft. és a Tiszaber Bt. standja. Az előbbi kőszobrokat, kandelábere­ket, virágládákat, kerti berendezéseket és szabadtéri sütő­ket mutat be, míg a Tiszaber a Kümmerling rendszerű mű­anyag nyílászárók előnyeit igyekszik megismertetni a láto­gatókkal. FOTÓ: Csabai A szolnoki Terrakotta mutatós standja a vásár fő­utcáján található. Az érdeklődők sok szép, fürdőszobába való berendezést láthatnak. fotó: mészáros A 20 ezredik 10 ezret ér Jelentős eseményt könyvelhet el a vásár hivatalos bankja, az OTP Rt. megyei igazgató­sága. A kiállításon adta át a húszezredik bankkártyát dr. Lévy Zoltánná a boldog tulaj­donosnak, B. Tóthné Csábi Ildikónak. A bank két év alatt meg­négyszerezte a bankkártya-tu­lajdonosok számát! Míg két éve csak 5, tavaly már 10, idén pedig már a 20 ezredik „családtagot” köszöntötték - ünnepélyesen. Az újsütetű tulajdonos a szolnoki Varga Katalin Gim­názium tanára. Munkaadója nemrégtől az 1985-ben váltott folyószámlájára utaltatja át bérét. Akinek pedig folyó­számlája van, az ezt megte­heti, ráadásul bankkártyát is nyithat a számlához. Ezzel a lehetőséggel élt Ildikó, aki így lett a húszezredik kártyás. Ildikó a kártyával szaba­dabban mozoghat. Sok üzlet­ben elfogadják készpénz he­lyett, ráadásul hét végén is fel lehet vele venni pénzt a bankjegykiadó automatákból. A szerencsés 20 ezredikként 10 ezer forintos OTP letéti jegyet kapott ajándékba a banktól. A siker nem áll meg a ha­tároknál. Már a húszezredik kártya is a múlté, hiszen az­óta a 21 ezredik tulajdonoson is „túl vannak” az OTP me­gyei igazgatóságán. Üzleti missziót teljesítenek Minden túlzás nélkül a megyei vállalkozásfejlesztési iroda adja a vásár nemzetközi jelle­gét. Robin Wickenden, a dat­­fordi kereskedelmi kamara, Anthony W. Barton pedig a Boost Electrical Engineering képviseletében érkezett első al­kalommal hazánkba. Az angol üzletemberek lapunknak nyilatkozva elmondták, a vállal­kozásfejlesztési iroda meghívására érkeztek Szolnokra, elsősorban azért, hogy tájékozódjanak. A vá­sár kapcsán - noha a fogyasztási cikkek dominálnak - kellő alapot látnak ahhoz, hogy célirányos ta­nulmányokat folytassanak az üz­leti lehetőségek feltárására. A vál­lalkozásfejlesztési irodában látják azt a partnert, amelyen keresztül megvalósíthatják elképzeléseiket. Az angol cégek szándéka, hogy Közép-Európában teijeszkedje­­nek. Anthony W. Barton konkrét szándékkal érkezett, hiszen az ál­tala gyártott fáziskonverter érdek­lődésre tarthat számot, mindenek­előtt a hazai farmerek körében. Kölcsönös előnyök alapján azon­ban azt is elképzelhetőnek tartja, hogy beruház Magyarországon. Autóújdonságok a vásárban A Peugeot 106 - a legszebb „kisoroszlán” Négykerekűekből bőségesnek nevezhető a vásári felhozatal, sőt néhány újdonságra is buk­kanhat a látogató. A Peugeot Szolnok standján még „me­leg” az új 106-os, amely a biz­tonságra törekvés jegyében néhány centimétert hízott elődjéhez képest, ami jóté­kony hatással lett a belső térre is. A Ford ugyancsak megfia­talította kelendő kisautóját. A kisújszállási Sándor Service által bemutatott új Fiestát nemcsak csinos karosszériája teszi vonzóvá, hanem négy­­szelepes motorjai is. A Dae­woo Tico tipikusan fürge vá­rosi kiskocsi, melyet várha­tóan 900 ezer forinttól kínál majd a dél-koreai cég szolnoki kereskedője, a Ranex Kft. Az Omcar Kft. standján minden a Renault Megane kö­rül forog, ám jelentős ked­vezménnyel kaphatók más tí­pusok is. Az Omtec a Nissan kínálatának keresztmetszetét mutatja be a vásáron - a leg­frissebb közülük a Sunny-utód Almera, más modellek pedig fiatalítókúrán vettek részt. Ha már a japánoknál tartunk, me­gyénk karcagi és jászberényi Toyota-kereskedője az új Star­­letre és a Hiace furgonra, va­lamint a kifinomultabbá vált Carinára összpontosít. A Juvenal Kft. alaposan ki­pakolt a kiállításon, a Volks­wagen, az Audi és a Seat sok­féle típusa és változata kelleti magát: így a Polo Classic, a Caddy és testvérmodellje, a Seat Inca. Az Alfa