Új Néplap, 1996. március (7. évfolyam, 52-76. szám)
1996-03-20 / 67. szám
8. oldal 1996. március 20., szerda Közlekedésbiztonság Az emberi felelőtlenség ára Akik 1996. február 16-án 11 óra es 18-an 9 óra között közlekedtek a 4. számú főút törökszentmiklósi külterületén, tapasztalhatták, hogy a forgalmat elterelték. Török- szentmiklós irányából szabályosan érkezett egy ásványi- olaj-származékot szállító tartálykocsi. Szolnok felöl pedig egy ömlesztett takarmányt szállító tehergépjármű, amelynek vezetője későn észlelte az előtte forgalmi okok miatt álló járműszerelvényt. És mivel megállni már nem tudott, az előzésébe kezdett, és frontálisan ütközött a szemből érkező gépjármüvei. A balesetet okozó gépjármű vezetője haladás közben már korábban észlelte az általa vezetett járműszerelvény fékrendszerének hibáját, mégis továbbment. A baleset következtében a kőolajszármazékot szállító tartálygépjármű olyan súlyosan megsérült, hogy tartalma az úttestre, illetve a mellette lévő árokba ömlött. A balesetet előidéző tehergépkocsi pedig az ütközés következtében az úttesten keresztbe fordult, és félig az árokban, félig az úttesten megállt. A kőolajszármazék, amely kifolyt, súlyos környezetszennyező anyag, ezért a helyszínen megjelent a környezetvédelmi felügyelőség, a polgári védelem, a tűzoltóság, a törökszentmiklósi önkormányzat, illetve az út kezelője, a közúti igazgatóság szakemberei. Különösen nehéznek bizonyult a félig árokba csúszott, takarmányt szállító jármű kiemelése. A 40 tonna össztö- meg, a csúszóssá vált talaj miatt ez csak többszöri sikertelen kísérlet után sikerült. A mentést megnehezítette az a tény, hogy a megyében nem található olyan daru, amely Hibás fék okozta a bajt ekkora tömeget mozgatni képes. A járművek eltávolítása után a közúti igazgatóság emberei az úttest teljes szélességében el tudták végezni az út tisztítását. Az árokba kiömlött szennyező anyag eltávolítása és a terület mentesítése hosszabb ideig is eltartFOTÓ: MÉSZÁROS hat. Ebben az esetben az emberi felelőtlenség hatalmas károkat okozott azért, mert a gépjármű vezetője a fékrendszer hibáját már menet közben észlelte, mégis továbbhaladt. Falusi Tibor rendőr százados A vasúti átjáróban nincs szabad jelzés Ne legyen még egy! A közlekedési balesetek elemzése során megállapítható, hogy a sérültek, az áldozatok többsége a vétlenek köréből kerül ki. A vétlennek vagy nem volt ideje, vagy nem tudta felismerni a másik hibás magatartását, hogy elkerülje az annak mulasztásától reá leselkedő veszélyt. A passzív közlekedők közül az utasok teljesen kiszolgáltatottak, testi épségük vagy életük a járművet vezető szabályismeretétől, szabálytiszteletétől, magatartásától függ. A gépjármű kormányával veszélyes „fegyver” kerül a vezető kezébe, amellyel ha nem megfelelően bánik, több ember egészsége vagy élete kerülhet kritikus helyzetbe. 1973-ban Kecskemétnél 37, azóta Hajdúsámsonnál és Lökösházánál 12-12, Siófokon 20, Mohoránál és Szárazréten 17-17, Csánynál 6, Pörbölynél 13 és legutóbb Kutasnál 12 ember életét követelte valakinek vagy valakiknek a mulasztása. Az elhaltak, egy-egy kivételtől eltekintve, utasok voltak. Vajon hány település nevét kell még megtanulnunk? Szerencsére megyénkben nem történt ilyen sok áldozatot követelő vonat-autóbusz összeütközés. Ez a képzésnek, a környezetnek, a véletlennek, vagy a felsoroltak összességének az eredménye? A vonat-autóbusz ütközések közül volt, amelyik jó, volt, amelyik rossz látási viszonyok között következett be. Az egyiknél semmi nem biztosította az áthaladást, a másiknál nem működött a fénysorompó, a harmadiknál nyitott állásban maradt a sorompó. A vonat pedig minden esetben vészesen közeledett. Sajnos az autóbusz is! A KRESZ szerint azonban vasúti átjáróban NINCS szabad jelzés. * * * A fénysorompó villogó fehér fénye vagy a teljes sorompó nyitott helyzete is csak engedélyezi a továbbhaladást, vagyis a vasúti átjárót járművel megközelíteni csak fokozott óvatossággal és mérsékelt sebességgel szabad. A vasúti átjárón fokozott óvatossággal és késedelem nélkül kell áthaladni, függetlenül attól, hogy az biztosított vagy biztosítat- lan-e. Cs. I. Az összeállítás a megyei