Új Néplap, 1995. november (6. évfolyam, 256-281. szám)

1995-11-17 / 270. szám

8. oldal Hírek Információk Érdekességek 1995. november 17., péntek Naptár 1995. november 17., péntek Hortenzia és Gergő napja Napkelte: 6.51 órakor, napnyugta: 16.07 órakor. Holdkelte: 0.30 órakor, holdnyugta: 13.18 órakor. A Évfordulónaptár 205 éve született August Ferdinand Möbius német ma­tematikus és csillagász. Sze­rény csillagászként élte le az életét, az egyoldalú felület geometriájáról szóló érteke­zését is csak 68 éves korában küldte el a Francia Akadémi­ának, de annak jelentőségét nem ismerték fel. Pedig az nem volt más, mint az azóta világhíressé vált Möbius-sza- lag, az egyoldalú felület talán legismertebb alakja. 90 éve született Kocsis Antal ökölvívó. Az FTC-ben bokszolt, első sikerét 1924- ben aratta. Amerikában halt meg tavaly. Eső, zápor ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS ELŐREJELZÉS A DUNA-TISZA KÖZE TÉRSÉGÉRE Dél, délnyugat felől egyelőre még enyhe, de meglehetősen nedves leve-' gő áramlik fölénk. Emiatt kellemes hőmérsékletű, de borongós, csapadé­kos időben lesz ma részünk. Több­nyire erősen felhős lesz az ég, rövid napos időszakokra inkább csak a nyu­gati, északnyugati országrészben, és inkább csak a délutáni órákban lehet számítani. Eső, zápor sokfelé várható. Megélénkül, időnként megerősödik a délnyugati, nyugati szél. A legmaga­sabb nappali hőmérséklet 7 és 12 fok között alakul. A hétvégére sokkal ba­rátságtalanabbra fordul az idő. Jelen­tős lehűlés kezdődik, tovább erősödik a szél, és hózáporokra, havazásra is számítanunk kell. A mai nap időjárását a délnyugati, nyugati áramlás határozza meg. Ez enyhe levegőt hoz fölénk, emiatt foly­tatódik az ilyenkor megszokottnál kis­sé melegebb idő. Gyakran lesz erősen felhős az ég, eső, zápor sokfelé várha­tó. Megélénkül, időnként megerősö­dik a délnyugati, nyugati szél. A kora délutáni órákra 10, 12 fokig emel­kedik a hőmérséklet. Szombatra lehűl az idő, hózáporok is várhatók. Vízhőmérsékletek °C °C Balaton: 5 Velencei-tó: 5 Tisza-tó: 6 Fertő-tó: 5 Tisza: 2-7 Duna: 5-8 Várható legmagasabb hőmérséklet °C °C Szolnok: 11 Kecskemét: 11 Jászberény: 10 Baja: 12 Tiszafüred: 10 Kiskőrös: 12 Martfű: 11 Kiskunhalas: 12 Várható legnagyobb széllökések km/ó km/ó Balaton: 40-50 Velencei-tó: 35-45 Tisza-tó: 40-50 Fertő-tó: 40-50 Szolnok: 35-45 Kecskemét: 35-45 Jászberény: 35-45 Baja: 30-40 Tiszafüred: 30-40 Kiskőrös: 35-45 Martfű: 35-45 Kiskunhalas: 30-40 Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-631 Agrometeorológia: 06-90-304-614 A szolgáltatás Előrejelzés a Duna-Tisza köze térségére: 06-90-304-624 Orvosmeteorológia: 06-90-304-612 dija: 77 Ft/perc Gólyabál A 07 Jelenti Szolnok. Harmadik gólyabálját rendezi meg a Kereskedelmi és Gazdasági Főiskola. A jeles eseménynek helyet adó Városi Művelődési Központban szom­baton 19 órától kezdődik a „buli”, amelyen jelen lesz Or­bán Viktor, A Fidesz Magyar Polgári Párt elnöke, Várhegyi Attila polgármester, valamint a város és a megye több promi­nens személyisége. A Zeneművészeti Akadémia tagja, Báli Gábor által megnyi­tott bál műsorában fellép He­vesi Tamás, a Calcutta Trió, Éles István, a Cadillac és a Love együttes. A vállalkozó kedvűek kipróbálhatják szeren­cséjüket a budapesti Hilton Ca­sino jóvoltából, de lesz karaoke is. A tombola főnyereménye egy meglepetésautó! Lesz ezenkívül gólyakirálynő-vá- lasztás és tanár-show is. A bált a Transelektro is tá­mogatja. Belépők a helyszínen is kaphatók. Képviselői fórum Nagyrév. Farkas Imre országgyű­lési képviselő ma 17 órától a könyvtárban tájékoztatót és fogadóórát tart a lakosság részére. Autószalon, márkaszerviz, alkatrészkereskedés Nesztor Kft Szolnok, Baross út 44. Tel.: 56/375-201 Füthetnek Besenyszög. Ünnepélyes gázfáklyagyújtás lesz ma 14.30-kor a községháza előtt. pannon gsm AKCIÓ! AKCIÓ! November 4-18-ig! Most fizessen elő 12.500 forinttal olcsóbban PANNON GSM szolgáltatásra, és így a havi előfizetési díj 1996. január 31-ig 50 %-kal kevesebb lesz. ____ATYUS X ft.