Új Néplap, 1996. március (7. évfolyam, 52-76. szám)

1996-03-20 / 67. szám

1996. március 20., szerda 7. oldal Karcag És Környéke Karcagon, az Agyagipariban Újra befűtötték a kemencéket Tavaly befejeződött a kar­cagi Agyagipari Szövetkezet felszámolása, mellyel a cég jogutód nélkül megszűnt. A felszámolás ideje alatt min­den szövetkezeti ingatlant, eszközt értékesített a fel­számoló. Szeptemberben megalakult a Kerámia Kft. három tulaj­donossal, akik megvásárol­ták az üzemet. A tulajdono­sok között van Molnár Jó­zsef is, aki korábban a szö­vetkezet elnöke volt. Mára húsz alkalmazottal dolgoznak, folyamatos megrendelésük van, kizáró­lag németországi exportra dolgoznak. A német tulaj­donostárs egyben a vevőjük is, neki már korábban is szállított a szövetkezet. A kft. vezetői azonban a régi, hagyományos népmű­vészeti termékek gyártását sem állították le. Ezután is, kapacitásuk mintegy 10-15 százalékát a Miska kancsók, kerámiatálak készítése köti le, hiszen van rájuk kereslet az idegenforgalmi szezon­ban. Jelenleg a német tulajdo­nos által hozott, virágkultú­rákhoz kapcsolódó, fehér, kézi festésű kerámiákat ké­szítenek. A technika ugyanaz, mint a korábban készített tárgyaknál. De készülnek virágtálak, tányérok, vázák, mécseshá­zikók is - holland megren­delésre. Jelentős mennyi­ségű aromatartó bölcsőt, • kincsesládát, kanapét szállí­tottak már az idén Japánba. Új termékek gyártását is tervezik. Kooperációban kerti virágtartókat akarnak készíteni kovácsoltvas tar­tókkal, amelyeket irodákba, teraszokra szánnak. A tulajdonosok keresik az újabb kapcsolatokat, de a régieket is mindig meg kell újítaniuk. Az új kft.-nek sikerült hi­tel nélkül indulni, ám sze­retnének a jelenleginél jobb körülményeket biztosítani az alkalmazottaknak, akik teljesítménybérben dolgoz­nak. Közülük többen ko­rábban a szövetkezetben dolgoztak, vagy hajdan ipari tanulóként itt kezdték a szakmát. Mint megtudtuk, vannak olyan érdeklődők is, akik arra várnak, hogy mikor tudnak munkába állni. A későbbiekben a lét­szám emelésére is lehetőség nyílik, ha százszázalékos kapacitással dolgozik az üzem, és lesz folyamatos megrendelés. Készülnek a fehér kerámiaedények német megrendelésre Száznyolcvanezret táncoltak össze A kunmadarasi Csokonai úti óvoda a napokban ismét megrendezte hagyományos bálját a művelődési házban. Az est bevétele (180 ezer forint) a „Mozogjunk az egészséges holnapért” alapítványuk számláját gyarapí­totta. Vacsora előtt gyermek- és menyasszonyiruha-bemu- tatóval kezdték a programot. Az alkalmi kis manökenek mindegyike az intézmény egykori vagy jelenlegi óvodása volt. m ... 4P w A ruhakölteményeket a Kagyló üzletház és a Helena di­vatház biztosította. Egy bál nem múlhat el a hagyományos birkapörkölt elfogyasztása nélkül. Erről a Nagyajtósi, a Kunhús, a Kunkristály Szövetkezet, valamint Ladányi Já­nos és Tóth Béla gondoskodott. Az est díszvendége két pécsi színművész: Pilláry Gábor és Vajda Zsuzsa volt, akik Petőfi Sándor A helység kala­pácsa című művével léptek a közönség elé. Őket Albert Il­dikó és Karcagi Nagy Zoltán követte. A tombola főnyere­ménye egy ausztriai utazás volt, a Goodtravel jóvoltából. Az óvónők a bál bevételét az ovisok test- és mozgáskul­túráját fejlesztő játékra, sportszerekre költötték, és ebből fedezik az úszásoktatás költségeit. A bordásfalak, udvari játékok, a népi hangszerek (köcsögduda, okarina, cintá­nyér) mind az alapítványi bál bevételéből származnak. Sikert arattak az ifjú manökenek Ahová gyerek, felnőtt szívesen jár A karcagi Gyermekek Házában több korosz­tálynak is kínálnak változatos