Új Néplap, 1995. december (6. évfolyam, 282-305. szám)

1995-12-16 / 295. szám

4. oldal Hazai Tükör 1995. december 16., szombat Újra tárgyalni akarnak A pedagógusok 80 százaléka sztrájkolt Amire nem volt példa az elmúlt fél évszázadban: tegnap egész napos országos sztrájkot tartot­tak a köz- és felsőoktatás dolgo­zói. Az ország 11 ezer oktatási intézményének 80 százalékában maradtak üresen a tantermek. A munkabeszüntetésben az egy­házi és az alapítványi iskolák egy része nem vett részt, sok ok­tatási intézményben pedig tan- testületi értekezleteket tartottak tanítás helyett. A sztrájk idejére - a helyi megállapodásoknak megfelelően - általában minde­nütt megszervezték azoknak a gyermekeknek a felügyeletét és étkeztetését, akik szülői felügye­let híján nem tudtak otthon ma­radni. Az ELTE Gólyavárban tartott nagygyűlésen Szöllősi Istvánná, a PSZ főtitkára elmondta: nem sikerült megállapodni a kor­mánnyal a közalkalmazottak 25 százalékos béremeléséről. Az il­letménytábla módosításával egybekötött kormányzati javas­latot sem fogadhatják el, mert az éves szinten 10 százalékos bér­emelést sem jelent. Folytatni kell azonban a bértárgyalásokat, mert szeretnék elkerülni a jövő évi hosszabb idejű pedagógus­sztrájkokat. A gyűlésen elhangzott: az ok­tatásügyben végrehajtott mint­egy 20 ezer elbocsátáson túl a szakma mjír nem tud elviselni további megszorító intézkedése­ket. Tegnapi iskolai pillanatkép: egy, csak egy (kis)legériy. FOTÓ: FEB/HAJDU ANDRÁS A Tisza összeköt Várható, hogy az embargó feloldását követően rövid időn belül megélénkül a magyar-jugoszláv együtt­működés a közlekedésben és * a hírközlésben is. Ezt szolgálták azok a tárgyalá­sok, amelyeknek tegnap a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium volt a helyszíne. A találkozón megállapod­tak egy szakértői vegyes bi­zottság felállításáról. A tes­tület rövid időn belül részle­tesen áttekinti a közűt, a vasút, a vízi utak és a lég­forgalom helyzetét, és javas: latokat állít össze a kapcso­latok felújítása és kiszélesí­tése érdekében. Jugoszláv részről komoly érdeklődést mutattak a tiszai vízi út kö­zös használata iránt. Ház-menetrend. A jövő héten a többi között a NATO-csatla- kozás tárgyában benyújtott népszavazási kezdeményezés­ről, az ügynöktörvény módosí­tásáról, a munkaerő-piaci alap­pal kapcsolatos előterjesztések­ről, illetve a családi pótlékról tárgyal az Országgyűlés. Vár­hatóan csütörtökön kerül sor a jövő évi költségvetés, valamint a rádió- és tévétörvény záró- szavazására. Ezt követően csak februárban ül össze a Ház. Merényletkísérlet. Molotov- koktélt akart bedobni egy 40 év körüli férfi tegnap délután a budapesti, Dohány utcai zsina­gógába. A merényletkísérletet az épületnél őrszolgálatot telje­sítő rendőrök meghiúsították, s a tettest előállították. A moto­zás során a férfinál további négy benzines palackot találtak. Felvételizőknek. Megjelent a jövő évre szóló felvételi tájé­koztató. A kiadvány részlete­sen ismerteti az egyetemi, fő­iskolai jelentkezés megválto­zott feltételeit és a képzési formákat. A kötetben - ezúttal első ízben - a Magyarorszá­gon engedéllyel működő kül­földi felsőoktatási intézmé­nyek adatai is szerepelnek. Influenza. Somogy déli ré­széből influenzás megbetege­déseket jelentettek. A csurgói református gimnáziumban emi­att szünetel a tanítás. Taszáron is megjelent az influenza, az amerikai katonákat azonban már korábban beoltották ellene. Paks. Rendkívüli esemény tör­tént csütörtökön délután a Paksi Atomerőműben -jelentette be a részvénytársaság egyik főmér­nöke. A maximális teljesítmény­nyel működő erőmű 1. blokkjá­nak reaktorában az egyik szabá- lyozórúd nem a