í Hivatalos viszonteladó. Mátvus Kft. Irodatechnikai Szaküzlet Szolnok, Baross út 2. - ** Telefon: 56-421-303, 20-355-220, 20-348-838__________________-92435/1 h­KÁRPÓTLÁSI jegyet veszek készpénzért, 100.000 Ft feletti téte­lekben. Levélcím: 5201 Törökszentmik- lós, Postafiók 84. Te­lefon: 06-20/457-127. *92483/1K* TAPÉTÁK óriási vá­lasztékban a „Tausz” tapétaboltban Szolnok. Baross u. 11. (az ud­varban). *92157/2K* BESZÉDET mond Jászberényben DR. TORGYÁN JÓZSEF, a Független Kisgazda- párt elnöke, ország- gyűlési képviselő. Rendezvény helye: Jászberény, Bercsényi úti Ifjúsági Ház (könyvtár mellett). Rezdezvény ideje: 1995. NOVEMBER 17., péntek este 17 órakor. Minden ked­ves érdeklődőt szeret­tei vár a jászberényi Független Kisgazda- párt. *92451/3H* ® FRISS szállítású magyar, 34 %-os am- móniumnitrát műtrá­gya kapható Kunhe­gyes, Besenyő út 7. Telefon: 59/326-442. NOVEMBER 29- én induló TB-ügyin- tézői szaktanfolyam­ra még fogadunk je­lentkezőket. Linea Nyelviskola Szolnok, Kossuth út 3. Tele­fon: 56/344-904. *92485/3T* CSEREPES és vágott virágot a Piroska Diszkontból, Szolnok, Vízpart kit., Alcsiszi- get (Kertészeti telep). Telefon: 56/425-005. *92599/lK* ® LAURA fürdőszo­ba-szalon ajánlata! 20 %-os árengedménnyel olasz első osztályú csempék és padlóla­pok. Szolnok, Szántó krt. 29.-el szemben. *92667/1T* GRIFF-akció! Ka­csa 225. Ft, liba 176 Ft, -tyúk 199 Ft, pulykaszárny 175 Ft. További en­gedmények! Szol­nok, Thököly út 47. *92690/lK* ® 1990-es Merce­des 208 D teher­gépkocsi eladó. Te­lefon: 06-60/387- 427. *92706/lT* Good-Travel Szolnok, Búross 13. Telefon: 56/378-521 ajánlató: Bécs november 25. 7 napos síutak félpanzióval, autóbusszal 7.990 Ft, szilveszteri utak 5.990 Ft-tól, Trieszt - Tarvlsló december 1-3., München: december 8-10. ® AKCIÓ! Kará­csonyi képeslapok már 6 Ft-tól, boríté­kosak 19 Ft-tól kap­hatók az Aranytoll boltjaiban: Szolno­kon, a vasúti torony­háznál és az Ady E. úton, a Szövetség ABC-vel szemben. *92715/1T* Fő- és mellékfoglalkozású biztosítási közvetítőket keresek a Jászság területére. Jelentkezés: Colonia Biztosító Rt. Jászberény, Zirzen Janka u. 8. Dr. Falábú Károlyné Kovács Aranka vezérképviselőnél. 5 ___________________HIRDETMÉNY___________________ A TITÁSZ Hálózatszerelési Kft. értesíti a lakosságot, hogy Szolnok, északi állomás - Fiumei úti TR 10 kV-os kábelt, Szolnok TRW ÉHTR állomás - MABÓ Kft. 1 kV-os földkábelt és Szolnok, Kassai út 11/a. sz. épület csatlakozó kábelét 1995. november 17-én feszültség alá he­lyezi. A fenti időponttól a létesítmény érintése életveszélyes, bármi­nemű rongálását a törvény bünteti. *92666/lK* Meglovasított lemezek Ismeretlen betörő tolvajok el­lopták egy szolnoki lemezlovas 150 darabból álló hanglemez­készletét, de magukkal vitték a disc-jockey lemezjátszóját is. A betörést a napokban történt Martfűn, a Pepita Center szóra­kozóhelyén. A kár több mint félmillió forint. Tudományt loptak Gépkocsi-fosztogatók szerdán késő délután Szolnokon, a Ver­seghy F. Gimnázium előtt fel­törtek egy autót, amiből ma­gukkal vittek két utazótáskát. A táskákban tankönyvek és ruha­nemű volt, 35 ezer forint érték­ben. Kerti bomba Szerdán délután Zagyvaréka- son egy tanya kertjében, ásás közben második