Új Néplap, 1995. szeptember (6. évfolyam, 205-230. szám)
1995-09-11 / 212. szám
Gyenge támadójátéka miatt vesztett az Olaj Fehér tette fel a pontot Sárban is csípett Darázs (Antal) a Keviringen Foci: NB L-től a megyei I. osztályig (7-9. oldal) Sorkatonák halála Két eltávozásra hazalátogató sorkatona lelte halálát tegnap az M3-as autópálya bevezető szakaszán, a nagyrédei elágazásánál. A vizsgálat eddigi adatai szerint, á két fiatal a boldogi laktanyából egy Lada 1200-as kocsival indult eltávozásra Egerbe. A rendőrség feltételezése szerint a gépkocsit vezető K. A. elaludt a volánnál, és az autó áttért az út másik oldalára, ahol frontálisan összeütközött egy szabályosan haladó Lada kombival. A két katona, a vezető és a mellette ülő N. T. a helyszínen szörnyethaltak. Rendszerváltás Ami ma történik, az nem más, mint az ország tudatos tönkretétele - mondta Torgyán József kisgazda pártelnök az FKGP Vaján tartott nagygyűlésén. Kijelentette, hogy az ország adottságai révén felemelkedésre van ítélve. Ehhez a kisgazdapárt szerint teljes rendszer- és generációváltást kell végrehajtani. Lottószámok A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 36. heti 5/90- es lottósorsolás nyerőszámai a következők: 13, 51, 69, 71, 72. A dzsókerszám: 748.933 A Martfűn megtartott 6/45- ös lottó nyerőszámai a következők: 1, 6, 12, 22, 36, 44, a pótszám a 29. Totóeredmények 1. Debrecen-Parmalat FC 1 2. Pécs-Békéscsaba 1 3. BVSC-Kispest 1 4. Budafok-Soproni LC 2 5. Diósgyőr-m. kér. TVE X 6. Düsseldorf-Hamburg X 7. VfB Stuttgart-Leverk. 2 8. Jena-Wolfsburg X 9. Lübeck-Leipzig 2 10. Torino-Bari 1 11. Cremonese-Sampdoria X 12. Napoli-Padova 1 13. Vicenza-Fiorentina 1 14. Verona-Cosenza 1 Ausztria Lottó Nyerőszámok: 12, 14, 20, 31, 35, 44. Pótszám: 19. Dzsókemyerőszámok: 5 1 6 3 3 7. Tiltakozás Törökszentmiklóson Nekünk erre a szülőotthonra van szükségünk! Aláírásgyűjtéssel egybekötött tiltakozó demonstrációt rendezett tegnap Törökszentmiklóson a helyi szülőotthon megmentéséért a Munkástanácsok Országos Szövetsége és a Conavis Kft. munkástanácsa. Ennek előzménye, hogy a népjóléti miniszter döntése szerint a szülőotthon október elsejétől már nem részesülne tb-támogatásban, ami egyet jelentene bezárásával. A szülőotthon megmaradásáért harcolók előtt egy korábban megfogalmazott petíciót osztottak szét, és ezt Siposné Enyedi Jutka, a Conavis Kft. munkástanácsának vezetője felolvasta. A petícióban kifejtik: kérik a polgármestert és mindazokat, akik döntési helyzetben vannak vagy befolyásolni tudják az eseményeket, tegyenek meg mindent a szülőotthon megmaradásáért. Köztudott, hogy kevés a gyerekszülésre vállalkozó nő és család, ezért érthetetlen, miért nehezítik tovább a helyzetüket. Leírják azt is: minden forintért keményen megdolgoz-Tanévnyitó a főiskolákon Átalakulóban A Jászberényi Tanítóképző Főiskola 77. tanéve, a változó világhoz való alkalmazkodás jegyében, sok újdonsággal kezdődött. A szombati tanévnyitón Benedek Sándor főigazgató 248 elsőéves hallgatót köszöntött. Évek óta elhangzik a tanévnyitón, hogy soha ennyi diák nem volt az intézményben. így van ez most is. A nappali tagozaton 697 diák tanul a '95/96- os tanévben. Levelező tagozaton 544-en folytatnak tanulmányokat, így az intézmény 1241 hallgató oktatásáról gondoskodik. A főigazgató ehhez egy harminc évvel ezelőtti adatot említett összehasonlításul, ekkor az összes diáklétszám 245 volt. Újdonság az is, hogy a mostani