rendeltetésének megfelelő pozícióba került. Az üzemeltető személyzet azonban a hiba okát percek alatt felderítette és elhárította. A rendellenesség során a reaktor biztonsági szintje nem csökkent. Takarékosság. A Magyar Nemzeti Bank tájékoztatása szerint ez év első 11 hónapjá­ban a lakosság nettó pénzügyi megtakarításainak összege az előző évinél többel, 373,8 mil­liárd forinttal nőtt. Tagfelvétel. Az Európai Szakszervezeti Szövetség végrehajtó bizottsága leg- « utóbbi ülésén teljes jogú tag­ként fölvette a szervezetbe a Munkástanácsok Országos Szövetségét - jelentették be tegnap a szövetség illetékesei. A magyar munkástanácsok képviselői eddig csak megfi­gyelőként vehettek részt a nemzetközi szervezet tanács­kozásain. Apadó apparátus, kisebb költségek Az idén vitte, jövőre hozza a pénzt a létszámcsökkentés Leépítés az államigazgatási szerveknél A leépítés módja fő százalékban üres állás zárolása 1194 20,4 korengedményes nyugdíj 436 7,4 korhatáros nyugdíj 502 8,6 felmentés 2443 41,8 határozott idejű munkaviszony megszüntetése 561 9,6 egyéb 713 12,2 összesen 5849 100,0 A költségvetési kiadások csökkentésére hozott kor­mányhatározat kimondta, hogy a központi államigaz­gatásban a köztisztviselői létszámot 15 százalékkal kell csökkenteni. Ez a gyakorlat­ban azt jelentette, hogy az elmúlt hónapokban a hivata­lok 36 441 státusából 5849-et megszüntettek. Rubicsek Sándor, a Kormány­zati Ellenőrzési Iroda elnöke lapunknak elmondta:-Mindenütt ügyeltek arra, hogy a legképzettebb szakem­berek a helyükön maradjanak. Elsősorban az alacsonyabb képzettségűeket érintette a le­építés. A korengedményes nyugdí­jazásból, a munkaviszony megszüntetésének egyéb for­máiból a munkaadóra háruló kötelezettségek miatt az appa­rátus csökkentése az idén 2,6 milliárd forintba került. Ebből 1,1 milliárdot az intézmények, 1,5 milliárdot a költségvetés fedezett. Jövőre viszont az in­tézkedés már meghozza hasz­nát: 3,6 milliárd forint megta­karítást eredményez. Ezt a pénzt a kormányzat a köz- tisztviselői illetményalap eme­lésére használja fel. A státusok megszüntetése után a minisztériumok hozzá­láttak a hatékonysági vizsgála­tokhoz. Ahhoz, hogy a munka menetében ne legyen fenn­akadás, át kell csoportosítani a feladatokat. E munka értékelé­sére január közepén kerül sor. Bozsó Bea Árvák ünnepe Ahogy közeledik a kará­csony, úgy nő a gyerekek vá­rakozása: mi kerül a fenyőfa alá, mi lesz az ajándék. Bi­zonyára így vannak vele azok a kisfiúk-kislányok is, akik­nek azért nem lesz teljes az ünnep, mert nem teljes a csa­ládjuk: az édesapa vagy édesanya már nem állhat ott a karácsonyfa mellett. Egyszer elszólította a kötelesség, s többé nem tért haza. A szolgálati feladatuk telje­sítése közben életüket vesztett rendőrök, határőrök, tűzoltók, polgári védelmisek erőszak­nak, katasztrófa lángjainak, robbanásnak estek áldozatul. Gyermekeiket tegnap kará­csonyi ünnepségre hívta meg Kuncze Gábor miniszter. A kis vendégeket ajándék és hangulatos műsor várta. A megajándékozott gyermekek egy csoportja fotó: feb/lánc. Nem kell mindenkinek válaszolni Jövőre is kérdez a kérdezöbiztos Sokszor és sokféléről faggatnak bennünket: milyen fogkré­met használunk, hol.nyaraltunk, melyik a kedvenc mosósze­rünk... Kötelesek vagvunk-e az ilyen és hasonló kérdésekre válaszolni? - kérdeztük Kollár Gabriellától, a Statisztikai Hivatal főtanácsadójától.