világháborús akna került elő. A rendőrség a tűzszerészek bevonásával meg­tette az ügyben a szükséges in­tézkedést. Póznának ütközött Egy VW Golfba belerohant egy IFA Cserkeszőlő külterületén. A baleset a teherautó vezetőjé­nek figyelmetlensége miatt kö­vetkezett be, aki nem vette észre az úttesten álló személy­autót. A karambol következté­ben az IFA felborult, a telefon­póznának csapódott Golf veze­tője pedig súlyosan megsérült. Nem jutottak messzire ... azok a fiátalkorú intézeti fiúk, akik a homoki nevelőinté­zetből lógtak meg, mivel a szolnoki rendőrkapitányság járőrei a vasútállomáson elfog­ták őket, és gondoskodtak a visszaszállításukról. Pedagógusok felügyeltek A tegnapi számunkban megjelent Ki tüntetett, ki tanított című cik­künkben árról írtunk, hogy a mező­túri Rákóczi Úti Általános Iskolá­ban a technikai dolgozók ügyeltek a gyerekekre. A nebulók felügyeletét természetesen pedagógusok látták el. Az érintettektől elnézést kérünk! ÓNIX CGNTGR SZOLNOK, AW G ÚT 19. o cipők- (óllondó kedvezmények) o női, férfidivat o Gardénia függönyszalon ° Happy box o papír, írószer o bőrdíszmű o méteráru o farmer o bőr felsőruházat o könyv - hírlap - CD-kazetta o gyermekruházat o fehérnemű o divatékszer o farmerruházat -x o lakásvilágítás, lakberendezés i lÁtoÓM&T! Nyűt nap Szolnok. A Ruhaipari és In­formatikai Szakközép- és Szakképző Iskola szombaton 8- 12 óra között nyitott iskolával várja az intézmény iránt érdek­lődő általános iskolai tanulókat és szüleiket. Aranylakodalom Törökszentmiklós. Szegő Jó­zsef és Szegő Józsefire házas­ságkötésének 50. évfordulóját „eleveníti fel” holnap 15.30 órakor a polgármesteri hivatal házasságkötő termében. Jó egészséget és hosszú életet kí­ván a párnak az Új Néplap! Személygépkocsi- vezetö-képzö tanfolyamot Indít 1995. november 20-án 16.30 órakor a Szolnoki 1. sz. Gépjárművezető-képző Munkaközösség. Érdeklődni lehet személyesen Szolnok, Mikszáth u. 1. sz. -x alatt vagy 56/420-202 S telefonszámon. § Engedmény ^ 2.500 Ft PANNON GSM belépési árából 1500 Ft a havi előfizetésből. Ha Ön november 4. és november 18. között vásárol Pannon GSM előfizetést, akkor a 27.500 Ft helyett mindössze 15.000 Ft-ot kell fizetnie. A havi díj 1996. január 31-ig 1500 Ft-ra csökken. I BODEX Kft. I Telefon: 20/348-848, 56/378-987. PANNON q$M HIVATALOS VISZONTELADÓ a GARDENIA FÜGGÖNYSZALON SAN óriási függöny-, sötételő, terítő választék mellett újdonsággal is várjuk vásárlóinkat. SYMPA-TEX fürdőszoba-szőnyegek reklámáron! SZOLNOK, ÓNIX CENTER Ady E. u. 19. y *oninfi/ Programkóstoló Bogumil előadása Rákóczifalva. Balogh Gyula Bogumil tart előadást ma 17 órától a Fa­luházban. Erzsébet-napi vásár Jászfényszaru. Az adventi készülődés jegyében a Bedekovich Lő­rinc Népfőiskolái Társaság és a városi könyvtár szervezésében népi és kézművesvásár van ma a könyvtárban. Többek között fazekasok, szőnyegszövők, -bőrművesek, fafaragók kínálják portékáikat 10-18 óra között. Délután négykor a társaság év­záró közgyűlését tartja. Kondicionáló torna Tiszapüspöki. A Közösségi Ház heti jelleggel fejlesztő tornát indít alsó tagozatosak részére. Az első foglalkozás ma 16 órakor kezdődik. Szombaton 10 órától filmklub lesz a 100 éves mozi tiszteletére. Felnőt­teknek konditoma minden kedden 16.30 órától. Sok szép kép Kisújszállás. A Poppea Galériában (Dózsa György utca 32.) grafikai kiállítás nyílik holnap 16 órakor különböző alkotásokból. A tárlatot ve­zeti Józsa János festő- és grafikusművész. Kozmikus üdvtörténet Szolnok. Szombaton 15 órakor Papp Gábor művészettörténész tart előadást a Széchenyi István Népfőiskolán (Czakó Elemér u. 10.), az Átpád-féle