gólyák már négyéves képzésben vesznek részt, s nem csak tanítókat képeznek. Önálló szakként indították a művelődésszervező, szociálpedagógus, illetve a levelezősöknél a művelődésszervező,’ sport-rekreációs képzést, ez utóbbit a testnevelési egyetemmel közös „kivitelezés”-ben. A hallgatói létszámmal szemben az oktatók száma hattal csökkent. tak, és megfizetik azt, hogy egészségügyi ellátást kapjanak, mégpedig olyat, amilyenre szükségük van és ott, ahol azt igénybe szeretnék venni. Úgy gondolják, nem kívánnak lehetetlent! Ezt követően Szegő János polgármester arról tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a szülőotthont fenntartó önkormányzat eddig semmilyen hivatalos értesítést nem kapott. Mindössze az érintett intézmény vezetőjéhez érkezett a népjóléti minisztertől egy levél, és ebből derült ki a tb-támogatás tervezett megvonása. (Folytatás a 3. oldalon) a tanítóképzés A főigazgató szólt a hallgatói önkormányzattal közösen hozott döntésekről is. A 216 férőhelyes kollégiumban a háromágyas szobákba még egy fekhelyet tesznek, így a kollégiumot igénylők közül alig negyvennek kell albérletbe mennie. Hasonló kompromisszumos döntést hoztak a tandíj ügyében: csak a kétezer forintot kérik az első félévben, aztán majd meglátják. A négyéves képzésben nem csak tanítói diplomát lehet szerezni. Az ötödik, hatodik osztályokban is taníthatnak majd a most hallgatóvá fogadott fiatalok. A jászberényi főiskola hét műveltségi 'területre képezi a hallgatókat. A tanítói szak mellett magyar nyelv és irodalom, ember és társadalom, természetismeret, vizuális nevelés, testnevelés, angol és német nyelvi szakok valamelyikén lehet oklevelet szerezni. A pedagógusok esélyeit az is növeli, hogy a demográfiai mélypont sem tart örökké, gyermekek mindig születnek, tanulnak, így a jó tanítóra is szükség lesz. (Folytatás a 3. oldalon) Százéves születésnapját ünnepelte Mesterszállás A centenáriumi szentmisét Gyulay Endre szeged-csanádi megyés püspök celebrálta a nagy számban egybegyűlt hívek előtt fotó: i. l. Egész napos rendezvénysorozattal ünnepelték szombaton Mesterszállás századik születésnapját. A helytörténeti adatok tanúsága szerint a Kunszentmártonhoz tartozó nagykunsági puszta a múlt század második felének gyors fejlődése nyomán népesült be, és az 1890-es években önállósult. A mesterszállásiak 1895-ben építették fel templomukat, majd 1897-ben elnyerték a közigazgatási önállóságot. A 100 éves templomban a születésnap nyitányaként Gyulay Endre szeged-csanádi megyés püspök celebrálta az ünnepi szentmisét. Délután a községi művelődési házban a helyi gyermektáncegyüttes műsora és a polgármesteri köszöntő után Mesterszállásról elszármazott alkotók - Seres Katalin naiv festőművész és Kovács Erika népi ipannűvész - kiállítását nyitották meg. Ugyancsak az ünnep keretében mutatták be a puszta, illetve a község életéről és történetéről szóló tanulmánykötetet. Emellett volt kirakodóvásár, ahol többek között kézművesek árulták portékáikat, és mutatványosok szórakoztatták a kö- ’ zönséget. Privatizációs mérleg Ez évben eddig 41,7 milliárd forintos privatizációs bevétel keletkezett - derül ki az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. összesítéséből. Á legfrissebb, július 31-én lezárt adatok szerint 35,26 milliárd forint kiadása volt a privatizációs szervezetnek, illetve elődeinek 1995 első hét hónapjában. A bevételek túlnyomó része értékesítésből és vagyonhasznosításból