Új Néplap, 1995. november (6. évfolyam, 256-281. szám)
1995-11-17 / 270. szám
1995. november 17., péntek Sport 7. oldal Jövőre piros-feketében Férfi röplabda Magyar Kupa Hajszálon múlott Bácstej-Kecskemét - Szolnoki Titász RK 3:2 (-13, -6, 8, 11, 10) Hosszú útról tért haza szerdán este a Szolnoki Olaj KK gárdája. A bajnoki szünetben szlovákiai Handlovában tett rövid kiruccanást a Tisza-parti együttes. Egyedül Antonio Alexe nem tartott a többiekkel, ő ezt az időt arra használta fel, hogy tartalékos katonai behívóját megpróbálta „töröltetni” a román illetékes szerveknél. A többiek mindannyian pályára léptek a bányászvárosban lejátszott két mérkőzésen. Bár eleinte még érezni lehetett, hogy két hétig labdát sem láttak a fiúk, hamarosan lendületbe jöttek, és különböző taktikai elemeket gyakoroltak. Hosszú idő után tíz percre ismét Takács Attila vette át az irányító szerepkörét, ami Rezák László szerint azonnal meglátszott a csapat játékán. Elhintette első „gyógy- hármasát” is, a Zalaegerszeg elleni találkozón tehát már nem érezhetik biztonságban magukat a vele szemben állók. Varga Géza ellenben sajnos összeszedett egy tüdőgyulladást, neki három napos ágynyugalmat rendelt az orvos. Jövő héten azonban remélhetőleg már mindenki hadra fogható lesz, és pályára lép a SZEDEÁK elleni szerdai edzőmérkőzésen, majd az egerszegi bajnokin. Ez utóbbi időpontja még erősen kérdéses, mivel a ZTE pillanatnyilag az Egyesült Államokban túrázik. Csütörtökön érkeznek vissza a kék-fehérek, ezért aligha mutatnak majd hajlandóságot arra, hogy szombaton játszanak az Olajjal. Bár eredetileg tévés meccsként, hétfőn este zajlott volna a találkozó, végül lekerült a képernyőről. így a szolnokiak szeretnék lejátszani azt legkésőbb vasárnap, annál is inkább, mert a következő szerdán már hazai pályán kell helyt állniuk az Atomerőmű ellen. Néhány napon belül kiderül, mikor kerül sor a ZTE-Olaj összecsapásra. A szolnokiak mindenesetre ezt a hetet még a súlyzó társaságában töltik, hétfőtől aztán minden visszazökken a régi kerékvágásba. Csütörtökön délelőtt egyébként tiszteletüket tették az Olaj- csarnokban a Nike cég képviselői. Érdeklődésükre, miszerint mindennel elégedettek-e szolnoki partnereik, igenlő választ kaptak, csupán a színösszeállítást kifogásolták Balogh Lász- lóék. Tárgyaló partnereik erre ígéretet tettek, hogy jövőre már piros-feketében pompázhatnak Góbiék. Játékuk egyébként sem annak függvénye, hogy milyen szerelés van rajtuk ... Közösen a szurkolókkal Vasárnap véget érnek a labdarúgó NB Hl-ban a küzdelmek. A Tisza-csoport őszi rangelsője, a Tiszafüred Ivecoospeg együttese a Má- dot fogadja otthonában, majd azt követően szurkolói ankéttal egybekötött évzárót rendez 15.00. órától a Nemzeti étteremben. Az egyesület elnöksége ezúton is kéri a focibarátokat, jelenlétükkel és érdeklődésükkel tiszteljék meg kedvenc csapatukat és annak eddigi eredményeit. Mai műsor Röplabda. NB I., nők: Szolnoki Női Röplabda Club - Vértes Volán Tatabánya RC, Szolnok, Tiszaligeti Sportcsarnok, 17.00. Kecskemét, 100 n„ v.: Szalai, Ortner Bácstej: SHLAKTICSENKO, SURÁNYI, Szekeres, Lapuskin, Szabó, Nagy I. Csere: Nagy A., Sándor, Szegedi, Vágó. Edző: Karagics Mátyás. Szolnok: GULYÁS, Juhász, Hajdú, PÉNZES, Illés, TÓTH. Csere: Fekete, Császi, Csordás, Novák, Nagy. Edző: Surányi Márton. Remekül kezdett a Titász és a szett közepéig jól irányította a játékot. 