honfoglalás kozmikus üdvtörténeti keretei címmel. Jelgyógyászat Szolnok. A Városi Művelődési Központban működő Reiki Klubban Bogumil tart tanfolyamot a jelgyógyászatról szombaton és vasárnap. Jelentkezni lehet a helyszínen 9 órától. A Killerben Szolnok. Az Árkád-sori Killerben ma este a Prosectura, szombaton a Nyers együttes lép fel. A jövő pénteken ingyenes születésnapi buli lesz öt zenekarral, szombaton pedig a Pokolgép ad koncertet. Mid Mackó-sportnap Új szász. A sportcsarnokban holnap 14 órától az óvodások hagyomá­nyos Mici Mackó sportnapját rendezik meg a 4. alkalommal. A kikap­csolódásra 220 gyermeket várnak szüleikkel, nagyszüleikkel együtt. A Árvácskák Kisújszállás. Az Árvácska Néptánccsoport gálaműsorát tekinthetik meg az érdeklődők holnap 16 órától a művelődési házban. A műsor vendége a Miidós Táncegyüttes, a Nagykun Citerazenekar, az Árvácska Néptánccsoport zenekara és a Moha és Páfrány Népzenei együttes. A műsor bevétele az Árvácska működését szolgálja. Kosárfonás Törökszentmiklós. Kosárfolyó tanfolyam indul holnap 13 órakor a művelődési központban. Cigánynap Jászberény. Jászsági cigánynapot rendeznek holnap 14 órai kezdettel az If júsági Házban (Bercsényi 3.). A kulturális műsor jótékonysági bál­lal zárul az Erzsébet Kórház javára 20 órai kezdettel. Egyéves gyermekszeretők Jászapáti. A működésének egyéves évfordulóját ünneplő Magyaror­szági Gyermekbarát Mozgalom helyi szervezete rendez műsort holnap 14 órától a művelődési házban. Koncert a templomban Abony. Erzsébet-napi koncertre hívja a KDNP helyi szervezete az ér­deklődőket holnap 17 órára a római katolikus templomba, ahol a buda­pesti Sillye Jenő és zenekara lép fel. Gondozzuk magunkat! Szolnok. A Vasutas Cukorbetegek Klubjában ma 15 órától dr. Nádai Sarolta belgyógyász főorvos tart előadást az öngondozás fontosságáról a MÁV Csomóponti Művelődési Házban. Bálok Cibakháza. Vacsorával egy­bekötött műsoros est és azt követően bál lesz holnap 18 órától a művelődési házban. Fellép Bálint Erika, Csiky Pál és Szokoly Lajos. Zenél a Szász együttes. Tiszajenő. Az első alapít­ványi bálját rendezi meg ma 19 órától az általános iskola. Zenél az ismert szolnoki Origo együttes. A rendezvény színhelye az iskola. Tiszatenyö. Erzsébet- és Katalin-bál lesz ma 19 órától a művelődési házban. Fórum a kórházról Szolnok. Ma este a Hetényi Géza Kórház igazgatója, dr. Varga Gábor a Szolnok Vá­rosi Televízió vendége. A 20.10 órakor kezdődő mű­sorban a nézők is kérdezhet­nek. A műsor szerkesztője a 420-183-as telefonszámon 10-18 óra között várja a kérdéseket. A dohányzás öl A fenti, akár közhelynek számító megállapítás szó szerint vált érthe­tővé a szerda esti televíziós krimiben. Columbo hadnagynak ugyanis egy olyan eset adott elfoglaltságot, amelyben cigaretta segítségével mérgeztek meg - valamilyen gyorsan ölő nikiton-akármivel - egy erősen dohányos embert. Az ö esetében va­lóban elmondhatjuk tehát, hogy a dohányzás (mint művelet is) káros az egészségre - vagyis öl, nemcsak las­san, de gyorsan is. Mindezt persze szinte szót sem érdemelne, ha nem éppen a nemdohányzó világnap elő­estéjén vetíti le ezt az epizódot a tele­vízió. Egy biztos: most igazán jól si­került az időzítés. S bár abban is biz­tos vagyok, hogy a nemdohányzó na­pon is ugyanolyan lelki nyugalommal gyújtottak büzrudacskáikra a dohá­nyosok, mint az év bármely napján (mert az ilyen napokról csak a nem­dohányzók emlékeznek meg, afüste- regetőket nem nagyon izgatja a téma), azért az a megállapítás feltét­lenül igaz, s nem csak áttételesen, hogy a dohányzás bizony nem éppen a fasszá élettel egyenlő... b. gy.

Next

/
Thumbnails
Contents