programot az év minden szakában. Türke Jánosné, a ház veze­tője ezt azért is fontosnak tartja, mert az isko­lákban egyre szűkülnek a lehetőségek, amelyek szórakozást, ismeretszerzést biztosítanának a diákoknak. A Gyermekek Háza a város minden iskolása előtt nyitva áll, és kis csoportokban várja az ér­deklődőket. Itt lehetőség van arra, hogy év köz­ben szakkört váltson valaki, ha úgy ítéli meg, hogy a másik foglalkozás lenne inkább kedvére való. Minden évben több szempontot vesznek fi­gyelembe a kínálat összeállításánál, így min­denki ki tudja választani a neki legmegfelelőb­bet. Sajnos, a mai világban már az is szempont - mondja Türke Jánosné -, hogy minél kevesebb anyagfelhasználással járjon a szakkör. Ezért differenciáltan minimális térítési díjat is kell fi­zetni a gyerekeknek. Jelenleg számítástechnika-, csipkeverő, tűz­oltó, rajz, elektrotechnika, varró, sakk, fazekas, repülőmodellező, színjátszó, kézműves és ma- zsorett szakkör szerepel a kínálatban. Emellett felnőtteknek bébiklubot, valamint Callanetics-tomát kínálnak. Népszerű a lovas­klub, az ovis játszó is, ahol a papírhajtogatástól az agyagozásig sok érdekes tevékenység vár a kicsikre. A mamáknak terhestomát is tartanak rendszeresen. A ház vezetője azért szervezett a felnőtteknek is programokat, mert igény volt rá, másrészt ha a gyerek az anyukájával - vagy fordítva - eljön egy programra, akkor feltehetően legközelebb már más is érdekelni fogja. A kiscsoportos foglalkozások mellett rend­szeresen helyet adnak kulturális rendezvények­nek, például vers-, próza-, mesemondó ver­senynek is. Évente több pályázatot is meghir­detnek (rajz, ismeretterjesztő). Legközelebbi megmozdulásuk a Föld napja alkalmából várható, ahol megmozgatják a város összes iskolását, majd a Kiskulcsosi Általános Iskolával és a Városi Csokonai Könyvtárral kö­zösen történelmi vetélke­dőt rendeznek felsősök­nek. Május 3-án az ötödik jubileumi nonstop vetél­kedő lesz a ház szervezé­sében, majd jön a városi gyereknap. Hozzájuk tartozik a húsz éve épült berekfür­dői ifjúsági tábor is, amely üdülőtáborként üzemel. A felnőtteknek rend­szeresen szerveznek színházlátogatást. Tavaly tizenkét alkalommal jár­tak fővárosi színházak­ban. Nagy sikere volt az óvónők részére szerve­zett szalmafonó tanfo­lyamnak is.-No, kik vagyunk? - kérdezik az álarc mögé bújt gyerekek, akik a maszkkiállítást nézték meg ottjártunkkor Transzformátor Madarasról Az egykori kunmadarasi Ke- visz (Kunmadarasi Vas- és Elektronikai Kisszövetkezet) dolgozóiból alakult meg 1993 októberében a Madarasi Trafó Bt. A cég vezetője Győri Ár­pád. Jelenleg az öt tulajdonos mellett öt alkalmazottal mű­ködnek, akik korábban a szö­vetkezetnél dolgoztak. A bt. a megalakulása előtt piackutatást végzett, felkeresték a korábbi megrendelőket. Folyamatosan tíz állandó megrendelőjük van az ország minden részéből. A cég vezetése külföldön is felméri a piaci igényeket. Táv­lati terveikben ugyanis szerepel az exportra gyártás is, valamint egy saját épület vásárlása, hi­szen jelenleg az áfésztól bérel­nek. Szeretnék még az általuk készített transzformátorok vo­Az asszonyok készítik a transzformátorokat lumenét is növelni, és újból el­indítani a hegesztőgép gyártá­sát, melyet korábban a szövet­kezetnél Csináltak. A bt. a tava­lyi évet nyereséggel zárta, és ezt szeretnék az idén is elérni. Fürdőberuházás a Berekben Berekfürdőn a legjelentősebb bevételi forrást az állami támogatás mellett a strand jelenti. Nem mindegy tehát, milyen benyomással távoznak in­nen a vendégek. Idén a szezonnyitásra új, kor­szerű központi kommunális