8-12 után fordított a Bácstej, de a Tóth-Gulyás páros nagyszerű sáncát ezután már nem tudták áttömi. így a játék sorsa el is dőlt. Jó nyitások, remek mezőnyözés, nagyszerű sánc, egységes csapatmunka eredménye a fölényes győzelem a második szettben. A következő játékrészben az extraligások összekapták magukat, és végig vezetve szépítettek. A továbbjutás szempontjából sorsdöntő negyedik játszmában 12- 11-ig vállvetve haladtak a csapatok. végül a jobban összpontosító hazaiak kiegyenlítették a hátrányt. A befejező szettben aztán mindkét edző a cseresorát küldte a pályára, a tétnélküliség pedig a hazaiak sikerét hozta. Veresége ellenére minden dicséretet megérdemel a Titász, extraligás vetélytársa -otthonában is közel állt a bravúrhoz. Belépés nem csak tornacipőben A családok is színre lépnek A tradícióknak megfelelően idén is megrendezik a rendkívül nagy népszerűségnek örvendő „Belépés nem csak tornacipőben” játékos sportvetélkedőt a szolnoki Tiszaligeti Sportcsarnokban. A vasárnap 9.00 órakor kezdődő óvodás, általános és közép- iskolás csapatküzdelmek az idén tovább bővülnek, hiszen a Szolnok Városi Sportcentrum szakemberei ezúttal a családoknak is mozgáslehetőségek kívánnak nyújtani. A dobogón végzett együttesek idén sem térnek haza üres kézzel, ugyanis az arra érdemeseket vásárlási utalvány, illetve oklevél illeti. Tervezett versenyprogram és időrend: 9.00: Középiskolások csapatversenye. 10.30: általános iskolák (V- VIII. osztályosok) csapatversenye. 12.30: Általános iskolák (I-IV:) csapatversenye. 14.15: Dudás Zoltán dalénekes műsora. 14.30: Családok sor- és váltóversenye. 15.30: II. óvodás teremlabdarúgó- torna. 16.30: Óvodások csapatversenye. 17.15: Záróműsor: Dudás Zoltán dalénekes műsora, bűvész produkció. Befejeződtek a labdarúgó Eb-selejtezők Befejeződtek a labdarúgó Eu- rópa-bajnoki selejtezők csoportküzdelmei, egy kivételével eldőlt, mely együttesek utazhatnak az angliai döntőbe. 1. csoport Azerbajdzsán-Lengyelország 0-0 Szlovákia - Románia 0-2 (0-0), Franciaország - Izrael 2-0 1. Románia 106 3 1 18- 9 21 2. Franciao. 10 5 5-22- 2 20 3. Szlovákia 104 24 14-18 14 4. Lengyelo. 103 43 14-12 13 5. Izrael 10 3 34 13-13 12 6. Azerbaj. 10-1 9 2-29 1 2. csoport Ciprus - Belgium 1-1 (1-0), Dánia-Örményország 3-1 (2-0), Spanyolország - Macedónia 3-0 (1-0) 1. Spanyolo. 10 8 2-25- 4 26 2. Dánia 1063 119- 9 21 3. Belgium 104 3 3 17-13 15 4. Macedónia 10 1 4 5 9-18 7 5. Ciprus 10 14 5 6-20 7 6. Örményo. 10 1 2 7 5-17 5 3. csoport Svédország - Törökország 2-2 (1-0) 1. Svájc 8 5 2 1 15- 7 17 2. Törökország8 4 3 1 16- 8 15 3. Svédország 8 2 3 3 9-10 9 4. Magyaro. 8 2 24 7-13 8 5. Izland 8 1 2 5 3-12 '5 4. csoport Szlovénia - Horvátország 1-2 (1-1), Olaszország-Litvánia 4-0 ( 0-0) 1. Horváto. 107 2 1 22- 5 23 2. Olaszo. 107 2 1 20- 6 23 3. Litvánia 105 14 13-12 16 4. Ukrajna 104 15 11-15 13 5. Szlovénia 103 2 5 13-13 11 6. Észto. 10--10 3-31 0 5. csoport Hollandia - Norvégia 3-0 (0-0), Csehország - Luxemburg 3-0 1. CsehországlO 6 3 1 21- 6 21 2. Hollandia 1062 223- 5 20 3. Norvégia 106 2 2 17- 7 20 4. F.orosz. 