Új Néplap, 1996. május (7. évfolyam, 102-126. szám)
1996-05-18 / 116. szám
1996. május 18., szombat 5. oldal Körkép Nézőpont Vásárfia Hovatovább már hagyománnyá válik, hogy a tavasz legmelegebb hónapjának idusán ismét nyüzsgő forgataggá változik a majálist éppen hogy kiheverő szolnoki Tiszaliget. Immár negyedszer csalogatja a látogatókat a nemzetközi kiállítás és vásár. A mi vásárunk. A legigényesebb látogatót is megragadja legalább egy stand, egy portéka, a gyerekeinkben pedig tartós élményként rögzül a színpadi műsor, a jobb napokat látott katonai helikopter vagy a szüleik számára többnyire elérhetetlen, csillogó, metálfényű személyautók, haszonjárművek sokasága. Az utóbbi években sokan megkérdőjelezték már ennek az eseménynek a létjogosultságát, ugyanakkor mások azon a véleményen vannak: a leginkább majális jellegű rendezvényt azért is érdemes megszervezni, mert jó alkalom arra, hogy kimozdítsa otthonukból, hobbikertjükből a kikapcsolódásra vágyó polgárokat, hogy kötetlenebb körülmények között, egy pacalpörkölt és egy korsó sör társaságában hétköznapi dolgokról váltson szót vevő és eladó, akik egyébként régóta korrekt üzleti kapcsolatban állnak. Egyre több, megyénk gazdaságát reprezentáló cég viszont az idén nem tartotta kifizetődőnek vásári jelenlétét. Ugyancsak klasszikusnak mondható megyebeli vállalkozások vezetői úgy nyilatkoztak: megszokásból, sőt udvariasságból állítanak ki a vásáron, nem feltétlenül arra számítva, hogy üzletet kössenek, újabb együttműködő partnerekre leljenek. Ehhez ez a vásár kicsi. Néhány cég esetében elmondhatjuk: szerencsére, ugyanis nem itt kell megmérettetniük. Négy év tapasztalatait összegezve talán itt lenne az ideje a vásár koncepciójának újragondolására. Mert ez a rendezvény kiváló fórumot teremthet például a regionális gazdasági kapcsolatok ápolására - amint ezt néhány külhoni vállalkozó is hangsúlyozta. De megfogalmazódott a szolnoki vásár szakosításának lehetősége, ami tulajdonképpen nem is olyan új gondolat. A kiállítás nemzetközi jellegét biztosító megyei vállalkozásfejlesztési iroda angol üzleti partnerei például - a legudvariasabb formában - úgy jellemezték e forgatagot, hogy ez nem kereskedelmi profilú kiállítás, hiszen túlsúlyban vannak a közvetlen fogyasztási cikkeket árusító cégek. Mi tudjuk azonban, hogy kürtőskalács, ingyenes szemüvegtisztítás, autómodellek és jó néhány „varázslatos” termék nélkül nincs szolnoki vásár. Ilyen ez a vásár. De legalább a miénk. Tizenötből négyen megyénkbeliek Rajt az Eurodir diplomáért A PHARE által támogatott Tempus program keretében 1997 januárjától hároméves, Eurodir diplomát adó szociálismenedzser-képzés kezdődik hazánkban. A 15 fős csoportba négy megyénkbeli szociális intézmény vezetőjét is beválasztották, amiben szerepe lehet régiónk és a megyeszékhely PHARE- programokban való aktív, eredményes részvételének. Tiszaugról Rontó Zsuzsanna, Szolnokról Molnámé dr. Szabó Julianna, Karcagról Szabó Gizella és Újszászról Szalóki Miklós sajátíthatja el majd a legkorszerűbb menedzseri ismereteket. E végzettség megszerzése Nyugaton már kötelező a szociális intézmények vezetői számára. A képzés ugyan januártól indul, ám idén kétszer kéthetes előképzés is szerepel a programban. Az elsőre június 2-án indul a csoport a németországi Darmstadtba. A képzés a későbbiekben a népjóléti minisztérium salgótarjáni képzési központjában, illetve külföldi helyszíneken történik, míg a szolnoki Humán Szolgáltató Központban terepmunka végzésére lesz lehetőség. -scs-Gombaölőket ajánlanak Védjük az őszi búzát A megyei növény-egészségügyi és talajvédelmi állomás felhívással fordult a mezőgazdasági termelőkhöz, az őszi búza védelme érdekében. A rendkívül csapadékos és meleg májusi időjárás ugyanis kedvező körülményeket teremtett az őszibúza-betegségek, -fertőzések számára. A helminthosporiumos levélszáradás tünetei már tömegesen megjelentek, és a további fertőzések minden feltétele adott (meleg, párás időjárás, fertőző anyag.) A felmérések szerint a kórokozó minden táblában általános. Ugyanakkor megjelentek a vörösrozsda első tünetei is. A megyei növény-egészségügyi állomás az alábbi védőszereket ajánlja a gombaölő szeres kezelésre (rovarölő szerek hozzáadásával): Archer, Tilt Premium, Tangó, Folicur Bt. A sírás nem megoldás Szombat esti láz Fényszarun A jászfényszarui művelődési ház is olyan gondokkal küzd, mint az ország hasonló intézményei. Kifizetve a dolgozók bérét, nem marad fejlesztésre. Egy merész húzással próbáltak túllépni a gondokon. A Nagyné Faragó Mária vezetésével működő intézmény néhány éve szerződést kötött egy szórakoztatóipari kft.