Kft. egyrészt a ha­zai Suzuki legkülönfélébb vál­tozataival, másrészt pedig a Mercedes-Benz egyes típusai­val, többek között az év transzporterével, a Vitóval csalogatják a látogatókat. A Fiat szolnoki kereskedőjénél a ’95-ös esztendő legjobbja, a Punto igyekszik további híve­ket nyerni magának, a Bodex pedig az olcsó Gazella haszon­járműkkel szerepel az idei vá­sárban. Mobilszalon. A Pannon GSM országos vevőszol­gálati központját nyitották meg Budapesten, a Károly körúton. Ezentúl Veszp­rém, Győr, Pécs és Debre­cen mellett a fővárosban már két nagy szalont is üzemeltet a cég. Ezek mindegyikében nemcsak mobil telefonokat lehet vásárolni, hanem ügyfél­­szolgálat és szerviz is mű­ködik. Hizlalók versenye. Har­madszor versenyeztette ta­valy húscsirketermelő partnereit a Bábolna Rt. A cél az volt, hogy minél rö­­videbb idő alatt minél ke­vesebb takarmány felhasz­nálásával, és minél kisebb arányú elhullási százalék­kal neveljék fel a brojlere­ket. A győztes a pécsi Boldizsár Mihályné lett, akinek csirkéi 43 nap alatt érték el a 2,3 kg-os átlag­súlyt. Miniszteri csúcs. Buda­pesten, május 29-30. kö­zött tanácskozik az Euró­pai Közlekedési Miniszte­rek Konferenciája (CEMT), a kontinens egyik legtekintélyesebb közlekedéspolitikai nem­zetközi szervezete. A CEMT idei soros elnöke a magyar szakminiszter, Lotz Károly. Az MNB hivatalos valutaárfolyamai (1 egységre, forintban) (középárfolyamok) Angol font 230,25 Görög drachma(lOO) 62,61 Német márka 99,32 Olasz líra(lOOO) 97,77 Osztrák Schilling 14,11 Spanyol peseta(100) 118,90 USA-dollár 151,99 Hatezer magánszemély vallott be 4 milliósnál nagyobb jövedelmet Köddé vált borravaló, hálapénz Az elmúlt évre vonatkozó személyijövedelemadó-bevallá­­sok feldolgozásának eddigi országos tapasztalatait össze­gezték tegnap az APEH központjában. Pitti Zoltán elnök többek között kiemelte: az 1995-ben szerzett jövedelmek­ről 2 millió 271 ezer magánszemély nyújtott be önállóan szja-bevallást, mintegy 50 ezerrel többen, mint tavaly. Ugyanakkor csökkent a munkáltatók által készített be­vallások száma. Jelenleg még feldolgozatlan 308 ezer bevallás. Ezek ellen­őrzése, illetve javítása folya­matban van. Közöttük vannak a vitatott adókedvezményt igénylők is. Mint Pitti Zoltán elnök elmondta, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hiva­talban - miután a bevallások 80 százalékát már feldolgoz­ták - 745 milliárd forint össz­jövedelemről tanúskodnak az adatok. Némileg növekedett a kül­földről szerzett jövedelmek aránya, de a fő hangsúly to­vábbra is a munkaviszonyból származó bevételeken van. A jövedelmek több mint 70 szá­zaléka ilyen. Kissé ironikusan hangzott el: 1995-ben feltehetően to­vább javult a társadalmi mo­rál, ugyanis a borravalóból és a hálapénzből szerzett jöve­delmek ezúttal is csökkentek. Jelenleg a bevételek 0,7 szá­zalékát teszik ki. Az adózók közül eddig 25 ezren vallották be, hogy ilyen jogcímen is pénzhez jutnak. Átlagosan évi 22 ezer forintban jelölték meg ezt az összeget. Csökkentek az ingatlan és ingó vagyontárgyak értékesí­téséből, a költségtérítésből származó jövedelmek, bár ezek eddig is csak egytized vagy ennél is kisebb arányt képviseltek. A bevallást benyújtók mintegy "21 százaléka 150 ezer forint alatti éves jöve­delmet ismert el. Az 550 ezer forint feletti jövedelműek aránya némileg meghaladta a 20 százalékot. Egy-két millió forint közötti jövedelmet 104 ezren, kettő-négy millió kö­­zöttit csaknem 24 ezren je­gyeztek fel. Ennél magasabb jövedelmet mindössze 6 ezren vallottak be. (németh) Budapesten tartotta konferenciáját az Európai Marketing Akadémia A piac különös lelkivilága Mesterségesen duzzasztja a keresletet, fölösleges fogyasztást gerjeszt és rombolja az emberek egyéniségét - vélekednek az örök „happy” műfaj, a reklám támadói. A védelem pedig azzal érvel, hogy a fogyasztók tájékoztatásának e formája elenged­hetetlenül szükséges. Arról nem is beszélve, hogy a piaci ver­seny szabályozásának is fontos eszköze. A vita eldöntésére még a reklámpszichológus sem vállalkozik. A vállalatok vezetőit elsősorban az izgatta, milyen eszközzel nö­velhető leggyorsabban az érté­kesítés. Ennek megfelelően a reklámpszichológia nem annyira az egyéni fogyasztó, inkább a gyártó „lelkivilágával” foglal­kozik.