10 3 2 5 8-13 11 5. LuxemburglO 3 1 6 3-21 10 6. Málta 10-2 8 2-22 2 6. csoport É.-Írország - Ausztria 5-3 (2-0), Portugália - Írország 3-0 (0-0) 1. Portugália 10 7 2 1 29- 7 23 2. Írország 105 2 3 17-11 17 3. Észak-Iro. 105 2 3 20-15 17 4. Ausztria 10 5 1 4 29-14 16 5. Lettország 10 4-6 11 -20 12 6. Liechten. 10-19 1-40 1 7. csoport Albánia - Wales 1-1 (1-1), Moldova - Grúzia 3-2 (2-0), Németország - Bulgária 3-1 1. Németo. 108 1 1 27-1025 2. Bulgária 107 1 2 24-1022 3. Grúzia 10 5-5 14-13 15 4. Moldova 10 3-7 11-27 9 5. Wales 10 2 2 6 9-19 8 6. Albánia 10226 10-16 8 8. csoport Skócia - San Marino 5-0 (2-0), Oroszország - Finnország 3-1 (1-1). Görögország - Feröer- szigetek 5-0 (0-0) l.Oroszo. 10 8 2-34- 5 26 2. Skócia 107 2 1 19- 3 23 3. Görögő. 10 6-4 23- 9 18 4. Finnország 10 5 - 5 18-18 15 5. Feröer-sz. 10 2-8 10-35 6 6. S. Marino 10 - - 10 2-36 0 A rendező Anglia és a csoportgyőztesek mellett a hat legjobb második is biztos résztvevője az EB-nek, a fennmaradó üres helyért a két leggyengébb második december 13-án mérkőzik Liverpoolban. A másodikok sorrendje 1. Olaszország 6 4 1 1 12- 3 13 2. Bulgária 6 4-2 14-8 12 3. Törökországó 3 2 111-811 4. Skócia 6 3 2 1 5- 2 11 5. Dánia 63 2 1 9- 7 11 6. Franciao. 6 2 4- 8- 2 10 7. Hollandia 6 2 2 2 6- 5 8 8. Írország 62 i 3 8-10 7 Az apróhirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk. Ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal. VEGYES MEGNYÍLT! AZ ELENDTÉ BT. Nagykereskedés rendkívüli karácsonyi vásárt hirdet. Közel 100 féle árucikkből választhat. Várjuk viszonteladók, kereskedők, vásározók jelentkezését. Telefon: 06-20/359-914. Cím: Szolnok, ^ Orosz György út 14. § ZAGYVARÉKASIAK, FIGYELEM! Forintos turkavásárt tartunk a Művelődési Házban /Zagy- varékason/ november 18-án, szombaton 9.00-13.00-ig. GYERMEK- ÉS FELNŐTT RUHÁK REKLÁMÁRON! Női és férfi IRHABUNDÁK, MELLÉNYEK, SZŐRMESAPKÁK, SZŐRMEBUNDÁK VÁSÁRA. Szőrme • Szűcs Gmk. | Szolnok, Szapáry út 16. F SZOLGÁLTATÁS ABLAKREDŐNY, reluxa, Gáborné majd megoldja! Megrendelhető telefonon 06- 30/452-467, valamint Törökszentmiklós, Kossuth út 99., üvegezőműhelyben bemutatóterem. Kisújszállás, Honvéd út 1. Telefon: 59/321-811. *83810/84H* ® SZŐNYEG-, kárpittisztítás, szőnyegtisztítógépek kölcsönzése, vállalatoknál napi irodatakarítás. Greco Bt. Mobil- telefon: 06-20/424- 564. *91252/8T* BÉLYEGZŐKÉSZÍTÉS GUMIBÓL, MEGVÁRHATÓ. Megrendelhető telefonon, faxom utánvéttel elküldjük. ÜVEG GRAVÍROZÁS poharakba, üvegtálcákba, betűk, monogramok, cégemblémák stb. vésése. KOZMA és TÁRSA KFT. Szolnok, Baross G. u. 47. TeL/fax: 56/373-068, állomás melletti üzletsor. *91212/4K* 3M hőszigetelő és biztonsági fóliák üvegfelületekre ORFK és MABISZ ajánlásával Szolnok, Veder u. 6. Telefon: 56/421-514. *91274/5K* AIÍÍASYMi Alt LM ÉS AJTÓ! Megtekintheti és megrendelheti a PANORÁMA kizárólagos megyei képviseleténél. Cím: „SZIGMA PANORÁMA' 5000 Szolnok, Ostor út 1. Telefon/fax: 56/343-6.15; 56/378-305 MINDENFÉLE híradástechnikai és háztartási gép javítása. Pelikán mögött, 56/340-905. *91667/4K* _______ ® „meg Rendelhető sóder 1300 Ft/köb- méter, (homok és tüzelőanyag). Érdeklődni: az esti órákban az 56/376-921 telefonszámon. *91693/3T* HÁZHOZ MEGY A MIKULÁS! Party Service. Telefon: 56/340-491. *92054/1K* REDŐNY - RELUXA Szalagfüggöny, ablakot harmonikaajtók, térelválasztók közvetlen a gyártótól. Rádiótelefon: 06-30/433-691, vagy 56/378-525 j ® FÜRDŐKÁDAK újra zománcozása garanciával, 17 % engedménnyel december 20- ig. Telefon: 56/420- 625. Rendelje meg most! *92535/lT* ® HŰTŐ- és fagyasztó készülékek javítása helyszínen. Hibabejelentés: 56/375-289 telefonszámon. *92655/lT* •a- MÉLYSZÁNTÁST vállalok Túrkeve, Mezőtúr, Kisújszállás vonzáskörzetében. Telefon: 56/361-665. *92367/2T* Új stílusú nyílászáróim 7 éves kifejlesztésének alkalmából a tavalyi árban vállaljuk minden típusú nyílászáró gyártását, december 10-ig. Cím: Csajbók Imre asztalos vállalkozó Besenyszög, Petőfi út 40. Telefon: 06-60/306-035 Kondicionáló, fogyókúrás, testedzés, valamint TURBO + arcbarnító szolárium várja minden kedves törzs- és íy vendégeinket. 6x20 perc 1000 Ft, 12x20 perc 1800 Ft Szolnok, Jubileum tér 5. XXI/6. (vasútállomás melletti toronyház) Tel.: 56/372-666 Várunk minden szíves érdeklődőtl Márton Hajnal klubvezető AKCIÓ! REDŐNY 10 % KEDVEZMÉNNYEL, HARMONIKAAJTÓ 20 % KEDVEZMÉNYNYEL, RELUXA 25 % KEDVEZMÉNYNYEL. Makói Redőnygyár Mintaboltja Szolnok, Zrínyi út 14. Telefon: 56/422-890. *92087/2K* ® EGYÉNI és társas vállalkozások könyv- vezetése. Hívja a 06- 60/306-933 telefonszámot. *92511/1T* ® SZEMÜVEGKÉSZÍTÉS reális árakon, rövid határidővel. Javítás, vékonyított lencse, fényresötétedő lencse széles választékban. Nyitva tartás: hétfőtől- péntekig 10-17 óráig. Cím: Szolnok, Mátyás király út 4. ®AUTÓKÖLCSÖNZÉS a legolcsóbban! Telefon: 56/427-987, 06-30-457-422. ÁLLÁST KÍNÁL ® PIREMON Kisvállalat szakképzett varrónőket keres. Jelentkezni személyesen Szolnok, Jósika út 6. szám alatt. *91853/4T* ® AKAR legálisan, korrekt módon sok pénzt keresni?! Információ: 53/361-366, 9- 12 óráig. *92035/3T* SZAKKÉPZETT, gyakorlott élelmiszereladót felveszek. Jelentkezni: Szolnok, Széchenyi piac CSEPP élelmiszer. w AUSZTRIAI, NÉMETORSZÁGI munkavállalás. INFO-Ser- vice (München) Regionális Képviselete. 3301 Eger Pf: 548. Tájékoztatás válasz- borítékért díjtalan. Telefon: 36/430111; 06-60/482151. *92303/1T* KISZOLGÁLÓ pultost felveszünk, szolnoki és martfűi üzletünkbe. Jelentkezés: Szolnok, Ady Endre út 54., Zöld Ász söröző 17-én (pénteken) 15 órakor. *92587/1K* ® VASALNI tudó dolgozókat alkalmazunk. TEXVARR Kft. Tószeg, Petőfi út 2. *92458/2T* ® AUTÓSZERELŐKET keres az Abonyi úti Autóbontó azonnali kezdéssel. Jelentkezni a helyszínen. *92550/1T* A tiszaburai ÁMK 1 fő tanítót alkalmaz 1996. január 1-jétől. Bér: Kjt. szerint. Érdeklődni: személyesen, vagy az 59/355-405 telefonon. *92575/lH* BRÓKER cég munkatársakat vesz fel vállalkozásfejlesztési területre. Felvételi elbeszélgetésre bejelentkezés az 56/341-377 telefonszámon lehet naponta 17-20 óráig. *92584/1K* SÖRBARÁTOK, figyelem! Pénzkereseti lehetőséget ajánlok. Érdeklődni: 56/446- 287 telefonszámon, keddig. *92603/1K* PÉNZÜGYI világcég agilis kollégákat keres. Pályázatot: „Hét-fő-92622” jeligére a kiadóba kér- jük. *92622/lK* s JAKUS Bt. gyakorlattal rendelkező, katonaidőt letöltött karosszérialakatost keres felvételre. Érdeklődni lehet: egész nap Rá- kóczifalva, Arany János u. 48. alatt, vagy 56/441-219 telefonon. *92631/1T* ®ÚJ Kroll kéztisztítók