-vei, amely hétmillió forintos bekerülési költséggel átalakította és felújította az intézményt. Azóta minden szombat este négy-ötszáz fiatal szórakozik a kultúrházban. Állandó diszkót létrehozni egy művelődési házban? Több mint merész ötlet. Mindenesetre a bérleti díjként befolyt összegből, valamint egyes pályázatokon nyert pénzekből szakköröket,, nyári táborokat, szakmai összejővén teleket rendezhetnek. A civil szervezetek munkáját is segíteni tudják. Nem múlik el nap valamilyen program nélkül. Ä vezetőnő szerint amíg a maradékelv szerint finanszírozzák a kulturális intézményeket, nem lehet javulásra számítani. Ezen lehet siránkozni, de azzal még semmi sem oldódik meg. Lehet, hogy az általuk választott út nem éppen a legszerencsésebb, viszont más megoldási lehetőség a pénzszerzésre nem kínálkozott. Érettségi előtt lettek egyetemisták Ez a négy srác szerfölött vidám Szolnokon, a Varga Katalin Gimnázium kapujában. Hogyne lennének azok, elvégre már egyetemisták, noha az érettségi még hiányzik. Gyukics Mihály, Nagy Jenő Bence, Havasi Ferenc és Kurucz Zoltán a gimnázium kapujában Kurucz Zoli tavaly az OKTV (Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny) országos döntőjében fizikából harmadik, az idén nyolcadik lett. Mellesleg számítástechnikából is országos döntős, de kémiából, matematikából is sok verseny győztese, helyezettje. Négy helyre vették fel: az ELTE fizikusi szakát választotta. Készül a nemzetközi diákolimpiára Oslóba, mert fizikából országos válogatott. Havasi Feri kínosan ügyel arra, hogy mindig legyen egykét négyese valamelyik humán tárgyból. Volt olyan éve, amikor matekból, kémiából és fizikából is bejutott az ország tíz legjobbja közé. Ráadásként számítástechnikából országos tizenkettedik. Szegeden a JATE közgazdász-programozó matematikus szakán folytatja tanulmányait. Gyukics Miska év végén mindig kitűnő. Kiegészítésképpen nyelvtanból, helyesírásból is több verseny helyezettje. Fizikából, matekból, kémiából ő is jó néhány országos döntő résztvevője. Valószínűleg Pestre, a Műszaki Egyetem mérnök-fizikus szakára megy. Nagy Jenó Bence fizikából országos hatodik, felvették Szegedre, de ő a fővárosi Műszaki Egyetem informatika szakát választotta. Ők négyen már egyetemisták, igaz, még le kell érettségizniük. Egyben bizonytalanok: pontosan hány nagy versenyt is nyertek, és hányszor voltak helyezettek. Hiába számolják, valakinek, valamelyik mindig kimarad. Szóval annyira azért nem jó matematikusok... D. Sz. M. Egy jótékony célú nap a szórakozás jegyében Diszkózhatnak, mint az egészségesek A sikerhez sok ember összefogására van szükség Nem mindennapi programot örökít meg május 25-én Szolnokon a Magyar Televízió Segítőtárs műsorának stábja. Fogyatékos gyerekek élménydús napjáról tudósíthatnak, amelyet az Oázis Alapítvány és a Kézenfogva ÉFÉE, megyei értelmi fogyatékosok érdekvédelmi egyesülete szervezett. A Kézenfogva és az alapítvány évről évről új és új programoifcÚififeíY^Jifigüúa fegyAtékosokau&s családjukat kimozdítsa otthonról, olyan élményekhez juttassa őket, amelyeket saját erejükből, pénzükből képtelenek elérni. Május 25-e egy jótékony célú nap, amely számtalan szórakozási lehetőséget is kínál. A program ifj. Nemes Miklós Szolnok környéki tanyáján kezdődik, ahol már hetek óta kertészkedést folytatnak a fogyatékosok és családjuk. A számukra biztosított területet bevetették, és a termény is az övék lesz. Abban, hogy elkezdhessék a termelést, sokan segítettek: Bottyán László, Deli Károlyné, Bencsik Ferencné, Bakos