- A kötelező adatgyűjtést tör­vény szabályozza. A külön­böző cégek, szervezetek azon­ban csak önkéntes adatszolgál­tatás alapján végezhetik piac­vagy közvélemény-kutatásai­kat, tesztvizsgálataikat, felmé­réseiket. A megkérdezettek tehát maguk döntik el, megad­ják vagy megtagadják a vá­laszt a kérdésekre - válaszolt a főtanácsadó. A kormány egyébként évente határoz az országos sta­tisztikai adatgyűjtési program- • ról. Eszerint jövőre 462 orszá­gos adatgyűjtésre kerül sor. Ezek mintegy egyharmadát a KSH, kétharmadát pedig mi­nisztériumok, országos hatás­körű szervek bonyolítják le. Érdemes megjegyezni: ko­rábban harmincnál több szer­vezet rendelkezett a kötelező adatgyűjtés elrendelésének jo­gával, jelenleg azonban csak a kormány. (Cs. B. J.) Bokros Lajos ellenzi a médiatörvény-javaslatot Kiérleletlen és kidolgozatlan? Váratlan fejlemény: a rádió­zásról és televíziózásról szóló törvényjavaslat visszavonását szorgalmazta Bokros Lajos pénzügyminiszter az Ország­gyűlés költségvetési bizottsá­gának tegnapi ülésén. A miniszter kifejtette a parla­menti testület előtt, hogy vé­leménye szerint a javaslat nem veszi figyelembe az államház­tartás helyzetét, sőt szövege úgy is értelmezhető, hogy kor­látlan kiadásokat ró a költség- vetésre. Pénzügyi és költség- vetési szempontból ezért „ki­érleletlen és kidolgozatlan” a tervezet. A bizottsági vitában Jánosi György (MSZP), aki mint isme­retes, jelentős szerepet vállalt a törvényjavaslat tető alá hozásá­ban a pártközi egyeztető tárgya­lásokon, visszautasította a pénzügyminiszter érvelését. Rámutatott, hogy már a kor­mány által beterjesztett tör­vényjavaslatban is ezek a meg­oldások szerepeltek. Tehát nem érthető, nem is világos, vajon ezúttal a pénzügyminiszter a sa­ját vagy a kormány álláspontját fejtette-e ki? A Duna Televízió és a Ma­gyar Rádió vezetői viszont ép­pen ellenkező előjelű pénzügyi gondokra hívták fel a bizottság figyelmét. Szerintük egyes, a finanszírozással kapcsolatos pontok ellehetetleníthetik az in­tézmények működését. Feketeszámok a feketegazdaságról Magasabb adó, több fusi A feketegazdaság elleni fellé­pésnek csak abban az esetben lehet kézzelfogható eredmé­nye, ha a gazdasági, pénzügyi jogszabályok szilárdak, ki­számíthatóak, és elősegíti az adórendszer is. Erre hívta fel a figyelmet legutóbbi ülésén a gazdaságvédelmi koordiná­ciós bizottság. Nemzetközi felmérések szerint az adóterhek 1 százalékos eme­lése 8 százalékkal növeli meg az eltitkolt jövedelmeket - hangoz­tatta Bencze József, a bizottság vezetője tegnap, a testület állás- foglalásait ismertetve. A fekete- gazdaság elleni küzdelem csak az államháztartás reformjának meg­valósításával, a gazdasági stabili­zációt előmozdító folyamatok erősödésével párhuzamosan hoz­hat megfelelő eredményeket. A bizottság megtárgyalta a gazdálkodás körében elkövetett bűncselekmények tapasztalatait is. Az adatok szerint 1991 és 1995 első fél éve között több mint 200 ezer ilyen bűncselek­mény vált ismertté, és a.kár be­csült értéke meghaladta a 62 mil­liárd forintot. A megtérült károk értéke csu­pán 11 milliárd forintot tett ki, ami 18 százalékos átlagnak felel meg. A vagyon elleni bűncse­lekményeknél ez az arány még rosszabb, mindössze 7 százalé­kos. A csempészet és a vámor­gazdaság kategóriájában a károk 48 százaléka, a csekkel való visz- szaélések esetében 10 százaléka térül meg. KARÁCSONYI VÁSÁR! Építkezők, tervezők, kivitelezők részére 1995. december 18-án, 19-én és 20-án 7-15 óráig a Tisza Téglaipari Kft-nél akciós értékesítést tartunk tervezők aktív közreműködésével, szaktanácsadással. Ajánlatunkból: Thermoton |7,5tf..... ....53,00 F ödémbélés ....87,00 U niform-19 .... ....55,00 U niform-14 42*00.... ....38,00 H B-38/19 67/60.... ....61,00 H B-38/14 .... ....52,00 B-30 ....34,00 K ettősméretű ii,oc\.... ....28,00 ■TISZAI SZEGED mi TÉGLAIPAR Áraink az áfát tartalmazzák! Önt is várjuk! Szeged, Bajai út 2-4. Tel.: 62/310-450

Next

/
Thumbnails
Contents