és olasz szappanadagolók forgalmazására üzletkötőket keresek. Telefon: 57/410- 011. *92638/lT* Az ÁB-AEGON Általános Bbüosltó Rt. Közép-magyarországi Igazgatósága nemzetközi kárrendezéshez ügyintézői munkakörbe munkatársat keres. Feltétel: középiskolai végzettség, német- és angolnyelv-tudás (egyik nyelvből középfokú nyelvvizsga). Számítógépes Ismeret előny, v Fényképes, kézzel írott önéletrajzokat kérünk. | Cím: 5001 Szolnok.Pf. 124 Jelige „Kárrendezés". p PÉNZTÁCGÉP4I\CI() november 3© iő! SAMSUMG ' 250 F PC típusú pénztárgép 26.000 Ft + áfa * Hardver Bt. Szolnok, Ady E. út 14. Telefon: 56/376-150, 60/302-607. Köszönetünket fejezzük ki a rokonoknak és mindazoknak, akik FARKAS ISTVÁN zenész temetésén részt vettek, mély fájdalmunkban osztoztak. Gyászoló család. *92494/1K* w Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik édesanyánk TRÓCSÁNYIJENŐNÉ született: Székely Mária temetésén megjelentek, és részvétüket kifejezték, sírjára virágot és koszorút helyeztek el. A gyászoló család. PIETAS Temetkezés Szolnokon, a Hetényi Géza Kórház területén- Mindenféle temetkezési kellékek árusítása.- Koszorú, virágdíszek készítésé, kiszállítása- Anyakönyvezés, temetk. ügyintézés ingyenesen- Hamvasztások lebonyolítása 24 óra alatt. Nyitva: 8-16 óráig Telefon: 421-521/490. Ügyelet: 0-24 óráig Telefon: 06-60/386-744. ÁLLÁST KERES 4-6 órás munkát vállalnék. Bármi érdekel napközben. Telefon: 56/420-518, es- te. *91773/2K* ALBÉRLET SZÉCHENYIN 1 szoba két diáklány, vagy egyedülálló nő, esetleg fiatal párnak kiadó. Érdeklődni: 56/340-067 Kunnénál 9-15 óráig. KÉTSZOBÁS, étkezős, felújított, első emeleti, erkélyes, gázos lakás hosszú távra! kiadó. Érdeklődni: 56/372-189. MÁSFÉL szobás, Zagyva-parti telefonos, gázos lakás hosszú távra, egy-két személynek kiadó. Érdeklődni: 56/425-627, délután. *92515/1K* EGYSZOBÁS, összkomfortos lakás bútorozva kiadó a Széche- nyi-lakótelepen. Érdeklődni: Rákóczifal- va, Jókai út 61. w DOLGOZÓ nő ötéves kislányával bútorozott albérleti szobát keres a Széchenyi-la- kótelepen. Ajánlatokat: 18.00-20.00-ig 56/413-192 telefonszámra. *92651/1T* TÁRSKERESÉS 60/155/58, elvált nő korban hozzá illő, nem dohányzó férfi bemutatkozó levelét Várja. „Szilveszterezzünk együtt-92348” jeligére a kiadóba. *92348/1K* ® KÉT hölgy 44/167 és 45/170 keresik társukat, komoly, józanéletű férfiak személyében. „Őszinteség- 92473” jeligére a kiadóba. *92473/1T* ÉLET-, vagy házastársi kapcsolat céljából 70 éves férfi megismerkedne korban hozzá illő hölggyel. ,,Egymásért-92505" jeligére a kiadóba. *92505/1K* ® LÉGY optimista! Hívd a számot 56/428- 031, 20.00-23.00-ig! Társközvetítő irodánk segít. *92456/2T* 158/58/36 éves, rendezett körülmények között élő, független nő keres hasonló adottságú urat 42 éves korig. „Minden lehetséges-92614” jel- igéreakiadób^^^^ LAKÁSCSERE ® KÉT különálló, megvásárolható, ön- kormányzati lakást, az egyik másfél szobás, másik egyszobás, cserélnénk 1+2 fél szobás önkormányzatira, vagy kertes házra. Széchenyi kizárva. Telefon: 56/429-298. SZOLNOK, Lovas István úti 4 emeletes lakóházban lévő 53 négyzetméteres, telefonos, OTP-s lakásunkat elcserélnénk szolnoki, kisebb kertes családi házra. „Közműhiányos is megfe- Iel-92489” jeligére a kiadóba. *92489/1K*