keletkezett, értékben ez 33,5 milliárd forint volt. A készpénzes bevétel elérte a 18,6 milliárd forintot, melyből 9,5 milliárd devizában folyt be. E- hitel és a hozzá kapcsolt részletfizetés formájában 2,9 milliárd forint bevétel érkezett, kárpótlási jegyet 11,9 milliárd forint névértéken fogadtak el. A bevétel 10,4 százaléka a társaságok által befizetett osztalék volt. A kiadásokból 804 millió forintot a privatizáció előkészítésére fordítottak, a társaságok reorganizációjára 5 milliárd forintot költöttek. Befektetési alapokba, társaságalapításra 2,1 milliárd forintot fizettek ki, a kezesség- és garanciavállalással kapcsolatok kiadások pedig elérték a 2,3 milliárd, forintot. A privatizációs szervezetek együttes, jogszabály alapján kötelező befizetései 2,26 milliárd forintot tettek ki, ebből a közvetlen költségvetési befizetés 253 millió forint volt. A július végi állapot szerint 8 állami vállalat, 736 gazdasági társaság tartozott az APV Rt.hez. A társaságokban 333 milliárd forintnyi tartós állami és 1247,5 milliárd forintnyi privatizálásra szánt vagyon testesül meg. (MTI) Két keréken az anyanyelvért A közelmúltban Romániában elfogadott tanügyi törvény elleni tiltakozásként, illetve az anyanyelvi oktatás feltételeinek biztosítását követelve tíz romániai magyar fiatal kerékpárral indult Kolozsvárról Stasbourgba, hogy felhívja a nemzetközi közvélemény és az Európa Tanács figyelmét az erdélyi magyarságot sújtó jogkorlátozásokra. A karaván tegnap érkezett megyénkbe. Az Ifjúsági Karaván szeptember 8-án indult Kolozsvárról, s vasárnap reggel Artándnál lépte át a magyar határt. Megyénkben Kisújszálláson tartottak pihenőt, s itt ebédeltek. Szolnokra délután érkeztek meg, ahol a városházán önkormányzati képviselőkkel találkoztak. A Strasbourgba tartó tíz fiatalt Budapestig elkíséri a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) két legfiatalabb országgyűlési képviselője, Mátis Jenő és Szilágyi Zsolt. Az Ifjúsági Karaván résztvevői elmondták: akciójuktól azt várják, hogy felfigyeljen a világ a romániai magyarság gondjaira. A fiatalok véleménye szerint a Romániában elfogadott, az anyanyelvi oktatást ellehetetlenítő oktatási törvény „hosszú távon az ottani magyarság, egy csaknem kétmilliós közösség jövőjét ássa alá, a magyarság nemzettudatát, nemzeti értékeit fogja megszüntetni”. Az Ifjúsági Karaván résztvevői - akikkel a magyarországi útszakaszon együtt biciklizik hat gyulai fiatal - Szolnokon töltötték az éjszakát, és hétfőn délelőtt 11 órakor érkeznek Budapest határába. Onnan a hozzájuk csatlakozó fővárosi kerékpárosokkal folytatják az útjukat a Parlamenthez, ahol a hat parlamenti párt Tóth István parlamenti képviselő a karaván résztvevőivel FOTÓ: I. L. képviselőivel is találkoznak. A tervek szerint kedden délben lépik át a magyar-szlovák határt, s szeptember 18-án érkeznek meg Strasbourgba, ahol éppen akkor nyitják meg az Európa Tanács parlamentjének őszi ülésszakát. A romániai magyar fiatalok az Európa Tanács több vezető tisztségviselőjével találkoznak, s átnyújtják az RMDSZ által kidolgozott s csaknem félmillió román állampolgár által támogatott oktatásitörvény-tervezetet, amit soha nem tűzött napirendjére a román törvényhozás. .1" 1 f\ 1 Amennyit használ annyit fizet A döntés az Ön kezében van. Tévedés kizárva. A TOTÁLGÁZ gazdaságos és biztonságos megoldás. PB Gáz Szerviz Kft, T: 06-60-338-716, (06-1) 203-42-71 TOTÁLGÁZ Kényelmet kapcsolunk a gázhoz