baleset-megelőzési bizottság elnökségének tagjai - a közúti igazgatóság, a közlekedési felügyelet, az autóklub, a Teszöv, a Vöröskereszt, a Mól Rt., a Jászkun Volán, a pedagógiai intézet, a Hungária Biztosító Rt., a megyei rendőr- főkapitányság közlekedési osztálya - közreműködésével készült. KRESZ-teszt 1. A „veszélyes anyagot szállító járművel behajtani tilos” jelzőtáblánál van jelentősége a rakomány mennyiségének. a) igen, b) nem 2. Párhuzamos közlekedésre alkalmas úttesten ugyanabban a forgalmi sávban személygépkocsi megelőzheti a kétkerekű segédmotoros kerékpárt. a) igen, b) nem 3. A vasúti átjárótól 20 méterre szabályosan várakozik az útpadkán tartózkodó gépkocsi. a) igen, b) nem 4. A veszélyt jelző táblát lakott területen kívül 100 méterre is elhelyezhetik a veszélyes hely előtt. a) igen, b) nem 5. A kerékpársávon kell számítani szemből érkező kerékpárosra a) igen, b) nem 6. Személygépkocsijával csak abban az esetben várakozhat a járdán, ha azt jelzőtábla vagy útburkolati jel megengedi. a) igen, b) nem 7. A mozgáskorlátozottak járműveinek fenntartott várakozóhelyen más jármű is elhelyezkedhet, de szükség esetén lehetővé kell tennie a mozgáskorlátozottak járműveinek a beállását. a) igen, b) nem 8. A párhuzamos közlekedésre alkalmas úttesten a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen és annak közvetlen közelében tilos forgalmi sávot változtatni. a) igen, b) nem 9. Kerékpárúton segédmotoros kerékpárral lakott területen kívül is legfeljebb 20 km/h sebességgel szabad haladni, a) igen, b) nem 10. A kanyarodó főútvonal vonalvezetését követő jármű köteles irányjelzőjét működtetni. a) igen, b) nem A megfejtéseket a megjelenéstől számított 2 héten belül kérjük a szerkesztőségbe („Új Néplap” 5001 Szolnok. Pf. 105.) eljuttatni. A február havi feladvány helyes megfejtése: C, A. B, A, C, A, C, A, B, B A megyei balesetmegelőzési bizottság ajándékait Fekete István kisújszállási, Bedő László túrkevei, Cseh Kálmán besenyszögi olvasó nyerte. A díjak a lakóhely szerinti rendőrőrsön (Szolnokon a megyei közlekedési osztályon) átvehetők. A kunszentmártoni hídnál felállított jelzőlámpák minthogy nem működnek, a közlekedést sem segítik. Talán emiatt űzött tréfát valaki a lámpa egyik „vak” szemével. Válogatott keret A PANORAMA ablak nem csupán rendkívül jól alkalmazkodik az Ön elképzeléseihez, az épület, a lakás stílusához, a nyílások méretéhez, alakjához, nem csupán kíméli az Ön pénztárcáját, biztosítja Önnek a garantáltan egyenletes minőséget, megkíméli önt a mázolás, karbantartás fáradtságaitól és költségeitől, megőrzi Önnek otthona melegét és megvédi Önt a külvilág zajától. Ráadásul egy izgalmas választás lehetőségét nyújtja önnek panoramae* 3704 Kazincbarcika, Rf, 434 Tel.: 48/12-281 • 1068 Budapest, Lövölde tér 6. TeL/Fax: 322-1296- 3600 Eger, Dobó tér 10. Tel./Fax: 36/411-424 • 3525 Miskolc.-Széchenyitl. 48.1. em. Tel./Fax: 46/411-985 POROTHERM® N+F Ilyen semmi nem Csak tudom (Maurer Mára már több száz kőműves szerzett tapasztalatot arról, hogy a POROTHERM® nútféderes téglarendszer használata milyen kivételes módon könnyíti meg az építkezést. (Az ún. nútféderes megoldással a téglák oldalt horonnyal és eresztékkel kapcsolódnak egymáshoz.) Az egyes elemek formai kialakítása, illesztési lehetőségei biztosítják, hogy egyszerűen, gyorsan, gazdaságosan és szépen lehet vele dolgozni. • 57%-kal kevesebb habarcsfelhasználás • 38%-kal rövidebb építési idő • 28%-kal kevesebb fűtési energia A POROTHERM'" nútféderes téglarendszer korszerű technológia alkalmazásával az építésben több ezer éve használatos égetett agyagból készül. Kitűnő hőszigetelő, gazdaságos és környezetbarát. HUNGÁRIA WIENERBERGER Téglaipari Rt. 1113 Budapest, ' Bartók Béla út 152/h. Fax: 203-9988 Tel.: 203-9990/217 HA ÖN CÍMÜNKRE ELKÜLDI HÁZÁNAK TERVEIT, INGYENESEN KISZÁMÍTJUK A SZÜKSÉGES POROTHERM TERMÉKEK MENNYISÉGÉT. Kérem, küldjenek elmemre részletesebb információt. Név:--------------------------— - 9 . magánvásárló _ t ervező j—| kivitelező I—i Cfnv^ ® 1 || (l \ Hungária Wienerberger Téglaipari Rt. 1113 Budapest, Bartók Béla út 152/h. Fax: 203-9988 Tel.: 203-9990/217 Kérjük nyomtatott betűvel kitölteni!