- Korábban a vásárlók szük­ségleteit közvetlenül érzékel­hette a termelő - magyarázza dr. Móricz Éva reklámpszicholó­gus, a Budapesti Közgazdaság­­tudományi Egyetem tanára -, de a termelés modernizálódása teljesen eltávolította a fogyasz­tót a gyártótól. A reklám, amely most a közvetlen kapcsolatot pótolja, egyfelől híradás, más­felől pedig a piaci verseny esz­köze lett. Az sem véletlen, hogy az in­formációkat idealizált környe­zetben tálalja. A kutatások iga­zolják, hogy az emberek vágy­nak a szép ígéretekre. Ezért olyan egyformák látszólag a reklámok. Kevés vállalat meri új módszerekkel kockára tenni sikeres piaci kommunikációját. Az ilyesfajta hírverés bevált módszer, amelynek van hatása az értékesítés növelésére. Nem véletlen, hogy a vállalatok ha­talmas összegeket költenek arra, hogy termékeik beépülje­nek a fogyasztók tudatába. A kereslet erőteljes befolyá­solására azonban pusztán a rek­lám keveset tud tenni. A piac­­gazdaságot az emberek több­sége a reklámok alapján ítélte meg s ítéli el. Holott a gazdaság is mi va­gyunk! A kereslet és a kínálat közötti feszültség miatt legke­vésbé a reklámok okolhatók. Még akkor sem, ha olykor na­gyon bosszantóak. (bozsó) Kevesebb nitrit a palackban Kéthetente tájékoztató a fogyasztóknak Az év elején a Fogyasztó­­védelmi Főfelügyelőség (FVF) megállapítása, mi­szerint a magyar ásvány­vizek többsége - összeté­tele miatt - nem alkalmas az állandó fogyasztásra, s néhány palackozott víznek a niegengedettnél nagyobb a nitrit- és báriumtar­talma, nagy vihart kavart. Az FVF most egy újabb vizsgálat eredményéről szá­molt be, amit húsz hazai pa­lackozó és nyolc importőr termékének ellenőrzése után hozott nyilvánosságra. A ko­rábbi vizsgálattal összevetve javulás tapasztalható: a for­galmazók szigorították a technológiai követelménye­ket, körültekintőbben járnak el az engedélyezéseknél, és részletesebb vásárlói tájé­koztatást adnak az üvegek címkéjén. Csak egy esetben találtak az engedélyezett határérté­ken felüli nitrittartalmú vi­zet, de más szennyeződé­sekre nem akadtak a vegyé­szek. Többek között ezzel a vizsgálattal, és még sok más közérdekű kérdéssel foglal­kozik a főfelügyelőség és a Minőség-ellenőrző Intézet által most indított új, kétheti lap, a Piactükör, amelyet fo­gyasztóvédelmi közlönynek is szánnak. (pataki) _________ÉRTÉK - PAPÍR - TŐZSDE________ Változatos hetet zárt a BÉT A hét eleji fellendülés so­rán több papír, hatalmas forgalom mellett, tőzsdei pályafutásának csúcsára ért. A kiugró kezdést kis korrekció követte, a ve­zető részvények árfolya­mesésével. A gyógyszeripari papírok kö­zül az Egis stabilan tartotta 7400 forintos árát, a Richter a hét közepi 6200-ról 6000 fo­rintra, a Humán 1720-ról 1660-ra csúszott vissza. A bankrészvények piacán a többi tőzsdei szereplővel el­lentétben nem volt visszaélés. Az OTP a hét eleji 1800 fo­rintról péntekre 1900-ra, az IEB - a múlt heti osztalékfize­tés árcsökkentő hatásának el­lenére - 27 100-ról 29 000 fo­rintra erősödött. A BorsodChem szerdán ár­folyamcsúcsot döntött 2905 forintos árával, de pénteken már csak 2800 forintot ért. Kedden 2900 forintot ért a Danubius részvénye, de az általános korrekció miatt a hét végére 2560 forintra süllyedt. Az árfolyamesés egyik okozója lehetett az elmaradó osztalékfizetésről szóló hír. Érdekes pályát írt le a min­dig nagy forgalmat produkáló Mól-részvény. A diadalittas gyorsjelentés hatására a hétfői 1700 forintos árról egészen 2000-ig futott fel az árfolyam. A vezetőváltás hírei péntekre 1775 forintra nyomták vissza. A kárpótlási jegy 392 forin­ton zárta a hetet. Králik István Cashline Broker

Next

/
Thumbnails
Contents