László vetőmagot, palántát . adott. A tanyán állatokat is szeretnének tartani, szívesen fogadnak adományokat - állatot, üzemképes mezőgazdasági eszközt - és vásárolnának kukoricát, zabot kedvezményesen. Bár az egyesület nem mindig sikerrel fordul a jól menő vállalkozókhoz támogatás reményében, azért vannak kivételek. Abban, hogy a tanyán gyógylovaglást biztosítsanak a sérült gyermekeknek, Mátyus Ernő vállalkozó segített. A lovaglás után május 25-én ebéd következik, amelyet egy adományba kapott birkából főznek. Délután a program a Széchenyi városrészben lévő Crazy Dance House-ban folytatódik. A házat üzemeltető UV-2000 Kft. biztosította a helyet az ebéd utáni rendezvényekhez. A házban kiállítás nyílik fogyatékos gyermekek munkáiból (rajzok, kézimunkák). A pályázókat a Kauri cukrászda megvendégeli fagylalttal. Majd diszkó következik, és fellép Gyula bohóc és barátai, valamint a Carpe Diem. Este diszkó lesz, belépővel. Vendégek: Sipos F. Tamás, a Bálnák és Judy. Az UV-2000 hosszabb távon is szeretné támogatni az Oázis Alapítványt. Ennek formájáról még nem állapodtak meg, de az biztos, hogy minden hónap első szombatján a fogyatékosok számára tartanak diszkót. A SZÉLRÓZSA MINDEN IRÁNYÁBA Brüsszel, Amszterdam, Koppenhága, Helsinki, Stockholm. A szélrózsa minden irányába indulunk és időben érkezünk, ha az Ön üzletéről van szó. így rugalmas programszervezéssel mindent el tud intézni. Új menetrendünk számos tengerentúli csatlakozási lehetőséget ajánl. A Malév Sky Club business S K Y<£ L U I Szültünk rendelkezésére osztály különleges szolgáltatásai pedig biztosítják, hogy Ön pihentebben érkezzen, mint ahogyan elindult. Akár a hét minden napján*. ‘Stockholmba hetente hatszor repülünk Járatainkról további információ a 267-4333-as telefonszámon, valamint budapesti és vidéki jegyirodáinkban, illetve a Malév Partner-irodákban kapható. Ágyúdörgéssel ünnepelték a millenniumot a jászok Szódavizes bort kaptak Kétezer alakos történelmi menet Hatalmas előkészületekkel és lelkesedéssel készültek 1896-ban az ezeréves Magyarország ünnepére a Jászságban. Lázba jöttek a jászok, Jászapáti festőművésze, Vágó Pál pedig monumentális, 13 csoportban vonuló, kétezer alakos, díszkocsikkal tarkított történelmi menetet szeretett volna felállítani. A száz évvel ezelőtti eseményeket ismertette „Az ezeréves Magyarország ünnepe a Jászságban” című előadásában a Jászok Egyesületének budapesti rendezvényén Hortiné dr. Bathó Edit, a Jász Múzeum igazgatója, az egyesület ügyvivője. A történelmi menetről 1896. február 13-án értekezletet tartottak a herényi városházán. Az elképzelést ugyan támogatta a tizenkét jász községen kívül Jánoshida, Alattyán és Pusztamonostor is, Pest azonban elvetette az ötletet. Vágó Pált kegyelemdöfésként érte a hír: az országos szervezők a hivatalos hódoló menetbe nem kívánták beilleszteni a vidékről jövő kezdeményezést. Vágó Pál így kesergett a korabeli Jászság című újságban: „A magyar nemzetet, mint államalkotó hatalmat akartam bemutatni. Eszmémet a müveit társadalom hazaszeretetére építettem. Mozduljon ez egyszer a szív, alkossunk világraszóló, hazafias ünnepet.” Soha nem jött össze a történelmi menet, a nádor huszár egyenruhás megyei bandériumot azonban megszavazták a korabeli képviselők. A 95 fős vármegyei banderistából 25-öt állított ki a Jászság, saját pénzen, illetve közköltségen. A jász és a szolnoki atyafiak között egyébként már az ünnepi előkészületek során éles viták alakultak ki. Az előbbiek nem akartak a szolnokiakkal együtt felvonulni, és ellenezték, hogy a Tisza-partiak is viselhetik a huszáregyenruhát. A jászsági millenniumi ünnepségek május 8-9-én zajlottak. Az iskolai ünnepségeket követően étellel, (volt, ahol itallal is) vendégelték meg a tanulókat. Az alsószentgyörgyi Vadaskertben szódavizes bort kaptak a diákok. A települések ágyú- és puskadörgéssel, díszközgyűléssel, társas ebéddel emlékeztek a honfoglalásra. Apátin megkoszorúzták Magyarország térképét, Berényben nyilvánosan letaglózták, majd megsütötték és elfogyasztották az „áldozati” ökröt. S. Cs. J.