helyiséggel bővül a komplexum. Önkormányzati ülésen döntöttek er­ről a hárommillió forintos beruházásról, így a szezonra a Geoterv Bt. elkészíti az új épületet, amelyben a mozgássérültekre is gondolnak. Még az idén felújítják a női napozót, a kádas'fürdő te­tőszerkezetének a szigetelését. Az idegenfor­galmi alaptól elnyert pályázati pénzből pedig a fürdő rövid és hosszú távú fejlesztési tervét ké­szíttetik el. Tavaly egyébként 35 ezer kemping­vendégéjszakát és 270 ezer fürdőbelépőt vettek igénybe. A bereki suli legjobbjai Mi mindannyian felvételt nyertünk - mondják kérdésünkre A berekfürdői nyolcadikosok Kovács Andrásné igazgatónő büszkeségei is, nemcsak Szé­kely László osztályfőnöké. Ez az osztály - 5 fiú és 13 lány - volt a „kipróbálója” például Su­lyok Gizella „Pilletánc” című tankönyvének. Ők kezdték el az alternatív testnevelést a suliban, és hét évig tanulták a táncot. A versenyeken is megállták helyü­ket. Klaudia például triatlono- zik, a fiúk a kosárlabdában je­leskednek. Lajos fizikaver­senyre készül, Ánna a megyei helyesírási versenyen lett tize­dik. A matekversenyeken az osztály legjobbjai - Magdi, La­jos, Anna - képviselik őket szép sikerekkel. Szeptembertől már mindannyian középiskolások lesznek, hiszen felvételt nyertek többek között a református gi- mibe, a szentesi- drámai tago­zatra, a kisújszállási Móriczba, a fóti művészeti szakközépbe, de mennek felszolgáló, varró és elektrotechnikus szakra is. Azt is elmondták, hogy az ének, a tesi, a fizika, az angol a számítás- technika a kedvencük. Ezt per­sze annak is köszönhetik, hogy szakköri keretek között is gya­korolhatják a fentieket. Sokan élnek csak a segélyből Költözött a hivatal. Berekfürdő 1992. július 1-jénlett önálló. Azóta keresték a lehetőségét annak, hogy a polgár- mesteri hivatal munkatársai egy épületben dolgozhassanak. Ez az igény napokon belül valóra válik, hiszen a korábbi hi­vatali épületet kibővítették, így a héten már mindent egy helyen intézhetnek az ügyfelek. Kunmadarason nagyon sokan élnek csak a segélyből az idén is - tudtuk meg Frigyik Gé- záné gyámügyi előadótól. Tavaly rendszeres nevelési segélyre 3 millió 916 ezer fo­rintot költhettek. A havi 2 ezer forintot 162 család kapta, akik 380 kiskorút nevelnek. Ebből a keretből biztosították még az általános iskolások, óvodások részére az étkeztetést, a közép- iskolások kollégiumi díjának támogatását. A nevelési se­gélyt is magába foglaló átme­neti segélyre 2 millió 231 ezer forint jutott. Ebből a pénzből kapták az alsósok ingyen a tankönyvet, a felsősök 1200, míg a középiskolások 3 ezer Az idei segélykeret ha­mar elfogy - mondja az előadó forint beiskolázási támogatást. Tavaly 698 családban 984 kiskorú kapott átmeneti se­gélyt. Szomorú tény, hogy so­kaknak ez volt a jövedelme a családi pótlék mellett. Most 411-en részesülnek jövede­lempótló támogatásban Ma­darason. Az idei segélyezési keret a tavalyi szinten maradt, így hamar elfogy majd, mert már eddig 111 családnak álla­pítottak meg rendszeres neve­lési segélyt. Mintegy 160 gye­reknek biztosítanak kedvez­ményes étkeztetést az óvo­dákban és az iskolában, 25-30 középiskolás részére kollégi- umidíj-térítést. Az előadó el­mondta még, hogy a családi pótlék igénylésekor átlagban 2000-2500 forintos átlagjöve­delmek jönnek ki. Madarason jelenleg 87 főhivatású anyáról tudnak. A községben gondot kell fordítani azokra aló évesekre is, akik sehol sem tanulnak to­vább. Sajnos, ilyen gyerekek is szép számmal találhatók Madarason. Az oldalt írta: Daróczi Erzsébet. Fotó: Csabai István

Next

/
Thumbnails
Contents